Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mennyi pénzt kérnétek a...

Mennyi pénzt kérnétek a lakhatásért ilyen esetben a gyereketektől?

Figyelt kérdés
Párommal már nagyon régóta együtt vagyunk, eddig a szüleinél laktunk, eldöntöttük, hogy tavasszal végre elköltözünk és kiveszünk egy saját albérletet. Anyukám kb. egy éve vett egy felújításra szoruló lakást abból a célból, hogy majd ő felújítja, kipofozgatja és aztán kiadja albérletbe, mi pedig mivel épp albérletet keresünk, anyukám kiadná nekünk a lakást (még nem is lakott benne senki, mert eddig a felújítások zajlottak). Vidéki, kisvárosi lakásról van szó, itt is sokat emelkedtek az albérletárak az elmúlt években, de azért kb. 70-80 ezerért már lehet jó állapotú lakást találni, ismerősi körben ennél jóval olcsóbban is (egy kollégám ismerős által pl. 40 ezret fizet). Nekünk anyukám 50 ezer + rezsiért adná ki a lakást, amit őszintén szólva kicsit soknak érzek. Rendben, értem, hogy ezt ő végül is befektetésnek szánta és sokat költött is rá, de jól tudja, hogy milyen nehéz az önálló életet elkezdeni, párommal alig van még valamilyen bútorunk, hűtőt, kanapét, ágyat, mosógépet, székeket stb. mind meg kell vennünk majd ha elköltözünk, és ezek csak a legalapabb tételek. Másrészt meg anyukám régóta tudja, hogy mi is szeretnénk majd költözni, és az nyilván neki is jó, hogy nem valami idegen veszi ki a lakást, aki ki tudja, mennyire fizet rendszeresen, mennyire vigyáz a lakásra stb. Szóval arra lennék kíváncsi, hogy ilyen esetben ti mennyi pénzt kérnétek el a lakhatásért a gyereketektől? (Anyukám egyébként jól keres, nincsenek pénzügyi gondjai, nyilván azért is tudott egy lakást befektetési céllal megvenni.)
2020. febr. 4. 09:27
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 51/83 anonim ***** válasza:
80%

Persze, "épp" most kerestek albérletet. "Épp" akkor, amikor "épp" befejeződött anyukád lakásának a felújítása. Milyen érdekes. Addig jó volt a párod szüleinél. Most hirtelen "épp" már nem. Csakhogy nem jött be a számításotok, és nem tetszik nektek, hogy nem "jelképes összegért" juttok frissen felújított lakáshoz. Amiből, ugye, valahogy sosem sikerülne kiköltözni "épp".

Hát bizony van ilyen.

2020. febr. 4. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/83 anonim ***** válasza:
75%
És bírom az ilyet. Ha a szülő nem hajlandó továbbra is részben eltartani a felnőtt, dolgozó gyerekét, rögtön jön a zsarolás hogy akkor nem fogja gondozni a kedves gyermek az idős szülőt. Ha ezt csinálná a gyerekem, közölném vele szemtől szemben, hogy rendben, de az örökségre MÁR ne számítson, ugyanis abba fogom fektetni egy ilyen gyerek mellett hogy biztonságos legyen az idős korom. És lehet RÖGTÖN eltakarodni a háztól ha zsarol meg fenyeget. Pont. Ugyanis az olyan kis féreg, aki ha nem pénzelik, egyből zsarolni akarja a szülőt, nem érdemel mást mint hogy egy huncut fillér se jusson neki a szülő után.
2020. febr. 4. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/83 anonim ***** válasza:
11%
Elképesztően pénzéhes anyád van, Kérdező!
2020. febr. 4. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/83 anonim ***** válasza:
21%

Csak mondom hogy én anyámtól se szednék bérleti díjat ha a lakásomban lakna. nem lenne pofám.

akkor ő miért szedne tőlem? ha ilyen lenne 100% hogy csak a rezsit fizettetné velem de azt alapnak is tartanám.

Mi a különbség? Én nem tartozom anyámnak pénzzel azért mert felnevelt. Ő döntött így.

