Csak én tapasztalom azt, hogy az önző, nagyszájú, utálatos embereknek mindig van párja, ellenben a csendes, nagy szívű, jó emberek meg magányosak? Miért van ez így?

30-as:

"Érdekes jelenség, hogy az én tapasztalataim szerintem azokról a srácokról, akit más pasik nekem önző, nagyszájú, utálatos emberként írtak le, miután megismertem, nagyrészt az derült ki, hogy valójában érzelmes, jólelkű, szeretetteljes emberek, akiknek helyén van a szívük, csak éppen nem tojnak be a világtól, az élettől, nem gyengék és megalázkodóak. Volt persze egy-két kivétel, de általában ezt tapasztaltam. Nem tudom, mi lehet az oka.

Másrészről azt is tapasztaltam, hogy aki csendes, visszahúzódó, nem mindig jószívű. Sajnos már beleestem abba a hibába, hogy rendesnek ítéltem meg embereket csak a félénkségük, a kezdeti halkszavúságuk alapján. Aztán egy-két alkalommal (tényleg nem sokszor, de volt ilyen is) róluk meg kiderült, hogy lekezelőek, gyűlölködőek, vádaskodók.

Ennyire nem fekete-fehér ez az egész."

Valóban, ennyire nem fekete fehér az egész, de szerinted mért is lettek olyanok, ha olyanok...? Ezen is el kéne gondolkodni!

Én is csendes voltam és visszahúzódó évekig,aztán rájöttem,hogy többre megyek,ha beszélek az emberekkel ahelyett,hogy várom a jó szerencsét.Barátnőm ugyan még nincs,de legalább megtettem néhány lépést,hogy a hibáimat kijavítsam,ahelyett,hogy ide járnék rinyálni.

Sokan nem teszik ezt meg és várják,hátha a királylány majd oda megy hozzájuk és leszólítja őket,csak a bökkenő ott van,hogy ha le is szólítaná őket,akkor is csak néznének ki a fejükből,mert ők "visszahúzódóak".

Ahogy előttem mondta,már valaki,aki visszahúzódó és csendes az nem feltétlenül jó szívű ember,mert az olyanok nagyon sokszor mindenkivel bunkón bánnak és inkább sajnáltatják magukat az idők végezetéig,persze tisztelet a kivételnek.

Ez a véleményem,mindenki értékelje legjobb belátása szerint!