Tényleg rossz anya leszek emiatt? Baj van velem?

79 vagyok!

Hidd el értem amit írsz. Magam is nehezen viselem sokszor a saját matrica fiam. És bizony vannak napok, vagy inkább időszakok mikor szívem szerint világgá mennék, mert szó szerint olyan mintha az árnyékom lenne. Engem pl a teljes egyedüllét tud feltölteni ami születése óta szinte zéró. 2 éves múlt már és sok mély pontom volt nekem is 2 év alatt, mikor azt éreztem megfulladok tőle. Ilyenkor én is sokszor mentem vele anyukámhoz akit imád, vagy jött át ő kicsit tehermentesíteni. De én vagyok az anyja, én vállaltam. Nekem nehéz természetű gyereket dobott a gép, de érzem és látom, hogy ahogy nő úgy van egyre több személyes terem, még akkor is ha valójában most még nem is túl sok. De több mint mondjuk az első évben. Hiszem, hogy megéri a belefektetett energiát, hogy nem ledobom a tv elé, hanem 50x is átlapozom vele azt a könyvet ami épp becsípődött nála. Az én fiam pl úgy matrica, hogy ha ketten vagyunk vagy idegen helyen vagyunk akkor aztán bújik belém ezerrel. De ha az apja is velünk van, akkor ő is jó, nem csak én. Ha a nagyszülők is jelen vannak akkor meg csak ők kellenek és mi az apjával kb le vagyunk sz.va. A szepa nálunk olyan durva volt hogy sokszor még én is sírva fakadtam hogy nem bírom ezt tovább. De elmúlt az is.

Nem baj ha összegyűjtöd fejben hogy mik az elképzeléseid, viszont ha az élet máshogy alakul esetleg és nem működik amit kigondoltál, akkor ne ragaszkodj görcsösen hozzájuk, mert nem vezet jóra. Ha pedig minden flottul megy akkor örülj, de ne ess abba a hibába hogy azt hiszed te csináltál mindent szuperül, és mindenki más ostoba akinek nem megy úgy, vagy más megoldás válik be.

Gyerekvállalás előtt butaság bármit is ilyen kategorikusan kijelenteni.

Sok minden fog változni, majd meglátod.

Az én idő igénye természetes és jogos. De, hogy hogy fog alakulni azt még nem lehet tudni.

18, 32, 54 voltam, aki ugye hasonlóan járt, mint a nővéred.

Írta itt valaki, hogy ha "megadod magad" a nehezebb helyzeteknek, időszakoknak, tehát kielégíted pl. ezt a matricaság igényét, akkor hamarabb túllendültök rajta, erősebb lesz a bizalom, meg később bátran megy majd felfedezni stb. Aha... Na, többek között ezeknek az elképzeléseknek dőltem be én is. Alaposan ráfáztam. Most töltötte a 6-ot. 3 évesen nem tudtam óvodába adni, annyira tapadt még akkor is, hetekig voltam vele benn reggeltől délig, egyetlen centit sem távolodott (ahogy itthon sem), sőt, rettegve, kiborulva bújt belém. Fel kellett adnunk, halasztást kellett kérnünk, további 8 hónapot lógott rajtam. Eddigre én már totál kipurcantam, és valahol ez volt az utolsó döfés. Itt döntöttem el, hogy kukába a szépen hangzó elvekkel és módszerekkel, le kell robbantanom magamról, mert ennek így semmi értelme, csak én döglök bele. De persze ekkor már keménynek, drasztikusnak kellett lennem, sok veszekedés (részéről reakcióként őrjöngés) volt. Mára én vagyok számára a "rossz zsaru" és a "gonosz mostoha" keveréke, mert már nem rendelődök többé alá az igényeinek és az akaratának, nem kapja meg az általa igényelt az ébren töltött ideje 100%-ára vonatkozó kizárólagos figyelmet és foglalkozást, szórakoztatást, nem lehet a fenekünkben, minket lesve, úgy, hogy arrébb lépni sem tudunk tőle. Ismétlem, 6 éves, és még mindig ez lenne az igénye, ehhez ragaszkodik, és nem sikerül belátnia és feldolgoznia, hogy ezt így nem lehet, pedig az említett váltás már több mint 2 ÉVE történt. Ilyen durván be tud rögzülni az, amit az elején csinálsz... De hát ugye látod is családon belül. Vigyázz, légy óvatos, figyelj a mértékre, és ne dőlj be ezeknek a kötődő, válaszkész szemléletű elképzeléseknek 100%-ban. Igenis, ha nincs semmi baja, akkor legyen el nyugton egyedül, esetleg mással, és ne csak nagycsoportos korától...

