Ha nem akarok még gyereket az önzőség? Kivel szemben?

"Ha nem akarok még gyereket az önzőség? Kivel szemben?"

A pároddal szemben, akit állítólag a világon a legjobban szeretsz.

Egy sunyi, önző, felelőtlen, gátlástalan alak vagy. De ami még rosszabb, hogy kapcsolatfüggő is vagy. Félre ne értsd, nem azért illenek rád ezek a jelzők, mert nem akarsz gyereket. Sokkal inkább azért, mert hülyére veszed, félrevezeted, hitegeted azt az embert, akivel a legbensőbb a viszonyod. Komolyan ezt érdemli

tőled? Mellesleg gyáva is vagy, mert inkább magadhoz láncolod, hogy ne maradj egyedül, de olyan tökös már nem vagy, hogy kiállj az elveidért.

Kérdező, nem olvastam a válaszokat, lehet, hogy volt már ilyen.

Úgy gondolom, nem vagyunk hivatottak még tanácsot adni sem - beszéld meg a kedveseddel, hogy félsz, hogy elveszíted a szabadságodat. Ha megértő- és nyilván az, mert szeretitek egymást-, akkor meg lehet ezt beszélni, hogy hagyjátok egymást néha EGYEDÜL lenni, vagy hogy legyen tovább.

Nagyon fárasztó az embernek, ha ez nincs, naponta 10-20 perc, hetente 1-2 óra. Mi hűséget esküdtünk egymásnak, megbízunk egymásban és tudjuk, hogy ez mindkettőnknek igénye. Néha egyedül, vagy barátokkal - beosztva, hogy mindenkinek jó legyen. Mert igen,fárasztó, és nagy felelősség, teher a gyermek - ezer ragyogó öröm közt. Nincs érdekesebb a világon, ahogy a gyermek tudata alakul, ahogy elkezd beszélni... Nagy titkokba avat be a gyermek minket felnőtteket.

Apukám azt mondta, mikor aggódva álltunk az első gyerekünk ágya fölött: jaj, miért sír?? - hogy "csak az első 20 év nehéz."

Ő tudta, igen:))

Most a (34) kérdésemre adott válasszal foglalkozom: Mi a boldogság?

ezt írtad

#36Boldogság: amikor 1 éve a párommal tengerparton ültünk egy kis falu mellett. Végig .... Csak hallgattuk a hullámokat... meghitt pillanat. ... amikor elmegyek futni az erdőbe, és nincs senki környéken. És érzed a teljes szabadság érzését. És csak mész előre."

Igen, nehéz ezt megfogalmazni, de értem, és megbeszélhető kedveseddel, hogy erre adtok egymásnak lehetőséget

- ilyenkor egy intuitív tudatállapotban van az ember, érzi a világ teljességét, egységben érzi a világgal magát.

Aki gyakorol valamilyen kifejezési technikát (rajz, zene stb) az tudja ez az isteni ihletett állapot.

Ilyenkor érzi magát a legszabadabbnak az ember.

De elmúlik és az ember csak ámul - az emlékezés rá inkább fájdalmas, nosztalgikus- (a szó etimológiailag a "nosztosz algosz"-ból ered, amely a görög kifejezés hosszan tartó fájdalmamat jelent.) Nehéz visszahozni- ha megismételnétek a tengerparton a hullámzás nézését - nagy csalódás érne... mert egy múlt-tudattal, prekoncepcióval keresnéd, holott annak egy TELJES JELENLÉT-ből kell fakadnia, vagy inkább újból keletkeznie kell.

(elgondolkodtató, hogy Plótinosz, ez a III.sz-i bölcs istenszinonimaként említi a JELENLÉT fogalmát)

Ez a boldogság - ajándékként ér bennünket.

És ajándékként megfogalmazhatjuk egy énekben, versben, zenében, rajzban, festményben -ami már nem könnyű, hanem egy nehéz alkotói munka.

Radnóti így erről:

"Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy

s lenn vár a gőzt lehelő iszap.

A hallgatag növények szerelme emberibb.

A madár tudja tán, hogy mi a szabadság

mikor fölszáll a szél alá

és ring az ég hullámain.

A hegyek tudják hogy mi a méltóság,

hajnalban, alkonyatkor is,

a lomhán elheverő hegyek.

..

Hegy lettem volna, vagy növény, madár...

vigasztaló, pillangó gondolat,

tűnő istenkedés. Ma már

az alkotás is rám szakad."

*

Semmiképp sem vagy önző, de mindenképp meg kell beszélned a pároddal, hogy te még nem állsz készen. Rengetegen csak belemennek a gyerekvállalásba, mert ez a társadalmi elvárás- és elég sokan meg is bánják, tehernek élik meg. Ne akard ezt. Ha elmondod neki, onnantól már rajta múlik, hogy mit tesz, hogyan gondolkodik, szeret-e eléggé ahhoz, hogy így is téged válasszon, vagy neki mindegy kinek szül csak gyereket akar meg hozzá egy spermadonort.

