Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/101 anonim ***** válasza:
100%

A legtöbb állításoddal egyetértek, legalábbis erősen szimpatizálok a látásmódoddal. Egy dolgot hadd mondjak:


Szerintem a "keresztény/magyar/lány/ember vagyok, de a magam módján" kapcsán tévúton jársz. *Mindet* meg lehet élni millió módon, millió különböző érzéssel, *egyik sem* kőbe vésett dolog.

Mondok egy példát: nem kevésbé magyar, aki nem nemzetiszín ingben és Nagy-Magyarország kitűzővel mászkál, úton-útfélen a Himnuszt énekelve. Nem kevésbé lány, aki nem hord szoknyát, magassarkút és sminket. Nem kevésbé ember, aki nem szereti a társaságot, és inkább elvonul, hogy a gondolatainak éljen.

Nem kevésbé keresztény, aki megtartja hitét, de elveszíti vallását, mert nem ért egyet az egyházzal.

Igenis jogos a kikötés, "a magam módján". Ez nem káromlás, nem gyalázás, csupán egy emlékeztető, hogy sokfélék vagyunk, megannyi tapasztalattal. Ugyanaz az út mást tartogat neked és nekem, mert másra figyelünk. De ugyanazt az utat járjuk, efelől ne legyen kétséged.

2017. jún. 15. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/101 anonim ***** válasza:
100%

>Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle<


Hogy te személy szerint boldogabb vagy tőle, az tök jó dolog, de minden ember más, és másban találja meg a boldogságot. Miért jó futni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. :) Ez rendben van.

Engem mindig az zavar veletek kapcsolatban, hogy nem látom, hogy jobb emberek lennétek tőle, persze tisztelet a kivételnek. Előítéletek, lenézés, kettős mérce, mások fikázása ugyanúgy megy nálatok is, mint bárki másnál.


>de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket.<

>Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.<


Na, például ez a kettős mérce. Mi nem téríthetünk, meg se merészeljük próbálni, de ti nyugodtan téríthettek, sőt, még felháborodni sincs jogunk, még mi kérjünk elnézést, ha nem érdekel. :S

2017. jún. 15. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/101 anonim ***** válasza:
9%

#22


Összekevered a boldogságot a bódultsággal.

Pld. A futással nem boldogabb leszel, hanem mondjuk jobban érzed magad.


Boldogság filozófiai meghatározása: A jó birtoklása annak elvesztésének félelme nélkül.

Mi az a jó amit birtokolhatunk és soha nem veszíthetünk el? Ez egyedül a bennünk élő Isten, ami a SZERETET, ezt soha nem veszítjük el, még a halál sem veszi el, minden mást elveszítünk.



De abban igazad van, hogy a vallásos emberek nem jobbak, mint az ateisták. Viszont képzeld el azt, ha ezek a nem jó vallásos emberek, még hinni sem hinnének a jóban, a megbocsátásban, mennyországban és a pokolban, akkor mi lenne? Na ugye..


Tehát egy vallásos ember lehet, hogy nem jobb ember, mint egy ateista, de hogy boldogabb, az egészen biztos.

2017. jún. 15. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/101 Mojjo ***** válasza:
100%

@23: na igen, ha a boldogságot úgy definiálod, hogy az egyedül Isten, akkor csodák csodájára valóban Isten lesz a boldogság kulcsa - milyen megdöbbentő :)

De szerencsére valójában nem ez a boldogság definíciója, ez csak a te önkényes meghatározásod, így amit írtál nem jelent semmi mást, mint hogy te személy szerint nem tudsz más boldogságot elképzelni, csak Istent. Ami egyébként mélyen szomorú, de szerencsére ezt te nem tudod.

2017. jún. 15. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/101 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Megpróbálok reagálni arra, amit mondtál, mert szerintem nagyon sok mindenben nincs igazad.


"Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ."


Már ne haragudj, de ez miért lenne bármiféle bizonyíték? Ha tudni akarod, ha TÉNYLEG tudni akarod, hogy igazad van-e, gondolkozz el ezen: miért utalna automatikusan a világ léte Istenre? Ok, a világ létezik. És? Ennek ezer oka lehet, amik közül Isten csak egy (és egy alaptalan feltételezés, teszem hozzá).


"Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz."


Ezt még el is fogadnám abban az esetben, ha azt mondjuk, hogy Istenben a jó is megvan. De általában a legtöbb vallás - így a kereszténység is - azt állítja, hogy Isten maga a jóság letéteményese. Na, így az állításod már nem helytálló. Mert lehet ugyan, hogy sok embernek valóban szép az élete, de sok ember csak szenved. Mi van az éhezőkkel? Mi van az elnyomottakkal? Mi van azokkal, akiknek egy családtagjuk meghalt? Mondhatja persze erre az ember, hogy Isten próbára tesz minket stb., de ez egyszerűen nem igaz. Hiszen egyesek úgy halnak meg, hogy egész életükben semmi öröm nem adatott nekik, nem is tudták jóra fordítani megélt szenvedéseiket.


"Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene."


Honnan tudod, hogy az akaratom valóban szabad? Ez, ha jól tudom, empirikus kérdés.


"És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt"


Muszáj Istenben hinni, hogy segítsünk embertársainkon?


"Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják."


Talán nem is alaptalanul.


"Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?"


Ha ilyen sok pápa csinált ilyen sok kegyetlen dolgot, akkor nem gondolkodunk el azon, hogy az egyház és a mögötte álló ideológia is hibás lehet? Az az igazság, hogy általában a vallások olyan irreális erkölcsi előírásokat tűnek ki maguk elé, hogy azt tényleg csak akkor tudnánk tökéletesen követni, ha istenek lennénk.


"Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad."


Nekem semmi bajom egyébként (ateistaként!) a házasság előtti szex mellőzésével. De miért kéne ezt az emberekre ráerőszakolni?


"Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt."


Na jó, és akkor Jézus miért nem kelt ki explicite pl. a rabszolgaság ellen?


"Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának."


Talán nem a Biblia része? Vagy már elavult?


"Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve."


Jézus talán nem volt homofób, de az Újtestamentum egész biztosan az:

"Ugyanúgy a férfiak is, abbahagyva az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfi férfival űzött ocsmányságot. De el is vették eltévelyedésük megszolgált bérét." (Pál 1:27)


És Kérdező, miért a pápát hozod elő? Igen, ő most már (részben) elfogadja a melegséget? De ha ez így helyes, akkor erre miért kellett 2000+ évig várni? Valamint miért vannak mai napig olyan szekták, akik a homoszexualitást elítélik?


"Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk."


Hogy lehet valaki azonos az apjával? Hiszen az Atya Jézus apja, nem?


"Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész."


Biztos, hogy színész? Biztos, hogy a keresztény hit automatikusan nagyobb empátiával jár?


"És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli"


Ezt honnan tudod ekkora biztonsággal?


"És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség."


Ha nem térített az egyház, miért van több mint 1 milliárd követője az egész világon?


"És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség)."


Szerintem azért vonják az egyházat nagy kritika alá, mert rámutatnak, hogy a szerzetesi önmegtartóztatás nem igazán természetes, így a zaklatás esélye valószínűleg nagyobb.


"És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége."


Ez Pascal fogadása, ami hamis érvelés. Ld.: [link]


"És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába."


Egyetértek, tisztelni kell a másikat. De ez miért jelentené azt, hogy a hitet nem lehet - a másikat respektálva - kritizálni?

2017. jún. 15. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/101 Mojjo ***** válasza:
100%
@25: kár volt a gőzért, a kérdező ugyanis már kifejtette, hogy sajnálja azokat, akik rászánják az időt és fáradtságot, hogy részletesen foglalkozzanak a kérdésével, és megosszák vele a gondolataikat...
2017. jún. 15. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/101 anonim ***** válasza:
85%
Köszönöm szépen, hogy kkiírtadvezt a kérést. Sok mindent tisztázott nekem. Kicsit tisztábban látok és rájöttem, hála neked, hogy jól döntöttem amikor ateista lettem. Őszinte hódolatom.
2017. jún. 15. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/101 Ozcar ***** válasza:
8%

Jó az írásod, és az érveid, mindenképpen hasznosak. Nem ajnározni akarlak, de sok mindennel egyetértek.

Sok keresztény vallás létezik, meg sok keresztény jellegű vallás is. Ha Jézus itt lenne, melyiket választaná mind közül? Valószínűleg egyiket sem. Inkább újat alapítana, ami ugyanolyan lenne, mint az, amit első eljövetelekor alapított. Ne azt keressük, melyik vallás lehet az igaz, mert azt tudjuk. Az, amit Jézus ittjártakor alapított.

Ha igaz hitre akarunk jutni, akkor induljunk el onnan, ahol épp vagyunk, abból a vallásból, amelyikben éppen vagyunk, használjuk azt, amink van.

De ha Istent tényleg meg akarjuk Ismerni, akkor nem lehetünk elvakultak és elkötelezettek a saját vallásunknak, mert tudhatjuk, hogy nem ezek a földi vallások az igazak. Igyekezzünk Jézus szavát és példáit követni, ami az evangéliumokban van leírva. A biblia olvasásával megismerhetjük Isten igazi jellemét és ha azt ismerjük, könnyebb lesz az útját követni, mert egyre világosabbá válnak a dolgok. A mai ember nem ismeri Istent igazán és ezért beszélnek ökörségeket sokan. Még azok is, akik bölcsnek tartják magukat. Lehet, hogy én is hülyeségeket beszélek, döntse el mindenki maga. Nem nekem kell hinni, hanem a Szentírásnak.