85 az fel sem merült benned, hogy a gyerek egyszerűen ilyen és nem a kötődő nevelés rontotta el?

A kötődő nevelés egy szuper dolog, de értelemszerűen ott is mindenki maga dönti el, hogy mi az ami neki belefér. Nem törvény ez amit be kell tartani...

Isten bizony az én fiam is pont ilyen mint a te lányod,de csak két éves. Bölcsis beszoktatás alatt egyetlen lépést nem tett nélkülem. Ült az ölemben és ennyi. Eszembe sincs okolni a válaszkész nevelésemet emiatt. Tudod miért? Mert egyetértek azzal a mondatoddal, hogy a baba legyen el egyedül ha tud. Ismétlem, ha tud! Az én gyerekem soha nem nyöszörgött hanem rögtön üvöltött ha próbáltam hagyni egyedül nézelődni. Mert egyszerűen semmi igénye erre. Ami azért ilyen nehéz nekem mert introvertált személyiségem van és kizárólag a teljesen egyedül töltött idő tud feltölteni. Azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt erre lehetőségem az utóbbi 2 évben. De eszembe sincs őt hibáztatni vagy a nevelésem. Egyszerűen ilyen, és én elfogadom. Rengeteg türelmet (pedig ebből nekem alapvetően nagyon kevés jutott), önismeretet tanulok általa. És bizony minél inkább érzi hogy nyűg neked annál ragaszkodóbb. Ez ilyen ördögi kör. De nem tart örökké, mert ha csak ezt az elutasítást kapja éveken át akkor bizony ennek meg lesz a böjtje kamaszként és aztán mire felnőtt lesz már lehet hogy a pokolba kíván.

Nekem megér 5-8 év kemény belefektetett munkát, hogy aztán egész életünkben jó legyen a viszonyunk. Senki nem marad kicsi, és senki nem marad anyafüggő. Láttál már egészséges 15 évest az anyja nyakában lógni? Mert én még nem.

Az énidő fontos, kinek kinek milyen mértékben. Lehetőségekhez képest fontos is élni vele, pont azért hogy a matrica gyerek újra egy jó kedvű anyát kapjon.

Az én fiamat havonta egyszer elviszik a szüleim. Másfél napot velük tölt ilyenkor. Őszinte leszek, alig szoktam várni hogy elvigyék és mikor elmegy akkor meg nem tudok mit kezdeni a rám telepedett csenddel, hogy senki nem rángatja a nadrágom mosogatás közben. De persze mocskosul élvezem is. Ezek ilyen ambivalens érzések, de mikor hazajön akkor az iszonyú jó érzés.

Na nagyon elkanyarodtam már. Kérdező egy a lényeg hogy te magad is sokat fogsz változni azáltal, hogy anya leszel és még nem is sejtheted mennyire. Én is tele voltam elképzelésekkel, pl hogy én aztán nem fogom hordozni. Hat egy darabig tényleg nem tettem mert szegénykém olyan feszes izomzattal született hogy egy darabig nem is lehetett. De amint ez helyre jött már kötöttem is magamra és isten bizony az ép elmém menekült meg vele mert végre nem ordított naphosszat a kezemben, hanem békésen szundikált rajtam. Vagy hogy nem alhat velünk. 8 hónap nem alvás után feladtam és arra jutottam hogy ha neki ennyire kellek akkor legyen mert én már nem bírtam 8 hónap után hogy a leghosszabb idő amit egyben alszom az kb 2 óra. Én 8 honap után kipurcantam ettől teljesen. És láss csodát az első köztünk töltött éjszaka óta alszik mint akit agyoncsaptak. Utána csak akkor kelt éjjel ha beteg volt vagy fogzott. Nehéz lesz saját ágyba szoktatni? Nem is kétséges számomra! Biztos hogy rohadt nehéz lesz. De tudod inkább csatázok majd egy mar agyilag eléggé értelmes 3-4 évessel mint hogy évekig ne aludjak át egyetlen éjszakát sem.

