Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mohamednek angyal jelent meg...

Célpont... kérdése:

Mohamednek angyal jelent meg vagy sátán?

Figyelt kérdés

2021. júl. 17. 11:34
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/353 anonim ***** válasza:
0%

"Na most a Bibliában nincs egyetlen próféta sem, akit annyira megrémisztett egy angyal, hogy azt hitte volna, hogy nem Isten egyik angyala, hanem egy démon volt ami megjelent neki és valaki másnak kellett volna elmagyaráznia, hogy az egy angyal volt nem pedig egy démon."


Látom keresztények továbbra is hazudoznak. Az első találkozáskor a Biblia szerint is megijednek a próféták.


Lukács 1:11-12 Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg.


Ez minden embertől természetes reakció és érthető hogy elsőre nem tudja eldönteni hogy kit is látott egy ilyen találkozáskor. Waraqah pedig nesztoriánus keresztény pap volt, aki nyilván feliserte hogy angyal volt aki eljött hozzá.



"Az is nagyon érdekes, hogy ez az angyal sok mindent kinyilatkoztatott Mohamednek ami népszerű sztori volt az eretnek és gnosztikus keresztények körében akik az Arab-félszigeten éltek a politeista arabok mellett, pl. a hét alvó legendája (Surah 18), Jézus azonnal beszélni kezdett amikor megszületett (Surah 19), Mária egy pálmafa alatt szült (Surah 19), Jézus agyag madarakat keltett életre (Surah 5), Jézus nem halt meg a kereszten (Surah 4:157-158)."


Ezekkel a történetekkel mi a problémád tartalmilag? Szerintem semmi. Továbbá Mohamed próféta miért vett volna át történeteket eretnek keresztény irányzatoktól? A helyzet az hogy ezek a történetek eredetileg is benne voltak a Bibliában de a kerestzények kivették, kivéve néhány irányzatot.



"Ha Mohamed nem csak halucinált és nem is hazudott, akkor az nem Gábriel arkangyal volt, hanem egy bukott angyal."


Erre az a bizonyítékod hogy Mohamed próféta az első talákozáskor megijedet és az hogy a Koránban olyan történetek is vannak amik a Bibliában nem? :)

2021. júl. 18. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/353 anonim ***** válasza:
93%

"Nincs olyan tanítás az iszlámban amit egy keresztény ne tudna elfogadni."

Hogyne lenne, például a poligámia, de sokat lehetne sorolni.


"Igen, lehetséges hogy Ehnaton is Isten igaz prófétája, csak a tanítását emberek idővel megváltoztatták."

Kik változtatták meg és mikor? Milyenről milyenre? Bármi bizonyíték erre vonatkozóan? Vagy csak szokás szerint lököd alaptalanul a hülyeséged?

2021. júl. 18. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/353 anonim ***** válasza:
32%

"Erősen kérdéses Mohamed prófétasága! Isten illetve ebben az esetben Allah ,soha nem szólt Mohamedhez ,pedig állítólag ő próféta volt Allah prófétája. De még sem szólt hozzá soha közvetlenül. Ellenben más prófétákkal akikhez szólt Isten!"


Mohamed próféta egyetlen éjszaka alatt eljutott Mekkából Jeruzsálembe ahol Allah a színe elé emelte. Ez részletesen le van írva, utánanézhetsz.



"Mohamed élete a vélt "prófétasága" ellenére érdekes. A Koránban az van írva hogy 4 feleségnél nem lehet több egy igaz muszlim hívőnek. Ezzel szemben Mohamednek négynél több felesége volt!"


Ha olvastad volna a Koránt akkor tudnád hogy szerepel a Koránban hogy Mohamed prófétának több felesége is lehet mint négy.



"Mohamed azt is megengedte hogy hívei karavánokat fosszanak ki."


Na ezért mondom hogy hazug vagy. Ezt már ezerszer elmondtam neked de te minden alkalommal behazudodod ezt. A muszlimokkal szembeni háborút a mekkai politeisták kezdték, karavánok elfogása pedig része a háborúnak de ettől még nem a muszlim voltak az agresszorok.



"Na vajon mi lett azokkal akik védekezni próbáltak a támadókkal szemben?"


Ha megadták magukat akkor hadifogjok lettek, a Korán pedig azt írja a hadifogjokat szabadon kell engedni.


