Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Lehet bármit kezdeni az ilyen...

Lehet bármit kezdeni az ilyen szomszéddal? Vagy ez így tényleg jól van?

Figyelt kérdés

2 gondom is van. Az egyik, hogy többedjére fordul elő, hogy a szomszéd fél 1-háromnegyed 1 körül áll neki füvet nyírni, kicsivel azután hogy el tudtam altatni a lányomat. Nehéz alvó és mostanság kint az udvaron altatom babakocsiban a friss levegőn, úgy egész hamar elalszik. Erre a szomszéd ma is 12:40-kor nekiállt füvet nyírni, a héten már másodjára, de fordult már ilyen elő korábban is. Ahogy kijön a házból egyből rálát a kertünkre, láthatja hogy ott alszik a baba, de tojik rá. A másik, hogy rendszeresen cigiznek a kertben, a füst meg persze átjön... Kimegyünk a friss levegőre a gyerekkel, erre a cigifüstöt kell szagolja. Ma viszont betelt a pohár, nagyon felhúztam magam mikor megint 12:40kor állt neki búgatni a hülye fűnyírót és átmentem kissé dühösen megkérdezni, hogy ugyan nem lehetne-e más időpontban füvet vágni, mert épp most aludt el a lányom és ez már sokadik, hogy miatta ébred és az is rém zavaró, hogy folyamat a büdös cigijüket kell szagolni. Erre még nekiállt feljebb és elküldött a fenébe, hogy mégis kinek képzelem én magam, hogy megszabjam neki mit csinált a saját kertjében és mit nem és hogy én nem gondolom majd azt komolyan, hogy ő az én lányomhoz meg az ő alvási szokásaihoz fog alkalmazkodni, nem az ő baja, hogy nekem gyerekem van, vigyem be a kölkömet a házba, aztán altassam ott, ha ennyire zavaró és ahhoz sincs semmi közöm, hogy ők hol cigiznek. Végén még hozzátette, hogy őt is baromira irritálja, amikor bömböl a lányom, mégsem jön verni a palávert....

Most ez komoly? Ennyire nem képesek minimális empátiát tanúsítani az emberek a másik felé?? Van bármi megoldás vagy szokjak hozzá, hogy ez van? És a legszebb, hogy még neki állt feljebb és ő küldött el melegebb éghajlatra, majd otthagyott, mondván letojja mit magyarázok, nem kíváncsi a tahó stílusomra....


2020. máj. 2. 16:19
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/110 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, én is anya vagyok, nekem is volt kicsi a lányom, nem 10 évesen született. Kertes házban élünk, igen valaki mindig nyír füvet, mi is.

Nincs igazad. Dohányzom én is, de ha nekem valaki szólni merne, hogy miért gyújtó rá az udvaron, biztos hogy kiröhögném, de el is küldeném a francba,az udvaromon azt csinálok, amit akarok.

Vidd be a gyereket altatni, vagy költözz tanyára.

Itt aki idegesítő, az te vagy, senki más.

Jó, hogy nem trónra kéne emelni, mert szültél. Te hülye vagy. Ezek után ne csodálkozz, ha direkt fog zajt csapni.

2020. máj. 4. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/110 anonim ***** válasza:
0%

31-esnek:


Na látod, ez itt a fő baj, az ilyen hozzáállás, mint a tiéd /is/.

Nem az a gond, hogy valaki dohányzik a saját kertjében, hanem az, hogy bár tudja jól, hogy kisgyerek van a szomszédban, és látja is, hogy ki van rakva a babakocsi, akkor legyen már benne annyi empátia, hogy olyankor nem áll neki bagózni.

Nem akarja magát trónra emelni a kérdező, csak egy kis empátiát szeretne elvárni a szomszédból, dehát mint ahogy látszik hiába.

Mit nem lehet ezen megértenetek?!

Na ez még a másik, hogy ezek után esetleg még majd direkt fog zajt csapni a szomszéd.

Na akkor lesz igazán bunkó.

Magától tudnia kéne mindenkinek, hogy hogyan illik viselkedni szomszédként, dehát sajnos látszik, hogy mennyire nemtörődöm sok ember, és mennyire bunkók lesznek, ha valaki szólni mer nekik...

2020. máj. 4. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/110 anonim ***** válasza:
100%

"Értelmezzétek már normálisan a leírt szövegeket, ahelyett, hogy itt okoskodtok!"


