Akiket megcsalt a férjük, hogy léptek tovább?

Sziasztok!

Pont a napokban terveztem írni. Nos, 08.25-én jött haza. Nagyon meggyötört volt az arca. Ápolatlan volt a szakálla. Fogyott is pár kg-ot….

Furcsa volt az “első” találkozás. Nem szóltunk először egymáshoz. Sőt, én nagyon rá sem tudtam nézni. Nem tudtunk mit mondani.

Elvitt minket játszótérre. Ő a nagyobbik gyerekünkkel játszott, én a picivel voltam. Néha elkaptuk egymás tekintetét. Hol ő nézett engem, hol én őt..

pár óra játszás után hazafelé a kocsiba az út felénél megszólalt:

“Sajnálom”.

Utána csendben jöttünk hazafele. - Már amennyire gyerekek mellett csendben lehet hazafele jönni.:) -

Segített a gyerekek fürdésében majd kiment.

Nem aludt bent, inkább a kocsiban töltötte az éjszakát.

Ezután 2 napot itthon volt. Nem ment sehova.

Az itthonlét érdekes volt. Eleinte nem ment a kommunikáció, utána ha elkezdtünk beszélgetni átment veszekedésbe. Szemrehanyasokra. Hol ő szidott engem, hol én őt. - nem ment a jégkirálynő szerep -.

Hibaztatott. Felhozta az összes rossz tulajdonságom, illetve fejemhez vágta mit nem szeret bennem es mégis miért csalt meg.

Itt eléggé összevesztünk, s ő elment. Csak aludni jött haza. Kb. Csütörtök óta tudunk normálisan beszélgetni. Veszekedés mentesen.

Sőt, péntek este mikor hazajott hozott egy csokor virágot is.

Azt mondta, hogy vissza szeretne kapni. Szeretné, ha újra olyan lenne mint regen, vagy jobb.

Bocsánatot kert,s hogy önző dolog volt tőle ami történt.. nem gondolt bele, hogy ennek ekkora nagy következménye lesz. Elmondta, hogy neki az csak egy frusztráció levezetés volt. Az csak egy pornós hülyeség, de neki én vagyok az élet. Hisz gyerekeink is vannak . Nem véletlen.

Mondta, hogy nem fog újra előfordulni, de ha mégis akkor ő maga fogja össze szedni a cuccait és nem fog minket többet bantani.

Ennek ellenére napközben ugyan úgy nincs itthon mikor már lehetne. Akkor érkezik mikor mi már alszunk.

Reggel korán kel. Nem sokat találkozunk.

Nem tudom mi lenne a jó. Ha sokat leszunk együtt, vagy épp, hogy így keveset..

Nagyon örült neki a Totyogónk. Hiányzott neki az apukája.:)

Nem érzem magam már lesujtva. Beletörődtem. A múlton nem lehet változtatni. Értékelem az őszinteségét, hogy elmondta. Tarthatta volna titokban is. De nem tette. Már masnap felhívott. Szóval így lecsendesedett hangulattal ez volt a lehető legjobb opció a történéseknek. - ha már megtörtént a megcsalas akkor egyből felelősségvállalás, megbánás stb. -

Már nem érzem azt az összetört állapotot. De nem is tudok jelenleg még vele bármilyen intim kapcsolatot kezdeményezni esetleg fogadni. Megölelt, de én egyből befeszültem akaratom ellenére is. Így reagált a testem.

De feltételezem ez el fog múlni , idővel. :)

Nem fogunk elválni. Legalábbis nem úgy néz ki. Megpróbáljuk helyre hozni a hazassagunkat. Ne csak Anya legyek, ő pedig ne csak Apa.

Ha nem tudunk megoldást találni, akkor közös beleegyezéssel elválnak útjaink. Adok még egy esélyt. A gyerekek miatt is.

Valószínűleg ha nem lennének gyerekek, illetve nem lennénk házasok akkor szakitanék vele és élném az életem. Biztos hiányzott volna, hisz szeretem. Nem esik jól, hogy ennyire tiszteletlen volt velem szemben, pedig én a legnagyobb tiszteletet adtam meg neki , hisz megszenvedtem, s megszültem a gyermekeit.

De megbánta. Hiszek neki. Dolgozom én is magamon, hogy miként lehetek jobb Anya, feleség, szerető.

Remelem 2022re már elfelejtem ezt az egeszet… s nem fog örök életemre kiserteni….