"És mi lett a karavánokban utazó nőkkel és gyerekekkel?"


Az iszlám szerint nőket és gyerekeket még háború idején sem lehet bántalmazni. Ellenben a Bibliával amiben az áll hogy öld meg a nőket és a gyerekeket is.



"Miért tudta elfoglalni Mekkát Mohamed harc nélkül?"


Mert megegyezett a mekkaiakkal hogy nem esik bántódásuk ha leteszik a fegyvert is így is lett. A Biblia viszont azt írja ölj meg mindenkit a városban, rabolj, fosztogass, a szűz lányokat pedig tartsd meg szexrabszolgának.



"Azért mert előtte már megverte a mekkai hadsereget a Badri kútnál. Ami nem véletlenül egy karavánútvonal mentén volt!"


Újabb hazugság és látszik hogy halvány gözöd sincs a témához. A Badri csata jóval előbb történt, 624-ben, Mekka elfoglalása pedig 630-ban.

A Badri csata kis összecsapás volt, nem volt döntő. A kettő között a mekkaiak 10 ezres hadsereggel támadtak a muszlimokra.


Na ennyit a hazugságaidról megint.

2021. júl. 18. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/353 anonim ***** válasza:
0%

"Hogyne lenne, például a poligámia, de sokat lehetne sorolni."


Olvastad egyáltalán a Bibliát? :) Mert tele van poligámiával. És sehol nem írja hogy ez tilos.



"Kik változtatták meg és mikor? Milyenről milyenre? Bármi bizonyíték erre vonatkozóan? Vagy csak szokás szerint lököd alaptalanul a hülyeséged?"


Azt írtam lehet. Nem tényként közöltem. Ezt a vallást nem vizsgáltam meg, de sok másikról utánaolvastam, megnéztem mit írnak a muszlim vallástudódok és nagyonsok egyezés található az iszlám és például a hindu, buddhista, konfucianizmus és zoroasztrianizmus vallások között.

2021. júl. 18. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/353 anonim ***** válasza:
100%

"Olvastad egyáltalán a Bibliát? :) Mert tele van poligámiával. És sehol nem írja hogy ez tilos."

Az is benne van, hogy Júdás elárulta Jézust, de ettől az árulás nem lesz követendő példa. Ábel történetében olvashatjuk, hogy Káin megölte őt, de a testvérgyilkosság se lesz követendő példa, ahogy a poligámia sem.


"Azt írtam lehet. Nem tényként közöltem."

Hát persze, elvileg bármi lehet, például a csillagok lehetne boltozatra ragadt világító bogarak, mint a varacskos disznó és barátja mondta az Oroszlánkirály című rajzfilmben. De ez nem jelenti azt, hogy így is van.


"Ezt a vallást nem vizsgáltam meg"

Maradjunk annyiban, hogy egyetlen vallást se vizsgáltál meg. Pusztán azzal, hogy muzulmán propaganda oldalakat böngészve szerzel némi információt, még nem fogod ismerni ezeket a vallásokat behatóan.


"nagyonsok egyezés található az iszlám és például a hindu, buddhista, konfucianizmus és zoroasztrianizmus vallások között"

Így van, pont annyi, mintha az ősi inka vallást hasonlítanád össze ezek közül bármelyikkel. Akkor lehet, hogy az ősi inka vallás volt az igazi, s az iszlám csak egy torzítása az igazságnak.

Szóval ezt bármelyik vallással el lehet játszani, aligha bizonyít bármit.

2021. júl. 18. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/353 anonim ***** válasza:
32%

"Az is benne van, hogy Júdás elárulta Jézust, de ettől az árulás nem lesz követendő példa. Ábel történetében olvashatjuk, hogy Káin megölte őt, de a testvérgyilkosság se lesz követendő példa, ahogy a poligámia sem."


Ezzel a saját Bibliádat tagadod meg. De ahogy látom ez keresztényenél mindennapos és nem jelenti nektek problémát. A Biblia leírja hogy ne gyilkolj, azt is leírja hogy Júdás rossz dolgott tett az árulásával, de hol írja azt hogy nem lehet több feleséged.



"Maradjunk annyiban, hogy egyetlen vallást se vizsgáltál meg. Pusztán azzal, hogy muzulmán propaganda oldalakat böngészve szerzel némi információt, még nem fogod ismerni ezeket a vallásokat behatóan."


