Lányok! Megkérhetlek titeket, hogy legyetek őszinték?

Ha előjön az igazi éned azt értékelni fogják az emberek:D Az a helyzet, hogy ez egy nagyon kemény küzdelem, de már csírázik benned újra a valódi éned.. Az az éned amit kitéptek belőled.. Csak locsolgasd tovább.. Az a helyzet, hogy ez tényleg egy orbitálisan nehéz dolog, és van egy dolog amiben piszokul irigyellek téged.. 20 éves vagyok, és még egyetlen barátnőm sem volt, nem azért mert nem kellek senkinek, sőt nagyon sok lány szeretne ismerkedni, meg bámulnak meg ilyenek, csak egyszerűen én nem tudok megbízni az emberekben.. Ha valahol röhögnek a környezetemben mindig arra gondolok, hogy engem nevetnek ki valamiért.. Ha egy lány érdeklődést mutat felém, és nagyon tetszik, egyszerűen elfojtom magamban, csak bámuljuk egymást heteken, hónapokon, éveken keresztül, ha oda jön beszélgetni leblokkolok, elvörösödök, és azt se tudom hirtelen, hogy élek-e még. Ott van ez a sok gaz(tévhit), amiket ki kell tépnünk magunkból, hogy rendesen tudjon fejlődni a virágunk, és hogy érvényesülni tudjon..

Az a helyzet, hogy néha úgy érzem, hogy vannak lányok, akik egyszerűen rám vetnék magukat, ha nem lennének gátlásaik, viszont én eddig sosem tudtam megérteni őket..(néhányan közülük tetszenek is) Pont rám, pont miattam? Miért érek én nekik annyit? Furcsa ezt így leírni, mert rengeteg mindenben megtanultam értékelni magamat, de ebben nagyon nem, pedig ebben akartam mindig is a legjobban.. Mindig úgy vagyok vele, hogyha megismernek(ami sose következik be, mert egyszerűen nem tudom hagyni, a védekezőmechanizmus nem engedi), akkor úgyis otthagynak, mint a haverjaim.. Mert ők aztán 5-6 év(vagy még több, nem is tudom már) barátság után tényleg ismertek, és hát mi lett belőle.. Nekem itt az a védekezőmechanizmusom, hogy egyszerűen kikapcsol az agyam, azt az utasítást adja ki, hogy NE ISMERKEDJ, NE HAGYD HOGY MEGISMERJENEK, NEM TEHETSZ ILYEN ROSSZAT ÚJRA MAGADDAL, EGYÁLTALÁN NEM TUDHATJÁK MEG HOGY KI VAGY!, és bumm ki is kapcsolt ezzel az üzenettel.. És nem tudok mit kezdeni ellene.. Szóval teljesen átérzem azt amiről beszélsz.. Viszont szerintem az hogy kiírjuk egymásnak ezeket valamilyen szinten segítenek is.. Még ha fogalmam sincs ki vagy, de jó érzést vált ki bennem, hogy megosztod a problémáid, és még ha nem is biztos hogy tudok, de próbálok segíteni akár a saját életem példáin keresztül.. Talán itt tudom megízlelni egy kicsit újra a bizalmat, hogy még ha csak ilyen módon is, de valamilyen szinten bízol az itt lévőkben, akik között én is ott vagyok.. És hogy valamilyen szinten én is bízhatok, hogy nem hal ki ez a dolog itt.. Nagyon kezd átmenni ez az irományom gyérbe, nem is ez volt a célom:D Csak a mai napom kicsit frusztrált volt, és én is csak a saját problémáimon agyalok.. De az a helyzet hogyha sokat agyalunk rajta, akkor még jobban úrrá lesz rajtunk szerintem.. Egyszerűen csak le kéne vetkőzni valahogyan, hogy azok nem mi vagyunk.. Az az összes rossz amit gondolunk magunkról azok csak azok a dolgok, amiket mások elültettek bennünk, illetve a kreált védőfal a fejünkben.. A sok gaz.. A virágot meg folyton locsolni kell. Szerintem a locsolóanyag az az lenne ilyen esetekben, hogyha belevágnánk magunkat olyan megmérettetésekbe, mint pl nekem a csajozás.. és hamar árnyékba borítaná a gazakat, amik fény híján megszűnnének létezni.. Neked is van ilyened szerintem, amitől nagyon rettegsz.. Bizonyíték kell az agyadnak, hogy mégsem úgy működnek a dolgok, ahogy azt ő gondolja..