Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Fizetnétek gyerektartás ha...

Fizetnétek gyerektartás ha kiderülne, hogy nem a tiétek a gyerek?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Párommal 5 évig éltünk együtt 1.5éve külön vagyunk amikor megismerkedtünk akkor én pont egy kapcsolatból voltam kilépőben, mert az illető bántalmozott, kiderült, hogy terhes vagyok és nem lehetett tudni, hogy ő vagy az exem-e a gyerek apja. 1.5 éve külön élünk, az akkori páromtól akivel 5 évig voltunk együtt és úgy gondoltuk közös megegyezés alapján, hogy végre kiderüljön az igazság, hogy megcsináltatjuk a tesztet. A teszt alapján kiderült, hogy nem ő a biológia apuka azonban a fiam úgy tekint rá és ő is fiaként a kisfiamra. Találkoznak is minden második hétvégén, szóval minden olyan mint azelőtt amikor még nem lehetett tudni, hogy ő-e az apa. A változás csak annyi, hogy kitalálta nem hajlandó gyerektartást fizetni. Amit én nem teljesen értek, mivel ha a fiaként tekint rá akkor egyértelmű, hogy vállaja a ezzel járó kötelezettségeket. Azt még hozzátenném, hogy a 1.5év alatt soha egyetlen egyszer se vett a gyereknek se egy cipőt se egy nadrágot vagy bármit, játékot azt néha igen. Havi 500e keres jól el van belőle és a gyerektartás díja 30eFt.



2023. márc. 16. 22:10
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/110 anonim ***** válasza:
14%

Hihetetlenek az eddigi hozzászólások, komolyan mondom. Senki észre sem veszi mekkora szemét ez a férfi?? Megismerkedett egy nővel 5 évvel ezelőtt,aki terhes lett. Pontosan tudta, hogy 50% az esély rá, hogy a nő exe az apa, de azt mondta, nem érdekli, ő úgy fogja szeretni, nevelni, mintha biztosan a sajátja lenne. Ezért nem derítette ki hamarabb a nő, ki az apa, vagy nem kezdte el üldözni gyerektartásért az exet. Minden szuperül is ment, míg szét nem mentek. A férfi 1,5 évig fizette is a gyerektartást, amikor is rájött, hogy na most már csak jó lenne tudni, hogy a fiam a biológiai fiam-e. Eddig nem volt fontos, most miért?? Csak nem azért, mert rájött, hogy a gyerektartást akár a gyerek 25 éves koráig fizetni kell? Ráadásul lassan iskolakezdés, aztán tàborok, zsebpénz, ballagás, egyetem, stb. Ez mekkora ötlet… apának lenni úgy, hogy a gyerek egy fillérbe nem kerül.Mert ugye itt nem arról van szó, hogy lelépett, nem akar kapcsolatot tartani, hanem ő tovàbbra is apa szeretne maradni, de úgy hogy ez ne kerüljön egy forintjába se.

Kérdező, én simán megmondanám “apukának”, hogy oké, de akkor neked meg kell keresni a biológiai apát, elmondani hogy van egy fia, és tőle kérni a gyerektartást. Ez sajnos azzal jár, hogy a fiadnak is el kell ezt mondani, hiszen a biológiai apa, valószínűleg látni akarja a fiát, pláne, hogyha pereskedésre kerül a sor, ott biztos megítélnek az igazi apának láthatást, úgyhogy az ő kéthetenkénti láthatása ugrott, meg ugye semmilyen alapja sincs. Még ha nem is tennél így, én akkor is belengetném ezt a lehetőséget.

2023. márc. 17. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/110 anonim ***** válasza:
96%
Nem a férfi a szemét, hanem a nő. Már rég megcsináltathatta volna a tesztet. Most meg szarakodik a pénz miatt, amikor az ő hibája hogy a gyereke kötődik valakihez aki NEM az apja. Csak mert nem bírt a vérével anno a csaj, és össze vissza kefélt védekezés nélkül.
2023. márc. 17. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/110 anonim ***** válasza:
94%
Hamarosan látofatni se fogja. Mist kezdődött meg benne a leválási folyamat. Nem fizet, mert nem a gyereke. Hamarisan feldolgozza hogy nem az övé. Nincs köze hozzá. Nem fogja látogatni.
2023. márc. 17. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/110 anonim ***** válasza:
98%

Nem csinálnám a feszkót, inkább hálás lennék, hogy annak ellenére tartja a gyerekkel a kapcsolatot, hogy tudja nem az övé. Őszintén nem tudom hogyan nem lehetett tudni ki az apa...de ez most mindegy.

A gyereknek mondd el az igazat. Amint talál magának egy új kapcsolatot esetleg ott szülnek neki egy gyereket, nem valószínű, hogy a te fiaddal foglalkozni fog (vagy csak nagyon keveset).

