Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ma nem jött haza a férjem. Mit csináljak?
Van egy 15 hónapos lányúnk tervezett baba volt ö is akarta. A férjem eddig elég sokat segített mindenben a gyerekünkkel is foglalkozott amennyit csak tudott. Úgy kezelt minket mint a Hímes tojást. Úgy terveztük hogy lesz egy tesója a lánynak de két honapja egyszer csak leültetet maga mellé hogy valami fontosat szeretne mondani. Azt mondta hogy nem akar második gyereket. Kérdeztem hogy miért de csak annyit mondott hogy ne menjünk bele mert nem akar megsiratni. Aztán elvonult fürdeni és aznap már csak annyit mondott hogy jóéjszakát mikor lefeküdtünk aludni. Próbáltam erről beszélni vele azóta de nem akart erről mondani semmit csak hogy hagyjam békén. Aztán ma reggel felsírt a gyerek felkelt hogy megnyugtassa de a gyerek csak sírt próbálkozott kb fél órát majd kivetem a kezéből hátha nekem megnyugszik vagy 20perc volt mire elaludt. Mikor visszamentem a szobánkba akkor láttam csak hogy fel van öltözve. Kérdeztem hogy hova mész azt mondta hogy őt a gyerek nem szereti és ö ezt így nem bírja tovább át kell gondolnia hogy mi legyen és elment itthonról ez reggel 6kor volt azóta nem jött haza próbáltam hívni de nem vesz fel. Most mit csináljak?
Kicsit hosszú lett de nézzétek el nekem elégé pánikollók hogy most mi lessz.
Akkor szerinted ez így rendben van? Ha neked nem kell a szex, mert fáradt vagy, akkor neki se kelljen?
Azért, mert egy csomó ilyen kérdés ki van írva, attól még ez nagyon nem normális. Főleg nem 15 hónap után. Akkor hogy akartál még egy gyereket, ha ez az egy is lefáraszt?
Ja és közlöm, hogy ahhoz, hogy még egy gyerek legyen, kell szex is.
Ha nem is szedsz semmit és terhesség előtt 2-3 volt hetente, akkor lesz itt valami hormonális gond. De addig míg Te nem látod be, hogy ez probléma, addig mindegy, hogy itt mit mondunk.
Tényleg nem rosszból írtam. Csak akkor kicsit gondolj bele a férjed helyzetébe is. Gondolom ő szeretné a szexet, úgy tűnik megcsalni nem akar. És 15 hónapja gyűlik benne a dolog, hogy biztos a gyerek miatt van az egész, hogy te vele nem foglalkozol stb. Te hogy állnál hozzá ehhez, ha te akarnád ő meg folyton a munkájára hivatkonza, hogy fáradt, nincs kedve stb.
Szóval kicsit lásd a másik szemszögből is, és azt is gondold végig, hogy te nem csak anya vagy, hanem nő is. És a férjed így néz rád, ami nagyon jó dolog, tehát ő látja benned a nőt is :)
De az első és legfontosabb, hogy minden harag nélkül üljetek le és beszéljétek meg. És igenis kérdezz rá, hogy a szex miatt van-e. Ne hagyd magad lerázni.
És néha próbálj kikapcsolni az anya szerepből. Vannak nagyszülők esetleg? Ha igen, akkor néha csak 3-4 órára, egy délutánra adjátok nekik a picit, és menjetek el újra randizni, hogy te is nőnek érezd magad, ne csak anyának, hogy kiszakadj a taposómalomból.
És azt is mondd el neki, hogy fáradt vagy. De ha fáradt vagy, akkor pihenj, mikor a pici alszik, aludj te is, nem kell mindig mindennek patentnek lenni otthon, és ezt a férjednek is meg kell érteni. Lehet olyan este, hogy rendeltek valamit vagy ilyesmi.
Tényleg csak jót akarok :) Remélem nem veszed tolakodásnak.
47es beletaláltál.
A délután folyamán kb azt adta elő hogy nekem ő csak cselédnek kell aki mindent alámrak hogy aztán babázhassak. Meg hogy én elveszem tőle a gyereket mert én jóban vagyok vele öt meg utálja mert mindig kiveszem a kezéből. Mióta bújik a foga azóta nekem se nyugszik meg úgy mint előtte de ezt ő valamiért nem így látja. Most szerencsére együtt alszanak a kezébe adtam hogy akkor foglalkozzon vele ha akar. Nem tudom hogy megbocsássam neki amit tegnap művelet. Nagyon haragszom most rá nem ilyennek ismertem eddig.
Gondolom ő se "ilyennek ismert téged eddig".
Néha bele kell gondolni a másik szerepébe is.
Azért mert anya lettél ugyanúgy nő és feleség maradtál!
Erről nem szabad megfeletkezni. Örülj neki hogy "csak ennyi" volt amiért most haragszol.
Szerintem ezt meg lehet beszélni. Kicsit próbálj meg jobban oda figyelni a férjedre és arra hogy neki is meg van a szerepe a gyereknél.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!