Itt TE vagy az egyetlen, aki okoskodni próbál és képtelen értelmezni a leírtakat!


"szomszéd átlát a kertjébe, így láthatja/láthatná a babakocsit."


ÁtlátHAT! Tudod mi az a feltételes mód??! Az meg sem fordul az "okos" fejedben, hogy a szomszéd mondjuk nem egy kotnyeles vénasszony, aki a szomszédot lesi, hanem a maga dolgával törődik? Én is átlátHATNÉK a szomszédhoz, ha nagyon akarok, de nem érdekel mit csinál. Szánalmas komolyan, hogy még a szomszédot hozod ki bunkónak, mert füvet mert nyírni és mert nem a drága kérdező kertjét sasolta. No komment.


"Akkor mégis ki a bunkó és nemtörődöm, ha nem ő?!"


A KÉRDEZŐ! Ő a bunkó, aki elvárja, hogy mindenki is neki pattogjon, mert őfelsége méltóztatott gyereket szülni. Fogd már fel, hogy SENKI nem köteles alkalmazkodni a másik kölkéhez, főleg nem egy ilyen teljesen természetes és általános dologban, mint délutáni fűnyírás! Bár megérdemelné a kérdező, hogy ezentúl reggel 6-kor vágja a füvet a szomszéd, aztán aludjon, ahogy akar. Gondolom, akkor meg az lenne a probléma.....


"Pláne azok után, hogy szólva lett neki, még neki állt feljebb.


És ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy bocs"


Még jó hogy nekiállt feljebb, a kérdező átrohan dühösen és tahó stílusban (hiába vergődsz, hogy "csak" dühös volt, egy dühös ember indulatos és egyből támadóan indít, nem véletlen hajtotta el a szomszéd is a TAHÓ stílusa miatt) kérdőre vonta és követelőzött, hogy az ő szent gyereke alszik, úgyhogy azonnal pattanjon az ő parancsára és hagyja abba. Hát én is elküldtem volna, de úgy, hogy azt nem köszöni meg. NORMÁLISAN, kulturáltan kellene a másikhoz szólni és akkor talán ő is úgy áll hozzá.


"Ha annyira zavarta volna eddig a szomszédot a gyereksírás, akkor miért nem szólt eddig?"


Talán mert ő képes felfogni, hogy a családi ház, a gyerekek ezzel IS járnak és szükséges alkalmazkodni a másikhoz valamilyen szinten?? Innen is látszik, hogy ki az érettebb, normálisabb hozzáállású szomszéd, de nyugodtan elhiheted, hogy ezzel a beképzelt, pökhendi stílussal a kérdező vérig lenne sértődve, ha valaki a kölkére panaszkodna.


"Nem hiszem, hogy pont áprilisban-májusban kellene fát vágnia neki, így nem valószínű, hogy megfagyna "szegény" szomszéd, szóval ez is rossz érv..."



Ne legyél már ilyen iszonyat értetlen, nyilván nem most gondoltam, hanem fűtés szezonban, szóval egyáltalán nem rossz az érv, hanem nagyon is jogos és helytálló! Bármiben fogadnék, hogy őfelségének azzal is gondja lenne és lazán elvárná, hogy inkább fagyjon meg a szomszéd, csak neki jó legyen. Tipikus...


"Tehát nem a kérdező minősítette magát tahó stílusúnak, hanem a szomszéd jellemezte így az ő stílusát.


Persze mindezt úgy, hogy közben ő volt a tahó. :/"


A szomszéd nem véletlen minősítette őt tahó stílusúnak, érződik az egész írásán, minden során a kérdezőnek, hogy tiszta ideg és fel van háborodva, hogy van aki nem szarja össze magát a porontya látán. Le is írta, hogy dühösen ment át, márpedig egy dühös ember, akiben régóta gyűlik az általa felfedezni vélt sérelem, az indulatosan áll a témához és nem szépen szól a másikhoz. Márpedig aki élből bunkó, az cserébe se várjon mást, pláne ilyen nevetséges "indok" miatt, hogy az ő gyereke alszik. Fogja beviszi a házba és probléma megoldva. A gyerek tud aludni a házban is, sőt az alvás ideális helye a ház, ellenben a fűnyírás kizárólagosan KINTI tevékenység, szóval ez van.