Az igazi apján sajtold be a pénzt. Végülis ő csinált fel. Csakis neki lennének kötelezettségei

2023. márc. 17. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/110 A kérdező kommentje:
Tegyük rendbe egy kicsit a dolgokat a volt párom vállalta a gyereket nevére vette ezért köszönettel tartozok neki ő is tudta nagy, hogy valószínűleg nem az övé a gyerek és ezzel semmi problémája nincsen. Az apasági tesztet én kértem, hogy csináljuk meg mivel ez mindenkiben egy hatalmas kérdőjel volt és a fiam is abban a korban van amikor már nézi, hogy miben kire hasonlít külsőleg. A biológia apa sose fog fizetni és nem is akarom, hogy fizessen sőt azt se szeretném, ha valaha találkoznának mivel egy bántalmazó kapcsolatból léptem ki. Itt nekem a problémám az, hogy megcsináltuk a tesztet ő továbbra is az apjának mondja magát minden maradt a régibe, de mivel "spórol a gyerekén" gyerektartást nem hajlandó fizetni. Azt is válaszhatta volna, hogy sose nevezi magát a gyerek apjának csak az én páromnak magát és igen akkor kicsit se neheztelnék rá, ha szakítás után ezt csinálná. Szerintem onnantól kezdve, hogy a nevére vette a gyereket felelősséget vállal érte vértől függetlenül. Csak ő most ezen akar spórolni. Amikor említettem, hogy csináljuk meg a tesztet akkor az elején még győzködni kellett. Kérdezem tényleg ezen múlik a dolog? Ha nem csináljuk meg a tesztet akkor fizet és találkozik a gyerekkel, ha van teszt akkor csak találkozik.
2023. márc. 17. 06:02
 36/110 anonim ***** válasza:
85%
Feleslegesen erőlködsz, mert semmi jogod hozzá, örülnöd kellene, hogy van, vagy volt eddig is, aki foglalkozott a gyerekeddel annak ellenére, hogy milyen körülmények között fogant (elég szánalmas, hogy össze -vissza keféltél védekezés nélkül két emberrel is nagyjából egy időszakban, én már akkor rádvágtam volna az ajtót, amikor ez kiderült, de nem ez a kérdés lényege). Nyilván azért nem kötlött eddig sem rá semmit, mert nem akart. Attól még hogy szereti a gyereket, nem kell magára vennie a vele járó kötelezettségeket. Hiába vered magad, hogy ha "szeretni akarja", akkor fizessen, mert nem fog sokáig tartani ez az állapot, elhiheted, és minél jobban erőlködsz, annál gyorsabban. Lazulni fog, főleg, ha lesz egy új kapcsolata, ahol majd lehet SAJÁT gyereke. Neked inkább azon kelelne dolgoznod, hogy a gyerekednek beadagold, hogy nem az ő hibája, és nem őt hagyták el, és nem az apja volt az az ember, akit tévesen annak hitt, hogy szegényt érzelmileg ne viselje meg jobban a volt párod hiánya, és borítékolható távolodása, nem azon, hogy hogyan akarj anyagilag nyerészkedni az ügyön!
2023. márc. 17. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/110 A kérdező kommentje:
Nem anyagilag nyerészkedni szeretnék az ügyön, mivel jól állok anyagilag szerencsére. És a gyerek már tisztában van vele, hogy nem ő a biológia apja és fel is fogta amennyire egy 7 éves gyerek fel tudja fogni.
2023. márc. 17. 06:11
 38/110 anonim ***** válasza:
94%
Hogy milyen nők vannak... Csak kapkodom a fejem.
2023. márc. 17. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/110 anonim ***** válasza:
35%

" a volt párom vállalta a gyereket nevére vette"


Ez az egyetlen lényeges dolog, hiába sértődik meg habzó szájjal a gyk férfiközössége.

Az expasi a gyerek apja jogilag. Pont. Joga van a láthatásra, és kötelessége van a fizetésre. A jog szemében ő a biológiai apa, mert a születéskor ezt felvállalta, és senkit nem érdekelne az sem, ha netán hat férfi és egy kecske dugta volna a kérdezőt egyszerre, mikor fogant. (Bocs, kérdező.)


A teszt megvan, a pasi dönthet úgy, hogy ennek fényében nem szeretne tovább apa lenni. Ez esetben szépen becsattog a bíróságra, indít egy beadványt, mivel a teszt egyértelmű, nem lesz sok macera a dologgal.

De addig? Addig ő a gyerek apja, a jog minden értelmében, és a gyerektartás nem opcionális.


A biológiai apán pedig pontosan ugyanezen okból egy forintot sem lehetne behajtani még akkor sem, ha megtalálható lenne, ugyanis ő nem szerepel a gyerek születési kivonatában, jogilag a gyereknek ő egy vadidegen.

2023. márc. 17. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/110 anonim ***** válasza:
90%

Hiába vered a melled, ezt te basztad el nagyon is. Ne másnak a nyakába akard varrni a felelősséget. Ha az apja egy bántalmazó szemét volt talán gumit kellett volna húzni vagy gyógyszert szedni. Ja hogy ez nem történt meg és nem akarod hogy a gyerekkel legyen kapcsolata? Semmi baj, akkor nem lesz de pénzt se kapsz. Ez ilyen egyszerű. Azt meg hogy volt valaki aki a nevére vette a gyereket (akiről azt hitte lehet hogy az övé), nevelte a gyereket, ezek után is találkozni akar vele (nem sokáig lesz így, amint lesz saját még a vérszerinti apák nagy része is kevesebbet akarja látni az előzőt) becsülni kéne.

Inkább beszélj a gyerekeddel tényleg.

Ha ennyire zavar hogy nem fizet akkor tiltsad el tőle a gyereket. Bár én inkább örülnék, hogy továbbra is tartani akarja vele a kapcsolatot. Pénzt nem tudsz róla lehúzni.

2023. márc. 17. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!