Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Háztartásbelinek lenni gyerek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Háztartásbelinek lenni gyerek nélkül?

Figyelt kérdés

Pár hónapja felmondtam a munkahelyemen, mert tönkretett idegileg. A férjemmel megbeszéltük, hogy most pihenek néhány hónapot, aztán keresek állást.


Viszont látva a pozitív változásokat, mindketten átértékeltük és úgy gondoljuk, hogy az sem lenne ördögtől való, ha itthon maradnék, mert amióta szabad vagyok, folyamatosan finomakat főzök, ragyog a lakás, van időm magamra, fogytam egy csomót, rendesen alszom, felvirágzott a nemi életünk, stb.


A munkahelyem általában annyira leszívott agyilag (+hatalmas felelősség), hogy miután hazajöttem, sokszor csak ültem a kanapén estig, aztán arccal előre az ágyba, szex alig volt, ritkán főztem, össze-vissza ettem, híztam is...


A férjemnek pedig azt tetszik most, hogy munka után csak a pihenésre, közös programokra és az edzésre kell időt szánnia, korábban meg mindenben segítenie kellett.

Szóval most úgy érezzük, hogy ez win-win helyzet. Anyagi problémánk nincsen, nem vagyunk gazdagok, de ketten elvagyunk az ő fizetéséből és még félre is tudunk rakni egy keveset minden hónapban.


Nem vagyok az a bepunnyadó fajta, soha nem unatkozom: a háztartás vezetésén kívül tanulok itthon nyelvet, olvasok, jógázom, sokat edzek, sétálok, biciklizek, gyesen lévő barátnőimnek segítek a gyerekekkel, szüleimnek is segítek, amiben csak tudok, stb.)


Mi a véleményed erről az életstílusról?

Szerinted hosszútávon ez tartható? Hitelünk nincs, a lakás a páromé, gyerekünk nem lesz, szóval a havi kiadásaink nem fognak nőni (és amúgy mindketten egészséges mértékben takarékoskodó típusok vagyunk).



2021. aug. 31. 14:40
1 2 3 4 5 6 7 8
 1/76 anonim ***** válasza:
96%
Ha ez a párodnak így tökéletes akkor nincs semmi probléma.
2021. aug. 31. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/76 Dr.med.habil. Genya ***** válasza:
92%

Nekem az a véleményem, hogy mindenki úgy él, ahogy akar, ne hallgasson másra.

Ha ti megtehetitek, miért ne?

Én is nemrégiben munkát váltottam, én is érzem ezeket a pozitív hatásokat, viszont kábé 3 napig voltam munkanélküli, azonnal találtam mást. (Kb 2 óra alatt amúgy.)

Én nem tudnék munka nélkül meglenni, pedig megtehetném, jól el vagyunk eresztve hálisten', de rám rosszabb hatással lenne a teljes munkanélküliség, és háztartásbeliség, de mióta nem agyonhajtós a melóm, tényleg jobban érezzük magunkat, jobban élünk. Mondjuk, én jelenleg kevesebbet dolgozom több pénzért..:D

2021. aug. 31. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/76 anonim ***** válasza:
23%

Nekünk semmi közünk ehhez, a ti döntésetek.


Mondjuk nekem akkor lennél szimpi, ha a nagy büdös semmittevésbe beleférne heti egy-két óra jótékonykodás valahol, de hát a férjednek te jó vagy ugye így is. Örülj neki.

2021. aug. 31. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/76 anonim ***** válasza:
90%

teljes mertekben a ti dolgotok. ha a parodnak nem gond anyagilag es teged sem zavar a kiszolgaltatottsag erzese, akkor hajra.


mondjuk en biztos nem tudnek sajat kereset nelkul huzamosabb ideig nyugodt szivvel jol ellenni. szeretek kolteni magamra, draga es jo minosegu kozmetikumokra, sminkekre, ruhakra, etteremre stb stb. nem venne be a gyomrom, hogy a pasim fizujabol 3000 forintos koktelt meeg 15 ezres alapozot vegyek.. en tuti elmennek legalabb reszmubkaidoben dolgozni vagy kersenk olyan hobbit, amivel legalabb kis penzt ossze tudok szedni.


azert azt is szem elott kell tartani, mi lesz ba szakitotok? ott maradsz 0 tartalek nelkul, munka nelkul? oke, hogy most ez igy kenyelmes, de azert gondolni kell a ‘veszhelyzetekre’ is szerintem.

2021. aug. 31. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/76 anonim ***** válasza:
84%
Neked jó így? A párodnak jó így? Ha igen, akkor mi a kérdés? A ti életetek, éljétek úgy, ahogy mindkettőtöknek jó, az irigy faxkalapokra meg xarni magasról.
2021. aug. 31. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/76 anonim ***** válasza:
87%

"korábban meg mindenben segítenie kellett"


Nem, a saját részét kellett elvégeznie a háztartásból.

2021. aug. 31. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/76 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

3-as: a nagy büdös semmittevést kikérem magamnak.

Jótékonykodás eddig is volt és lesz is, csak mostantól anyagi segítséget nem tudok nyújtani, mint korábban. 2 idős ismerősöknek segítek a mindennapi feladataik elvégzésében, korábban pedig egy alapítványt támogattam, de azt most, hogy kiesik az én fizetésem, már nem tehetem meg.

2021. aug. 31. 14:53
 8/76 anonim ***** válasza:
76%

"Mi a véleményed erről az életstílusról?"


Más úgy él, ahogy akar. Nekem ez nem menne, kiábrándulnék a férfiból, akit ilyen szinten tisztában kell tartani. De van, aki meg erre izgul.


De ha van időd, utánanézhetsz, hogy milyen az, amikor annyira jó az önismereted, hogy igazából leszarod, ki mit gondol arról, ahogy éled az életed.

2021. aug. 31. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/76 anonim ***** válasza:
65%

"2 idős ismerősöknek segítek a mindennapi feladataik elvégzésében"


Egyikkel köss eltartásit, hogy legyen valamid, ha váltok.

2021. aug. 31. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/76 A kérdező kommentje:

4-es: én ilyenekre nem költök (alkoholt nem iszom, alapozót nem használok). Tudom, hogy csak a példa kedvéért írtad, csak én ilyen szempontból költséghatékony vagyok eléggé, pl. kozmetikushoz, körmöshöz nem járok. egyedül fodrászhoz járok 2 havonta.

Nem kell kérnem amúgy pénzt, hanem fizetéskor átutalja nekem a fizetése felét és abból intézem a havi kiadásokat, a rezsit meg ő intézi, a maradékot pedig félrerakjuk.

2021. aug. 31. 14:57
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!