Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
 61/101 anonim ***** válasza:
15%
Hát kell némi intelligencia, hogy valaki megértse a hegyes sztorit, de ilyesmit nem várunk el olyantól, aki az ateista naplóból táplálkozik.
2017. jún. 21. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/101 A kérdező kommentje:
De én ezt annyira bírom, de komolyan. Próbálok egy példát írni, erre lapos lett. :"D Nem a szórakoztatósága volt a lényeg. De az viszont elég nagy szemétség, hogy most gyakorlatilag le lettem értelmi fogyatékosozva az összes kereszténnyel együtt, csak mert mi hiszünk valamiben. De ez mellé a kedvencem az, hogy az ateisták nagy része meg bölcs és okos dolognak tartja az olyan vallásokat, mint buddhizmus, hinduizmus stb. De azt egy ateista sem mondja meg, hogyha ez az egész egy nagy hülyeség, akkor miért hisznek (nem csak a keresztényekre gondolok) ennyien benne? Akkor ők mind értelmi fogyatékosok? Vagy mind tanulatlan állatok? És akkor azok a hülye papok miért végeznek teológiai egyetemet? A szerzetesek miért olyan tanultak és felvilágosultak? Vagy akkor ők is értelmi fogyatékosok, csak mert hisznek benne? És mi a helyzet a hittudományi egyetemekkel? Nem hiszem, hogy ott is sok értelmi fogyatékos képez még többet, és azt se gondolnám, hogy csak arról van szó, hogy Isten szeretetéről áradoznak. És mi a helyzet csodákkal? Értem én, hogy placebohatás, hogyha valaki meggyógyul Medjugorjében, de mi a helyzet azokkal, akik másfajta csodát éltek át, pl jelenést? Vagy ha többen látták akkor közös hallucináció? Nem hiszem, hogy egy ateista mindenre tud választ adni. Talán még az én egyszerű kérdéseimre igen, de vallak ennél érdekesebbek is.
2017. jún. 21. 12:32
 63/101 A kérdező kommentje:
Oh, ja bocsi és kifelejtettem az olyan értelmi fogyatékosok kérdését, mint Isaac Newton, ő is hívő volt. Egy Istenről szóló videó alatt azt írta valaki, hogy aki hisz Istenben, az egy óvodás szintjén van. Akkor ő is? És nem ő az egyetlen ilyen értelmi fogyatékos. Hanem az összes összes hívő. Így kijön, hogy a világ lakosságának csak 16%-a normális. Azekből (úgy mint mindenhonnan máshonnan), le kell vonni a drogosokat, és azokat az embereket, akik nem tudnak magukról gondoskodni. Szóval a Föld lakosságának legfeljebb 14%-a normális.
2017. jún. 21. 12:38
 64/101 anonim ***** válasza:
100%

"gyakorlatilag le lettem értelmi fogyatékosozva az összes kereszténnyel együtt, csak mert mi hiszünk valamiben."

Nem ezért, hanem azért, mert egyszerű magyarázatokat nem értesz meg, rossz és buta példát hoztál, és egyébként sem használod jól az agyad, mindjárt írom:


"az ateisták nagy része meg bölcs és okos dolognak tartja az olyan vallásokat, mint buddhizmus, hinduizmus stb."

Nem igaz.

Megnéztem pl. a krisnásokat - sok dolog rokonszenves, de mondanak eget verő butaságokat is, és van ROSSZ (kártékony) dolog is a vallásukban. Összességében NEM JÓ.


"De azt egy ateista sem mondja meg, hogyha ez az egész egy nagy hülyeség, akkor miért hisznek (nem csak a keresztényekre gondolok) ennyien benne?"

De, képzeld, erre is van magyarázat.

Mi lenne, ha tájékozódnál, mielőtt kijelentesz valamit?

Főleg olyanok nevében, akiket nem is ismersz?


"Akkor ők mind értelmi fogyatékosok?"

Nem, csak egy részük.


"Vagy mind tanulatlan állatok?"

Nem, megint csak egy részük.


"És akkor azok a hülye papok miért végeznek teológiai egyetemet?"

Hű, de borzasztó nehéz az az "egyetem"!


"A szerzetesek miért olyan tanultak és felvilágosultak?"

Pl. mert okosak és szorgalmasak? Már aki...


"mi a helyzet a hittudományi egyetemekkel?"

:-)


"azt se gondolnám, hogy csak arról van szó, hogy Isten szeretetéről áradoznak."

Nem is, hanem OKOS emberek dolgoznak ott azon, hogyan terjesszék a vallásukat. Sokan közülük szerintem nem hisznek... pont azért, mert okosak.


"És mi a helyzet csodákkal?"

Te mennyit láttál idáig?


" mi a helyzet azokkal, akik másfajta csodát éltek át, pl jelenést? Vagy ha többen látták akkor közös hallucináció?"

Jó eséllyel igen... de még egy csöppet ki is színezték utána.


"Nem hiszem, hogy egy ateista mindenre tud választ adni."

Nem bizony!

Az ateista viszont van annyira felnőtt, hogy ha valamire NEM tud (vagy MÉG nem tud) válaszolni, akkor nem bújik gyorsan egy mese mögé.

2017. jún. 21. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/101 anonim ***** válasza:
100%

"Isaac Newton, ő is hívő volt."

