Az öngyilkosságot miért ítélik el?

Álljon meg a menet. A kérdező nem azért akar öngyilkos lenni, mert hú milyen rossz körülmények között nőtt fel vagy beteg és mennyire kilátástalan az élete, hanem mert 19 évesen még nem szexelt. Könyörgöm ilyenkor dugná ki kicsit az orrát (nem Etiópiáig vagy Ázsiáig), hanem csak ki a FEDETT, FŰTÖTT lakásból, abból a minden bizonnyal jó körülményből, amit a szülei felépítettek számára és felnevelték, a SZOBÁJÁBÓL, ahol SZÁMÍTÓGÉP előtt ül, amin INTERNET van, és 19 évesen nem magát látja el, hanem a szüleinél él, akik valószínűleg szeretik, mert nem arról beszél a kérdező, hogy verték meg elhanyagolták, hanem hogy nincs barátnője!!! Ezért tart itt a világ, mert ennyi önsajnáló nem törődöm ember él, akik nem látnak túl a saját aktuális igényükön, nem gondolnak bele abba, hogy az életben nem hullik minden az ölükbe, és az élet nem csak "élvezetről" szól, hanem küzdésről és sok-sok munkából, aminek az eredménye a boldogság. Az előző, öngyilkosságot pártoló válaszolónak: a szüleid lehetetlenítették el, hogy boldog életet élj, hogy tanulj, hogy dolgozz? Akkor most leírom neked az érem másik oldalát:

Anyukám 27 évesen maradt egyedül 2 gyerekkel. ÉN voltam 9 éves, a legidősebb és fél éves a legkisebb, anyukám hulla szerelmes volt, összetörték a szívét, minden összeomlott körülötte, de nem ezen siránkozott, hanem iszonyatos munkákkal megpróbált kijönni ebből, és megteremteni számunkra mindent. Egy szobakonyhás lakásba kerültünk négyen. Hajnali 4kor kelt és süteményt sütött, amit büfékbe szállított maszekban (mi a süteményszéleket ettük reggelire), aztán 8 órában dolgozott egy konyhán, utána éjszakánként sokszor egy szórakozóhelyen szolgált fel. Én vittem hoztam bölcsibe a kishúgom (nem az, hogy le kellett mennem boltba???? Minden nap menten, bevásároltam és vacsorát csináltam a húgaimnak!!!), én tanítottam járni, beszélni, én vigyáztam rájuk. Mindemellett a suliban megengedték, hogy ingyen folytassam a zongorát, mert nagyon szerettem és jó voltam benne. Ez volt minden örömforrásom. Tanultam szorgalmasan, hogy én majd jobban éljek. Gimnázium alatt már diákmunkákat csináltam, és olyan jól tanultam és országos zongora versenyeket nyertem, hogy kerületi ösztöndíjat kaptam, amivel segítettem 14-15 évesen anyukámat (nem én költöttem el, hanem haza adtam, max. havonta elmentem egy moziba belőlea barátaimmal). Nagyon jó voltam irodalomból és töriből, ezek érdekeltek a legjobban, faltam a könyveket a könyvtárban töltöttem minden szabadidőm (mert könyvre sem volt pénzünk.) Színjátszó szakköröztem, sportoltam, minden olyan lehetőséget megragadtam, ami kizökkent kicsit az otthoni nihillből. Ugyanis anyukám mély depressziós lett, egyszer nekemjött, ütött vágott, én meg menekültem otthonról a barátomhoz. Felkerestem egy tanáromat segítséget kérni, aki szakemberhez fordult és együtt segítettünk édesanyámnak kilábalni. Ő is öngyilkossággal fenyegetett, hogy majd egyszer elmegy és soha nem jön vissza, itt hagy mindent. Éjjeleket nem aludtam, mert figyeltem, hogy nem csinál-e hülyeséget. 17 évesen bekerültem a tv-be egy irodalmi műsorba, ahol 2 évig dolgoztam, kerestem a pénzt, jártam a világot, és életeben először iszonyatosan jól éreztem magam a bőrömben. Úgy éreztem, csinálok valamit, megtérül a sok munka, és van eredménye az erőfeszítéseknek és a kitartásnak. Mindig is tudtam, hogy most még rossz, de minden meg kell tennem azért, hogy az én életem jobb legyen és az övét is segíteni tudjam. Felvettek egyetemre, elmentem vidékre kollégiumba, dolgoztam suli mellett, mindent magamnak fizettem és még adtam is haza, hogy segítsek. 2 év után már tudományos munkákat csináltam, versenyeket nyertem, köztársasági ösztöndíjas lettem, max. ösztöndíjakat kaptam, külföldre mentem tanulni ösztöndíjjal stb. 3 diplomát szereztem, Most Phd tudományos fokozatot csinálok éppen állami ösztöndíjjal, mellette egy színházban dolgozom dramaturgként, boldog párkapcsolatban élek és van egy 3 hónapos kisfiam, akit a világon a legjobban szeretek. 24 éves vagyok.

