Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért nem tanít meg anyám...

Miért nem tanít meg anyám semmiféle házimunkára huszonévesen?

Figyelt kérdés
Egyke vagyok, anyukámmal lakom, de lassan már költöznék. Anyukám soha semmilyen házimunkát nem engedett nekem önállóan csinálni (egyébként nem csak házimunkát, de még nagyon sok minden mást sem), emiatt most 22 éves lányként szinte semmit nem tudok főzni. Egyszerűen hiába kérem, hogy tanítson már meg nekem néhány egyszerű, alapvető ételt csinálni, mindig kitalál valami kifogást, hogy neki nincs ideje ilyenekre meg hogy majd főzök még úgyis életemben eleget. Pár hónapja volt egy műtéte, ami után 1 hétig fel sem kelhetett (volna) az ágyból, mondtam neki, hogy ez tök jó lehetőség arra, hogy végre megtanuljak főzni, a szobából tudja mondani h mit hogy kell. Közölte, hogy azt nem lehet így, mert ha leégetem a konyhát, ő még ki se tud jönni, majd szólunk a mamának és ő főz. Karácsonyra akartam csinálni a barátomnak sütit, megkértem anyut, hogy segítsen, azt mondta megcsinálja a dolgait és majd szól, ha jöjjek. Persze nem szólt, mire kijöttem már megcsinálta kb. az egészet. A vasalással ugyanez van, mondtam neki, hogy hadd csináljam én néha, de nem, mert ahhoz neki ott kell állni és nézni, hogy nem égetek-e ki valamit meg amúgy is lassú vagyok. Egyszerűen annyira életképtelennek néz, hogy az hihetetlen, de nem tudom hogy miért. Úgy magyaráz el mindent mint az ötéves gyerekeknek. Miért nem akar megtanítani semmire? Más családoknál annyira alap dolognak számítanak az ilyenek.
2017. febr. 26. 15:55
1 2 3 4 5
 31/49 anonim ***** válasza:
90%
Majd megtanulod,ha külön költözöl pláne ha egy ideig egyedül élsz majd, muszáj lesz megtanulnod. Persze könnyebb lenne,ha anyukád engedné,hogy te is próbáld meg, tanítana, de enélkül is bele fogsz jönni. Nem nagy dolog, se egy mosogatás, se a főzés, se a takarítás. Tele van az internet receptekkel, onnan tudsz gyakorolni, idővel meg kitapasztalod a dolgokat magadtól.
2017. febr. 26. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/49 anonim ***** válasza:
34%
Azért kicsit ellentmondásos, hogy költözni akarsz, de annyit nem vagy képes megmondani az anyádnak, hogy hagyjon békén, mert most te szeretnél érvényesülni a konyhában.
2017. febr. 26. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/49 anonim ***** válasza:
93%

Nekem ez olyannak tűnik, hogy meg akarja akadályozni az önállósodásod. Ez pedig igen rossz taktika mert majd ha sikerül elköltöznöd úgyis meg fogod tudni csinálni. Ilyen körülmények miatt érthető, hogy azt hiszed ezeket úgy tanulni kell, de jön majd minden magától. És a net is a segítségedre lesz. Kinézel egy receptet, megpróbálod. Először ha nem lesz jó hát nem lesz jó majd másodszorra sikerül.

A kommentelők jó része meg nem értem miért nem ismeri azt, hogy embertársaink támogatása. Nekem nincs ilyen gondom mint a kérdezőnek de el tudom képzelni, hogy ez rossz lehet és neki ez igenis probléma. Nyilván nektek is van ami nem megy és nem esik jól ha leszólnak miatta segítség helyett....

Szóval hajrá menni fog ez. Nők/férfiak milliói csináják ezt nap mint nap. Ha nekik is megy neked is fog :)

2017. febr. 26. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/49 anonim ***** válasza:
90%

Nem olvastam végig a kommenteket, főleg a fröcsögéseket, mert hosszú.

Kedves kérdező! Én ugyanebben nőttem fel. Akik fikáznak, el sem tudják képzelni, hogy milyen az amikor TE akarsz, de tényleg tud olyan lenni az anya, hogy szinte kitúr a konyhából. Én is akkor tudtam először kibontakozni a konyhában, mikor anyám kórházba került, és aput meg akartam lepni. Anyám mindig arról akart meggyőzni ,hogy a főzés milyen nagy feladat, és utólag már néha az az érzésem, hogy azt nem akarta, hogy megtudjam, milyen pofon egyszerű. Azóta ugyanis, mióta elköltöztem, ripsz-ropsz megtanultam először az alapokat, és ma már szenvedélyemmé vált a főzés, főleg az ínyencségek. Már az is megesett, hogy anyám kérdezte meg telefonon, hogy én hogy csinálom ezt vagy azt. Igazi specialista és gourman lettem. A fő kérdésre válaszolva: Talán olyan anyukád mint az enyém? Nincs főbb feladata, és fél, hogy azt is elrabolod tőle? Mert az én anyám ilyen. Sosem dolgozott komoly munkát, és évek óta háztartásbeli. Nála fél napig tart egy olyan étel elkészítése, ami nálam egy óra. Ezt mégis hogy tudja kimagyarázni azok után, ha bebizonyítod, hogy ha az egyik kezed a seggedbe dugod, akkor is el lehet készíteni egy óra alatt? Oda a fontossága!

