Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
 71/101 anonim ***** válasza:
100%

"Ki tiltja meg?"

Maga a hit. Ha elkezdesz KOMOLYAN, ÉRTELMESEN gondolkodni a hitedről, akkor valószínűleg egy idő múlva kitérsz.


"egyébként Galilei nem volt hívő"

Hogy kerül ő most ide? Amúgy hívő volt.


"Nem is tudják azt, hogy mit gondol egy hívő. Vagy talán gondolat olvasók?"

Nem, de a hívőknek nem túl bonyolult a gondolkodása a hit terén. Kész a sablon, és ezt követik.


"Mert az nem lehet, hogy minden csak úgy van."

Egy kérdést megengedsz, ugye: Isten csak úgy van? Magától?


"Akik a fekete lyukakban hisznek, azok okosak, akik Istenben, azok nem? Mert ha összevetjük a kettőt, akkor elég sok közös van bennük."

Igazad van: aki CSAK ÚGY HISZ a fekete lyukakban, az nem sokkal okosabb, mint aki a Hupikék törpikékben hisz.

De a tudósok nem ilyenek: először számoltak, mértek - és utána jött az ötlet, hogy létezhet ilyen égitest. Aztán már lehetett keresni, és később találtak is ilyet. Közben dolgoztak a fizikai elméleteken is, és kiszámolták, hogyan keletkezhet ilyen.

Az, aki a TÉNYEKET fogadja el, az okosabb, mint aki csak úgy hisz valamit.


Végül: elfelejtettél válaszolni, hogy hol tanulsz. Pótolnád ezt?

2017. jún. 21. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/101 anonim ***** válasza:
0%

Tisztelt kérdező: Én Református keresztény Isten hívő vagyok.

Hiszek Istenben , Jézus Krisztusban, Szentlélekben avagy Szent Szellem létezésében. Összegezve tehát a Szentháromságban.

És meg említeni szeretném még azt hogy már régebben néztem egy videót a YouTube-n.

Ahol Isten létezése volt a téma.

És a videó alatt alul van egy kis hely ahova le irhatod a véleményedet. És egy válaszoló írta általánosságban elmondható hogy ezek a keresztény Isten hívő emberek feltétel nélkül hisznek Istenben de nem értem miért amikor senki sem tudja hogy mi az Igazság.

És ezt válaszolta egy nő üzenetet küldve a férfinak: és pedig azt hogy én Isten hívő keresztény vagyok de azt nem mondtam hogy százszázalékal hiszek Istenben létezésében úgy értve hogy nem tudd racionális választ adni kézzelfogható eredményt fel mutatni hogy igen Isten biztosan él. Ezért csak hiszek benne és nem mondom azt hogy fizikailag meg tapasztaltam a személyét ezért csak hinni tudok benne vagy igazam lesz vagy nem.

Ezt írta le és igaza van szerintem.

2017. jún. 22. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/101 A kérdező kommentje:
2017. jún. 22. 11:03
 74/101 A kérdező kommentje:
2017. jún. 22. 11:04
 75/101 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező: elfelejtettél válaszolni, hogy hol tanulsz. Pótolnád ezt?
2017. jún. 22. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/101 Mojjo ***** válasza:
100%

Kérdező!


Már a 37-es hozzászólásban is linkeltél egy oldalt, ahol olvashattunk hat "bizonyítékot" Isten létére. Már akkor is kérdeztem, hogy szeretnéd-e a véleményünket/véleményemet hallani azokról a bizonyítékokról, mert van gond velük vastagon, de ha nem érdekel a másik oldal véleménye, feleslegesen nem pazarolnám az időmet. Semmit nem válaszoltál.


Most hoztál újabb linkeket, ahol több tucat hasonló "bizonyíték" olvasható. Ismét megkérdezem: érdekel ellenvélemény, érdekel más meglátása ezekkel kapcsolatban, vagy nem? Ha igen, szívesen foglalkozom vele, ha nem, akkor nem ölném bele az időm. Mi legyen?

2017. jún. 22. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/101 anonim ***** válasza:
100%

"Ha igen, szívesen foglalkozom vele, ha nem, akkor nem ölném bele az időm. Mi legyen?"

Szerintem Te már magadtól is rájöttél a válaszra. Minek eteted tovább?

Reménytelen eset.

2017. jún. 22. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/101 Mojjo ***** válasza:
100%
@77: egyszerű: mert a valószínűség ritkán egyenlő a bizonyossággal.
2017. jún. 22. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/101 anonim ***** válasza:
100%

Nyilvánvaló, hogy a kérdezőnek célja van itt, és az is nyilvánvaló, hogy ez NEM a tanulás.

Nem is neki írjuk ezeket, hanem másoknak, akik esetleg erre tévednek.

2017. jún. 22. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/101 Mojjo ***** válasza:
100%

@79: én azért, ha nem bánod, írok neki is, ha esetleg van erre igénye :) Ha meg másnak is hasznos, annál jobb.


De a mellékvágány után visszatérve várom a kérdező válaszát.

2017. jún. 22. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!