Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
 51/101 A kérdező kommentje:
Ez is elképzelés, de szerintem senki nem vágyik oda.
2017. jún. 20. 15:21
 52/101 Mojjo ***** válasza:
100%
@51: nem hát. Viszont láthatod, hogy az örök életet nem tudja eltékozolni az ember, ha a feje tetejére áll, akkor sem. Az adott. Már a kereszténység szerint.
2017. jún. 20. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/101 anonim ***** válasza:
100%

Ezt érdemes lenne elolvasni:

[link]

Van egy jobb is, keresem...

2017. jún. 20. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/101 anonim ***** válasza:
100%

Na, ezt KÜLÖNÖSEN érdemes elolvasni:

[link]

Jó hosszú, de hát ezt szeretik a hívők...


Ezt is érdemes elolvasni: remekül bemutatja a hit 1-2 veszélyét. Sajnos sokkal több van ennél is:

ateistaklub.blog.hu/2015/05/10/faj-e_az_emberek_feje_a_mennyorszagban?

2017. jún. 20. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/101 anonim ***** válasza:
100%
2017. jún. 20. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/101 A kérdező kommentje:

Már bocsi, de engem ateistanaplóval nem lehet meggyőzni. Beleolvastam, de nem találom különösen lényegesnek. Az ateizmus az én szememmel körülbelül ennyi:

....Volt egyszer egy lány, aki a puszta közepében lakott. Soha nem látott egy hegyet sem, így nem is tudott a létezésükről. Talált egy könyvet, amely a hegyekről szólt. Elolvasta, de elgondolkozott rajta, hogy hogy van ennyi gyökér, aki azt hiszi, hogy ezen a lapos és sima földön vannak nagy púpok. Aztán találkozott egy emberrel, aki megint a hegyekről mesélt neki. Mesélt arról, hogy milyen szépek és fontosak. A lány nem hitt neki. Aztán később megbetegedett. Sz orvosok a hegyekbe küldték, mert hegyi levegő kellet neki. Amikor odaért, rájött, hogy a könyv igaz volt és az ember igazat mondott."

2017. jún. 20. 21:24
 57/101 anonim ***** válasza:
85%

Semmi gond, kérdező.

Nem lehet mindenki okos.

Akinek pedig nem a gondolkodás a terepe, az tényleg jobban járhat, ha hisz valamiben. Nem véletlen, hogy az ősemberek igazi, komoly hívők voltak, akik a nekik legdrágábbat - a gyermekeiket - is képesek voltak feláldozni, ha úgy gondolták, hogy szükség van rá.

2017. jún. 20. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/101 Mojjo ***** válasza:
86%
@57: nyilván evolúciósan előnyös volt az, hogy az emberi elme fogékony ilyen furcsa mémekre is. Ez a tulajdonság pedig azóta nem szelektálódott ki. Ezt kár bárki szemére vetni, vagy akár az emberiségére.
2017. jún. 20. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/101 Mojjo ***** válasza:
89%

@56: hehe, na igen, ez a hegyes példa tökéletesen rávilágít arra, hogy a hívők egy része egész egyszerűen nem érti, elképzelni sem tudja, hogy az ateisták miért nem hisznek, és ilyen, valójában tökéletesen téves párhuzamokat próbálnak vonni - puszta meg nem értésből.


Pedig pont ez a kulcs - vannak dolgok, amiket nem láttunk soha, mégis tudhatunk a létéről, és vannak dolgok, amiket nem láttunk, és nem is tudjuk, hogy vannak-e, vagy sem. A kettő közötti vízválasztó pedig az, hogy ezen dolgok létére az emberiség milyen bizonyítékokat gereblyézett össze az évtizedek/századok/ezredek alatt.


Képzeld el azt, hogy valaki soha nem látott hegyet, hegyi kis falvakkal, meg ugráló kecskékkel, de olvas ilyesmiről. Megvan? Oké. Most képzeld el azt, hogy valaki soha nem látott felhőn úszó várost, repülő unikornisokkal. Tegyük fel, hogy egy átlagos ismeretekkel bíró, átlagos intelligenciájú ember olvas mindkettőről. Egyiket sem látta, de azért mégis van némi infója a világról. Vajon melyiket fogja mesének tekinteni, és melyiket valóságnak? Mit gondolsz miért? Ezeken gondolkozz el, és egyből látod, mennyire rossz ez a hegyes párhuzam.


És még valami: vannak emberek, akik egész életüket a hegyek tanulmányozására fordítják. Akik szépen, részletesen, aprólékosan le tudják írni, milyen egy hegy, milyen tulajdonságai vannak stb stb. Bár mindegyik más nézőpontból vizsgálja, ezen leírások mégis teljesen konzisztensek, egy szép, egységes egésszé gyúrhatók.

Most képzeld el azt, hogy ha azon emberek, akik a hegyeket tanulmányozzák - sőt nem is a hegyeket, hanem azt a helyet, ahol a hegyeknek kellene lenni valaki szerint - még a legalapvetőbb kérdésekben is mást állítanának. Az egyik szerint a hegynek van három csúcsa, kb 4 km magas, a tetejét egész évben hó lepi. A másik szerint csak egy csúcsa van, az is csak 1200m és az évnek csak igen kicsi részén van a tetején hó. Egy harmadik ugyanazon a helyen nem is talált hegyet, hanem konkrétan egy völgyrendszert látott. A negyedik szerint pedig egy gyönyörű, kékvizű tó van ott. És így tovább.... Mit gondolsz, a két verzió közül - mindenki ugyanarról ír, vagy mindenki másról beszél, mást lát - melyik igaz a hegyek valódi leírására, és melyik igaz a vallásokra, az istenképekre?

2017. jún. 20. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/101 anonim ***** válasza:
63%

# 56/59 Időpont tegnap 21:24

Azért ez a hegyes sztori elég lapos lett! :-)

2017. jún. 21. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!