Felelőtlenség így megtartani egy babát?

A szüleid tartanak el és úgy akarsz szülni?

Ráadásul apuka a környéken nincs?

Gratulálok.

Igazán felelősségteljes nő lehetsz

Hát rendben, neked szerencsésen alakultak a dolgok, az élet így hozta, és ez szuper hogy így alakult. Lehet te nem is stresszelsz annyira bizonytalan helyzetekben mint pl. én. Nekem főleg terhessegem alatt az, hogy biztonságérzetet adott a párom és az hogy van saját lakásunk, autónk és van annyi félretett pénzünk, hogy bármi baj van, meg tudjuk oldani, ez nekem kellett a lelki jólétemhez és hogy nyugodtan merjek gyereket vállalni. Tehát továbbra is azt mondom hogy az élet annyira kiszámíthatatlan, hogy én pucér fenékre biztosan nem szülnék gyereket. Így se tudok mindent kontrollálni, és előre megtervezni, de legalább van egy alap biztonsagerzetem minden tekintetben.

Nem tudom ez vajon függ-e attól hogy ki milyen anyagi körülmények között nőtt fel? Mi hónapról hónapra éltünk mindig, télen anyáék volt hogy nem tudták fűteni annyira kevés pénzből kellett gazdálkodnunk. Voltak kemény telek/kemény éveink. Szép gyerekkorom volt ettől függetlenül, de nekem így mindig sarkalatos pont volt hogy akkor vállalok gyereket, ha anyagi biztonságban fogom őt tudni.

43

Valszeg a gyerekent megelt dolgok miatt extran fontos neked a biztonsag.

Am en orok optimista vagyok. Ha szarban voltam akkor is felig tele volt a pohar. 1x elhataroztam h depis leszek de a vegen kirohogtem magam miatt 😂

Am 14 evesen kerultem nevelootthonba. Auzan csaladhoz. Kiemeltek a csaladombol. Halaistennek. Nalam ugy csapodott le a dolog h igenis kuzdok mindenert mert kell! Kell magam miatt es kell a gyerek miatt. Mi a parommal egyutt voltunk. Majd lelepet mikor terhes lettem. Otthagyott az albiba egyedul. Masikba mentem kisebbe. Gyt az 20e a mai napig amit fizet. De nem is latogatja a fiat. Orulok ennek.

1 eves mellet irtam a szakdogam. Amit lehet elvallatam melot. Forditottam. Hatamon a gyerekkel ujsagot hordtam. Kutyat setaltattam barmi ami volt es nem zavart be a gyerek.

Szerintem nem felelőtlenség. Ha szeretnéd, akkor tartsd meg.

Van háttered. A munka necces, de nálunk pl egyik gyereket se tudja megnyugtatni az apja, 3 éve nem aludtam át egy éjjelt, gyakran hónapokig órànként keltem, phd-t csinálok, oktatást vállalok mellettük. Nincs segítség nálunk sem.

Ha nincs párod, legalább a főzés is egyszerűbb, és nem szólnak a rendetlenség miatt.

Az ember megszokja, amit meg kell.

Az döntsön, hogy a gyerekedként gondolsz-e az embrióra és vágysz-e rá,.hogy megszülessen.

47

Koszonom 🙂

Igen pontsan majd merleges es eldonti! Es mindegy mit valaszt mert az lesz a szamara legjobb dontes! 🙂

#42, ez nem így van. Egységes osztatlan képzésben tanultam; nem jogi, nem orvosi és nem tanári. Az öröklődés sem feltétlenül igaz, még az említett szakmák esetében sem.

Emellett kérdezz meg egy ügyvédbojtárt arról, hogy mennyit keres.. Na abból egészen biztosan nem lehet gyereket nevelni. Ettől függetlenül még lehet, hogy pont eltaláltad.

A helyedben én beszélnék a szüleiddel. A lakbér fizetése oké, de magabiztosan állítod, hogy nagyobb költségeket is tuti fizetnének. Nem lehet, hogy akkor egy kicsit megnövelnék a támogatást is? Vagy úgy általában a dolgok beszerzésében segítenének? Hátha az könnyebb lenne. Legalább az.

Amúgy én is voltam egyetemista, voltak nálam is kemény tanulós éjszakák és kínkeserves vizsgaidőszakok, de néha még a szorgalmi időszak is ütős volt, főleg hogy az egyetem 2. évétől kezdve részmunkaidőben dolgoztam is (nekem a szüleim nem fizették a lakbért), de egy kisbaba bizony kenterbe veri a legdurvább vizsgafelkészüléseimet is. 16 hónapja nem aludtam összefüggő 3 óránál többet, és ez a tartós kialvatlanság és kimerültség sokkal rosszabb, mint egyszer-egyszer nem aludni két napig. Főleg, hogy utána napközben nem az van, hogy egy 2-3 órás vizsga után hazaesel és bedőlsz az ágyba aludni 10 órát, hanem ugyanúgy megy a nap, ha éjjel aludtál össz-vissz 5 órát 8 részletben, akkor is reggel a gyerek felébred és kész, el kell látni, foglalkozni kell vele, nem lehet csak úgy ott hagyni, amíg te kipihened magad. Ha beteg vagyok, akkor sem tudok csak összekucorodni a takaró alatt egy bögre teával és sorozatot nézni, mert hiába nincs erőm semmi másra, beveszek valami random láz-és fájdalomcsillapítót, és megerőszakolom a testem és a lelkem, és megyek, játszok a gyerekkel, kimegyünk sétálni, elviszem a bölcsibe, hintáztatom a nyakamon, mert nincs rajta kikapcsológomb. Pedig hidd el, sokszor jól esne azt mondani, hogy nekem ennyi elég volt, én pihenni akarok, csak egy hétvégét csendben lenni, kipihenni magam, azt csinálni, amit csak szeretnék, megszakítás nélkül (ezt a kommentet is ~1 óra alatt írtam meg, soksok szünettel közben, pedig a gyerek már "alszik"). Ilyen az egyetemen azért nem volt. A pénzügyi dolgokat megoldja az ember, megveszi használtan vagy mérlegel, hogy mi az igazán fontos, beéri az állami szülészettel és nem megy magánorvoshoz, stb, az megoldható kevés/semmi pénzből is, nem az a nehéz része. A nehéz része az, amikor azon kapod magad, hogy már napok, hetek, netalán hónapok óta nem volt részed egy tartalmas, felnőtt(!!) beszélgetésben, az egyetlen valódi társaságod a gyerek, aki hát azért valljuk be, a kezdeti időszakban azért nem annyira nagyon társaság, mint inkább biodíszlet (most bocs mindenkitől, de egy újszülött olyan nagyon sok mindent nem csinál, hiába cuki). Esetleg kereshetsz más anyuka-társakat, akiknek van hasonló korú gyereke, és heti 2-3x együtt tologathatjátok a babakocsit (vannak erre fb-csoportok), ez sokat tud segíteni, de azért nem helyettesíti a valódi emberi kapcsolatokat, amiket azért ilyen szituációban alapvetően a család biztosítana. Most gondolom vannak barátaid, akikre biztosan számíthatsz is majd valamennyire, de ha ők nincsenek ebben az élethelyzetben, elkerülhetetlen, hogy ne távolodjatok el legalább átmenetileg, és pont abban az időszakban, amikor neked a legtöbb segítségre lenne szükséged. Nekem itt a férjem és mindenben részt vesz, de még így is kemény. Ezt a részt gondold át igazán, mert ez az igazán nehéz ebben, nem a pénzügyi oldala. Az ilyenekről beszélnek az emberek, amikor segítségre gondolnak.