És ezek az érvek, hogy "de azt is emberek írták", ezek nem érvek. Az Istentől ihletett és igen, vannak benne hamisítások és szándékos vagy véletlen elírások is, de Isten arra figyelt, hogy a lényeg megmaradjon. Megtartotta olyannak a bibliát, hogy aki akarja, annak sikerül megismerni belőle Isten igazi jellemét. És emellett sokat olvasni, tanulni, prédikációkat hallgatni és a saját józan eszünket használni, mert nem papokat és lelkipásztorokat kell vakon követni. Ők csak ötletet adnak dolgokhoz, variációkat sorolnak fel, amit meg lehet fontolni, de nekünk kell dönteni, hogy igaznak tartjuk-e, vagy sem. Egyszerűen tudnunk kell elvonatkoztatni a saját berögzült elméleteinktől az igazság javára

Ne védjük a vallásunk tanait, mert lehet, hogy nem igazak. Keressük inkább azt, amit Jézus tanítana.


Kedves kérdező, örültem az írásodnak, szerintem te jó úton haladsz ahhoz, hogy rájöjj, milyen az Isten igazi jelleme és hogy nézne ki a Jézus szerinti gyülekezet.

Én is ezt keresem.

2017. jún. 15. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/101 anonim ***** válasza:
86%

Előre lehet tudni, hogy valami rendkívülit fogsz olvasni, ha a szöveg azzal kezdődik, hogy "Na, most úgy döntöttem, hogy [...] felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert" :D


És igazam is lett.


A létezésünk nem bizonyíték a keresztény Isten létezésére, viszont bizonyíték egy Kililin nevű istennő létezésére, aki 10 perce látogatott meg, és mondta el nekem, hogy ő teremtett mindent, amit látunk. Én vagyok az apostola, és ez a komment az evangélium, aminek a segítségével az egész világ tudomást szerez róla. (kb olyasmi, mint nektek pogányoknak a Biblia vagy a Korán, csak rövidebb és nem olyan béna a nyelvezete)

Szóval bocs, de ez cáfolva...


"Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz"

HAH szerinted ha lennének barátaim akkor gykn gépelnék ilyen barom "kérdésekre" megfelelően nagy baromságokat? Ez a bizonyítékod? Mert akkor cáfolva... És mi van azokkal, akiknek se barátjuk, se családjuk? Mi van azokkal, a kislányokkal, akiknek 11 évesen kell gyereket szülniük egy 40 éves férfitól, és belehalnak a szülésbe?

Igazság szerint a bolygónk lakosságának túlnyomó többsége szegénységben él, akiken a lakosság gazdagabb része parazitáskodik, és éhbérért dolgoztatja őket, szóval amikor ezt az érvedet olvastam, egy kicsit feljött az ebédem.


Mit teszek, ha éhezőt látok? Általában adok neki valamennyi pénzt (amiből volt is már gondom)

De mi köze van ennek Istenhez? Ő hagyta az embert éhezni, én segítettem neki, szóval itt most nem fogja Isten learatni a babérokat helyettem.

Amúgy ennek csak szerintem nincs értelme? Fejben rendben vagy, kérdező? :D


"Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. "

ohoho még így sem tetszik amit látok, szóval emiatt ne aggódj.

[link]

Meg még egy kis "fűszer" az link mellé: a keresztények nagyobb eséllyel tagadják ki a meleg gyerekeiket, mint az ateisták, és a bigott hívők (amibe beletartoznak a keresztények is) nagyobb eséllyel támogatják a gyerekházasságot, mint bármilyen más csoport.


Ha védeni akarod a hited, akkor inkább hagyd az egyház tisztára mosását, és koncentrálj a Bibliára. Bár ott sem jobb a helyzet.


"Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. "

Ha legközelebb mész gyónni, gyónd meg ezt a hazugságot is. Egyrészt személyes tapasztalataim is cáfolják ezt, másrészt meg van valami statisztikád erre? Valami olyan, ami nem csak a te fejedben létezik?


"És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül."

Ezt még a hívők is hülyeségnek tartják. Régen nem volt koton, szóval azért írták ezt bele a Bibliába, hogy ne legyen mindenkinek zabigyreke.


"Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét."

Na szép, Kálvin János forog a sírjában... És.... "szórakoztató".....??


Amúgy nem csak a keresztények juthatnak a mennybe, hanem mindenki, aki a saját hitének megfelelően élt, szóval eh... Hagyjuk ezt...


És mi a tanulsága a kommentemnek: sztem keress fel egy pszichológust, mert ez elég nagy össze-visszaság volt, és nem azért, mert hívő vagy.


Hail Kililin!

2017. jún. 15. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/101 A kérdező kommentje:
Most, mint hívő keresztény, kijelentem, hogy ha bármit tehetnék, akkor ebből az egész puttypuruttyból azt hoznám ki, hogy újraszületnék, akkor egy muzulmán országban élnék muzulmánként. Azok legalább hisznek valamiben. Egyébként ti könyvet is így olvastok? Leírjátok, hogy az író melyik sorban mit rontott el? Ilyen ez az ország. És még mi voltunk a keresztény Európa keleti bástyája. És ha nem volna itt "kereszténység", akkor az Iszlám meghódította volna a világot, és a drága ateisták arcáról leszáradna a mosoly.
2017. jún. 16. 00:34
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!