Ha én egyszer összeszedem magam és akkor van erőm/kedvem/időm füvet nyírni, akkor hadd ne kelljen már az egész napomat átszerveznem, mert ő altatja a gyerekét. Vigye be a házba, az sokkal egyszerűbb, mint hogy én órákig ne csinálhassak semmit a kertemben, mert neki olyan kedve van.


Lehet a szomszéd sem véletlen ebben az időben nyír füvet, hanem talán mert ekkor van rá ideje! Nem gondolod te sem komolyan, hogy akkor egyáltalán ne nyírjon füvet, mert 100%-ban alkalmazkodnia kell a kérdező gyerekéhez. Nonszensz. Ha a kérdező lánya egész nap kint van az udvaron, akkor a szomszéd egész nap nem gyújthat rá és nem vághat füvet?? El vagy te tájolva.


Itt kétséget kizáróan a kérdezővel van a probléma és ő a bunkó, aki azt hiszi majd mindenki vigyázzban áll előtte és a gyereke előtt, de ez nem így van és ezt épp ideje megtanulni. Meg lehet nézni a kommentelők 99,9%-a a szomszédnak ad igazat, nem véletlen, mert neki van igaza!

2020. máj. 4. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/110 anonim ***** válasza:
100%

Nem, itt a Kérdező az aki el van tájolva, nem is kicsit!

A saját udvaromon akkor gyújtó rá amikor én akarok. A saját udvaromon flexelhetek, füvet nyírhatok, csiszolhatok, ihatok, cigizhetek, úszkálhatok, bográcsozhatok/grillezhetek, baráti társaság jöhet stb. Azért mert valaki szült, nem kell lábujjhegyen közlekedni egy egész utcának.

Mondom ezt anyaként úgy, hogy tömbházban laktunk mikor a lányom született, szemben velünk kocsma volt, gondolhatjátok nyáron mi volt ott,mégsem rinyáltunk.

Mostmár falun lakunk évek óta, itt más jellegű zaj van. Pl most nyírják a füvet az utcában valahol, 10-kor jön a nyelvtan tananyag. Menjek ki és szidjam le az illetőt mert füvet nyír?

Esetleg ő b..szon le mert a teraszon, az udvaron cigizek és kávézok? Szép lenne.

Őnagysága vigye be a porontyát aludni ha nem tudja elfogadni, hogy zaj bizony van. Levegőt meg ne vegyen, ha szerinte méterekről hozzá száll a cigifüst.

2020. máj. 4. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/110 anonim ***** válasza:
100%

Nem, itt a Kérdező az aki el van tájolva, nem is kicsit!

A saját udvaromon akkor gyújtok rá amikor én akarok. A saját udvaromon flexelhetek, füvet nyírhatok, csiszolhatok, ihatok, cigizhetek, úszkálhatok, bográcsozhatok/grillezhetek, baráti társaság jöhet stb. Azért mert valaki szült, nem kell lábujjhegyen közlekedni egy egész utcának.

Mondom ezt anyaként úgy, hogy tömbházban laktunk mikor a lányom született, szemben velünk kocsma volt, gondolhatjátok nyáron mi volt ott,mégsem rinyáltunk.

Mostmár falun lakunk évek óta, itt más jellegű zaj van. Pl most nyírják a füvet az utcában valahol, 10-kor jön a nyelvtan tananyag. Menjek ki és szidjam le az illetőt mert füvet nyír?

Esetleg ő b..szon le mert a teraszon, az udvaron cigizek és kávézok? Szép lenne.

Őnagysága vigye be a porontyát aludni ha nem tudja elfogadni, hogy zaj bizony van. Levegőt meg ne vegyen, ha szerinte méterekről hozzá száll a cigifüst.

2020. máj. 4. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/110 anonim ***** válasza:
100%

61%-os állítsd már le magad, még a végén agyvérzést kapsz! Irtózatos nagy baromságoka hordasz össze, kicsit sincs igazad sem neked, a kérdezőnek meg aztán pláne nem. Ha felfogod, ha nem.

Az nem empátia, hogy megszabom a másiknak, hogy mikor és mit csinálhat!!! Ez a bunkóság és a jellegzetes nemtörődömség, hogy csak magamra gondolok meg a cukimuki gyerekemre, mindenki úgy csinálja a dolgát, hogy nekem jó legyen, a többi le van ejtve. Végül is kit izgat, hogy a szomszédnak csak most van ideje füvet vágni, az én gyerekem alszik, szóval engedelmeskedjen és ne merészeljen füvet vágni. Hagyjuk már, de tényleg.

