Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/101 anonim ***** válasza:
95%

"sőt, ( ember kivételével egyszer az összes embert a földön- vízözön)."

sőt, 8 ember kivételével egyszer az összes embert a földön- vízözön.

2017. jún. 14. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/101 anonim ***** válasza:
97%

Egyetértek a tízessel. Minden keresztény ezekkel jön amivel te.

Nekem semi bajom a kereszténységgel, mindenki azt csinál amit akar. Az hogy most igaz-e vagy nem kit izgat. Az a lényeg hogy hisznek valamiben ez ad nekik erőt. és ez nem rossz. Csak azt utálom amit te csinálsz kedves kérdező. Kijelented azt amit előtted százan és szarsz mások véleményére.

2017. jún. 14. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/101 anonim ***** válasza:
96%

["Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e?"]

Nem tudjuk. Ami elgondolkodtató.



["Bizonyíték: élsz, és létezik a világ."]

Ez nem bizonyíték, ez így nonszensz. Főleg nem utal egy adott Isten létére egy 666 éves könyvben.



["Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz."]

Örülök, hogy értékeled, amid van. Sokunk ennek végét és hiányát nem értékeli.



["Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene."]

Biztos elme kell egy ismeretlen valaki vak követéséhez?

Egyáltalán mi mellett kell dönteni konkrétan?

Nekrofil pedofil apuka és a kislány története ugrik be. Apuka megerőszakol! Dönthetsz, hogy szeretnéd vagy meghalsz. Ő szeret élve is halva is.



["És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt"]

c.)



["Szóval akkor ki a gonosz?"]

"Mindenki hibás. Szerintem Isten is a történetben."


["Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?"]

Kár, hogy a katolikus egyház azt hirdeti, hogy a pápa tévedhetetlen és a Szentlélek vezeti az egyházat.

De ebben igazad van, hogy ártatlan embereket nem bántunk.



["Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad."]

Mindent ki lehet bírni, csak nem kell, ha nem árt senkinek.



["Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni."]

A Biblia nem egyenlő az evangéliumokkal. Csak pár egyháznak kényelmes ezt mondani.


["Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának."]

Jön a zsidózás? Mivel hitelesebb az evangélium? Semmivel, csak neked ez tetszik.


["Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve."]

Így van. És még sok mindent nem mondott, amit az egyházak, próféták, papok.



["Jézus Isten-e?"]

Nem tudjuk. Egy könyv írt róla, ahol konkrétan nem derült ki. Csak annyi, hogy Isten fiának mondják.



["Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk."]

Messziről jött ember azt mond, amit akar. És még mit mondanak róla mások...


["Miért jó hinni?"]

Amíg nem fogom a sebeit, én nem hiszem.



["Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle."]

Ego. Én attól vagyok boldog, ha nem szenved egy szerettem és megvannak a szükségleteim.

Miért kell boldognak lenni? Szeretet nem egyenlő boldogság.



["Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít".]

És rosszabb esetben csak várod és csak várod.

Jób jutott eszembe. Kegyetlenül legyilkolják mindened, de majd kapsz újat. Ego. Nekem inkább az ad erőt, amikor mindenről lemondok. De a céljainkat úgy lehet elérni, hogy reálisak és teszünk értük.


["Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni."]

De hülyének sem kell lenni és az önvédelem nem rossz.

Az igazság sem rossz. Az igazságban csak tények szerepelnek. Részletes tények. Objektív tények.



["És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész."]

Valóban nem érdemli meg egy csoport, hogy elítéljék. Ártatlan embereket nem kell bántani.

Akkor van gond, ha az elvek közveszélyesek. Ilyen mondjuk a szektáknál gyakoribb.


["Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét."]

Nem minden pap ilyen. Van amelyik inkább depressziót okoz vagy politizál, parancsolgat. Vannak más hobbik is.



["És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja."]

Ezt kifejtenéd? Jön megint a rasszizmus. Egyébként is arról prédikálsz, hogy mindenkit szeretni kell.