Ezekszerint ti saját anyátoktól is piaci áron fizettetnétek bérleti díjat a lakásotokban ami a tietek?

2020. febr. 4. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/83 anonim ***** válasza:
27%
Nem kérnék érte a saját gyeremtől pénzt. Ha lenne egy lakásra pénzem a gyerekemnek meg nincs inkább alapból azért vennék, hogy segítsek neki.
2020. febr. 4. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/83 anonim ***** válasza:
24%

Az én apám sosem kért volna tőlem pénzt ha lett volna egy másik lakása. Amíg otthon voltam sem kért lakhatásért.

Szerintem igenis megtehetné, ha telik teljesen kp-bol egy másik lakásra neki! Pár évet kibírt volna a lakbér nélkül!

Meg van a véleményem azokról, akik ennyire nem akarnának ennyivel segíteni a saját gyerekükön. Azok biztos nem kaptak a saját családjuktól efféle segítséget. Vagy szimplán a pénz a fontosabb...

2020. febr. 4. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/83 anonim ***** válasza:
80%
Kérdező te nagyon el vagy szállva. Eddig is félig meddig ingyen laktotok, most meg ingyen akartok lakni? Igen, a 20-30 ezret vehetjük ingyennek. Magyarországon a keleti régión kívül soha nem találnátok albérletet 50 ezer Ftért, főleg nem frissen felújítottat. Pesten egy szobát sem tudnátok ennyiből kifizetni, Győrben egy fél lakást sem. Ez így is igencsak nagy segítség,hogy piaci ár alatt adja nektek 30 ezerrel. Gondolj csak bele, megveszel egy lakást milliókért, felújítod szintén milliókért, majd a követelőző lányod és a párja havi 20 ezret akar fizetni? Azért álljon meg a menet, ő dolgozott meg ezért a pénzért, amit ti egyáltalán nem becsültök. Eddig is el voltatok tartva (az az 50 amit anyóséknak fizettetek eddig még a havi kajátokat sem állja, nem hogy a rezsit meg a használatot). Szóval felnőttek vagytok, dolgoztok, ideje a saját lábatokra állni. Mondom ezt 25 évesen. Soha nem várnám el a szüleimtől, hogy ilyen szinten eltartsanak engem meg a pasimat, mert ez szimplán önzőség a részetekről.
2020. febr. 4. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/83 anonim ***** válasza:
28%
Van szegény szülő, aki a gyerekének erőn felül is összekapar ajándékba egy lakást, és van gazdag, aki a sajátjának is bérbe ad lakhatást.
2020. febr. 4. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/83 anonim ***** válasza:
61%
#52 Szó nem volt arról, hogy valaki megzsarolná az anyját. Egy párhuzamot hoztam. Mondjátok itt, hogy a szülő bevételtől esik el. Ha valaki a beteg anyját ápolja, kezelésre hordja, az nem költ rá a pénzéből? Nem esik el a pénztől? DE! És nem érdekli, mert szereti, pláne, ha meg is teheti, odaadja a pénzt, mert fontos neki a másik. És nem nyíg, hogy mennyibe került. A kérdezőék nem "élősködtek" a másik családon se, van szülő, aki örömmel segít. Hogyne segítene! Szereti a gyerekét, szereti a választját. CSALÁD, nem idegenek.
2020. febr. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/83 anonim ***** válasza:
92%

"De ez az 50 ezer kicsit nekem ilyen nesze semmi, fogd meg jól "könyöradománynak" tűnik: valamivel kevesebbért adom, mint egy idegennek, hogy érezzétek, milyen jófej is vagyok és tudjátok, hogy mástól 20-30 ezerrel többet is kérhetnék."


Na ezen a ponton változott meg a véleményem, kérdező. Ez a fajta rosszindulat, hátsó szándék feltételezése győzött meg arról, hogy nem tudod értékelni azt az irigylésre méltó helyzetet, amiben vagy. És ez az egész valójában csak az anyukád zsebében turkálásról szól.

Ha én lennék az édesanyád, és ezeket a sorokat olvasnám, már márciustól adnám is ki a lakást a valós 80-ért. Könyöradomány... megáll az eszem.

2020. febr. 4. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!