Nem gondolhatod tök komolyan, hogy neked jogodban áll megtiltani a szomszédnak, hogy mikor gyújtson rá. Mit képzelsz te magadról?? Ki vagy te, hogy te megmondd mit csinálhat a másik??? Agyam eldobom, hogy milyen emberek léteznek. És ha a kiskölyök egész nap kint van, akkor egész nap nem lehet rágyújtani, mert úristen lehet átmegy a füst? Pff, szép is lenne, ha a szomszédtól kéne engedélyt kérnem, hogy mit csinálhatok a saját ingatlanom területén. Attól még, hogy ráláthat!! (tudod, a feltételes mód nem jelenti azt, hogy 100%-ig úgy van, csak azt hogy LEHET), még nem jelenti azt, hogy valóban észre is veszi, hogy kint a gyerek, de mondom, ha nekem egyszer ott és akkor van időm füvet nyírni, akkor meg fogom csinálni és nem érdekel a szomszéd gyereke. És nem, ez nem bunkóság, nem nemtörődömség, szimplán racionális hozzáállás, hogy nem fogok a másikhoz igazodni mindig, minden körülmények között, mert nekem is megvan a saját életem.

Ha pl a gyerek kin alszik és a szomszéd nekiáll bográcsolni, akkor ugyanúgy lesz füst, sokkal nagyobb, mint egy cigitől, azon is nekiállnál nyervogni, hogy mégis mit képzel a parasztja, hogy a saját kertjében bográcsolni mer?? Sokkal több szart beszív az ember, mint egy kis cigifüst, pl a naponta közlekedő több millió autót kipufogógázát, szmog stb. De nyilván ez nem gond, csak hogy a szomszéd el mer szívni egy cigit a kertjében.

Itt te vagy a nemtörődöm bunkó alak, nem mindenki más, akit annak próbálsz beállítani, ugyanis elvárnád, hogy mindenki a te gyerekedhez és az ő alvás/játszó/stb idejéhez alkalmazkodjon és elvárnád, hogyha egész nap vagytok, akkor a szomszéd egész nap ne cigizzen, ne vágjon füvet, ne vágjon fát, ne flexeljen vagy bármi, amit csinálnia kéne, mert jajj a gyerek. A TE gyereked, az kizárólag a TE bajod, senki másé. Ennyi. Ha tetszik ez, ha nem!

A szomszéd pedig már így is alkalmazkodott a kiskirálynőhöz azzal, hogy elviseli a kedves kérdező kölykének bőgését.

2020. máj. 4. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/110 anonim ***** válasza:
100%

Bocs, kétszer ment el.


Kérdező, fogadd el, hogy nem te laksz egyedül az utcában, az meg hogy szültél, a te döntésed volt nem a szomszédé.

Ahogy írod, a gyereked meg ordít. Akkor mi van? Ő sem szól érte, mert ugyanolyan természetes dolog ez, mint a fűnyírás, dohányosnak meg a dohányzás.

2020. máj. 4. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/110 anonim ***** válasza:
100%

Én érzem több méterről a cigifüstöt, érzékeny is vagyok rá elég alaposan, de basszus, amíg valaki a szabadban csinálja, nem él velem egy háztartásban, nem az én lakásomat füstöli tele, és nem az arcomba fújja, elviselem, a megállóban is arrébb állok, pedig ott tilos a dohányzás, de úgysem tudok mit tenni, mert nem büntetik. Egy szalonnasütés füstje is átmegy a szomszédba.

Napközben meg el kellene viselni a zajt, hajnalban és késő este rosszabb, de füvet nyírni meg kell, különben őt büntetik parlagfű szezonban.

2020. máj. 4. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/110 anonim ***** válasza:
100%

"Megírta a kérdező, hogy mivel a szomszéd átlát a kertjébe, így láthatja/láthatná a babakocsit."


Falusi vénasszonyok (tisztelet a kivételnek) szoktak térfigyelő kamerát játszani. Attól, hogy valakinek lehetősége van más udvarába/kertjébe átlátni, mert olyan a kerítés, még nem biztos, hogy figyelgeti is, mi van a szomszédban éppen.

2020. máj. 4. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/110 anonim ***** válasza:
100%

Na lássuk csak jól értem-e.

