Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha a barátom utálja a karácsonyt?

Figyelt kérdés

Amikor megismertem, már akkor sem szerette, ez viszont azóta nagyon elharapódzott...

Tavaly 24-25-26-27re beiratta magát dolgozni, csak azért, hogy ne kelljen azzal vesződnie. Persze, jó pénzt is kapott érte, de nem lennénk egyáltalán rászorulva. Idén most felvetette, ohgy 21től egészen 30ig menne dolgozni, mert milyen sok pénzt kapna. Mondtam, hogy ilyen még viccből se jusson az eszébe, valamikor el kell mennünk karácsonyozni a családomhoz (50 km-re laknak, egyedül gyakrabban járok el, de nyilván ilyenkor őt is fel szeretnék köszönteni...) Ráadásul nekem pár nappal karácsony után egy héttel van a szülinapom, amikor szintén jó lenne elmenni a családomhoz, mert ez elsősorban a nagyszüleimnek nagyon sokat jelent. De barátom már most dobálja magát, hogy ő nem megy 2x, mert minek, neki semmit nem jelent a karácsony, a saját családját is utálja... Mondtam, hogy 2x bírja ki így év végén, erre rávágta, hogy jó, de csak x órát leszünk délelőtt (??????) Több helyre is kéne menni, mert szüleim elváltak, ott vannak a nagyszüleim is külön házban... Tényleg nagy kérés az, hogy ilyenkor 2x eljöjjön velem a családomhoz? :( Egyedül menni már lerohadna a pofám, hogy elhozzam neki, amit neki vesznek... Félek, hogy így teljesen megutálja a családom. :(


2018. dec. 5. 23:08
1 2 3 4 5 6
 31/60 A kérdező kommentje:

"Szajkozod ezt a Karácsonyt ugyan olyan nap mint többi nem egy nap kell eljátszani."

Ilyet sehol nem írtam, nálunk mindig különleges nap volt a karácsony, amíg otthon laktam, főleg még akkor, amíg nem váltak el a szüleim.

Ha ki akarnék lépni, nem tettem volna fel ezt a kérdést, az 5 éves pozitívumot meg csak cinizmusnak szántam, mert nem ez volt a kérdés lényege.

Valaki azt írja, hogy nyugodjak bele, hogy nem szeret ajándékozni, a másik meg, hogy egy napig se maradna ilyennel... Hát igen.

2018. dec. 6. 00:00
 32/60 anonim ***** válasza:
42%
Hagyd ott a francba, az jó tanulópénz lesz neki, attól hogy neki szar családja van (mondjuk ebbe sem vagyok biztos), attól még a másikat nem kell lehúzni, kis csicska, éljen egyedül, ha neki ennyire nem jelentenek semmit az emberi kapcsolatok, gondolom azért gyereket is szeretnél majd, azt pedig az ilyentől ne is várd, vagy lesz is, lefogja szarni azt is, mint téged, csak szexre tart nagyvalószínűséggel.
2018. dec. 6. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/60 anonim ***** válasza:
71%
Nem vagyunk egyformák igen nem élek olyannal sokáig aki rendre megaláz h a szülinapi ajándékomat megvehetem magamnak és mehetek egyedül a családomhoz,ülhetek egyedül a fa alatt ő inkább lelép dolgozni előlem is,mert ő sérült és nem bir szociális viselkedésre,miközben elvileg párkapcsolatban él.. A karácsonyt leszarom mert képmutatásnak tartom a mai jelentőséget végképp mikor idegenek egy napra eljátszák a csili vili családot és max jot üvöltöznek,és igen van ahol tényleg a szeretetről szó,de tisztelem a társam h ha neki fontos akkor megeröltetem magam én is,és igen neki nem vagy fontos etek szerint évek ota max megszokott BUTOR,ezen gondolkodj el,és picsogj tovább h a párod kvázi lakotársként kezel,de veled még egy estét se akar meghitten tölteni..
2018. dec. 6. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/60 anonim ***** válasza:
76%

Abban egyetértek, hogy szerintem se kell mindig a családhoz menni.

Mi még csak másfél éve vagyunk együtt, de a mamám már kérdezte, hogy a barátom jön-e és ha igen mit kér ebédre. Szépen meg fogom mondani, hogy nem jön, mert neki is van családja, és ugyanúgy teljesen jogosan elvárhatná ennyi erővel a barátom is, hogy náluk legyünk. Szóval nincs közös családozás.

Bár oké a ti esetetek más, de szerintem akkor se erőltesd rá a barátodra. Majd én is elviszem a páromnak amit kap és ennyi. De ha már itt tartunk nem is kell annyira ajándékozgatni.. Kik vesznek neki ajándékot? A szüleid még okés, de a többiek minek? Én se kapok a párom szüleitől, sőt ők nem is ajándékoznak, nekik maga az együttlét az ajándék, de elfogadtam.


De visszatérve szerintem is az bosszantja a párod, hogy KELL, ide KELL, oda KELL... Minek? Muszáj? Elvárják? Kik? Miért?