["És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség."]

A katolikus nyíltan tényleg nem mondja ezt. De keresztény szekták igen.



["És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház."]

Amennyiben az egyház nem elsumákolja és védi a nekrofil kannibált.



["Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség)."]

Vagy normális élet egy családban.



["Keresztény vagyok, de a magam módján.

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján."]

Jó. Örülök. Én meg fiú, ha ez most számít. És a nacionalizmust jó dolognak tartom, de a rasszizmust és idegen gyűlöletet elítélem.



["És most jön a választás."]

Csak 1 év múlva. Magamra szavazok.



["1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége."]

Úgy szeretek választani:)

Persze csak ha nem ennyire khm.. hiányos a választék. Azt nem mondom, hogy direkt manipulatív, csak elvakult.

A válaszom a 4. Bármit megtehetek, ami senkinek nem árt. Az életet élvezni kell. De ez is csak ilyen elvi dolog, hogy nem ártok másoknak. Hozzám tartozik.

Amúgy legtöbb embert nem a másik elleni rombolás motívál, hanem az egó.


["És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság."]

Így van. Hagyjuk békén az ateistákat például.


["Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság."]

De ezt mondod. Jézus Isten vagy halott vagy. (de csak ha magyar vagy, akkor számít. Amúgy jobb meghalnod előbb).



["Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába."]

A bunkóság nem hitfüggő.


Jót beszélgettünk. Szeretem a keresztényeket. Főleg ha lányok.

2017. jún. 14. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/101 anonim ***** válasza:
22%

Szia. Tisztelt kérdező!

Én csak ahhoz Írok véleményt amit én is értek. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják.


Tisztelt kérdező: Szerintem ne állits olyan dolgokat tényként meg emlitve amit te meg sem éltél át se éltél személyes bőrödön meg tapasztalva mindazokat amiket le Írtál ezek nagyon komoly kijelentések részedről amelyekkel vigyázni kell.


Éltél valódi emberként a rendszerváltás előtti időben ?

A Nicolae Ceaușescu korszakban ? Szerintem biztosan nem. Ezért nem érdemes tényként közölni hogy te meg mondod a tutit amikor azt se tudod milyen volt meg élni azt a korszakot az embereknek.


Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Ki tudja ? Senki. Van aki Jézus létezésében sem hisz ez van nem lehet se be bizonyitani a létezését se cáfolni nem lehet.Csak is kizárólag hinni vagy nem hinni lehet benne.


Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Igen de ki tudja miképpen jött létre a világ ezek mind csak feltételezések.


Jó-e az Isten? Nagyon egyrészt egyetértek veled bizonyos mértékben. Másrészt meg nem. Azért nem mert mi halandó emberek nincs honnan ismerjük Isten jellemét ,Lényét , természetét. Ki tudja milyen a mindennapokban igazság szerint.


Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Isten mindenképpen Igazságos. Csak a mi értelmi képességünket messzire túl menően meg haladja azt. Mi nem tudjuk fel fogni Őt soha teljesen. Mert Így teremtett bennünket direct.


Adott szabad akaratot is a szó legkomolyabb értelmében csak ez óriási felelősséggel jár. Csak sajnos még ezt sem tudjuk meg becsülni.


Szóval akkor ki a gonosz?

Minden egyes teremtett Lényben ott rejlik a Gonoszság oldala is egytől egyik mindegyikben és mindenkiben a bűn be szennyeződése miatt a természetünkre nézve.

Ne Ítélj , hogy ne Ítélkezzenek feletted.


Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Ebben teljes mértékben igazad van.


A Tórához nem értek nem tudom mi az. De az biztos hogy Mózes könyve az Ószövetséghez párosul.


Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni. Így van ezt Így soha nem mondta de megvan Írva a Bibliában kik nem örökölhetik majd az Isten Országát.


A pápa is elfogadja őket. Elviseli inkább szerintem nagy nehezen mert biztos nem örül neki ez természet ellenes hiába társadalmilag elfogadott lett ez normálisan természetellenes. És a Pápa is csak ember nem Ítélkezhet felette ezt majd az Isten végzi el helyette.


