Van aki megbánta az anyaságot?

Aki a pszichológussal jön, mit vár? Olyan mintha (elnézést a példáért), de mintha egy meleg embert járatnál dokihoz, hogy legyen már hetero. Ha nem így érez, nem így érez. Erőltetni nem lehet. És hiába járna, akkor nincs értelme, ha ő nem is szeretné szeretni. Nincs olyan hogy 3 ülés után rájön hogy úristen mégis imádja... ne legyetek már véranyák.

Meg álszentesedni sem kell kedves többiek. Ti is mind olyan anyák és anyósok, barátnők lesztek/vagytok akik letoljak az ilyen befolyásolható nők torkán , mint a kérdező, hogy márpedig gyerek nélkül nincs értelme élni. Nektek, esetleg. Maximum. Most meg hátrateszitek a kezeteket, hogy most a kérdező miért ekkora sötét alak hogy vállalt mikor bizonytalan volt eleve.. A megelőző verbális bántalmazás és minősítgetések nem számítanak mi? Mindenki aki ilyen most nézzen mélyen magába és szégyellje el magát.

Kedves Kérdező! Sajnos túl sokat nem tudok segíteni. Próbálj meg inkább ellátni való feladatként tekinteni a gyerek felnevelésére, ne légy vele rideg, sem távolságtartó. Menj vissza dolgozni, tinédzser korában már könnyebb lesz. Utána meg válhatsz és leléphetsz.

51#

Ha ennyire nem is fogalmaznék sarkosan, sajnos sok igazság van a szavaidban. (Különösen abban a részben, hogy a most elítélően nyilatkozók x évvel ezelőtt tutira elnyomták azt az okosságot, hogy "amíg nem próbáltad ki, nem tudod, mit hagysz ki az életedből").

A pszichológust viszont én is javasolnám, mert attól függően, hogy miből alakult ki ez az érzés, lehet, hogy lehet rajta javítani - vagy persze lehet, hogy változatlan... de ezt mi innen nem fogjuk tudni megmondani, csak szakember.

Figy én megértelek. Csak már nem nagyon lehet visszacsinálni. Ha mégis meg akarnád oldani, mi lenne ha kicsit lazábban vennéd? Én nem bántam meg a gyerekem, de azért azt hittem könnyebb lesz. Szeretek vele foglalkozni, de nem folyton. Néha vágyok 1-2 nyugodt órára legalább. Ilyenkor berakok neki valami mesét, vagy hagyom tabletezni. Tudom, "elrohasztom" az agyát, de leköti én meg kapok némi szabadságot. Nyilván a durva dolgokat nem hagyom neki, tehát alapvető viselkedési formákat elvárok tőle, nem tombolhat ok nélkül, de otthon ha tudom, hogy türelmetlenebb hangulatomban vagyok, és férjem se látja, hát én néha lesz.rom az egészet és ráhagyom. Ha a cukros müzlit akarja enni reggelire, akkor eszi azt. Ha ebédre is, miközben főztem 2 órán keresztül, akkor eszi azt. Vacsorára meg majd veszekszik vele az apja, hogy mit egyen. Ha szétdobálja az összes játékát a szobájában, és nem akarja elrakni, akkor rázárom az ajtót és nem nézem és majd elpakoltatom vele másnap.

Igen tudom, itt most majd biztos valaki leírja hosszan, hogy pszichológiailag hogy nyomorítom meg, tudom milyenek a véranyák, de nekem jóval egyszerűbb lett, amióta úgy döntöttem, hogy nincs kedvem tökéletesnek lenni, tökéletes gyerekkel, tökéletes napirenddel meg tökéletes mindenséggel. Esetleg ez nem lehet opció? Vagy egy bébiszitter aki többször van vele.

Ha ez nem kamu elég óvodás szinten vagy, hogy 31 évesen manipulálni lehetett, hogy legyen e gyereked. Ha idegesít a létezése, és ha örökbe adnád akkor is idegesítene, hogy valahol máshol ÉLETBEN VAN egy pszichopata beteg állat vagy, bárki bármit mondd. Én is voltam szülés utáni depressziós, de akkor sem volt ilyen gondolatom, hogy inkább ne is éljen sehol sem a gyerekem. Jézusom, remélem kamu. Ha nem kár is volt szaporodnod

Üdv.: egy 5, egy 3 és egy 6 hónapos gyerek anyukája