2018. dec. 6. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/60 anonim ***** válasza:
63%
Azért elég gáz h azért nem mehet vki a családjához mert a párjának baxxa a csőrét h ők nem szarfosszarban élnek és nem érzelmi analfabéták szeretet köti őket össze.. Nem elvárás. Család.. És ezért eleve nem illik össze a normális családbol jövő a piás leszarom a másikat családból jövővel..
2018. dec. 6. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/60 anonim ***** válasza:
61%
Idióta, nem tudom ez miért kell neked. Tudod egy komoly kapcsolatban màr benne van, hogy akivel vagy, azzal "jön" a csalàdja is. Évi 2 nap nem sok, és ha el is megy azt sem úgy kéne, hogy húzza a szàjàt. Kulturàlt, jólnevelt ember tud viselkedni akkor is, ha valamihez nem sok kedve van. Főleg évi kétszer. A még gàzabb, h veled sem akar kettesben lenni, mert fontosabb a plusz pénz, amit majd a hobbira költhet... A legtöbb normàlis, legalàbb a hàrom karâcsonyi napban szervezkedik egy csomót, hogy mindkét csalàdhoz eljussanak. Persze, ha valahol nincs rà igény a csalàd részéről az màs, csak épp itt az ö csalàdja is kéri, de nem érdekli. Önzö, egoista kis majom. Nem érdekled te, sem a te csalàdod, sem a sajàt csalàdja. Csak maga, h neki mihez nincs kedve, meg a kis hobbi, h legyem rà minél több pénz. Itt ez a gond, nem a karàcsony. A karâcsony csak ennek megnyilvànulàsa.
2018. dec. 6. 05:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/60 anonim ***** válasza:
65%

@36: nagyjából összefoglaltad a lényeget.


Kérdező, ha fontos lennél neki, akkor nem keresne kifogást és mellébeszélést, hanem elfogadná és tisztelné a kérésed.

2018. dec. 6. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/60 anonim ***** válasza:
51%
A parodban nincs semmi szeretet, se iranyodba, se senki/semmi irant. Volt nekem is ilyen "gyulolkodo" pasim, en nem birtam.
2018. dec. 6. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/60 anonim ***** válasza:
61%
Ezért nem kell összejönni lelkileg sérült, nyomorult emberrel.
2018. dec. 6. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/60 anonim ***** válasza:
56%

Na itt ez a kérdés már több dologról is szól.


Először is minek kell ajándékozni? Lassan nekem is kivan a hócipőm vele, mert kényszernek érzem, a család vesz valamit ami szerintük jó. A barátom nem is szokott ajándékozni, csak miattam megy bele ebbe. De a családjánál soha nem vesznek semmit, max este a szüleinél van és ennyi. Én nem ítélem el ezért, miért is kéne? Mindenkinek más a karácsony.


A másik a meglepetés. Minek? Minek kell meglepés ajándékot venni? Hagyjuk már ezt. Mi mindig megbeszéljük a barátommal, hogy mit szeretne a másik, és megvesszük kész. A barátom egyébként se szereti a meglepetést, elfogadtam, azóta ha venni akarok neki bármit is, előtte megkérdezem.


Szóval az teljes mértékben elfogadható, hogy nem szeret ajándékozni és nem szereti a meglepetéseket, ezen kár rugózni.


Milyen gyakran mentek egyébként a szüleitekhez? Már ne is haragudj, de ha fél évnél gyakrabban ül össze a család közös ünnepelgetésre vagy vasárnapi ebédelgetésekre, az nekem is sok lenne. A szüleimet meglátogatom havonta 1* 2*, mert a szüleim. Oké a nagyszüleimmel is találkozom néha, de a távolabbi rokonsággal minek olyan sűrűn??? Még szülinapozni se megyek hozzájuk mindig, mert dolgozom, de ők se jönnek az enyémre mindig. Ezen is minek problémázni??

Ha havonta van közös családi ebédezés nálatok, megértem hogy a párodnak sok. De ha kéthavonta, háromhavonta lenne ilyen, én azt is soknak érezném. Meg mi az, hogy apukád már nem is hívja sehova. Hova? Közös családi fürdőzésre vagy mi? Ez sajnos nem derült ki.


Meg szülinapozás... Hány éves vagy? Nálunk ha szülinapom van, hazamegyek szüleim felköszöntenek, meg max valamelyik nap a nagyszüleim. Minek akkora banzáj? Te komolyan minden áldott évben hazamész a szülinapodon és jön a rokonság, hogy felköszöntsön? Van szépruha, becsomagolt ajándék, torta amin fújd el a gyertyát és közben ők lefényképeznek? Tizenéves koromig játszottuk ezt, utána elkezdtem dolgozni, és közöltem, hogy nem tudok hazamenni a szülinapomra, sokszor hétvégén se.


Napi kapcsolatban vagy a szüleiddel, ez ok. De a NAGYSZÜLEIDDEL??? Naponta felhívod őket, hogy hogy vannak??? Minek? Ezt megértem ha sok a párodnak, NAGYON sok.

A szüleid részét még úgy ahogy értem, én is minden este beszélek anyukámmal, bár majd lassan szeretnék erről "leszokni" egyik ismerősöm se csinálja ezt aki már külön életet él. Heti párszor beszélnek és ennyi.

2018. dec. 6. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!