Sziasztok!

Köszönöm a válasz kommenteket.

Nos, most rossz a kocsink így muszáj itthon lennie.

Egy pár napot járkált tömegközlekedéssel de az autót jobban preferálja így inkább gyalog megy vagy egyáltalán nem is mozdul ki.

Egy szóval tudom jellemezni:

Katasztrófa….

Megbeszéltük, hogy ez egyikünknek sem megy. Nem a megcsalas miatt. Alapjáraton. Egyszerűen elhidegültünk. Csak veszekszünk.

Ma mondtam neki, hogy ingerült a nagyobbik gyerekünk ha a közelében van. Ha velem van nem üti meg a kicsit, ma az apjánál volt mind kettő és a nagy úgy lefejelte a kicsit, hogy csak néztem….

Jeleztem férjem felé, hogy azért csinálhatta mert érzi a feszültséget. Amikor velem van nem történik ilyen. Erre a férjem felállt és úgy bele rúgott a tanuló asztalba, hogy két lába ki is esett az asztalnak…

Egyszerűen idegbeteg.

Azt mondta, ha nagyon muszaj elmegy.

Mondtam neki, hogy nem szeretném, hogy a gyerekeim sérüljenek lelkileg, szóval vagy oldja meg magában a tomboló feszültséget, vagy hagyja őket.

Erre azt felelte, hogy én választottam őt, s ha neki sérült a lelke a gyerekek is ezt tovább viszik.

-Napokban egyébként mondta, hogy úgy érzi , hogy nem kene itt élnie.-

Nem vigyáz a gyerekekre.. a kicsit el kellett vinnem a vedonohoz. Megkértem etesse meg, játszanak kicsit… 1 órát voltam kb távol.

Mire visszaértem a gyerek ugyan úgy pizsiben volt, ráadásul feküdt a tévé előtt , s “természetesen” nem adott neki reggelit hanem beültette a k…@sz…tt tévé elé…

Ma volt időpontom a körmöshöz kikapcsolódás céljából. Évek óta nem voltam, gondoltam most beiktatok egyet.

Mar 1 hete ezt mondogatom, hogy elmegyek a mai nap. Mindig leokézta.

Megkértem Anyósomat, hogy vigye el játszótérre a nagyobbikat, hogy a férjemnek csak a kicsivel kelljen foglalkoznia. Fejtem is tejet, hogy meg tudja etetni ha szükséges - bár indulás előtt megetetem úgyis -.

Erre mire indulnék, ő elkezdett velem üvöltözni, hogy én nem is szóltam neki (???????), s ő nem fog vigyázni a kicsire mert teher. Mondtam, hogy megígérte többször is, most mégis hova vigyem?

Erre közölte, hogy tegyem le a hordozoba, akkor vigyáz ra.

Mondtam, hogy hogy játszon vele (kis csörgők csörgetése, kontrasztos képek mutatasa stb).

Erre nekem állt, hogy nem gondolom, hogy ő játszani fog vele? Hagyjam ott a hordozoba majd el lesz magának….

Úgy hívtam fel gyorsan anyukámat, hogy nem ér-e rá s.o.s.

Szerencsére ma pont nem kellett bemennie dolgozni közel laknak, szóval viszonylag hamar át tudtam vinni a kicsit gyalog , s aztán anyukám biciklijevel mentem körmöshöz késve…

Legszívesebben sírtam volna.

Ma közöltem vele, hogy ezt így nem folytatom tovább. Egyre durvább . Egyre idegbajosabb.

Mondta, hogy olyan jól elvoltunk 3-an, boldogok voltunk, aztán négyen lettünk, 180 fokot fordult az életünk és most mindenki (?) ideges és szomorú. És ez így nagy szar.

Oke; tényleg nem terveztük a kicsit. De épp hogy örülni kene neki. Hogy itt van. Hisz ő is a gyereke… de erre csak annyit mond, hogy az apa máshogy éli meg az apátságot, neki nem kiteljesedés mint az anyáknak.

Sőt neki teher.

Szóval ha nem akar elmenni, szüleim és az ő anyukája sem segít abban, hogy ő elköltözzön, akkor hogyan tudnám őt “kirakni”?

Főleg ha ezekről a történésekről nem tudok sírás nélkül beszélni. Leírva egyszerűbb. De ha ki kell mondanom a szavakat, siras jön rám egyből.