Jézus Isten-e? Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk. Egyetértek veled.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Igazad van félig mert aki ateista vagy nem hisz Isten létezésében Őt ez hidegen hagyja.


Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni.Hát ezt nem hiszem. Szerintem csak néhány ember.


És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Ne te határozd meg hogy ki mit gondoljon vagy mit Írjon le neked válaszként. Mert nem helyes. Már a szabad akaratot a döntés jógát korlátok köze rakod.


Minek járjak misére? Ha akarsz mész ha akarsz nem mész ilyen egyszerű semmi nem kötelező.

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja.Ebben egyetértek veled. Sajnos ez van.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.

Végezetül! Tisztelt kérdező: te meg személyi emberi jogokat sértesz meg az ellentétes kijelentéseiddel.

Mert őszintén nem illik meg szabni másoknak hogy ki mit Írjon vagy gondoljon. Ez a szabad akarat. Ha ennek következménye lesz azzal ne törődj a Moderátorok végzik a dolgukat.

És ne Ítélj hogy ne Ítéltessenek , mert aki kardot ragad az kard által vész el. Ezt Jézus mondta.

Köszönöm szépen hogy meghallgattál.

2017. jún. 14. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/101 A kérdező kommentje:

Tudtam, hogy ezt kapom, na mindegy. Aki egyetért, az egyetért, aki meg rászánt egy egész délutánt, hogy leírja, hogy mondatonként mit rontottam el, azt őszintén sajnálom.

Ennyi. És igenis lány vagyok. És hogy jön ide a szakdolgozatom? Sok olyan van, aki már megírta, mégis éretlen. Na, mindegy. Felfogtam, hogy ez baromság. Az ateisták ilyenek.

2017. jún. 14. 22:32
 16/101 anonim ***** válasza:
96%

["Tudtam, hogy ezt kapom, na mindegy."]

Ez most jó vagy rossz? Honnan tudtad?


["Aki egyetért, az egyetért, aki meg rászánt egy egész délutánt, hogy leírja, hogy mondatonként mit rontottam el, azt őszintén sajnálom."]

Mit jelent sajnálni? Miért sajnálod? Mit rontottál el?



["Ennyi. És igenis lány vagyok."]

Én ennek csak örülök.


["És hogy jön ide a szakdolgozatom? Sok olyan van, aki már megírta, mégis éretlen. Na, mindegy. Felfogtam, hogy ez baromság. Az ateisták ilyenek."]

Ha valaki éretlen meg kell halni? Mitől érik meg valaki? Milyenek az ateisták?

2017. jún. 14. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/101 anonim ***** válasza:
96%
Bazzeg azt csinálod amit kérsz hogy más ne tegye. Úgy beszélsz azokról aki nem értenek veled eggyet mint holmi alsóbbrendű gusztustalan lényekkel.
2017. jún. 14. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/101 Mojjo ***** válasza:
97%

@15:

"aki meg rászánt egy egész délutánt, hogy leírja, hogy mondatonként mit rontottam el, azt őszintén sajnálom."


Na várj... tehát aki a saját szabadidejéből egy jókora részt rászánt arra, hogy a te írásoddal foglalkozzon, pontról pontra végigmenve azon, és nem kevés energiát fordított arra, hogy reflektáljon arra, hogy válaszoljon neked, hogy megossza veled a saját gondolatait, kétségeit, kérdéseit, azt sajnálod? Ez most komoly?


"Az ateisták ilyenek."


Na, mesélj, milyenek?

2017. jún. 14. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/101 anonim ***** válasza:
88%

"Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ."


Na menj a francba.

2017. jún. 15. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/101 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk én keresztényként írtam. Légyszi írd ki a neved, hogy máskor ha kérdést látok tőled, akkor nehogy válaszoljak, mert nem akarom, hogy sajnálj miatta. Köszi.
2017. jún. 15. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!