Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért ördögtől való az, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ördögtől való az, ha azt szeretném, hogy a házimunka nagyobb részét a barátnőm végezze?

Figyelt kérdés

Értelmes emberek vagyunk, nemrég költöztünk össze, de már most nem úgy működnek a dolgok, ahogy számítottam rá. A barátnőm szigorúan, szinte pontosan kiméricskélve felosztja a házimunkát kettőnk között, és kikötötte, hogy nem hajlandó egyedül háztartást vezetni, pedig az összeköltözés előtt házias nő benyomását keltette. Én azt hittem, nem kell komolyan venni, de amikor nekem kellett volna főzni szerinte, nem tettem, akkor nem volt hajlandó kaját csinálni. Én éheztem, ő pedig végül rendelt magának.

Nagyon stresszes és komoly munkám van, mérnök vagyok, multinál dolgozom, nagy a hajtás, ő pedig gyerekpszichológus. Meg van sértődve, ha kicsit is célzok rá, hogy sokkal komolyabb szakmaiságot, kötélidegzetet és versenyszellemet igénylő munkám van, szerinte ezzel lenézem az ő szakmáját, pedig nem igaz, csakis arra célzok, hogy úgy lenne igazságos, ha a "női" feladatokat ellátná, legalábbis nagyobb részben mint én.

Mit tegyek ebben a helyzetben?


2018. márc. 28. 15:27
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/114 A kérdező kommentje:
Fontos, de más, mint az enyém, ezért másképp kellene részesülnünk az otthoni teendőkben. Ki vagyok így szipolyozva, semmire nincs időm, és ráadásul teljesen ridegnek érzem a hozzáállását, nem egy szeretettel teli közegbe megyek haza... Ettől mindenki tönkremenne előbb vagy utóbb.
2018. márc. 28. 15:52
 32/114 Költőnő? ***** válasza:
88%
Istenem h mé' zárták be Lipótot... most ez a sok bolond, mind visszakerült a társadalomba.
2018. márc. 28. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/114 anonim ***** válasza:
97%

Tudod mi a megoldás?

Keresel egy tanulatlan nőt, vagy egy olyat, aki utál dolgozni, eltartod, ő főz, mos, takarít és a sütiillattba érsz haza este. Jó?

Amúgy ha annyira oda vagy a melódtól, akkor gondolom jól keresel, akkor fogadj bejárónőt. Ennyi. Ja erre nem akarsz költeni???

2018. márc. 28. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/114 anonim ***** válasza:
95%

,, és ráadásul teljesen ridegnek érzem a hozzáállását, nem egy szeretettel teli közegbe megyek haza...,,

Ezt sztm ő is pont így érzi...... 🤡

2018. márc. 28. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/114 A kérdező kommentje:
Miért kellene rögtön mást keresnem, ráadásul egy tanulatlan nőt? Csak annyit szeretnék, hogy egy kicsivel kevesebbet kelljen vállalnom otthon, nem azt, hogy semmit.
2018. márc. 28. 15:58
 36/114 anonim ***** válasza:
92%
Akkor fogadj takarítónőt. Azzal mi a bajod? Biztos jól keresel a menő, felelősségteljes munkáddal.
2018. márc. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/114 anonim ***** válasza:
20%

Kérdező, a mai világban már esélyed nem lesz ilyen nőt találni, max 50 felett :-)

Mondom ezt nőként, miközben dolgozom, de a háztartást én vezetem, a párom nem takarít és nem is főz :-) nekem ezzel személy szerint nincs bajom, ő csinál mást, én alapvetően szeretek takarítani és a többi "női" munkával sincs bajom....de ezért már le vagyok nézve és te is fogsz kapni itt legfőképp hideget.

Azt viszont el kell mobdjam hogy gyerekekkel lenni napi 8 órában hidd el semmivel se kevésbé fárasztó, van egy sejtésem, hogy 1 hét "csere" után rájönnél mennyivel egyszerűbb a dolgod....

2018. márc. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/114 anonim ***** válasza:
97%
Itt aztán kiborult a bili.
2018. márc. 28. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/114 anonim ***** válasza:
90%
Te akartál mérnök lenni, senki sem kényszerített. Mindenki annak tanul, aminek akar. Ha netán mégis a te munkád kimerítőbb, akkor sincs jogod ilyet elvárni. Ez szánalmas. Én párom is mérnök, mégis megcsinálja amit kell. Ne legyél ilyen életképtelen. Vagy ahogy előttem írták, tartsd el, és akkor elvárhatod, hogy rendbe tartsa a lakást, amúgy meg nem.
2018. márc. 28. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/114 anonim ***** válasza:
92%

"a barátnőm pedig gyerekekkel vagy kamaszokkal beszélget és/vagy játszik egész nap"


szart nem értesz a pzichológiához, és a párod komoly és felelősségteljes és lelkileg megterhelő munkáját holmi babazsúrrá degradálod.

gyerekekkel együtt dolgozni, őket kezelni sokszor keményebb, mint a felnőtteket, mint ahogyan gyerekek szenvedéseit látni is pszichésen megterhelőbb mindennél.


én nagyon remélem, a bnőd észbe kap, és dobbant, nem szül neked.


mert amennyire becsülöd a munkáját, annyira értékelnéd őt anyaként.


azt mondanád rá, hogy egész nap játszik otthon.


idióta farok vagy, a mérnöki melóddal együtt nevetség tárgya.


tudod akkor sem kellenél, ha egyetlen pali lennél a földön.


mert emberileg vagy zéró, mérnököcske.

2018. márc. 28. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!