Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Van aki megbánta az anyaságot?

Van aki megbánta az anyaságot?

Figyelt kérdés

Mióta gyerek van azóta úgy érzem megőrülök a tudattól, bogy anya lettem, van egy gyerek akikért állandóan aggódik majd az ember, az ő dolgát kell intézni és a tudat, hogy már nem ketten vagyunk.

Úgy érzem közöttünk van és a férjem messze távol túl a gyereken. Van segítségem babysitter de nem ér semmit hisz akkor se jobb a tudat.

Állandóan múltunkról álmodozok milyen szép volt. Magunk ura voltunk, oda mentünk ahova akartunk, csak a saját dolgomat kellett intézni volt időm másra is gondolni. Most nem. Állandóan a gyerek körüli teendők veszik el az agyam. Szétrobbanok ettől. Szívem szerint örökbeadnám. De az se jobb mert akkor is a tudat ott lenne sose leszek független mert gyerekem van a világban valahol. Visszacsinálnám ezt az egészet ha lehetne.

Idegesít a létezése. Ha nélküle is vagyunk nem tudunk kikapcsolni mint régen idegesít a tudat vár otthon egy gyerek és ettől nem tudok ellazulni mint mikor nem volt.

Nem tudom mit tegyek. Pszichiáter azt mondta nem vagyok depressziós.

Ha elhagyom se lenne jó max független lennék de az agyamból nem tudom kitörölni és tovább idegesítene a tudat hogy anya vagyok.


Mi lehet ez? Jó lenne ettől a rossz érzéstől megszabadulni.



2020. aug. 26. 09:51
 41/91 anonim ***** válasza:
79%

Kérdező, ez nettó hülyeség. elmondom neked, hogy a csoportban olyanok vannak leginkább, akik nem akarnak gyereket, és örülnének ha biztosan meddők lennének és nem kéne kínlódni a védekezéssel.

Mivel sterilizáltatni csak 3 gyerek után vagy 40- et betöltve lehet itthon. ☹️ Vannak többen olyanok is akik màr külföldön megcsináltatták. Én pár év múlva ha 40 leszek, szintén megcsináltatom majd.

Aki gyereket akar de nem lehet, nem tervez semmi ilyesmit, de nem is lép be ilyen csoportba.

Te is azért vagy ott mert neked se kell gyerek, az a különbség, hogy te már elb***sztad az életed, és 2 másik emberét is, és fáj, hogy akik ott vannak képesek voltak jobb, okosabb döntést hozni. Te szimplán csak irigy vagy a szabadon élő, boldog párkapcsolatban, házasságban élő de vállaltan gyerekmentes emberekre.

Szánalmas.

2020. aug. 27. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/91 A kérdező kommentje:

Utolsó. Amikor ismerősök kommentjét látom ott akik tudtommal meddőségi problémával küzdödet sokáig mire is gondoljak??? Egyszer csak évek babaptojekt sikertelenségei után megutálják a gyereket? Vajon miért? Mert fáj nekik. És gyerekmentesen élik le az életüket beállva útálom én is a gyereket írigységből mert másnak van. Nem egy ismerőst láttam az oldalukon.

Na meg az a rengeteg önigazolás amit egyesek ott gyártanak vicc.

2020. aug. 27. 08:02
 43/91 Melinda1129 válasza:
95%

Kedves Kérdező!


Te most a gyermekmentességgel olyan embereket szidsz, akik úgy döntöttek nem vállalnak gyermeket, mert esetlegesen nem szeretik őket vagy úgy gondolják jobb az életük nélküle és nem bánták meg a döntésüket.


Ellenben összefoglalom a te szövegedet: Megbántad, hogy gyereked van, minek szültél, hiszen nem tudsz a férjeddel úgy élni mint előtte, le tudod passzolni bébiszitternek de az nem ugyanaz. Benne vagy a csoportban de minek, mikor gyereked van. Olvasgatni?


Szóval: Ők ezzel "csak a saját és párjuk életét teszik tönkre" ellenben te ezzel "a sajátod és egy gyermekét is, aki a legártatlanabb az egészben".


Akkor ki a rosszabb ilyen téren? Aki tudatosan úgy dönt, hogy nem akar gyereket mert nem alkalmas az anyaságra vagy aki szül egyet és akkor jön rá, hogy "hoppá én nem ilyen lovat akartam"?