Tehát a kérdező kitolt magából egy gyereket és jelenleg úgy gondolja, ő minimum Erzsébet királyné és jogában áll megszabni a szomszédnak, hogy mikor, mit és hogyan csinálhat a saját kertjében. Értem. Ha a szomszéd a bunkó stílusra nem vevő és teljes joggal elhajtja a búsba a kérdezőt, akkor valamilyen kacifántos logika mentén, azt itt tivornyázó, önjelölt igazságosztó 61%-os szerint - akiből még azt is kinézem, hogy a kérdező 1 másik regről, aztán idejött, hogy védje magát, mert láthatóan senki nem ért vele egyet - hirtelen a szomszéd lesz a nemtörődöm és a bunkó, pusztán azért, mert füvet mert vágni. Áhááá, tök logikus. Jaa, várjunk csak, még sem az.

Én minimum körberöhögném a szomszédot, ha idegbajosan átjön hozzám követelőzni tahó stílusban, de emellé még el is küldeném a gyászba. Nem gondolja komolyan, hogy én pletykás öregasszonyként, majd azt lesem az ő pulyája mikor van kint és haptákba vágom magam meg lábujjhegyen közlekedem, mert neki gyereke van. Az hadd legyen az ő baja. Én minden héten szombaton délben kezdek füvet vágni, mert csak akkor van rá időm, ennyi. De senkinek nem tartozok magyarázattal, hogy mit, mikor csinálok, míg azt normális időn belül teszem, értsd: nem reggel 4-kor vagy este 10-kor pl. És igen, ha én szombat délben kimegyek és valamilyen oknál fogva térfigyelő kamerát játszok és észreveszem, hogy kint van a szomszéd gyerek, ugyanolyan nyugodt szívvel nekifogok füvet vágni és a legcsekélyebb mértékig sem hat meg, hogy a kiskölök épp alszik-e vagy csak kin játszik. A saját kertemben azt csinálok, amit akarok, nem kell hozzá SENKI engedélye. És ne csináljunk már úgy, mintha a fűnyírás a pokol legmélyéből való bűn lenne! Teljesen természetes "házimunka" családi háznál. Mint, ahogy az is, hogy valaki fát vág vagy épp flexel, ugyanis a családi ház ezzel jár. Akinek ez nem tetszik, költözzön tanyára vagy menjen panelba, de ott lesznek ennél nagyobb gondjai is.

Az baromira nem empátia, hogy a szomszéd kölyökhöz igazítom a napi teendőimet, ahogy az sem, hogyha ők egész nap kint vannak, akkor én a saját kertemben egész nap nem gyújthatok rá, mert zavarja a szomszédot. Hát teszek rá, engem a gyereke bömbölése zavar, aztán mégis hallgatom, mert egy gyerek ezzel is jár.

És jelzem, nekem is van két fiam, de eszembe nem jutna átrohanni és kioktatni a szomszédot, hogy miért most vág füvet. A fiaim az én döntésemből születtek, az ÉN felelősségem és nem várom el senkitől, hogy alkalmazkodjon hozzájuk.

Nálunk sokszor van, hogy a közmunkások reggel 8-kor fűkasszázák a járdák szélén lévő gazokat, most akkor rohanjan ki hozzájuk is és kezdjem el osztani őket, hogy dehát a gyerekek alszanak, húzzanak már el?! És tegyem hozzá, hogy fél12-től fél2-ig is alszanak, akkor se jöjjenek? Vicc.

A szomszéd múltkor délelőtt 10-től estig fát vágott, mert ők télen ezzel fűtenek és egy ismerősüktől kaptak egy halom fát ingyen, csak össze kellett vágni. Hangos volt? Igen. Csinálták a gyerek alvásidejében is? Igen. Átmentem idegbeteg módon számonkérni, hogy miért nem alkalmazkodik hozzánk? NEM! Ugyanis valamikor meg kell csinálja, ennyi. Nem haltam bele, sőt sajnáltam is, hogy a tűző napon fát vágnak egész nap. Alkalmazkodás, ez a kulcs! És az nem alkalmazkodás, hogy megszabom a másiknak, hogy mikor gyújthat rá és mikor nem, ahogy az sem, hogy elvárom lábujjhegyen járjon a fiaim miatt. Ez bunkóság, semmi más!

2020. máj. 4. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!