Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Miért van az hogy a gyerekekne...

Miért van az hogy a gyerekeknek csak jogaik vannak?

Figyelt kérdés

Egy 23 éves lány vagyok, aki már nagyon sokszor tapasztalta élete során, hogy a mostani z generációs(amibe én is bele tartozok), illetve alfa generációs csemetéknek abszolút nincsenek kötelezettségei. Ezt a kérdést egy pár nappal ezelőtti történet váltotta ki. Egy 26 éves barátnőm és a majdnem 3 éves kisfia át jött hozzám, egy kis csevegésre, megittunk egy teát stb. Addig pedig a gyerek játszott pár plüss macival, amit én adtam neki, de egy idő után ráunt és jött megkérni az anyját, hogy adjon neki kis kocsikat és még valami robotot. Az anyja megmondta neki, hogy itt ilyen nincs, én pedig azt is felajánlottam neki hogy adok színes ceruzákat és pár lapot, hogy rajzoljon. A kis csemetének ez baromira nem tetszett és oda vágta magát a földhöz, el kezdett rugdosódni és ordibálni. Az anyja megpróbálta felvenni, de csak azt érte el hogy a gyerek megüsse, sőt ami legjobban kiakasztott hogy meg is harapta a saját anyját. Ezután az anyuka gyorsan kiviharzott a lakásból, haza vitte az apjához és visszajött hozzám. Megkérdeztem, hogy mindig ilyen-e és miért nem neveli meg rendesen. Erre ő csak annyit mondott: nem akar rossz anya lenni.

Kérdem én, az az ember, aki próbálja megnevelni a gyerekét, esetleg felemeli a hangját, az már rossz szülőnek számít? Nem azt akarom mondani, hogy a gyereket verni kell, de azért meg kell szabni a határokat, mit szabad mit nem, hogyan kell viselkedni, hogyha valakihez vendégségbe megyünk stb. És örülnék ha ez csak egy eset lenne és a többi gyerek normálisabb, mint ez a három éves kisfiú, de miután egy kicsit körbenéztem rádöbbentem, hogy ez csak egy volt a több ezer eset közül. Mi történt a mostani 2-10 éves korosztállyal?

A 11-18 évesekről ne is beszéljünk, mert szerintem katasztrófa ami ott megy. Tele vannak egoista, nárcisztikus fiatalokkal, akikben egy csepp jó érzés vagy kulturáltság nem szorult. A legtöbbjük buta, üres és sötét. De közben meg verik a mellüket, hogy ők megfogják változtatni a világot, úgy hogy két értelmes összefüggő mondatott nem tudnak mondani vagy ne adj Isten egy LAPRA, a KEZÉVEL leírni bármit is. Persze, nálunk is voltak kicsapongóbbak, lusták és butábbak, de nem ennyien. És mindeközben, pont ők várják el a tiszteletet és a megértést másoktól, miközben ők semmit sem tesznek ezekért a dolgokért. Olyan mintha azt akarnák, hogy az égig legyenek magasztalva csak azért mert megszülettek.

Persze, nem azt mondom, hogy nincsenek kedves, értelmes és okos fiatalok ebben a korcsoportban, de nagyon keresni kell hogy találjál egyet is és sajnos pont az ilyenek vannak kiközösítve és leköpve...



2022. jan. 24. 01:07
 141/187 A kérdező kommentje:
Mindig megmondta az anyuka, hogy hagyja őt és a gyerekét békén, mert semmi köze hozzá, de aztán elkezdte a másik, hogy ő már felnevelt/nevel gyereket (mindig olyan 35-50 éves kór közt voltak) és ő jobban tudja. A vége csak egy veszekedés lett...
2022. jan. 28. 08:37
 142/187 anonim ***** válasza:
80%
Mindig? Hát hányszor volt ilyen? :)
2022. jan. 28. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 143/187 A kérdező kommentje:
Hát mindig amikor láttam ilyet...
2022. jan. 28. 08:49
 144/187 anonim ***** válasza:
80%
Jaj, hagyjad már magad! Ezt már senki sem hiszi el neked.
2022. jan. 28. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 145/187 A kérdező kommentje:
Hát az ilyen bent ülő emberek mint te, akik már 2 hónapja nem látott napfényt, az biztos hogy nem tudja mi megy kint. De nyugodtan olvasd tovább a bulvárt és a gyakorit. Más érdekesebb dolog úgysem fogsz látni.
2022. jan. 28. 09:33
 146/187 anonim ***** válasza:
84%

Azt a rohadt hallod nem tudom, hol élsz, hogy veled ilyenek történnek folyton.