Aki meg ezt írta: "Nem ismerem az érzéseidet, de komoly, hosszú kapcsolatban, akik ennyi idősen sem vágynak gyerekre, azok nem a párjukkal képzelik el a jövőt" Max magából indul ki, de egyébként az elmélet marhaság.

Az gondolkodik így akinek mindenek felett a gyerek van. Ha szeretsz valakit, őszintén akkor az nem úgy működik, hogy csak mert nem akar x évesen, vagy pl egyáltalán gyereket, nem veled tervezi az életét. Ettől még tervezhet veled. Egyszerűen csak nem mindenki vágyik arra, hogy mindenáron szaporodjon, vagy épp még élvezni akarja az életet, mielőtt belevág. A párunk iránt érzett érzéseknek ehhez semmi köze nincs.

Ezen is gondolkodj el, semmiképp ne hagyd, hogy ilyen fajta érzelmi zsarolással pl a párod befolyásoljon, pl ha nem akarsz gyereket akkor nem is szereted, meg hasonlók, vagy mondjuk az ismerőseid, rokonság stb. Inkább érdemes NEM-et mondani, mint utólag megbánni amikor már ott a gyerek. Az hatalmas teher, ha nem akartad teljes szívedből, amit már nem lehet visszacsinálni. Ezért jól gondold meg.

Ohh dehogyisnem vagy önző!

Önző, hazug, álszent vagy!

Engedd a szerencsétlen Nőd szabadon, mert Ő már most is vékony jégen áll, 3-5 év múlva (vagy ahogy te írtad akár 10 évet is eltudsz képzelni) már késő lesz és felelőtlenség!

Persze, hogy azt mondja "ő sem akar még", mert te rajtad ezt érzi...

Te nem akarsz gyereket, csak magadnak sem mered kimondani, ne játsz a pároddal!

Keress egy 20 éves lánykát, akivel bőven van időd...

Lehet, hogy a gyerekvállalás megfoszt bizonyos önző dolgaidtól, de más utak nyílnak meg majd előtettek!

52/F

Én csak a gyerek="szabadság vége" részhet szólnék hozzá.

Nos nekem még frissek az emlékek az általad leírt "szabad" évekről lévén kisfiam 4.5 hónapos.

Mi előtte évekig éltünk együtt nyaraltunk éttermeztünk stb. Párommal. Volt jó munkahelyem, drága hobbijaink stb. És persze jó volt.

Hazugság h ezeket most is meg tudjuk tenni és valóban vannak nehéz percek is. Viszont azt vettem észre, hogy emiatt "felértékelődött" a szabad időnk.

Lehet csak havi 1x jön össze egy éttermes randi (mert akkor tudnak vigyázni a kicsire 2-3órát) de emiatt azt sokkal jobban ki is használjuk.

Kirándulni is eljutottunk igaz csak 1 napra babakocsis túrára de tervben van a következő.

Ja a szex sosem volt ilyen jó. (Szerintem azért mert ha végre összejön némi "felnőtt" program mindketten elengedjük magunkat XD)

És persze vannak dolgok amik most még "lemorzsolódnaK" (pl. Fancy tálalás a vacsinál hiszen az is csoda ha tudok főzni. Felszínes haveri kapcsolatok. Meg egyéb "látszat" dolgok) mert ami kevés időnk van azt jobban be kell osztanunk. És emiatt értékesebb is minden apró öröm. (Ha pl jut 5 perc ketten meginni egy forró csokit míg alszik a baba)

Igen sok nehézség van de mikor ezeket ketten meg tudjuk oldani az jó érzés és büszkeséggel tölt el mindkettőnket. És ez összekovácsolja a kapcsolatunkat.

Mi most jutottunk el oda, hogy lassan kezd beállni a napirendünk és a kicsi elkezdett pozitív reakciókat adni. (Mosoly kacagás stb) és ezek bármilyen nyálasan is hangzik boldogabbá teszik az embert mint egy "magányos" öröm.

Nyilván nagy a változás (különösen az elején) de nem tudnám összemérni. Én is "elgyászoltam" a szabadságom de mégsem mondanám, hogy visszacsinálnék bármit. Az jó volt és mégis azt érzem, hogy valahogy most "teljesedünk" ki.