2020. aug. 27. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/91 A kérdező kommentje:
Kedves gyerekmentes övezet követő :) üzemem neked láttam kiképernyőfotózva kitetted kommentbe ott amit itt irtam. Már más a profilképem szóval nem tudnak a csopiból kivágni ha ez volt a célod :) :)
2020. aug. 27. 08:56
 45/91 anonim válasza:
66%
Rettenetesen sajnálom, hogy így alakult az életed! Mi úgy döntöttünk még a kapcsolatunk elején, hogy nem szeretnénk gyereket. A család, de főként az ismerősök, barátok, folyamatosan nyomást gyakoroltak ránk azzal a szánalmas dumával, hogy "jaaaaj, ki fog egy pohár vizet adni, ha megöregszel", "akinek nincs gyereke, az nem is élt" meg hasonló marhaságokkal. Volt, aki kerek perec megmondta, hogy azért kéne gyereket vállalnom, hogy ha másnak szar az élete, nehogy már nekem jó legyen(!), így. Megnyugtathatlak, többen éreznek úgy, ahogy Te, mint gondolnád, de még maguknak se vallanák be (nemhogy másnak), mert akkor le lenne rombolva a magukban felépített kis tökéletes világuk és ugyanúgy szétszednék őket, ahogy néhányan Téged itt. Egyébként szerintem már attól jobban leszel kicsit, hogy kiírtad magadból. KITARTÁS!!!!!
2020. aug. 27. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/91 anonim válasza:
53%

Szia Kérdező!

Nagyon sajnálom, hogy így érzel. Nem támadlak támadlak és nem vagy egyedül. Pszichológus vagyok és nem egy esettel találkoztam már, szociális helyzettől és iskoláztatás szintjétől függetlenül. pedig csak 3 éve dolgozom egy vajdasági kis faluban

Amit tudok javasolni: család terápi, pár terápia, keress fel másik pszichiátert és egy pszichológust is.

A gyermek nem tehet semmiről, és akár érzel iránta valamit akár nem a tiéd. Tehát ha legvégső esetben el is válsz annyira kérlek, hogy minimális szinten maradj a gyermek életében, legaláb azt éreztesd vele, hogy Ő nem tehet róla. A jelenlegi páromat elhagyta az anyja és porzasztó űrt hagyott maga után, mert a fyermeknek ez óriási seb. Próbálj meg szakmai segítséggel megoldást találni.

Ami a személyes példám: 26vagyok, most íratkoztam be a harmadik egyetemre, össz-vissz 5 szakmám van és 6 nyelvvizsgám, 2 munkahelyem. Én túltoltam! Viszont 30-35 éves koromra szeretnék gyermeket, mindennél jobban, sőt ha akkor a jövendőbeli férjem is belegyezik még örökbe is fogadnék a saját mellett. Kivizsgáltattqm magam fogamzóképes vagyok, sőt nagxon is, és több orvos szerint sem lesz gond akkor elkezdeni a családozást. DE NEM MOST! A szüleim megértik hiszen 2-2 diplomájuk van és később vállaltak gyermeket. Viszont a szüleim barátai, nagyszülők, rokonok, kirombéli és fiatalabb lányok is a nyakamon táncolnak mert én nem a 20as éveimben akarok gyermeket, miért nem mentem még férjhez, mért válogatok a fiúk között, miért nem állapodom meg egy ember mellett. Azt is megkaptam és édesanyám is (főleg azoktól a barátnőitől akiknek fatalabb a lányuk de már férjhezment és szült), hogy én még gyere vagyok mert én nem tettem ezt. Teljes mértékben megértem a nyomást, mert nem attól lesz valaki felnőtt, hogy megházasodik és gyermeke lesz, hanem felelősséget vállal magáért, fizeti a számláit.

KÉRJ SEGÍTSÉGET, LEHET, HOGY NEM VESZETT AZ ÜGY,NE ADD FEL!♥️

2020. aug. 27. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/91 anonim ***** válasza:
39%

Te meg irigyled azt akinek nincs gyereke és boldog, mert neked van és rühelled az életed😂😂😂 szánalmas vagy, de te döntöttél felnőtt emberként, nem érdemelsz sajnálatot sem.

