Két tűz közé kerültem: a gyerekem nem jön ki az új párommal?

Szerintem se szakits.

Teljesen megértelek. Azért sem ítéltek el, hogy két hónap után összeköltöztök.

Próbálj meg beszélni mindkettőjükkel külön külön, esetleg próbáljanak együtt programokar csinálni.

Vagy csak küld el őket együtt vásárolni.

Lehet, hogy rá is fér a lanyodra egy erélyesen férfi.

Csak meg kell szólnia.

Ehhez találj ki valamit.

Persze gyerek az első,de életed végéig nem lesz melletted a gyerek sem.

Meg 4év, elindul a buli korszak,te meg egyedül ülhetsz otthon.

Szerintem is hamar költöztetek össze. Még te sem ismerted meg rendesen a férfit, meg még most sem ismered. Nekem is ilyen korú lányom van, lassan egy éve élünk együtt a párommal. A megismerkedéstől számított egy év múlva költöztünk össze, előtte hónapokig csináltunk mindenfélét hármasban, volt "ottalvós" néhány nap is. Azt láttam, hogy jól kijönnek és ez azóta sem változott. Pl volt már olyan, hogy én későn értem haza és ők ketten főztek együtt vacsorát.

De ezért a párom is rengeteget tesz, hogy jóban legyenek. nem próbál az apja lenni, nem utasítgatja, nem kéri számon.

"Túl sokat lóg rajtam"-nekem ez ütötte meg a szemem... Hogy tud túl sokat lógni rajtad, illetve ez milyen kifejezés a gyerekedre?? :O A párod rászól a gyerekedre, hogy hagyjon téged békén?? :O Vagy ezt hogy kell elképzelni?

Normáliséknál a szakítás az utolsó lépés, ha a dolgok az X-edik megbeszélés és próbálkozás után se működnek...

A kedves kanozó hozzászóló gyerekét meg előre sajnálom, szerencsétlent beleszocializálja abba a baromságba, hogy a szülő-gyermek kapcsolat fontosabb a párkapcsolatnál és anyának lenni előre valóbb mint nőnek lenni - és így teszi tönkre a gyerek esélyét, hogy valaha is normális párkapcsolata legyen. Nincs borzalmasabb szülő a mártír-anyucinál, az "én feláldoztam érted az életem, és most ez a hála" nyomoroncoknál, akik ráborítják a férfi-gyűlöletüket a környezetükre - élén a szerencsétlen gyerekkel - ahelyett, hogy önkritikát gyakorolva pszichológust keresnének, aki segít feldolgozni nekik a válásukat...

Senki nem mondta, hogy anyuka maradjon egyedül és éljen a gyerekének! De többen vagyunk, voltunk ilyen helyzetben, serdülő gyerekkel ismerkedve, és meg is találtuk a módját annak, hogy jó kapcsolat alakuljon ki.

Akik azt tanácsolják, hogy még erélyesebben kell bánni a lánnyal és megmutatni, hol a helye, azok vállalják a felelősséget, ha valami komoly baj történik? Mert a lány már most össze van zuhanva! Ti itt tét nélkül osztjátok az észt, hogy hogy kéne viselkedni egy kamaszlánnyal... tanár vagyok, naponta látok sérült kamaszokat, és igenis ki merem jelenteni, hogy ez nem szimpla tinihiszti, itt bizony baj van. Ha én lennék a lány osztályfőnöke, bizony jelezném is a szülőnek, hogy sürgősen csináljon valamit.

Ismétlem: a gyerekért a szülő felel! A gyerek viszont nem felel (soha!) a szülő érzelmi állapotáért, csak ha már felnőtt. Nem a gyerek dolga, hogy a szülőjét boldoggá tegye. Egy 12 éves lányt azzal fenyegetnétek, hogy majd az anyuka is beleszól az ő párkapcsolataiba? Nem is értené, soha nem volt még párkapcsolata, nincs ilyen tapasztalata, hogy az mivel jár! Az kívül ő nem szól bele. Nem tudatosan. A tudatalattija küldi a jeleket, hogy rosszul érzi magát a bőrében, segítséget kér.

