Anyaként meg tudnád valaha bocsátani a fiadnak, hogy megerőszakolt egy nőt?

Nem tudom, nehéz kérdés. Lányom van.

Én is úgy érezném, hogy elbuktam, másrészt próbálnám felmenteni-magyarázatot találni.

Mondjuk, hogy szerencsétlen gyerekem erőszakra gerjed(amiről senki sem tehet, egy rakás perverz van, egyik sem tehet arról, mire áll fel neki, még a pedofilok sem..)beteg szegény, sajnálom, hogy gyenge jellem és nem tudta magát tartani, de szerintem erős jellemet, önfegyelmet nem lehet neveléssel elérni.

Már most az oviban vannak olyanok, akiknek szinte semmi önmérsékletük nincs, ösztönösebbek, érzelemvezéreltebbek, impulzívabbak, a gyerekem pont ilyen(földönfetrengős hiszti).

Nem szerencsés, de ezerszer jobbnak tartom, mint azt a kislányt, aki körülnéz, mielőtt csap, majd hazudik az óvónőnek(láttam).

Már csecsemőnek is alacsony volt az ingerküszöbe, így született, sírósabb, rugalmatlanabb, éretlenebb, gyengébb az idegrendszere, ilyen típus(de mindent megteszek, hogy ez javuljon).

Én is ilyen voltam/ vagyok, csak engem mindig jól elvertek, így nem darabokban kicsit jött ki, hanem pl betörtem az ajtóüveget, hogy el tudjam kapni a tesóm, aki kiidegelt.

Szerintem meg tudnám bocsátani neki, főleg, ha tudom, hogy egész életében ilyen volt. Önmaga áldozataként tekintenék rá, így született, egész életében azon voltunk, hogy visszafogja, nem ment. A gyerekem akkor is és örülnék, ha valami helyet találna, ahol nem bánthat másokat, de viszonylag jobban élhet. Akár börtön, akár remeteség, akár zárda, elhagyott vidéki élet, érzelemölő antidepresszáns vagy bármi.

Sosem lesz más élete olyan fontos, mint a gyerekemé. Tönkretette a nő életének egy részét, de ezzel együtt a magáét is. Nekem az többet számít.

Mondom ezt én, gyerekkori erőszakkal a hátam mögött.

Ha számító lenne a fiam, nem impulzív, akkor még nehezebb.

Tehát kitervelte, becsalogatta a csajt, keresett megfelelő helyet, ilyenek.

Akkor arra gondolnék, hogy pszicho-szociopata, beteg, nem érzi a tettei súlyát. Tudja, hogy rossz(elítéli a társadalom), de nem tartja annak, felülbírálja, ki akarja játszani a rendszert.

Ezt nem tudom. Tényleg nem.

Az a normális, ha mindenkinek az első saját maga. Utána párja/gyereke, rokonok/barátok és csak aztán mindenki más.

Egyébként nem zavar, ha a gyerekem rám csap, vagy engem utál és hord el mindennek éppen, szóval néha a gyerekem beelőz engem is a fontossági sorrendben.

Ha felnőttként úgy megverne a lányom, hogy kórházba kerülnék, akkor is meg tudnék neki bocsátani.

Ez tuti, ennek nincs akkor súlya,

Egyébként a szülői szeretet feltétel nélküli(jóesetben). Nem addig tart, ameddig a gyereked törvényesen vagy a te erkölcsöd szerint cselekszik.

Az meg, hogy hirtelen felindulás. Aki ideges, az nem fél percre veszti a kontrolt, csak, ha jó az önmérséklete.

Biztos megvannak azok a sztorik, amikor 24 késszúrással öltek, vagy agyonvert valaki valakit, a “nem bírt leállni” effektus.

Akinek nincs önfegyelme az több ideig dühöng, akinek van, az egyszer csap.

Szerintem az erőszak ha pár perc, az simán lehet felindulásból, ha 10 percnél több, az már nem felindulás