Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azt akarom tudni, hogy igazam...

Azt akarom tudni, hogy igazam van-e? Olvassátok, és ne úgy gondoljatok rá, mint arra, amit az egyház által kegyetlenül elvakított és félrevezetett kislány írt. Tehát?

Figyelt kérdés

Ha valaki végignéz a gyakori kérdések-en, akkor a vallással kapcsolat kérdéseknél ilyen van, hogy hülyeség, meg az egyház sötét múltja, meg hogy erőszakos vallás, stb. Na, most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek azzal, hogy felvilágosítom azt a sok kommunizmusban felnőtt embert, és azt a sok szűk látókörű és igazságtalan embert, akik ezeket írják. Kezdjük az Isten kérdéssel. Van-e? Van. Bizonyíték: élsz, és létezik a világ. Jó-e az Isten? Nagyon. Nézz szét. Van családod, barátaid és egy nem is akármilyen bolygón élsz. Isten gonosz vagy igazságtalan-e? Nem. Szabad elmét adott neked, amivel dönthetsz: mellette ellene. És ezzel a szabd elmével dönthetsz: látsz egy éhezőt

a) adsz neki enni (és esetleg imádkozol érte)

b) előadsz egy hisztit, hogy mit keres ez itt

c) elmész mellette, és szidod az Istent, hogy milyen gonosz, mert ilyeneket teremt


Szóval akkor ki a gonosz?


Aztán vannak olyanok, akik az egyház sötét múltját firtatják.


Példa: egy kamasz hisztis, lázadó, és talán időnként még gonosz személye. Ne múltat nézzétek, hanem azt, hogy most milyen. Mert akkor azért öltek meg sok embert, mert az akkori pápák gonoszak voltak és színészek. Ez az igazság. A mostani pápa kit bántott?


Aztán van ilyen, hogy cölibátus. "Választás Isten és ember között."


Nem kell választani. Legyen hívő ember. Mert a szerzetesség nem egy munka, hanem egy életen át tartó hivatás. És házasság előtt igenis ki lehet bírni szex nélkül. Mert akivel le tudsz feküdni, azt mindennél jobban szereted, és annak oda tudod adni magad.


Aztán erőszakos dolgok a Bibliában. Mi is a Biblia lényege? Az evangélium. Jézus soha nem akart senkit megölni. Sőt. Mózes könyveiből meg ne idézzétek. Azt hívják Tórának. Valamint Jézus soha nem mondta, hogy bűn melegnek lenni, vagy hogy meg kellene ölni őket. A pápa is elfogadja őket. És a Biblia a keresztények könyve.


Jézus Isten-e?


Az én hitem és minden keresztény hite szerint igen. Így soha nem mondta ki, de ha mások mondták rá, nem cáfolta. És ezt mondta: én és az Atya egyek vagyunk.


Miért jó hinni? Akárhogy nézzük, boldogabb leszel tőle. Mert ha hiszel, akkor mindig megmarad benned az, hogy "de majd az Isten megsegít". Másrészt az igazi hívő mindig próbál másokon segíteni. És most ne merjetek azzal jönni, hogy mert a melyik keresztény kit bántott. Azt hívják úgy, hogy színész.


Minek járjak misére?

Mert jót tesz, elmélyíti a hitedet, szórakoztató, és legalább nem csak vak hited lesz, mert a pap értelmes dolgokat is tud mondani, és elmagyarázni a napi igét. És a pápa nem gonosz. Csak a szeretet vezérli, ami miatt sajnálom, hogy a sok bevándorló ezt kihasználja. És nincs olyan, hogy az egyház olyat mond valakinek, hogy térítenie kell. Ez hülyeség. És még valami: a szerzetesek által elkövetett szexuális zaklatás. Ilyen esetben a szerzetes nem jó utat választott, és bűnt bűnre halmozott, mert hamis esküt tett, paráználkodott és törvényt sértett. Ez van, ilyenkor nagy részben ő a hibás nem az egyház. Ha ismertek olyat, aki cölibátusra készül, de nem látjátok benne az elszántságot, akkor javasoljatok neki más egyházi szolgálatot (kántor, templomszolga, hitoktató, vagy cölibátus nélküli szerzetesség).