Én is szakítást javasoltam, mégpedig azért, mert az alapján, ami ennyiből kiderült a férfiról, ő valójában egy óriáscsecsemő... nem egy érett, kiforrott személyiség, nem alkalmas arra, hogy egy ilyen érzékeny helyzetben helytálljon. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy érdemes lenne tenni egy próbát vele... de én ebben a helyzetben ezt emberkísérletnek érezném a lányommal szemben, és annyit nem érne, hogy még rosszabb legyen a helyzete. Ezt szépen lezárnám és keresnék olyat - miután a lányom rendbejött, akár pszichológus segítségével - aki képes felnőni a feladathoz.

Igen, nekem a gyermekem(im) fontosabb(ak), mint egy párkapcsolat. De, ugyanakkor elég intelligens vagyok hozzá, h tudjam, h egy egészséges felnőtt embernek szüksége van rá. Törekszem az egyensúlyra, de prioritás (bármíly meglepő) első helyén a családom van. Család, egzisztencia és utolsó (de lényeges) pont a párkapcsolat. Egy férfiért sem változtatnám meg a sorrendet. Nem vagyok mártír, nem is érzem annak magam, felelősségteljes ember vagyok, nem a puncim vezeti az életem. :) Mégsem panaszkodhatom. Jelentkező van dögivel, de mint látható, nem minden áron és nem akárkivel. Úgyhogy, nem kell sajnálni a gyermekemet. :)

Bocsi Kérdező a offért. Okos legyél, idáig is megoldottál mindent egyedül, talpraesett vagy. Kívánom, h jól dönts, te és gyermeked boldogan, harmóniában élhessen tovább!

" Család, egzisztencia és utolsó (de lényeges) pont a párkapcsolat." - izé, aki elé bepakolod az egzisztenciát - meg nyilván ő is eléd, szépen szimmetrikusan - az nem párkapcsolat, hanem szexpartner. Nyilván van sok olyan férfi, aki szexpartnert - szabadidőpartnert keres...

A párkapcsolat az más, ott nem "én" individuum meg "te" individuum van, hanem MI, nem nekem van családom, hanem a MI családunk van - ahol mindenki EGYFORMÁN fontos - és az egzisztencia nyilván közös, nekünk van egzisztenciánk.

A Kérdező meg - úgy tűnik - párt szeretne, és nem szex-, meg szabadidőpartnert... bármily meglepő... lehet ez azért van, mert vele családi tragédia történt anno, és nem válásban keseredett ...

"Tudod, egy normális kapcsolatban a "nyújt" és az "elvár" egyensúlyban van egymással." - mindez nagyon szép és jó. Magyarul: családdá válik két ember. Igen, remélem erre is rátalálok még egyszer. DE, nem két hónap után szeretném a családosdit elkezdeni játszani. Ne kelljen már magyarázni felnőtt embereknek, h a családdá válásnak vannak lépcsőfokai (találkozók, randik, közösen eltöltött napok, szóval idő és tapasztalás jót/rosszat, a gyermekemmel való fokozatos összeismertetés), aki ezt kihagyja az a vesztébe rohan, nem tudni kit dobott neki az ég. Ez itt sajnos ebben az esetben nagyon látszik. a gyermek 8 év szimbiózis után hirtelen kapott egy idegen férfit, aki az apukáját akarja játszani... még érzelmileg sincs felkészítve (ő nem szerelmes, mint az anyukája), és hopp, bejött az utcáról egy bácsi és most ő az apukám....Ezt hogy? Milyen jogon?

Nem, ez így nem fog menni, vagy ha igen, akkor ez a kislány tönkre fog ebbe menni. Bármennyire szerelmes is és kétségbe esett is egy anyuka, ezt nem teheti meg a gyermekével.

#38, az utak NEM egyirányúak... és ezt az új helyzetet mindhármuknak tanulni kell, nem csak a gyereknek, és mindhármuktól alkalmazkodást kíván, nem csak a gyerektől.

A férfinek meg kell értenie, hogy ne akarjon a lány apja lenni, a gyereknek meg kell értenie, hogy nem csak körülötte forog a világ, a Kérdezőnek meg meg kell tanulnia egyensúlyt teremteni. Egyiküknek sem fog elsőre menni, a tanulás az mindig folyamat, és mindegyikük fog hibázni... sokszor.

Másként nem megy.