Ha valaki nem akarja, hogy örökbefogadják. Mit tegyünk, ha egy 8 éves kisfiú a gyermekotthont választja az örökbefogadó család helyett? Erőltessük rá, ami mindenki szerint a javát szolgálja? Vagy ő érzi, neki mi a jó?

Kedves Válaszoló!

Köszönöm!

És most mindjárt felszólal a kedves könyvkiadással foglalkozó hozzászólónk, hogy lám, lám, ő látta előre, hogy ez itt csak az írói ambícióit akarja ápolgatni, ápoltatni másokkal...:)

Úgyhogy gyorsan még hozzáteszem az eredeti témámhoz, hogy legnagyobb meglepetésemre felhívott az örökbefogadó anyuka. És elmondta, hogy sokat tépelődött azon, hogy hívjon-e, de nem akarja, hogy keserű szájízzel szálljunk ki a történetből, és hogy a férje igazából tényleg nagyon rendes ember és ő őszinte meggyőződéssel alkalmazza a nevelési elveit, tehát tényleg úgy gondolja, hogy ezzel a jóra nevel, de nem titkolja, hogy valóban hirtelenharagú és keménykezű... ami lehet, hogy Gergőt megijesztette, ő is látta rajta. De sajnos a férjén ő már nem tud változtatni, megtanultak vele együttélni. Szerettek volna negyedik gyereket, és ő szeretett volna egy kislányt, aki talán meglágyította volna az apuka szívét, de valahogy nem jött össze, ezért is gondolták, hogy akkor örökbefogadnak egy gyereket, viszont az apa csak fiút tudott volna elfogadni, és ebben van is ráció. De valahogy nem sikerült Gergőhöz közelkerülni. Rosszul indult a dolog, az iskolai kudarcokkal, és utána már nem sikerült visszatalálni Gergőhöz.

Én mindenesetre nagyra értékeltem, hogy felhívott, nagyon jól elbeszélgettünk, és tényleg kihúzott egy kis tüskét a szívemből. Hogy akkor ő is látta, nem csak én, hogy valami itt nem kerek. És hogy ilyen anya mellett legalább a saját gyermekeiknek van kapaszkodójuk.

Azt hiszem ez az első pozitív fordulat a történetben, én mindenesetre kicsit felderültem tőle!

Szép napot Nektek is, és köszönöm az érdeklődést, hozzászólást, bíztatást, saját történeteiket!

Ó, dehogynem adnak. El se hinnétek mennyire számít a vér szava! Ő mégiscsak az anyám, nem ő tehet róla, hogy nem tudott felnevelni, kibabráltak vele, mindenki ellene fordult, és amikor csak tudott jött (kétévente egyszer, aztán a 18. szülinap fele már havonta) és még hozott is egy Adidas melegítőt (istentudja honnan)... azt mondja, csak egy kis segítség kellenne neki és akkor talpra áll... most még én is forduljak ellene? Mégiscsak az anyám...nem ő tehetett róla...

Az apa nevelési módszerei nekem sem lettek szimpatikusabbak. Én is kicsit aggódva gondoltam a saját gyerekekre, de most megnyugtató a gondolat, hogy az édesanyjuk erős támasz nekik. Ha ő is látja, hogy túlzás, amit a férje csinál, akkor legalább (remélem) megpróbál kompenzálni egy kis babusgatással.

Nem adjuk fel, hogy Gergő családot találjon, és még engem is egy kicsit meglep, hogy ennyire tiltakozik ellene. Nem csak V-ék miatt van ez az elutasítás, valami régebbi történet is közrejátszik. Én gyanakszom arra, amikor a hokizni járt telente és sokáig ott nem tudták a haverjai, hogy ő otthonból jön, aztán egyszer csak kiderült valahogy, és attól kezdve ott ő csodabogárnak számított... szerintem ettől kezdve kezdett nagyon bezárkózni... talán úgy érezte, hogy ha őt kirekeszti ez a családból jött közeg, akkor ő jusztse akar hozzájuk tartozni. De még tapogatózom a sötétben, vagy szürkületben inkább.