"Keresztény vagyok, de a magam módján."

Magyar vagyok, de a magam módján.

Lány vagyok, de a magam módján.

Ember vagyok, de a magam módján.


És most jön a választás.

1.) Keresztény vagyok, és úgy élek és halok meg, majd a mennybe kerülök.

2.) Keresztény vagyok, de kiderül (bár ez szinte lehetetlen), hogy az egész egy hülyeség, és elpazaroltam egy kis időt az életemből.

3.)Azt hittem, hogy nincs, lusta voltam, nem törődtem vele, és meghalok, és vége.


És amire ezzel az egésszel ki akartam lyukadni: Ne trollkodjatok bele mások hitébe, mert ez az igazi kegyetlenség és igazságtalanság. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki keresztény, mert ez olyan, mint a házasság. Vannak hullámvölgyek, de a hívőket hagyjuk hinni, és ne ellentérítsük őket. Ha egy keresztény esetleg meg akar téríteni, de te erre nem érzel hajlamot, semmilyen szinten, akkor kérlek udvariasan utasítsd el, és ne küldd el az anyjába.



2017. jún. 14. 18:57
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/101 Mojjo ***** válasza:
100%

@30: Kérdező! Nézz csak fel a kérdésedre. A címsorba konkrétan. Annak is a legelejére. Idézem, hogy segítsek:

"Azt akarom tudni, hogy igazam van-e?"


Szóval tőlünk, a GYK fórumozóitól megkérdezted, hogy szerinted igazad van-e, majd megsértődsz és méltatlankodsz, amikor egyesek a saját szabadidejüket nem kímélve válaszolnak erre neked. Miért kérdezel meg valamit, ha nem, hogy nem vagy kíváncsi a válaszokra, de egyenesen kiakadsz azon, ha válaszolnak rá? Nem érzed ezt egy kicsit (nagyon) tiszteletlennek? Meg úgy amúgy butának?


És csak, hogy tudd is, hogy egyes alapszavak, amikkel itt dobálózol, mit jelentenek: ateista az, aki nem hisz Isten/istenek létében. Ennyi. Ez nem jelent SEMMIT arra nézve, hogy egy ateista mit gondol a kereszténység, vagy általában a vallások történelmi és jelenkori szerepéről. Egy ateista egész nyugodtan tarthatja akár úgy is, hogy a kereszténységnek hatalmas történelmi haszna volt, sőt, most is tök jó és hasznos, hogy van. Vagy épp tarthatja az ellenkezőjét is. Erről nem szól a fáma. Az, hogy valami (jelen esetben Isten) létezik-e, nem egyenlő azzal, hogy az emberi történelemre, társadalomra milyen hatással van abban a valamiben való hit.


És még valami: megdöbbenéssel olvasom, hogy te egyáltalán nem vagy keresztény, nem vagy Jézus követője. Jézus követője hogy írhatna olyat, hogy ha újjászülethetne, akkor muzulmán országban akarna muzulmánként újjászületni? Ehhe... neked nincs hited, neked kapaszkodód van, kapaszkodsz az istenhitedbe, valamilyen pszichológiai kényszer hatására, de ennyi, nincs tiszta hited a keresztény Istenben, Jézusban. Simán elárultad őket, szóban, gondolatban, vágyakban, méghozzá gyakorlatilag egy pillanat alatt, csak kicsit kellett téged piszkálni egy netes fórumos. Kiábrándító...

2017. jún. 16. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/101 Mojjo ***** válasza:
100%

JAVÍTÁS:

"szerinted igazad van-e" = szerintünk igazad van-e

2017. jún. 16. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/101 anonim ***** válasza:
100%

Mojjo, hagyjad.

Szerintem szakdolgozatot ír.