3 gyerekem van, 6 eves a legnagyobb és az életbne senki nem jött oda, hogy kihívja a gyámügyet, ha így bánok a gyerekkel. Pedig volt olyan is, hogy a gyerekem rúgkapált és ordított, hogy segítség te nem vagy anyukám. Na ekkor kaptam nézéseket, de nem érdekelt.

Neked valami írónak kéne lenned, olyan sztorikat találsz ki. Azért nem vagyunk hulyek, rohadtul latszik, hogy kitalaltad. Ha ennyira rlrnk a fantaziad, akkor kezdj vele valami mast.

2022. jan. 28. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 147/187 anonim ***** válasza:
81%
Van egy fiam, akivel nem a négy fal között ülünk. Dackorszakos éppen. Amúgy pedig pedagógiai asszisztens vagyok, szóval láttam már gyereket közelről, veled ellentétben. Sosem tapasztaltam, de még csak nem is láttam olyat, amit írsz. Hazudj máshol!
2022. jan. 28. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 148/187 A kérdező kommentje:
Ember, ha keresgélsz még videókat is találsz a neten csomó idióta emberről, akiknek elég érdekes megnyilvánulása van a neten! Csak azért mert itt egyesek a legelitebb helyeken mennek és még nem voltak egy buszon vagy villamoson, az még nem azt jelenti, hogy nincs ilyen. Én a munkahelyemen 9 óráig dolgoztam (1 órakor kezdtem) és mikor még nem volt kocsim, sok érdekes embert láttam. De ti éljetek nyugodtan a kis buborékotokban és gondoljátok csak azt hogy ilyen nincs.. XD
2022. jan. 28. 12:00
 149/187 anonim ***** válasza:
67%

Minden nap villamossal viszem a gyerekemet ovodaba 3 eve mar. Es amit megemlitettem, hogy ordibalt, hogy nem en vagyok az anyukája az egy auchan kozepen volt.

Szovel nem élek buborekban es nem megyek a legelitebb helyekre es megsem talalkoztam sose ilyennel. Na? Akkor mi lesz a kovetekzo, amit kitalalsz?

Annyira raersz komolyan, hogy nem tudom mit dolgozol, de jo sok szabadidod lehet, ha napok ota nem tudod abbahagyni ezt, amit ott művelsz.

Mielőtt beszolsz, hogy mi is ugyanigy irogatunk ide, masok neveben nem tudok beszelni, de en jelenleg nem dolgozom, szoval igen raerek, amig alszanak meg oviban vannak a gyerekeim. Es mar csak azért is jarok ide vissza, mert nem tudom elhinni, hogy meg mindig itt tartasz es mindig mondasz valami uj baromsagot. Csinalod a show-t rendesen:)

2022. jan. 28. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 150/187 anonim ***** válasza:
76%
Én borsodban nőttem fel, 8 évet éltem a fővárosban mielőtt nyugodtabb helyen állapodtunk volna meg. Már autóval járok, de abban az időben bkv-val. Soha nem láttam ilyen jelenetet. Az, hogy te neten nézel videókat, az nem saját tapasztalás. Pontosan azért van levideózva, mert annyira szürreális az egész. Szóval szerintem inkább te bújj ki a kis buborékodból. Mert fogalmad sincs sem a világról, sem a működéséről, a gyerekekről meg főleg nincs. És a gyakorlati tudás hiánya nagy baj, mert ilyen helyzeteket szül, hogy sokan mondanak neked egyet, és nem vagy hajlandó belátni, hogy talán nem viccből. De kezdem azt gondolni, hogy ilyen egy idióta nincs is. Mert pakolod rá folyamatosan, még és még. Te csak egy troll vagy. Légyszíves, legközelebb próbálj szórakoztatóan hergelni, mert ez így csak neked jó, de te sem pozitív figyelmet kapsz.
2022. jan. 28. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!