Egyébként teljesen úgy van, ahogy az előttem szóló írta, egy ilyen lobbanékony ember társaságában, akár apa, vagy főnök, vagy bárki, az ember folyton feszeng, hogy mikor ejt ki egy rossz szót a száján. Ami borzalmas, mert így a valódi énünk azért okosan visszahúzódik, és ami beszél helyettünk az, egy álarc. Amit felnőtt talán, jó esetben, ha ritkán kell használnia, le tud venni, de egy gyerek esetében félő, hogy ránő az álarc. És akkor elkezdhetjük kérdezgetni az illetőt, mint Isten a paradicsomban az első emberpárt: Ádám, hol vagy? És csak örülhet, az álarcos emberke, ha valaki észreveszi, hogy ő nincs is ott.

Kedves Utolsó Kérdező,

arra a kérdésedre, hogy ez a család miért is akart örökbefogadni, csak azt tudom mondani, hogy Te magad már megválaszoltad ezt a kérdést. Semmi többet nem tudok hozzátenni, nekem ugyanez a sejtésem, mint neked: a megmentés, és a saját értékrendjének, nevelési módszereinek reklámozáa. Ez utóbbi nem jött be. De gondolom, cserébe csinál egy kis antireklámot a gyermekotthonokban történő nevelésnek, a mindenlében kanál, botcsinálta pszichológusoknak, akik képesek egy gyereket úgy elfuserálni, hogy azt már ő se tudta rendbe hozni :).

Hihihi! De jó volt ez a nemaszívelágyult, hanem az agya... hahaha! Ezt elmondtam gyorsan az egyik nevelőnek is...

Nem sokszor találkoztam az apával, de nekem ez a pár találkozás és a Gergő beszámolói olyasféle benyomást keltettek róla, hogy ő egy pszichopátiás személyiség.

Pszichopata, szociopata, antiszociális személyiségzavar: Első megközelítésre az antiszociális személyiségzavarban szenvedő ember nagyon barátságos, elbűvölő, intelligens, mindig azt mondja és csinálja, amit elvárnak tőle. Általában magas pozíciót tölt be, a céljait mindig eléri, sikeres embernek nevezhető. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy mindez csak a látszat, és a jólszituáltság maszkja mögött egy teljesen más ember lakozik.

Az antiszociális ember végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje. A mások feletti kontroll megszerzésére bármit hajlandó bevetni, legyen az a személyes kisugárzása, manipuláció, erőszakos viselkedés, szex vagy megfélemlítés. Az áldozatok sokszor csak késve ismerik fel, hogy az elbűvölő álarc mögött ki is lakozik valójában.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az ilyen személyiségzavarban szenvedő ember nem érez. Nem érez megbánást, bűntudatot vagy lelkiismeretfurdalást a tettei miatt, sokszor elhárítja magáról a felelősséget mondván, az áldozata megérdemelte, amit kapott. Nem érez empátiát, nem tud együttérezni másokkal, ezért gyakran tapintatlan, lenéző és érzéketlen más emberekkel szemben. A viselkedése sokszor távolságtartó, hideg. Noha mindig tudja, mit kell mondani, de a szavai mögött kevés a meggyőződés és a valós érzelem.

És ez a "mindig tudja mit kell mondani" nagyon fontos, mert szinte lehetetlen kiszűrni a tesztekkel, amiket általánosságban alkalmazunk az alkalmassági vizsgálatok során (erre külön teszt van), mivel az intelligenciájukkal semmi baj, sőt, legtöbb esetben magasabb is az átlagnál, tehát pontosan tudják, hogy egy szituációban hogyan kell viselkedni, mit várnak el tőlük.