2017. jún. 16. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/101 Mojjo ***** válasza:
100%
@33: ebből elég gyenge anyag jönne ki... túlságosan szűk mintavétel, az is nagyon nem megfelelően véletlenül választva. De persze ettől még lehet, főleg, ha csak BA-s.
2017. jún. 16. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/101 anonim ***** válasza:
100%

Van egy rossz hírem kérdező. Azt írja a Biblia, hogy az ördögök is hisznek, ahogy te is. Az egyetlen út Isten Krisztuson át vezet. Mivel te egyértelműen megmutattad, hogy nem ismered őt, máskülönben miért akarnál inkább muzulmán országba születni, hisz ott Jézust nem ismerik el.

Te csak hiszed, hogy van Isten, amit jól teszel, bár ezzel nem vagy különb az ördögöknél.

Neked meg kéne térni és akkor jó úton lennél.

2017. jún. 16. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/101 anonim ***** válasza:
17%

"főleg, ha csak BA-s."

Ilyen ország vagyunk.

Kici, occó... sárga is, meg savanyú is... és még ráadásul csúnyán bele is rondít a környezetünkbe - de akkor is a mienk!


Ezzel kapcsolatban egy dolog jut az eszembe:

kimentek a magyarok annak idején felfuttatni egy rosszul menő amerikai éttermet.

Hatalmas hirdetési kampányt indítottak: "Itt ingyen ehet, ihat, golfozhat!" - ezt a szomszéd telekre tették ki.


Persze özönlöttek a népek.

A telken pedig egy ember volt csak, aki mindenkinek elmondta, hogy sajnos ez a vállalkozás csődbe ment, de semmi baj - menjenek csak át a szomszédba, ahol ugyan fizetni kell, de az ételek és a kiszolgálás kiváló.


Nem tudok róla, hogy azóta börtönben ülnének-e, pedig megérdemelnék.


Magyarországon hasonlót pl. a névnapi kedvezményeknél láttam, amikor beüget az ember az étterembe, kérdezi, hogy hol a kedvezmény - és nagy bociszemekkel találkozik.

De azért az emberek jó része, ha már ott van, megebédel.

2017. jún. 16. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/101 A kérdező kommentje:

[link]

Olvassátok

2017. jún. 16. 19:45
 38/101 anonim ***** válasza:
69%

#37

Olvasd

[link]

2017. jún. 16. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/101 Mojjo ***** válasza:
86%

@37: szuper, összeszedtek hat érvet amellett, hogy létezik Isten. Gondolom, betéve tudod őket. A gond az, hogy egyik érv sem valami erős, sőt, van, amelyik szimpla tudatlanságból, ismerethiányból fakad. A kérdésem az, hogy érdekel-e, hogy mi a véleményem ezekről az érvekről, érdekel-e egy másik álláspont, vagy nem. Mert ha igen, szívesen kifejtem, de ha a hátad közepére sem kívánsz semmiféle ellenvéleményt, akkor nem pazarolnám az időmet.


Egyébként most, hogy kiderült, hogy nem vagy keresztény, nem Jézust követed, engem az is érdekelne, hogy akkor tulajdonképpen milyen hited is van. Csak valami általános, nem túlzottan körvonalazódott istenkép? Valamilyen isten létik, és ennyi? Vagy ennél kiforrottabb?

2017. jún. 16. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/101 anonim ***** válasza:
100%

# 37/39 Időpont ma 19:45

Nem olvasom.

Egyrészt nincs szükségem lelki mankóra. Ha hiszed ha nem, vallásos hit nélkül is kiegyensúlyozott és boldog vagyok.

Másrészt, az eddigi reakcióid alapján alkalmatlan vagy az érdemi vitára, csupán téríteni akarsz, ezért nem pocsékolok több időt az érvelésre.

Egyetlen kérdésem van: engem nem zavar hogy te hiszel(?), te mit foglalkozol mások hitével? Miért érzed fontosnak a térítést?

2017. jún. 16. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!