Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az apámnak lett egy gyereke...

Az apámnak lett egy gyereke és ezt képtelen vagyok felfogni. Aki volt hasonló helyzetben, mikor javult a dolog? Megbeszéltétek, vagy úgy tettetek, mintha nem történt volna semmi?

Figyelt kérdés

Még szeptemberben tudtam meg, hogy apa szeretője terhes lett és nem ment el abortuszra, mert azt hitte, apa majd őt választja a családja helyett. Bocsánatot kért tőlem is, meg mondta, hogy tudja ezzel mennyire megbántott, de hogy szeretné ezt helyrehozni.

Igyekszik, mert most is elvitt a hétvégén Bécsbe engem és anyát vásárolgatni, pihenni. Pedig általában vagy napokig könyörögtem, hogy vigyen el, vagy csak pénzt adott rá. Meg mondta, hogy az őszi szünetben elutazhatnánk hármasban nyaralni, pedig az utóbbi években 3-4 napnál sosem mentünk több időre nyaralni így hárman, mert "neki sok a dolga, nem tud heteket fetrengeni a tengerparton". Most meg mondta ezt, meg hogy majd télen ő is jönne velünk nyaralni (anyával mindig kettesben megyünk 2-3 hetekre), meg mehetnénk síelni újra együtt, mint kiskoromban.


Tegnap is bejött a szobámba, hogy gondolkozott azon, hogy kapjak saját autót (egész nyáron ezzel piszkáltam) és hogy a héten elmehetnénk nézni párat közösen, ha van kedvem... Hónapokig azt mondta, hogy minek akarok sajátot, mikor itthon 3 autó van 3 emberre, ezeket is ugyanúgy használhatom és hogy biztos nem vesz még egyet, hogy azt is kerülgesse, meg szervizbe hordja. Most meg ő hozta szóba. De attól félek, hogy bármikor beülnék abba a kocsiba, az apám gyereke jutna eszembe és hogy azért kaptam, amiért megbocsájtottam neki úgymond... Mert amíg pihenni voltunk, ez eszembe sem jutott, de mikor jöttünk haza, végig azon gondolkoztam, hogy vajon még mi fog róla kiderülni. És képtelen vagyok rá úgy nézni, mint ezelőtt.

Szinte undorodom tőle.

Anya pedig úgy tesz, mintha semmi nem történt volna...



2016. okt. 4. 16:54
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/78 anonim ***** válasza:
24%
Miért pont eperturmixot? :)
2016. okt. 6. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/78 anonim ***** válasza:
28%
Mert az pont úgy néz ki, mint a hányás, gondolom.:-)
2016. okt. 6. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/78 anonim ***** válasza:
80%
Tulajdonképpen nincs benne logika, csak ez jutott eszembe :) A banánturmix nem látványos, a paradicsomlé meg közhely :)
2016. okt. 6. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/78 anonim ***** válasza:
31%

Szerintem normalis ha nem orulsz a feltestvernek. De szegeny errol nem tehet. Anyudnak se lehet konnyu megbocsajtani, valoszinuleg a jolet is benne van a pakliban, foleg ha kozos vallalkozasuk van, de akarhogy is 18 vagy mar, szerintem miattad probaljak meg megiscsak egyutt. En nemtudom kepes lennek e ra, tehat le a kalappal anyud elott. Idovel talan megtudsz bocsajtani apudnak, de azt csak te tudhatod mikor. De remelem a kaparasos dolgot nem gondoltad komolyan. Nem sok no van aki elvetetne, hiszen utana lehet tobb mar nem lehet, es megintcsak nem a gyerek a hibas... en elegge felkaptam volna a vizet ha a "szeretom" penzt ad, hogy elvetessem. De nem is ez a lenyeg a kerdesedben.

Remelem megbekelsz apuddal, hiszen akarmi is tortent, megiscsak az apukad.

Eleg sok a negativ kommentelo es mintha csak azt olvastak volna el, hogy 3 kocsi meg penz. Lehet kicsit el vagy kenyeztetve (melyik egyke gyerek nincsen...), de en inkabb elkeseredest latok az irasodban.

Nyaralas lehet jo lenne, de lehet hogy a szuleidnek kettesben megjobb lenne. Hatha eszukbe jut miert is hazasodtak ossze annak idelyen. Nemtudom mennyi zsebpenzed van vagy dolgozol e vagy hasonlok, de ha megtudod engedni akkor en a helyedben befizetnem a szuleidet egy welness hetvegere mint meglepetes.

Remelem a vegen (ha evtizedek mulva is) megbekelsz a feltestvereddel.

