Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » 24(f) évesen érdemes felvennem...

24(f) évesen érdemes felvennem az oltást? Eléggé bizalmatlan vagyok, hosszabban leírásban.

Figyelt kérdés

Amióta van oltás hezitálok rajta. Nem vagyok oltásellenes, csak nincs meg a kellő bizalom se felé. Egyrészről hallom, hogy nyugodtan lehet oltakozni, másik felől pedig ismerősöktől, innen-onnan, hogy oltás után ha nem is közvetlenül, de súlyosan lebetegedett vagy meghalt. Családban is volt szívinfarktus 33 évesen, jó fizikummal, első oltás után kapta, a másodikat már nem engedték felvenni neki, szerencsére felépült, vizsgálták és megállapították, hogy nincs összefüggés. Persze lehet igaz, csak fura. Sok ilyen haláleset is van vírus nélkül is, viszont gyanús az egybeesés. Túl gyakori, túl sok. Nem az oltási reakciótól félek. Kezdetben engem az aggasztott, hogy nem volt kilátásban se oltás, utána meg egymás után jelentek meg, teljesen különbözőek. Most pedig ezek az esetek, rémhírek is hozzátesznek a dologhoz. Biztos van sok kamu és álhír ezek között is, de van közelebbi, hitelesebb forrás is és persze ugyan úgy vannak, akik megkapták és semmi bajuk.

Alapvető betegségekről nem tudok, elvileg egészséges vagyok.

Másfelől pedig korlátozzák az embert. Nem a maszkról beszélek (ha visszahozzák), mert felveszem, nem zavar, hanem még egészségügyi ellátásban is. Ha én vállalom a kockázatot, hogy kimegyek emberek közé, az oltottak védve vannak, akkor nem értem a dolgot. Ha az egészségügyben dolgozókat féltik, akkor elvileg oltottként is hordozhatom a vírust, tehát ez sem állja meg a helyét. Rossz ez a fajta nyomás, kötelezettség is. Most pedig nem arról beszélek, hogy nem engednek be egy szórakozóhelyre, mert kibírom nélküle. A PCR teszt pedig drága. Még ha 1-2 ezer lenne, de 15-20 ezerről beszélünk. Persze lehet mondani, hogy az oltás ingyenes, de körülbelül a leggyengébb érv mellette. Legalább a TB fedezné egy részét.

Mint mondtam: környezetemben, családban is vannak többen, akik megkapták az oltást, de nekem ez még nem jelent semmit. Kockázat persze van, hogy elkapom és abban halok bele vagy alakul ki komolyabb szövődmény, de ezt én önkéntesen veszem fel, beadják. Kockázat kisebb, de ezt annak mondják, aki a kicsibe beleesett, vagy már csak a családjuknak... Ha még 1% sincs, ekkora oltási számnál már jelentős mennyiségről beszélünk. Meg hát azért a statisztika ferdíthető, megkérdőjelezhető annak hitelessége.



2021. szept. 1. 00:47
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
 121/122 anonim ***** válasza:

[ma 10:47]: "Valóban, nagyon sok oka lehet annak, hogy valaki miért nem akar oltást."

- Azért azon két ok között biztosan te is érzed az inkoherenciát, hogy az oltás nem véd, nem biztonságos, stb. és hogy az oltás gátolja a természetes kiválasztódást, és túlnépesedünk.


Ezt a listát eleddig nem ismertem, de persze hasonlókat igen, és valamikor hosszan is írtam ezekről (illetve az ezekhez hasonló pontokról). Nem teszem meg újra.

2021. szept. 8. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/122 anonim ***** válasza:
Nem érdemes, halált is okozhatnak ezek a mérgek.
2021. okt. 28. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!