Nem muzulmán propaganda oldalakat néztem hanem muszlim vallástudósok véleményét. Mondjuk te még a saját Bibliádat sem ismerd így nyilvánvaló hogy gőzöd sincs más vallásokhoz.



"Így van, pont annyi, mintha az ősi inka vallást hasonlítanád össze ezek közül bármelyikkel. Akkor lehet, hogy az ősi inka vallás volt az igazi, s az iszlám csak egy torzítása az igazságnak."


Hát nem. Miért lenne ez szabályszerű? Meg ugye a főbb tanításokat néztem meg ezekben a vallásokban.

2021. júl. 18. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/353 anonim ***** válasza:
25%

#25: Én azt gondolom, hogy vannak jelentős különbségek is -a számtalan hasonlóság mellett- az Iszlám és a kereszténység között.


De érdekes módon itt a gyakori kérdéseken, egyszer sem sikerül megragadnotok azokat a dolgokat, amik érzésem szerint a lényeget takarnák.

Állandóan ilyen inkább elméleti dolgokat puffogtattok mint a poligámia, ami a muszlimok többségét nem is érinti igazán.


De még a keresztények között is voltak és vannak akik a többnejűség mellett törnek lándszát.


Abdullah

2021. júl. 18. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/353 anonim ***** válasza:
92%

"Ezzel a saját Bibliádat tagadod meg."

Miért is? Mert tudom értelmezni a Bibliában, hogy mi a jó példa és mi a rossz, nem követendő példa? Hűha....


"de hol írja azt hogy nem lehet több feleséged"

Például egyházi szolgálattevők esetén egyértelműen tiltja, csak egy feleségű férfi lehet ilyen. Tehát a Biblia alapján, ha Mohamed valóban próféta lett volna, nem hogy 9, de 4 felesége se lehetett volna. Azért ez egy elég egyértelmű tiltás, Timóteusnak írt levélben olvashatod.


Továbbá a szabályokat nem csak tiltással lehet meghatározni, ezért felesleges minden esetben ilyet várni. A házasság kapcsán többször is megerősíti a Biblia, hogy csak egy férfi és egy nő kapcsolata lehet, melyben egy test lesz a kettő. Ebbe nem fér bele a poligámia.


"Nem muzulmán propaganda oldalakat néztem hanem muszlim vallástudósok véleményét"

Mi a különbség? Nyilván egy muzulmán teológus nem objektíven fogja ezeket vizsgálni, hanem saját teológiája szerint. Ez olyan érvelés, mint amikor a jehovások a brooklyni vénekre hivatkoznak.


"Mondjuk te még a saját Bibliádat sem ismerd így nyilvánvaló hogy gőzöd sincs más vallásokhoz."

Én veled ellentétben olvastam, illetve olvasom is a Bibliát. Te saját bevallásod szerint sose olvastad. Az, hogy iszlám keresztényellenes propagandaoldalak kiragadnak bizonyos bibliai idézeteket, s ezek közül már néhányat betéve is ismersz, még nem jelenti azt, hogy ismernéd Isten szavát.

Ugyanaz, mint előbb...


"Hát nem."

Miért nem? Mert így már nem illik abba az álomvilágba, amit te elképzeltél?


"Meg ugye a főbb tanításokat néztem meg ezekben a vallásokban."

Tehát a fő tanításokat? Például a halál utáni élet minden vallásban az egyik legfőbb tanítás egyértelműen (már az istenhit kialakulása előtt jelen volt az ősembernél is). A hindu vallás alapja a reinkarnáció. Akkor ha jól értem, ebben is hasonlít az iszlámra?


#27

"Én azt gondolom, hogy vannak jelentős különbségek is -a számtalan hasonlóság mellett- az Iszlám és a kereszténység között."

Természetesen vannak hasonlóságok, hiszen Mohamed az iszlám megalkotásához felhasználta mind a zsidó, mind a keresztény vallást, illetve a legtöbbet ezen vallások szent könyvéből merített. A Koránban ezért köszönnek vissza a bibliai történetek hol kisebb, hol nagyobb átírásokkal tarkítva.


"De még a keresztények között is voltak és vannak akik a többnejűség mellett törnek lándszát."