Akinek pl nem lehet gyereke , az is simán el tudja fogadni idővel, ha nincs mély szinten belebetegedve a gyerek kell mániába, csak egyébként alapvetően szeretett volna. De akinek esze van, ràjön hogy nem ez az élet egyetlen értelme. Ez csak szaporodási ösztön, ami az állatoknak is van, semmi több. Csak van aki gondolkodik is mellé, és van aki nem.

Amúgy tényleg nagyon szar lehet neked, ha az ismerőseid után nyomozol állandóan.😂

2020. aug. 27. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/91 A kérdező kommentje:
Utolsó te is a gyerekgyűlölő oldalról vagy :) szaporodsz szóról megismerlek titeket szégyenek egy népség vagytok.
2020. aug. 27. 16:18
 49/91 anonim ***** válasza:
88%

Mondja ezt az aki a saját gyerekét nem szereti. Nézz már magadba! Az a legnagyobb baj, hogy nem érzed azt, hogy itt veled van súlyos probléma. Nem azokkal akik nem kedvelik a gyerekeket / nem vágynak rá, vagy esetleg utálják őket, ezért nem vállalnak. Plusz nem teszik tönkre mások életét a döntésükkel.

A szaporodás az szaporodás, minden formában. Hiába lovagolsz szavakon. A tény ettől nem változik. Megsúgom, nem vagyok oda a gyerekekért, számomra nem cukik, nem aranyosak, csak emberek, de nem gyűlölöm őket, közömbösek általánosságban, a neveletlenek idegesítőek, őket nem kedvelem csak, de az igazából a szülők hibája ha a gyerek nem tud viselkedni. Sajnos sok ilyen van.

Na itt be is fejeztem, további jó mártírkodást.

2020. aug. 27. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/91 Josh78 válasza:
68%

Kedves Kérdező!

Leszögezem, tagja vagyok a nevezett csoportnak én is...tehát ezen nem kell agyalni.

Nem ítélkezem, leírom a saját történetem, ami majd a gyereked története lesz(alapja a pszichológiai kötődéselmélet). Én haszonállatként lettem megalkotva. Azért lettem, mert a nagyszüleim az anyámnak lakást ígértek, ha lesz unoka...plusz az egyéb baromságok, amiket itt társadalmi nyomásként már felsoroltál/tunk. Az apai szeretet és az anyai szeretet nem ugyanaz, tehát ez az út sajnos törvényszerű, még ha nem feltétlen ugyanolyan is.

Gyerekként zárkózott és magányos gyerek voltam, hiszen nem tudtam emberi kapcsolatokat kialakítani, mert nem “tanították” meg. Ennek oka pedig az volt, hogy tehet voltam a szülőknek, örültek, ha elvagyok. Ez az életemre minden téren rányomta a bélyeget. A baráti kapcsolatokra,párkapcsolatokra, szülői kapcsolatokra. Most 42 évesen már tudom, hogy az út,amit bejártam, az nem mindennapi, kellett egy életösztön és megfelelő intelligencia, hogy ne börtönben vagy a sarki aluljáróban végezzem.De ez az én érdemem.Ahogy az is,hogy jobban szeretem az életem annál, hogy elrontsam egy gyermekkel, akiért felelősséggel kell tartoznom.Most csak(!!!) az általam mondott szavak,végrehajtott tettek miatt kell teljes mellszélességgel kiállnom,ez bőven elég is nekem. Meg persze van egy kutyám,akiért az életem adnám,de ember nincs,akiért akár csak a kisujjam is megmozdítanám. Számító és kegyetlen lettem.Rosszindulatú,makacs és akaratos.Kezelhetetlen szociopata, aki annyit képezte magát különböző iskolákban, hogy nincs az életnek egy olyan szegmense, ahol ne tudnám magam teljes bizonyossággal megvalósítani magam.De!!!!!

Én lettem az UFO, akit elkerülnek,akinek nem néznek a szemébe,aki elől kitérnek az utcán.A kisugárzásom mérgezte meg az az anya,aki minden nap éreztette velem, hogy haszonból lettem,nem szeretetből.

És én vagyok az az egyetlen,aki az anyja temetésén mosolygott.Elégtételnek éltem meg mindazon sok rosszért és nélkülözésért,amit át kellett élnem.


Bárhogy döntesz...vesztes vagy a saját életedben, mert egy olyan dolgot tettél, amit kis önismerettel el lehetett volna kerülni


Sajnállak, de tanácsot nem adok.Nem adhatok,mert ez a Te életed.

2020. aug. 27. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!