Az van, hogy szerintem meg kell találni az egyensúlyt a "gyerekért feladok mindent" mentalitás és a "csak az én boldogságom számít" gondolat között és akkor jó lesz. ;)

Én is mondogattam magamnak, hogy majd szeretnék, de már évek óta várom, és továbbra sem jön meg hozzá a kedvem. A férjem sem érdeklődik a téma iránt. Persze, nem hazudok, az egyetlen ok, amiért mégis fúr a dolog az az, és ezt neki is megmondtam, hogy nem akarok úgy járni, hogy neki 15 év múlva mégis kell, aztán lepattan valami fiatal tyúkkal, akivel még lehet. Jelenleg is csak ez az egyetlen pro érvem :( Sajnálom, én ilyen vagyok, nyilván defektes it ta legtöbb ember szemében. Jól élünk, jó munkáink vannak, és csupa kiszámíthatatlan izgalom az életünk, rengeteget utazunk,és jobbára elkísérjük egymást, vagy meghosszabbítjuk a munkautat, és hétvégére összejövünk valahol a világban. Sok mindent csinálunk együtt és külön is, ÉLÜNK. Nem vegetálunk, kuporgatunk a jobb napokért, hanem megtehetjük, hogy élünk, és a gyerekel pont ez veszne el. Búcsút lehetne mondani mindannak, amit szeretünk, és ami az életünket teszi ki (mindketten járunk pl. minden este edzeni), tiszta logisztika lenne az egész, ráadásul együtt? Ugyan már, valakinek be kellene áldoznia magát a gyerek szolgálatába, mert nekünk nincs nagyszülőnek nevezett felvigyázó-személyzetünk. Mellesleg, én sajnos nem tudom bevenni azt a maszlagot, hogy mekkora öröm a gyerek, saját bőrömön tapasztaltam, hogy mindig mekkora teher volt csak a létem is anyáméknak, és a környezetemben is azt látom, hogy hacsak nincs egy anyuka lelkű nő, aki dolgozni nem is akar, csak babázgatni, otthon tüsténkedni (félreértés ne legyen, akit ez tesz boldoggá, hajrá), és ehhez apuka tud talicskányi pénzt tolni, valamint anyut a gyereken kívül semmi nem érdekli, apu meg diszkréten intézi a boldogságát, de a látszatot fenntartja, akkor az a kapcsolat halálra van ítélve. Ha olyan nagy boldogság gyereket nevelni, akkor miért bomlik fel a kapcsolatok java a gyerek 3 éves kora előtt, és miért van annyi család akiket csak a közös lakáshitel, meg az egymásnak való kiszolgáltatottság tart egyben? Miért van annyi mozaikcsalád? Miért vezethető vissza szinte mindne konfliktus a gyerekre, és az azzal kapcsolatos felelősségre, időmegosztásra, anyagi dolgokra? Miért van annyi ember, akinek csak konfliktusa van a szüleivel, hiszen még a legjobb gyerekből is lehet a legrosszabb, elég egy "jó" párválasztás, és a p.ina/f..sz szava erősebb lesz, aztán oda a 20-30- évnyi befektetett munka...jah, és miért van annyi idős ember, akire a gyerekei elfoglaltság miatt nem is kíváncsiak?

És a legfontosabb: miért bűn egyesek szemében az, ha valaki ebből kimaradna, vagy halogatja, hátha éri valami olyan behatás, amitől vonzóvá válik ez a létforma, még a kockázatok ellenére is? Miért bélyegzik itt is önzőnek, meg mindenféle negatív embernek, ha valakinek igenis fontos a saját élete, jóléte kényelme, és nem akaródzik mindezt kockára tenni, vagy beáldozni olyasmiért, ami valljuk be: k...vára nem tesz boldoggá mindenkit, mert ha így lenne, nem lenne annyi tönkrement család, elcseszett gyerek és idegbeteg felnőtt... Dögöljön meg a szomszéd tehene is?

58.-as. Senki nem kötelez gyerekvállalásra.

Viszont ahogy te elvárod, hogy "értsenek" meg és "ne nézzenek le" azért mert te nem akarsz gyereket, úgy neked is illene, hogy ne olyan jelzőkkel illesd az anyukákat, hogy "dolgozni nem akaró babázó" az apukákat meg "diszkréten félrelépő" mert ez baromi sértő és sztereotíp gondolkodásra vall. (Legalább annyira mintha azt mondanánk minden gyerektelen egy karrierista önző felnőni nem akaró személy...neked jól esne?)

Az, hogy te negatív példákkal találkoztál szomorú dolog de nem lehet mindenkire kivetíteni. Én anyuka vagyok, pedig szeretem a munkám és tervezek is visszamenni, és a kapcsolatunkat sem érzem tönkremenni, és nem érzem azt hogy ez egy "látszat" dolog. Tény ezért tennünk is kell minden nap, de ez alap dolog egy működő kapcsolatban gyerekkel vagy anélkül. (igen vannak nehézségek, de az gyerek nélkül is van legfeljebb másmilyen...) Szép napot