Nincsenek.

2021. júl. 18. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/353 anonim ***** válasza:
19%

"Állandóan ilyen inkább elméleti dolgokat puffogtattok mint a poligámia, ami a muszlimok többségét nem is érinti igazán."


Ott van benne a Bibliában a poligámia mint hétköznapi dolog. Semiféle tiltás nincs és azzal jönnek a keresztények hogy nem értenek egyet a poligámiával :)))

2021. júl. 18. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/353 anonim ***** válasza:
94%

"Az első találkozáskor a Biblia szerint is megijednek a próféták.


Lukács 1:11-12 Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg."


De nem gondolta, hogy démon, és főleg nem akart emiatt öngyilkos lenni, Zakariást nem folytogatta az angyal.


"Ez minden embertől természetes reakció és érthető hogy elsőre nem tudja eldönteni hogy kit is látott egy ilyen találkozáskor. Waraqah pedig nesztoriánus keresztény pap volt, aki nyilván feliserte hogy angyal volt aki eljött hozzá."


Waraqah ott sem volt, ugyan honnan tudhatta volna? Szerinted ha egy próféta is megijedt, Mohamed egyenesen démonnak nézte, akkor honnan tudhatta valaki aki nem volt ott, hogy az egy angyal volt?


"Ezekkel a történetekkel mi a problémád tartalmilag? Szerintem semmi."


Tartalmilag semmi, kivéve a Jézus nem halt meg a kereszten részt, mert Jézus biztosan meghalt a kereszten.


"Továbbá Mohamed próféta miért vett volna át történeteket eretnek keresztény irányzatoktól?"


Azért mert Mohamed egy plagizátor.


"A helyzet az hogy ezek a történetek eredetileg is benne voltak a Bibliában de a kerestzények kivették, kivéve néhány irányzatot."


Nem voltak benne, eredetileg nem létezett egységes kánon, a kanonizáció után nem voltak benne azon iratok az Egyház kánonjában amelyekből Mohamed plagizált. Eretnek irányzatok fogadták el hitelesnek azokat az iratokat, mint az ariánusok, a gnosztikusok, a monofiziták, stb.


Te pedig azt irtad, hogy Waraqah nesztoriánus pap volt, nos a nesztoriánus Biblia, a Peshitta (amit a szír ortodox, az asszír ortodox, és a maronita egyház is használ), szintén nem tartalmazza azokat az apokrif evangéliumokat amelyekből Mohamed plagizált, a Peshittában az Újtestamentum tartalmilag megegyezik a mai Újtestamentummal.


"Erre az a bizonyítékod hogy Mohamed próféta az első talákozáskor megijedet és az hogy a Koránban olyan történetek is vannak amik a Bibliában nem? :)"


Nem csak megijedt, hanem azt hitte egy démonnal találkozott és meg akarta ölni magát emiatt. Nem az baj, hogy a Koránban olyan történetek is vannak amik a Bibliában nem. Az a baj, hogy fura egybe esés, hogy Allah pont azt nyilatkoztatja ki Mohamednek amit az arábiai eretnek keresztény csoportok is hittek. Szerintem arról van szó, hogy Mohamed meg akarta nyerni ezeket a keresztényeket, ezért kerültek be azok a történetek a Koránba.


"Nincs olyan tanítás az iszlámban amit egy keresztény ne tudna elfogadni."


Már hogy ne volna? Az iszlám szerint Jézus nem halt meg a kereszten. Nincs keresztény aki ezt elfogadná. Az iszlám szerint a Bibliát meghamisították a keresztények és a zsidók, nincs keresztény aki ezt elfogadná. Soroljam még?


"Ha olvastad volna a Koránt akkor tudnád hogy szerepel a Koránban hogy Mohamed prófétának több felesége is lehet mint négy."


Allah kivételezett a prófétájával? Gyanúsan kényelmes.


"Én azt gondolom, hogy vannak jelentős különbségek is -a számtalan hasonlóság mellett- az Iszlám és a kereszténység között."


Ez nem érv. Az eretnek Jehova tanúi és az "ortodox" kereszténység között is számtalan hasonlóság van. De annyira jelentősek azok a különbségek, hogy nem tudunk szemet hunyni felette. Na ugyan ez a helyzet az iszlámmal.

2021. júl. 18. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!