2016. okt. 7. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/78 anonim ***** válasza:
35%
remelhetoleg apad nem fogja allandoan patyolgatni a szereto gyereket. kifizeti ami jar tartasdijat es kesz.legtobbszor az ilyen eroszakkal megtartott gyerek nem nagyon szamit a ferfinek es a te apad is hibanak tartja amit tett. amiben igaza is van. Ne foglalkozz a gyerekevel es probald ha nem is megbocsajtani de felretenni magadban ahogy anyukad teszi ezt az egeszet. Legyel azon anyuddal egyutt hogy minden ugy legyen mint a szereto elott. Probaljatok meg egyutt ujra felepiteni a csaladotokat, toltsetek minden lehetseges idot egyutt Harman. az autot meg fogadd el, hidd el apukad ezerszer megbanta mar a kalandot. minel jobban erzi hogy szukseg van ra es szeretitek annal hamarabb talal vissza egeszen hozzatok. A gyerekkel meg annyit torodjon amit a torveny eloir vegulis nem o akarta hogy megszulessen. Ha anyukad megbocsajtott neki akkor te ne legyel kemenyebb mint o akit megcsalt a ferje.
2016. okt. 11. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/78 anonim ***** válasza:
35%
65 os vagyok megegyszer. Azok utan amit leirtal meg jobban megertelek. azt probald elerni hogy apad egyre kevesebb idot es foleg penzt szanjon erre a kapcsolatra. vess be minden kislanyos trukkot , menjetek akkor nyaralni amikor a no szulni fog, beszelj apaddal hogy te belebetegszel ebbe es mennyire szegyelled hogy zabigyerek a testvered stb. Hizelegj neki de mindig tartsd benne ebren a buntudatot hogy titeket megbantott es egy ilyen cafattal adta ossze magat. Es intezd ugy hogy minel tobb penzebe kerulj , nagylany vagy mindenfele igenyeid lehetnek , igy egyre kevesebb lehetosege marad arra a gyerekre meg foleg a nore. Ha nagyon muszaj en meg a gyereket latogatni is odamennek vele csakhogy ne lehessenek zavartalanul kettesben/harmasban. Irjal privit ha akarsz beszelgetni. en 40 eve hazas vagyok es maximalisan neked adok igazat.
2016. okt. 11. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/78 anonim ***** válasza:
61%

Nem kell bantani a kerdezot,en nagyonis megértem.

Sok okossagot irtak mar elottem,ezert en hozzatennem a mi tortenetunket.

En 28 eve hazas vagyok,nagyok mar a gyerekek,de egyszer nalunk is ugy volt,h lehet lesz " kistestver"....

2016. okt. 11. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/78 anonim ***** válasza:
45%

Bocs,folytatom.

A 23 .evunkben a ferjem becsajozott,a kis nicskenek volt mar 2 kisgyereke,de azt hitte,ha terhes lesz,otthagy minket erte a ferjem.

Haha,de nem igy lett,a ferjem mondta neki,h minket valaszt,vetesse el a gyereket.A no parja,az abortusz felenek kifizeteserol alkudozott.

Majd,mino veletlen,a no hirtelen " elvetelt"...nem kellett elvetetni...

Nem hisszuk azota se,h tenyleg terhes volt,se uh fotot,se terhes kiskonyvet,se pozitiv zesztet nem latott senki...

Csak egy ocska trükk volt...

Mi azota is boldogan elunk,a gyerekeink kirepultek,ok is egyutt vannak,a no szult egy 3.at a parjanak.

Erdekes tortenet,ugye?


Amugy en nem hinnek a nonek,apasagi tesztet kene apudnak csinaltatni,tenyleg ove e a gyerek,addig nem fizetni gyt.-t...


Anyud hogy viseli a helyzetet,kitartast nektek.

2016. okt. 11. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/78 anonim ***** válasza:
67%

Azért én nem mondanám, hogy a szerető gyereke ugyanolyan,mint a kérdező,és nyugodtan le lehet érte pontozni.

Nem mindegy hogy egy gyerek egy félrekúrásból született,mert nem védekeztek,itt mindkét fél hibás...az " apa" itt nem is akarja a gyereket...csak a szerető...

Mert miért is akarná?Már van neki egy.

Egy törvényes házasságból született ,vállalt, akart gyerek,nem hasonlítható össze azzal, ha csak egy félrelépésből besikerülő,számításból életre hívott gyerek...amúgy a gyereket én is maximálisan sajnálom.

Megérdemelné,hogy olyan kapcsolatba, házasságba szülessen, ahol mindketten szeretik várják...



Ha az apa meg annyira szerette volna a szeretőt, elválik érte,és idővel közös életükben vállalnak egy közös gyereket is...

Nem így, hogy az apa akarata ellenére megtartja a gyereket,akkor ne számítson se gyeerektartásra, se semmire..csak magára...sajnálom, ez a véleményem,mégha nem tetszik is majd itt többeknek.

2016. okt. 11. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/78 anonim ***** válasza:
73%

"Nem mindegy hogy egy gyerek egy félrekúrásból született,mert nem védekeztek,itt mindkét fél hibás...az " apa" itt nem is akarja a gyereket...csak a szerető..."


Mindkét fél hibás, ez igaz. De nem mindhárom. A gyereket büntetni azért, amilyenek a szülei, maradi középkori szokás. Mi az, hogy "nem mindegy", hogyan lett a gyerek? Őt nem az apja csinálta? Kevesebb ideig dugta a nőt, mint amikor a törvényes lányt hozta össze a feleségével? Kevesebbet spriccelt bele? A "törvénytelen" gyerek kevesebbet fog enni, kevesebb ruhát fog viselni, ezért nem kell neki gyerektartás? Tökmindegy, mennyire gazemberek a szülei, apukának nem a száját kellene húzgálni, hanem a kotont kellett volna pár hónappal ezelőtt.

2016. okt. 12. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!