Úgy érzem, nem lehet nálam boldogabb ember a földön!!!

És miért? Igen, én is végigsiránkozhattam volna a gyerekkorom (sírtam is át éjszakákat), de nem ezt tettem, hanem mindent megtettem azért, hogy jobb legyen, mert elhittem, hogy én ennél többre vagyok hivatott. 19 vagy 21 évesen elásni magát valakinek?

Előző válaszoló, te is ahelyett, hogy azt hajtogatnád, hogy a szüleid tönkre tették az életed, inkább azon lennél, hogy mondjuk olyan családod legyen, ahol nem ez van. Legyél boldog a SAJÁT családodban és ne hánytorgasd a múltad, most már ne mástól várd a boldogságot. Sajnálatos, ha valaki így nőtt fel, annál nagyobb motiváció, hogy egy boldog családot alapítson. Kérdezőnek meg... a párom 20 évesen vesztette el a szüzességét, egy kis kövér gyerek volt, akit mindenki cikizett. Végül felvették a színművészetire, mert kiderült, hogy tök tehetséges, kikupálta magát, regneteg barátnője lett, most filmeket forgat, és van neki is egy boldog családja, átbulizta, és át is fogja még az életét, utazunk mindenfelé (és egy isten háta mögötti felvidéki faluból származik tanulatlan szülőktől, akik soha nem mozdultak onnan ki).

De mindezt mindketten kőkemény munkával és kitartással értük el. Talán nektek is kezdeni kellene valamit az életetekkel, nem pedig 19 évesen siránkozni a semmin és feladni, eldobni az életet, csak azért mert "nem élvezem". Hát kisapám, az élet nem piskóta, nem élvezet. OLvasd el Az ember tragédiáját, jó, és gondolkozz el az utolsó mondaton!!! Az "élvezetet" nem adják ingyen. Remélem elgondolkozol a történetemen és nem hiába körmöltem ennyit!

Nagyon szívesen!

Mindenkinek látnia kellene, hogy elgondolkodjon kicsit az értékrendjén.

Kedves kérdező!

A videó kit érdekel? Megmondom: azokat az embereket, akiknek 1: van esze 2: van hajlandósága változtatni, ha úgy érzik, valami nem oké. Azokat meg nem, akik nyavalyognak azon, hogy milyen rossz az ő sorsuk, mert nekik nincs senkijük, nincs értelme élniük, de ahelyett, hogy változtatnának, inkább telesírják a párnájukat és nyíltan megy az önsajnálat... És ott egy ember, akinek se keze, se lába, mégis boldog. Tudod miért? Mert megtalálta a szépséget az életben. Azért tudta megtalálni, mert kereste és nem azon nyavalygott, hogy ő milyen szerencsétlen. Nem adta fel. Nem volt egy gyáva kis beszari, akit megfúj az első szellő és rohan kikürtölni, hogy ő most öngyilkos lesz. Megtalálta az életben a szépséget. Ő! Akinek se keze, se lába! Neked meg semmi bajod, csak ülsz és sajnálod magad. Hát csak sajnáld! Sok sikert hozzá! Aztán, ha meguntad, tégy amit akarsz! Rajtad áll.