Barátnőm nagyon meghízott. Mit tegyek?

Gondolom, valami idióta etető fétises gyökér a pasas. Általában az ilyen kapcsolatok szoktak középtávon halállal végződni. A 83 kiló se kevés, de gondolj bele: fél év alatt az akkori tömege másfélszeresére hízott. Ha itt megállna, és tartaná a súlyát, akkor is garantáltan cukorbeteg lenne, meg idővel szívproblémái is lennének. De ha folytatja a hízást, akkor valószínűtlen, hogy megélje a harmincat. Ez a fajta fétis mindig korai halálhoz vezet.

Én csak azt nem értem, hogy ő miért partner ebben? Bár gondolom, neki sem ép teljesen az elméje.

Viszont sok midnent tenni nem tudsz. Felnőtt ember, és mindenkinek joga van tönkretenni a saját egészségét.

Őszintén, semmit nem tudsz kezdeni vele, mert neki pont így jó. Én mindig azt mondom, hogy az ember észreveszi ha elkezd hízni, szóval ha tenni akar ellene, akkor van rá ideje bőven. Aki képes 122 kilóra felhízlalni magát, az nem akar semmit tenni ellene.

Én is próbáltam segíteni a családon, mert rajtam kívül mindenki durván túlsúlyos. Látják, érzik, panaszkodnak eleget miatta. Én mindig is szörnyen egészségtudatos voltam - bocsánat, mármint gyökér voltam :D -, sportolok is, ott vagyok élő példaként, hogy hogyan lehet egészségesnek lenni, próbálok tippeket adni néha, azt hiszed?

Anyám is panaszkodik, hogy már túllépte a százat, megemlítem neki a lehetőségeit, hülye vagyok, egyen salátát a kecske. Fúj zöldség, meg akarom mérgezni? Gyümölcs? Ugyan már... eszi nap mint nap a gyorskaját meg a legszarabb, legzsírosabb, tápanyaghiányos magyar "háborús" ételeket, nem visz be egy deka vitamint sem, csak üres kalóriát. Csodálkozom, hogy egyáltalán él még, miből építkezik a szervezete, fényevő lett? :D

A testvéreim ugyanez pepitában, csak ők édességgel is megspékelik a dolgot, anyám cukorbeteg rég, ők még "csak" inzulinrezisztensek, zabálhatnak még édességet, nem? :D

Én már rég feladtam a térítést, ha nekik ez jó, csinálják. Amikor panaszkodni kezdenek, kb. megpaskolom az okos kis buksijukat és megyek tovább.

Őszintén nem tudom. A húgom ijesztett meg a múltkor, nem viccelek, úgy néz ki, mint aki 9 hónapos terhes. Nem bír lehajolni, nem bír járni, szó szerint már pici lépésekben csoszog, mert abszolút nem bírja az alap sétatempót sem. Soha nem árulta el, hogy milyen nehéz, de így leírás alapján a barátnődre hajazhat ő is. Inzulinrezisztens lett, folyton erőtlen és rosszul van, múltkor szegény mondta is, hogy nem tudott 5 lépcsőn kifulladás nélkül felmenni és ez már mennyire ciki... de nem tesz ellene.

Nővérem szintúgy, bár ő nem csak hasra hízik, hanem olyan, mint egy pattanásig felfújt lufi. Régen még egész mozgékony volt, tornázgatott is, mostanra látszik, hogy nem mennek neki úgy a dolgok. Szintén inzulinrezisztens, szar a vérnyomása, ha száz métert sétálni kéne, inkább kocsiba ül. Tragédia, hozzájuk képest anyám belépőszintű "duci" :D Csak hát ugye ő panaszkodik a legtöbbet, azért hoztam fel pont őt példaként. Mondjuk nem tudom, ő a legalacsonyabb, olyan 160 körül mozog, ahhoz meg ő is már elég testes. Nem is olyan öreg még, de már egy marék gyógyszert szed, minden baja van. Én esküszöm soha nem értettem, hogy hogy tudják így elhagyni magukat az emberek. Én legrosszabb, "legelhagyósabb" időszakomban mentem fel kemény 62 kilóra, de már éreztem, hogy nem esik jól, le is dobtam hamar. Fel nem tudom fogni, hogy hogy tudnak emberek ennyit felszedni anélkül, hogy lépéseket tennének ellene. Főleg, hogy nővérem kb. az én súlyomról "nőtt" ekkorát. Durva nagyon :(

Mondjuk először a lelküket kéne rendbe tenni, nem csak azon sápítozni, hogy de gáz így velük megjelenni.

Az ilyen kis lépcsős akciókat meg felejtsd el, ekkora túlsúllyal nem is szabadna lépcsőzni. Én is voltam kövér, igaz, ennyire nem, de az orvos a sétát sem javasolta, csak úszást és biciklizést. Tényleg nem tudsz vele mit csinálni, ha nem akar változni. Anyukája nem aggódik?