Aztán, hogy kiderül-e valaha? Hát kiderül, természetesen, az legalábbis, ha a gyerekkel probléma van. De ezzel már a gyerek iskolája, gyermekjóléti szolgálat, nevelési tanácsadó foglalkozik, gyakran nem is jön visszajelzés. És hogy felismerik-e hogy mi a baj forrása, az már más kérdés. Ahány szakember annyiféleképp kezeli a problémákat. Ki az egyénben keresi, ki a gyerekkorban, ki a közösségben, attól függ, hogy melyik iskolában hisz. Nem biztos, hogy ha Gergő ott maradt volna V-éknél, és Gergő egy idő után kimaradozott volna a suliból, vagy egyre többször fogyasztott volna alkoholt, vagy az ereit kezdte volna karcolgatni, nem biztos hogy a családapa módszerei lettek volna megkérdőjelezve. Kamaszkori depresszió egy általános korkép, nagy valószínűséggel gyógyszeres kezelést kapott volna rá, gyanakodtak volna a génekre, amiket ismeretlen szüleitől hozott, és nagy-nagy szerencsének kellett volna történni, hogy valaki észrevegye, hogy Gergő eltűnt és úgy kezelte volna, hogy a szálakat a megfelelő irányba göngyölíti fel. A gyógyszernek lettek volna mellékhatásai, és mindez megspékelve azzal, hogy Gergő önértékelése a gyermekotthonos múltja miatt már most sem teljesen 100%-os, (és V. ezt már most is ügyesen elkezdte aláaknázni), semmit nem segített volna rajta egy olyan önkép, amiben mint gyógyszerfüggő, szakember segítségére szoruló fiatalt látta volna magát. De most megint elkanyarodtam, csak azt akartam mondani, hogy a probléma felszínre kerül, természetesen, de az oka már nem mindig egyértelmű.

Utánkövetés: nincs. Sajnos, nincs itt drága szocmunkásunk, aki ebben a témakörben súgni szokott, de tudom, hogy sokszor, sokan próbáltak már tenni valamit ellenne, de mindig falakba ütközött a dolog. Tekintettel arra, hogy a legtöbb örökbefogadás csecsemőkorban történik, a szülőknek már attól keserű a szájíze, hogy miért kell annyi vizsgálaton, tanfolyamon átesni, amikor más tizenévesen, éretlenül, etc, etc. szülhet és nevelhet akárhány gyereket. Az utánkövetést nem segítségnek fogják fel, hanem ellenőrzésnek, legrosszabb esetben zaklatásnak. Szakmai oldalról pedig elmondható, hogy bíznak abban, hogy a segítő szakmák, mint védőnők, családsegítők, iskolai szoc. munkások, gyermekjólétisek észlelik a problémákat csakúgy, mint vérszerinti gyereknél... az állandó látogatások a szülői kompetencia megkérdőjelezése lenne, ami akár még rosszabbá is tehetné a kialakuló családi rendszer. Nagy dillemma.

A nevelőszülőség viszont valami teljesen más dolog, ide olyan gyerekek kerülnek, akik nincsenek tartós nevelésbe véve (tehát nem örökbeadható), nem a vérszerinti szülőket pótolja, csak a családi mintákat hivatott erősíteni a gyermekben, segítik a kapcsolattartást a vérszerinti szülőkkel, átmeneti állapot, és a gyereket nem a szülők választják, hanem kihelyezik hozzájuk, és általában nem is csak egyet. Ergo, ez egy teljesen más vonal. Talán a 30 napot lehetne meghosszabítani, viszont ez is problémás, ha belegondolunk, hogy csecsemőnél, a véglegesítés után kerül a szülő-szülő státuszba, tehát innen jogosult az ellátásokra, és hát lélektani okokból sem érdemes elnyújtani a próbaidőt.

Nehéz ügy, és nagyon jól látod, nincs megoldva. És ez is egy kimeríthetetlen téma... de ha ilyen emberek, mint Te, akik már látják a hiányosságokat, és fel is merik tenni a kérdést, sőt, választ is keresnek rá, sokan vannak, akkor én bízom, töretlenül abban, hogy megtaláljátok, megtaláljuk a válaszokat és megoldásokat.