Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Van itt olyan, akit elhanyagol...

Van itt olyan, akit elhanyagoltak a szülei egészségügyi, higéniai szempontból, és most felnőtt korukban érzik ennek a hátrányait? Hogy birkóztok meg ezzel a teherrel? A szüleitek változtak azóta?

Figyelt kérdés

Velem ezt tették. Nem jártak velem rendszeresen orvoshoz, fogorvoshoz pedig soha, vitaminokat sem szedettek velem, meg hát az sem érdekelte őket, hogy mit eszek, szóval egyáltalán nem táplálkoztam gyerekként egészségesen. Nem tanítottak meg fogat mosni, nem vettek nekem fogkefét, fogkrémet kb 10 éves koromig, szintén kb 10 éves koromig heti 1-2x fürödhettem (akkor is, ha többször szerettem volna), mert azt mondták, hogy ez a normális. Persze ők se mostak fogat soha, meg fürdeni se fürödtek minden nap, szóval nekik tényleg ez volt a megszokott.

Most fiatal felnőtt vagyok, a fogaimat most hozatom helyre többszázezer Ft-ból. Nagyon nehéz volt eljutnom oda, hogy felismerjem, hogy nem az én felelősségem a fogaim állapota, hiszen én mindent megtettem, amint képes voltam belátni, hogy fontos a higénia meg az egészség. Ezt megpróbáltam megbeszélni anyukámmal is, de ő tagadja a saját felelősségét ebben, és ez nagyon bánt. Hogy tudnék ezen túllendülni? Mert egyébként nincs rossz viszonyunk anyukámmal, és én szeretném neki ezt megbocsátani, de úgy érzem, nem tudom.



2023. jan. 22. 12:14
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/73 anonim ***** válasza:
84%

volt, hogy újságpapírral töröltem ki. Ők is elfelejtették ezt és tagadják. GFondolom emlékeznek rá, csak nemszeretnék, ha társaságban beszédtéma előjönne ez a kis szösszenet. Tudat alatt is szelektál az agyuk. vagy tudatos a dolog. kitudja.

Engem suliban büdösszájúnak csúfoltak :D és ahelyett, hogy anyám elment volna velem fogorvoshoz leszedetni a fogköveket amivel megoldódott volna a probléma akkor nyugodtabb lett volna a gyerekkorom, csak felhúzta a vállát. Mondjuk inkább 50%ban ők a felelősek, mert a szájápolást elhanyagoltam egykor. Kár tagadni, csak magamnak hazudnék vele. Most faxa minden csak annyira visszahúzódott az ínyem ennek hála, hogy a fogdoki aggódik. Én annyira nem. Ha kiesik kiesik, max megcsináltatom, de alap lett nálam a szájam egészsége. Fogselyem, minden is játszik nálam.



Rég volt ez igaz sem volt, de nagyon hosszú és gyötrelmes kiközösítés volt. Az egész gyermekkorom egy nagy kula volt egészen érettségiig amikor szabadulhattam. Mégse, mert szakma, de ott csak rájöttem, hogy nem vagyok társasági ember ezért ilyenek. Az otthon nyugalma jelenti számomra az alfa és omegát, de ha nem lenne net, barátok híján begolyóznék. Ez a gyk olyan számomra, mint egy terápiás eszköz. :D eltértem a tárgytól mind1.

2023. jan. 22. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/73 anonim ***** válasza:
80%

#44 Ekkora eszlenyt, szerinted egy 10 eves gyereknek maga kellene ezeket a dolgokat finansziroznia a zsebpenzebol? Valakinek nem is adtak penzt. Jo idiota vagy, remelem ha van gyereked nem azt mondod neki hogy fedezze a sajat samponjat, tusfurdojet stb.a zsebpenzebol.


Amugy nekunk is gondok voltak a fogakkal, kb 6 evesen mostam fogat eloszor (nem erdekelte oket) es bizony szetvoltak rohadva. A szerencse az, hogy a maradando fogaim szepek lettek, meg volt fogszabalyzom (nem hordtam sokat, de hal istennek magatol helyrejottek valahogy).


Az sem erdekelte hogy 6 evesen ott logott a cumisuveg a szamban. Nenjen vigyazott ram, o adott poharat a kezembe hogy abbol igyak, igy szoktam ra.