2017. febr. 26. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/49 anonim ***** válasza:
69%

ugyanez volt, szóval nem vagy egyedül

egyszerűen félti a saját vadászterületét, egyszer nekem szó szerint ezt mondta anyám, hogy az ő konyhája az ő vadászterülete:))

de ma már sok minden van, főzőiskola, akár netről elleshetsz sok okosságot, vagy egy jól főző barátnő

nem tudom sulis vagy-e , mikor végzel, de jó lenne lepattani már otthonról

én mindent magamtól tanultam meg, magam jártam utána, vettem könyveket, szóval autodidakta módon tanultam meg főzni

pedig akkor még az internet is csak épp bontakozóban volt

2017. febr. 26. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/49 anonim ***** válasza:
59%

21, igaza van a 19-nek, tényleg?

Akkor az, akinek nincs testvére, ne is vállaljon gyereket, mert nem volt lehetősége ellesni a szüleitől a gyereknevelést?

2017. febr. 26. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/49 anonim válasza:
100%
Fater nem tanittott meg borotvalkozni es egy TheVr videobol tanultam meg 16 evesen xd . Nezz korul az interneten,ha anyud nem akart vagy nem tanitott akkor te tegyel erte ,hogy megtanuld.
2017. febr. 26. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/49 anonim ***** válasza:
79%

Nálunk nagymama miatt még anyum se fért a konyhába, nemhogy én. Senkit nem bírt elviselni bent.

Most 22 évesen meg kellett tanulnom, mikor összeköltöztünk a párommal.

Nagyon hamar ment a dolog, probléma esetén hívtam anyát,és nem volt ott semmi gond.

Kérdező, ha külön kerülsz, meglátod, milyen jó érzés egyedül tenni-venni a konyhában.

2017. febr. 26. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/49 anonim ***** válasza:
86%

Nem értitek mi a gondja a kérdezőnek. Csak örült volna annak ha néha együtt főznek, takarítanak. Azáltal meg is tanulhatta volna a praktikákat.


Néha komolyan nem értem miért szülnek egyesek??? A régi időkben természetes volt ha a család nőtagjai együtt főztek. Ma meg be se engednek mást a konyhába?

Tudtommal ezért is van a szülő. Nem csak azért hogy megszüljön.

2017. febr. 26. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/49 anonim ***** válasza:
75%

Ez nem feltétlen rosszindulat. Nekem a nagymamám volt ugyanilyen. A "segítek a konyhában" neki azt jelentette maximum, hogy eltörölgethetem az edényeket mosogatás után.

Egyszerűen ő egész életében ahhoz szokott hozzá, hogy ő a háztartás ura, és neki plusz kellemetlen munka az, ha valaki más segíteni akar.

Anyám pl. szó szerint egy rántottát nem tudott elkészíteni, mielőtt férjhez ment - akkor ugye már rá volt kényszerülve, hogy magától megtanuljon háztartást vezetni.


Nekem anyám tapasztalatai miatt egy fokkal jobb dolgom volt, de háztartást vezetni igazából magamtól tanultam meg, mikor elkerültem otthonról 18 évesen albérletbe egyetem miatt. Mosogatás, söprés, felmosás nem nagy ördöngösség, porszívózás sem, max az első alkalommal bénázik az ember, hogy melyik fej jó padlóra és szőnyegre. Vasalás is gyakorlás kérdése, azt hiába mutatják meg, ha másfajta deszkád van, már kezdheted elölről a tanulást, hogy milyen irányba hajtsd a ruhát, hogy jó legyen... :)

Szóval csak emiatt ne félj a különköltözéstől, hidd el, ha rá vagy kényszerítve, hogy megtanulj valamit, az csodákra képes. Oké, nem mondom, nekem is volt, hogy a paprikáskrumpli miatt hazatelefonáltam :D, de a net rengeteget segít ilyen esetekben.

Meg egyébként pl. mikor én páromnak születésnapjára tortát sütöttem, akkor szimplán annyiban kértem anyám segítségét, hogy szóljon, ha nincs a konyhában, hogy ne legyünk egymásnak útban. Amúgy recept alapján elbénázgattam, szerintem sokkal rosszabb lett volna, ha végig ott áll és liheg a nyakamba, hogy ezt ne így, én másképp szoktam. :)

2017. febr. 26. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!