Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért mondja sok szülő hogy...

Miért mondja sok szülő hogy nincs elég ideje erre meg arra?

Figyelt kérdés

Mindenkinek arra van ideje amire szeretné!

Nekem három kislányom van , egész nap velük vagyok de mégis képes vagyok rá hogy hajnali 4kor felkelek ebédet főzni, vagy hogy éjfélkor vasalok, pakolok.

Ha ezeket megcsinálom délután simán lefeküdhetek aludni, vagy csinálhatom amiket szeretnék.

Miért panaszkodik sok anyuka?


2012. júl. 14. 14:18
 21/99 anonim ***** válasza:
100%
Eszembe jutott, hogy pár napja történt velem egy eset amin utólag nagyon jót nevettem, de azért talán elgondolkodtató is. A létszámból ketten (a két kisebb) kidőltek, lázasak és hányósak lettek. Hajnal háromkor keltem a lázas kicsihez, reggel nem a boltban kezdtünk, hanem az orvosnál (mandulagyulladás)Amikor a férjem hazaért még le kellett szaladnom a patikába lázcsillapító utánpótlásért ésa boltba némi diétás rágcsáért. A boltba toltam a bevásárló kocsit,meg vettem ami kellett,bár erős hiányérzetem volt. Gondolkodtam, hogy mit felejtettem el. Körülnéztem és megfagyott a vér az ereimben. Őrülten szaladtam végig a sorokon majd kétségbe esve felhívtam a férjemet, hogy elhagytam a kislányunkat és nem tudom, hogy hol!!! Persze mondta, hogy nyugodjak meg, nincs semmi baj, mert a kislány már láztalan, ott alszik a helyén, nem is vittem magammal. Most már nagyon jót nevetek rajta, de akkor majdnem szívrohamot kaptam. Jó lenne, ha az éjszakák kicsit hosszabbak lennének, hogy én is aludhassak egy jó nagyot.
2012. júl. 14. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/99 A kérdező kommentje:
Igen, a legnagyobb ovis! De amióta a kicsi megszületett azóta itthon van velünk.
2012. júl. 14. 15:22
 23/99 anonim ***** válasza:
100%
Akkor leírhatom, hogy én nálad is hősebb anya vagyok, mert az én legnagyobbom nem ovis és 0 a segítségem. Se nagyszülők, apuka késő estig dolgozik.
2012. júl. 14. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/99 A kérdező kommentje:

Örülök hogy így is boldogulsz !!!

:-)

Nem értem, miért keresi sok mindenki MINDENKIBEN a rosszat!! :-)

Sajnos nekem sincs sok segítségem, csak a férjem hétvégén és esténként.

2012. júl. 14. 15:29
 25/99 anonim ***** válasza:
100%
Miért panaszkodik sok anyuka?Hát nézd,nekem 2 éves ikerfiaim vannak.Elejétől kezdve van napirendünk,igyekszem beosztani az időt.De!Fáradt vagyok!!Csak annyi időm van,míg alszanak és ilyenkor is csak leginkább mosogatásra!Mellettük nehéz bármilyen egyéb melót csinálni,ugyanos percenként veszélybe sodorják magukat.A tököm se kelne fel hajnalban vasalni,örülök ha reggel fél 8ig alszanak,így én is pihenhetek.Szóval én panaszkodok,mert fáradt vagyok,de nagyon irigyellek,ha te nem vagy az!Csak így tovább!
2012. júl. 14. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/99 anonim válasza:

"Nem értem, miért keresi sok mindenki MINDENKIBEN a rosszat!! :-) "


Azért mert ha kiírod,hogy fáradt vagy, akkor jönnek egyesek, támadnak,hogy miért nem tudod az időd beosztani. Most jössz ilyen kérdéssel,és rögtön ŐSANYA/HŐSANYA lettél.


Egyébként valóban a kérdésed kicsit provokatívra sikeredett.De számtalan olyan anyauka van körülöttem is,aki mindid,de mindig panaszkodik, hogy semmire nincs ideje 1-2 gyerek mellett. Erre a közösségi oldalakon mást sem látok,csak hogy ezt-azt osztott meg, ő volt az első akinek tetszettek bizonyos képek, és ez legyen a nap bármely szakaszában:(:(


Én próbáltam az elejétől napirendet kialakítani,ami siekrült is. Most 20 hónapos a csemetém és 34 hetes kismama vagyok,éjszaka alig bírok aludni, de napközben meg kell oldjam a házimunkát stb, apukán kívül segítségem nincs de megoldom. VAn amikor panaszkodom,mert jön a lányom foga és hisztis, és semmi nem jó,csak anya és egyfolytában rajtam lóg. De ez ilyen:):):)

Ált. azonban mire ő felkel 8 után addigra kész,vagy legalábbis már fő az ebéd, délelőtt együtt megcsináljuk a házimunkát, bevásárlást,és még játék is belefér, míg ő alszik intézem a fürdőszobát,felmosást,vasalást, és addig szoktam netezni is.

Amikor 3 uán ébred, csak az övé vagyok, játszunk, barátnőzünk,csavargunk,mamázunk stb...

Fél9kor alszik este. Éjszaka van hogy nem kel, de olyan is hogy 4-5 alkalommal ébred, sőt volt arra példa hogy hajnal 1-5 ig nem aludt.:(

Lehet csak én vagyok a szerencsés ,mert jó gyerekem van, és el tudok tőle mindent végezni:):)de ettől nem hinném hogy ősanya, vagy egy megköveznivaló valaki lennék

2012. júl. 14. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/99 anonim ***** válasza:

Nekem nincs elég időm se erre, se arra KIVÉVE hacsak a Nagymami el nem viszi a fiam.

Két és fél éves, és onnantól kezdve hogy felébred lefekvésig teljes figyelmet kíván, irtó rossz, mindig csintalankodik, ott kell lenni vele mindenhol, boltba benni káosz, dackorszak, hisztikorszak, üvöltés, dühroham, én meg izzadok mint egy ló hogy valahogy vacsorát csináljak a férjemnek....... Amit tudok úgy oldok meg hogy közösen, de általában több a kár mint eredmény.... Ilyen nap után mikor elalszik, már a férjem hulla fáradt, és szíjjat hasítana a hátamon ha este 10-kor fognék neki mosogatni, vagy csörtögni bármivel is.

Nekem csak akkor van időm arra amire szeretnék, ha valaki SEGÍT vigyázni a fiamra. EZ VAN, de nem panaszkodom. Bár lehet van aki annak veszi, ha véletlen megemlítem hogy jajj de jó lenne elmenni nagybevásárolni végre egyedül.

örülök annak, hogy vannak olyan gyerekek akik mellett bármit meg lehet csinálni otthon, szerencsés az anyuka.

2012. júl. 14. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/99 anonim ***** válasza:
86%
Én tudom a választ: mert te tökéletes vagy én meg nem:) 3 gyermekem van, 3,5 éves, 15 hós, 5 hós. És nem fogok 4kor kelni, hogy a család is felébredjen!
2012. júl. 14. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/99 anonim ***** válasza:
100%
Én meg nem azért nem fogok 4-kor felébredni, mert ezzel felkeltem a családomat, hanem mert nincs kedvem. Na, erre varrjatok gombot. :))))
2012. júl. 14. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/99 anonim ***** válasza:
100%
Azért panaszkodik sok anyuka, mert ahhoz van kedvük. Mert ők úgy érzik, hogy nincs idejük semmire. Néha én is úgy érzem. Neked meg gratulálok, hogy az unokanővéred telefonja ennyire megerősítette benned, hogy te vagy a tökéletes.
2012. júl. 14. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!