Nalunk anyam reszerol volt ez tipikus. Szemuveges vagyok kb 8 eves korom ota, de mar az ovodaban szoltak anyamnak hogy a latasommal baj van, nem erdekelte. 8 evesen jutottam el a szemeszhet, lett szemuvegem. Na onnantol jott a lejto, mert SOHA nem vitt kontroll vizsgalatra. Ugye tudjuk, hogy gyerekkorban milyen fontos a megfelelo szemuveg hasznalata. Miopiam lett, ami azt jelenti hogy nagyfoku rovidlatasom lett, iszonyatosan gyorsan leromlott a szemem ilyen -11-12 dioptriara, ekkor talan 10-11 eves voltam. Akkor vitt szemeszhez mikor mar ez megtortent. Osszesen 2x voltam szemeszeten.

Utana azt sem erdekelte hogy sotetben vagyok, direkt elhuzott minden fuggonyt hogy jobban romoljon a szemem vagy nem tudom, mert hogy (szerinte) besut a feny es ot zavarja. Egesznap sotetben... meg romoljon a szemem, azt mondta nem erdekli ha megvakulok.


Sajnos az en szemem meg csak nem is mutheto, majd csak kb 50 evesen. Annak orulok hogy latok es nem romlott tovabb a szemem.


Visszagondolva, anyam valoszinuleg csak kipottyantott aztan ugy volt vele hogy van es kesz. Etesd meg aztan ennyi.

2023. jan. 22. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/73 anonim ***** válasza:
0%
:D
2023. jan. 22. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/73 anonim ***** válasza:
3%

52!


Nem, nyilván nem neki KELL. De ha ŐT zavarja, a szüleit meg nem, akkor Ő kell hogy tegyen valamit. Egy szóval nem írtam olyat, hogy helyes lenne, amit a szülők csináltak. De valószínűleg ők is így nőttek fel, ergo nem értették, mi a probléma.

2023. jan. 22. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/73 anonim ***** válasza:
87%

"Se a fogkefe, se a fogkrem nem akkora összeg, hogy azt a zsebpenzbol ne lehessen fedezni."


Ja, mert nyilván elvárható egy 10 évestől, hogy a zsebpénz3ből fogkefét vegyen, mikor nincs is neki megtanítva a fog ápolás fontossága. Fel sem fogja a következményeket.


Ha kap egyáltalán zsebpénzt, mi pl. sosem kaptunk.

2023. jan. 22. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/73 anonim ***** válasza:
97%
nekem egyszer azt is lenyúlták, amit mamámtól kaptam. Amikor megkérdeztem hol van azt felelték kajára ment el.
2023. jan. 22. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/73 anonim ***** válasza:
2%

55!


HA felosmeri ES fontos neki.

De ugyan árulja már el valaki, hoyg mitől lesz jobb most a kb 30 éves kerdezonek -meg a tobbinek- attól, hogy neki áll a szüleit hibáztatni. Attól kevésbé lesznek rosszak a fogai? Amúgy meg simán lehet hogy genetikailag alapbol xarok, ha nonstop pucolni volna és 3 naponta ment volna fogorvoshoz se lenne jobb a helyzete

2023. jan. 22. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/73 anonim ***** válasza:
0%
hát... olyan fogam volt már ami magától halt el, nem fájt meg semmi, csak azt vettem észre, hogy bedurrant a pofám. AZ ideg elhalt magától. Megmaradt a fogam, gyökérkezelték. A genetika számlájára nem róható fel a lyukas fog, sárga fog, lepedékes fog. Lyukas és lepedéskes fogat nem részletezem, de a sárga az lehet kv, cigi, vagy szintén elhanyagolt száj. A magától megpusztult gyökér max az genetika.
2023. jan. 22. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/73 anonim ***** válasza:
22%
A fogorvosok nem akarnak belegázolni a lelkivilágodba, ezért mondják néha, hogy genetika. Viszont tudják, hogy hanyag vagy!
2023. jan. 22. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/73 anonim ***** válasza:
68%
58, de sajnos a lyukas fog is lehet genetika, magunk anyai ágon halmozódik a zománchiba. Moshatom, amennyit akarom, lyukad. Apám szerintem fogkefét se látott és teljes, egészséges fogsorral halt meg. Anyunak meg 40 évesen komplett műfogsora volt.
2023. jan. 22. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!