1: Ez a "tekintéllyel való érvelési hiba".

2: Tudod, szégyelld magad, de nagyon. Akkoriban aki nem volt hívő, az törvényen kívüli volt. Mindenkinek KÖTELEZŐ volt!

Ezek után erre hivatkozni...


"Egy Istenről szóló videó alatt azt írta valaki, hogy aki hisz Istenben, az egy óvodás szintjén van."

Butaságot mondott.

Konkrétan arról van szó, hogy a hívő A HITÉBEN nem használja az eszét. Érted? CSAK a hitében!

Mivel ott nem szabad gondolkodnia, hanem hinne kell.

Minden másban lehet nagyon okos, ha akar és ha tud.

2017. jún. 21. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/101 A kérdező kommentje:
Ki tiltja meg? És egyébként Galilei nem volt hívő, szóval nem csak én tévedek. Másrészt, meg képzeld el, igenis gondolkodnak. De miért gondolkodnak így az ateisták? Nem is tudják azt, hogy mit gondol egy hívő. Vagy talán gondolat olvasók? Nem hinném. Itt vagyok én élő példának. Szüleim keresztények, de nem gyakorolják a vallásukat. És én akkor kezdtem Istenen gondolkozni, amikor egyik tanórán a világegyetem keletkezéséről volt szó. Mert az nem lehet, hogy minden csak úgy van. És én nem azt mondom, hogy Isten csettintett egyet, és lett minden. Másrészt igenis vannak olyanok, akik azzal töltök az idejüket, hogy Isten létezésén gondolkodnak. Egyébként lenne egy kérdésem. ki gondolja úgy, hogy vannak fekete lyukak?
2017. jún. 21. 13:07
 67/101 Mojjo ***** válasza:
100%

"És én akkor kezdtem Istenen gondolkozni, amikor egyik tanórán a világegyetem keletkezéséről volt szó."


Erős a félelmem, hogy a tanórán sok mindent félreérthetően, sőt talán tévesen adtak át nektek ezzel kapcsolatban. Amúgy ez egy érdekes téma, ha van kedved, kifejtheted, hogy nagyjából mit mondtak nektek, és mit gondolsz te pontosan a világegyetem keletkezéséről :)


"ki gondolja úgy, hogy vannak fekete lyukak?"


Minden ezzel foglalkozó szakember. A laikusok közül pedig azok, akik elég érdeklődőek ez irányban - jómagam például. De érzem, hogy ez érdekes mellékvágány lesz, szóval miért is kérdezted? :)

2017. jún. 21. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/101 A kérdező kommentje:

Azért kérdeztem, mert egy kozmológus mondta:

Hiszem, hogy léteznek, bár semmi konkrét információnk nincs róla. Soha nem látta senki, soha nem bizonyította semmi.

Tehát, akkor most ők hisznek valaminek a létezésében, amiről annyit tudnak hogy vagy nincs, vagy ha van, akkor az emberi elmét felülmúlóan nagy a gravitációs ereje. Tehát ők hisznek ebben, és nagy tudósok, én, és még kb. 3,5 milliárd ember hiszünk valamiben, ami úgyszintén nagyobb és erősebb nálunk, természetfeletti (már hogy az emberi elménél hatalmasabb), és csak "elméletek" vannak róla és szövegek. Semmi kézzelfogható, tárgyi bizonyíték nincs a létezésükre. Akik a fekete lyukakban hisznek, azok okosak, akik Istenben, azok nem? Mert ha összevetjük a kettőt, akkor elég sok közös van bennük.

2017. jún. 21. 13:46
 69/101 anonim ***** válasza:
100%

"Soha nem látta senki, soha nem bizonyította semmi."

Ez 30 éve lehetett, és már akkor is voltak ráutaló bizonyítékok.

Nem akarod frissíteni a tudásod? Most már látták és hallották is ezeket. Teljesen biztos, hogy léteznek.


A többivel meg, amit írtál, nincsen nagy gond. Az emberek elég nagy része olyan, hogy hinni szeretne, és ezért keres magának valamit, amiben hihet (vagy belenevelnek valamit).


A gond nem ez - hanem az, ha a hite miatt megtagad nyilvánvaló tényeket.

Értelmes ember NEM csinál ilyet, csak a fanatikus hívő.


Még egy dolog: az emberek másik része viszont olyan, hogy NEM fogadja el az alaptalan hitet (ami akár még igaz is lehet, de NEM TUDNI).

Ők az ateisták.

Ezt meg neked kellene megérteni.

2017. jún. 21. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/101 Mojjo ***** válasza:
100%

@68: az a kozmológus úgy lehetett kozmológus, mint amennyire én az angol királynő vagyok. Természetesen a fekete lyukak létezése rendkívül alaposan bizonyítva van kísérletileg is - és ezen túlmenően pedig elméleti úton már nagyon régóta tudjuk, hogy erősen valószínű, sőt, bizonyos körülmények között elkerülhetetlen a létük.


Amit ez az ember előadott, aki kozmológusnak adta ki magát, sajnos színtiszta és szemen szedett hazugság. Ilyen egyszerűen.


Most sajnos nincs erre időm, de ha érdekel, összeszedek neked egy csokorra való anyagot, amit olvasgathatsz a fekete lyukakról, és a létezésükre vonatkozó bizonyítékokról.

2017. jún. 21. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!