A mai napig vannak mikro ébredései de elég ha odabújik vagy ráteszem a kezem és már alszunk is tovább.

Na ennyit az elveimről..

86

Tudod van az a pont, ahol ez már nem csak annyi, hogy ő ilyen és kész. A gyerek 3 éves korától óvodaköteles, és nem véletlenül, hanem azért, mert egy egészséges 3 évesnek már készen kell állnia rá. Egy ekkora gyerek már érti, hogy neki oviba kell menni, anya-apa meg dolgozik, valamint egy ekkora gyereknek már SZÜKSÉGE VAN arra, hogy a kortársaival töltsön időt, ne csak 0-24 az anyjával, az értelmi, fizikai és szociális fejlődése érdekében is. Persze, vannak akik könnyebben beszoknak, meg vannak akik nehezebben, de tegyük a szívünkre a kezünket, ez amit a 85-ös írt, hogy halasztást kellett kérniük, mert a gyerek olyan szinten nem mozdult el mellőle, és utána még 8 hónapig rajta lógott, azért igen kirívó dolog. Én teljesen megértem, hogy besokallt addigra, én sem bírtam volna. Szép szép a válaszkész meg kötődő nevelés, de egy 4 éves gyereknek már semmilyen körülmények között nem nézném el a 0-24 seggembe bújást - különösen úgy nem, hogy 4 évig ezt csinálta. Csodálom, hogy eddig bírta. 4,5 éves a fiam, ő is anyás, egészséges mértékben, de azt el nem tudnám képzelni, hogy egész nap szórakoztatnom kell, különben tombol.

89! Ezzel maximálisan egyetértek, hogy idővel nem lehet és nem is szabad csak a gyerek igényeit figyelembe venni. Amikor már nem pici és fel tudja érni ésszel a helyzeteket akkor egy matrica gyereknél is el kell kezdeni határokat szabni. Bar az én fiam mint írtam, még csak két éves de nem kétlem mennyire bele lehet rogyni ebbe 4-6 ev alatt. Hiszen nekem is vannak napok mikor sírva várom haza a férjem hogy nem bírok ennyit egyedül lenni vele és hogy a józan eszem már a tét. De ezek azért nem minden naposak, valahogy mindig sikerül erőt gyűjteni, mint ahogy te is tetted.

De én pl egyre keményebb vagyok a kis "ölbebabámmal".. pont azért mivel már nem baba. Okos, egészséges szóval tetszik neki vagy sem az ebéd nem terem az asztalra magától. Amibe lehet bevonom amibe nem tudom ott meg mint a papagáj mondogatom neki hogy hozzon egy játékot és játszon, mert ezt meg kell csinálnom. Apróbb sikereink vannak egyelőre csak, de úgy örülök neki mint majom a farkának. Arra is rájöttem hogy korábban ha nagy ritkán valami le is kötötte pár percig akkor megmukkani sem mertem nehogy kizökkentsem. Aztán gondoltam elkezdem erősíteni benne hogy ilyenkor milyen ügyes hogy egyedül játszik. Mióta dicsérgetem közben, meg oda megyek lenyomok egy cuppanóst amiért ilyen ügyes azóta egyre többször játszik egyedül. Persze nem sokat, ezek 5 percek. De addig mondjuk nyugodtan össze tudom írni a bevásárló listám, ami mint tudjuk egy matrica gyerek mellett óriási siker. Mondjuk lehet ez véletlen egybeesés is, lehet hogy idegrendszerileg most érett meg arra hogy kicsit elszórakozzon egyedül. És persze nincs nálam a mindent tudás köve, minden gyerek más és ami egyiknél működik az a másiknál nem.

De én továbbra sem hiszem hogy te rontottad el azt a 6 éves kislányt, főleg nem az elején. Az lehet hogy mikor már nagyobb volt és lehetett volna határokat szabni akkor sem tetted, ezt ugye te tudod megítélni. De semmiképp sem rossz ha egy csupán sírni tudó baba igényeire reagál az anya.