Két idézet a Bibliából, ami teljesen leomlasztja a szentháromságot?

Mondták régebben,hogy nem érdemes vitatkozni bizonyos csoporthoz tartozó emberekkel,mert csak a magukét hajtják,mindegy hogy az szemben áll egy tucat igével.Azt hiszem kezdem érteni,miért mondták.

Az Úr adjon neked bölcsességnek és kijelentésnek szellemét.

PEACE

Keresztény hívő ember, erről csak úgy tud nyilatkozni, ahogy megtanították neki. Ha ez a hite, meg kell hagyni ebbeli hitében!

Te már gondolkodsz a bibliai olvasás közben és az ellentmondásokat próbálod megoldani. Nehéz. Nekem sem megy mindig.

Ezeken az oldalakon rengeteg magyarázatot, szimbolikát, ráutalást találsz a Bibliában leírtakra. A valódi értelmezést (ahogy le van írva) sokan kiforgatják.

Amit kérdezel:

- a Szentháromságot a keresztény egyház találta ki, i.u. kb IV. században (addig nem volt), tehát "műdolog",

- Atya: csak Jézus hívta így az Istent, szerintem ezzel akarta bizonyítani félisteni eredetét (még senkinek sem tűnt fel, hogy ha Isten lenne, akkor egy halandó nő hogyan szülhette meg és hogyan lett hús és vér ember?- mikor senki sem láthatja, nem érzékelheti),

- Fiú: ha maga is Isten akkor nem lehet fiú, mert vagy Isten vagy saját maga fia. Az Evangéliumok szerint az Atyát nem ismeri senki, csak a Fiú, akit az Atya küldött - ha küldte, akkor nem Isten (az sem tűnt fel a hívőknek, hogy ha Jézus Istenként tevékenykedett Názáretben, akkor a többi földrajzi résznek addig nem volt Istene - hiszen Jézusról nem mondták, hogy mindenhol ott van és nem is volt),

- Szentlélek: Jézus ígérte meg a Szentlélek eljövetelét (mint "vigasztalót") és a papság mint a szeretet jelenlétét "tálalta" a gyülekezetekben.

Ügyesek voltak, jól kitalálták, hogy a papság hatalmát megerősítsék - sikerült is nekik.

Ma több millió ember imádkozik Istenhez, Jézushoz várva eljövetelét, de egyik sem teszi, még csak kézzel-ésszel fogható jelt sem adnak magukról - vajon miért?

"Ikor 2.14-15.Lelki(eredetiben-pszükhikosz-)ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait,mert bolondságok néki.Meg sem értheti,mivelhogy lelkiképpen (pneumatikósz-szellemi módon ítéltetnek meg.

Nézd csak át az igét,hány helyen említi a szívet,szellemet,lelket,és hogyan különdözteti meg a ezeket az eredeti szöveg."

Az érthetőbb fordítás szerint:

(1Korintusz 2:14-15) "Testi ember azonban nem fogadja el az Isten szellemének dolgait, mert bolondságnak tekinti azokat, és nem tudja megismerni őket, mert szellemi módon történik a megvizsgálásuk. De a szellemi ember valójában mindent megvizsgál, ő maga azonban egyetlen ember vizsgálata alá sem esik."

Igen nagy kavalkád van abból, mikor össze-vissza keverik egyes fordítások a "lélek", "szellem" stb. szavakat. A Biblia érthetősége nagyban csorbul ilyenkor, mert e szavak nem keverhetők össze, más-más jelentése van nekik, nem úgy, mint a modern nyelvekben.

A "szív" jelentőségét a hitben nem tagadom én sem. Csak arra hoztam fel példát, hogy a Biblia egyensúlyra tanít, nem lehetünk hiszékenyek, mert nagyon sokan váltak azzá, félreértve a Biblia üzenetét.

"JA ÉS MALYD EL FELEJTETTEM:I.Mózes 1.1.Kezdetben teremTÉ IstenEK az egeKET és a Földet.

AZ eredeti valahogy így szól."

Az 1Mózes 1:1-ben az „Isten” cím a többes számú héber ’Eló·hím′ lefordítása. A háromság szószólói azt mondják, hogy ez utalás a háromságra. Az 5Mózes 6:4 az ő magyarázatuk szerint szintén a Háromság tagjainak egységére utal, mivel ott ez áll: „ Az ÚR a mi Istenünk [az ’Eló·hím′ szóból], egyedül az ÚR!”

A héberben itt használt többes számú főnév esetében a királyi vagy fejedelmi többesről van szó. (Lásd: The New American Bible. St. Joseph kiadás, bibliai szótár, 330. o.; New Catholic Encyclopedia. 1967, V. köt., 287. o.) Egyáltalán nem az egyetlen istenségben tömörített több személy gondolatát tükrözi vissza. Hasonló módon a Bírák 16:23-ban a hamis Dágon istenre való utalásnál is az ’eló·hím′ cím egyik formáját használják; a hozzá tartozó ige egyes számban áll, ami mutatja, hogy csak egy istenről van szó. Az 1Mózes 42:30 Józsefet Egyiptom ’urának’ (’adhó·né′, fejedelmi többes) nevezi.

A görög nyelvben nem ismert a királyi vagy fejedelmi többes. A Septuaginta fordítói az 1Mózes 1:1-ben ezért a ho The·osz′-t (Isten, egyes szám) írták az ’Eló·hím′ megfelelőjeként. A Márk 12:29 Jézus egyik válaszát írja le, amelyben az 5Mózes 6:4-et idézi, s hasonlóképpen az egyes számú görög ho The·osz′ kifejezést használja.

Az 5Mózes 6:4 a héberben kétszer is tartalmazza a tetragramot, ezért helyesen így kellene hangoznia: „Jehova, a mi Istenünk e g y Jehova” (ÚV). Izrael nemzete, amelyhez e szavak szóltak, nem hitt a háromságban. A babilóniaiak és az egyiptomiak imádtak istenhármasokat, Izrael nemzete előtt azonban világosan ki lett emelve, hogy Jehova különbözik ezektől az istenektől.

"Ez nem ellentétes az Isten öröktől fogva való létezésével,mivel a Krisztus az Atyánál volt öröktől fogva."

Jézusnak - az Atyjával ellentétben - volt kezdete a Biblia szerint. Azt sehol sem olvasod, hogy "Jézus >öröktől< fogva az Istennél volt".

"Jézus azért volt emberként a Földön,hogy példát mutasson az embereknek,és mint ember egyikünk sem lehet teljesen jó.

Másodszor,megmutatta,hogy imádni csak Istent lehet,embert nem."

Vagyis SENKI sem lehet olyan "jó", mint az egyedüli Teremtő Isten. Ezzel (minőségileg is!) világosan megkülönböztette magát Jézus az Atyjától.

Másodszor példát hagyott, hogy olyan alázattal és odaadással imádjuk Istenünket, ahogy Ő is tette, vagyis itt is világosan értésünkre adta, hogy ebből a szempontból nem különb nálunk, embereknél (nem csak emberként, hanem előtte és utána is) hiszen Ő maga is imádattal fordul a Mindenhatóhoz, neki is ugyanúgy Istene, "feje", mint nekünk!!!

""Mert hárman vannak,akik bizonyságot tesznek a mennyben,az Atya,az Ige és a Szent Lélek:és ez a három egy" "Mert hárman vannak,akik bizonyságot tesznek a mennyben,az Atya,az Ige és a Szent Lélek:és ez a három egy" 1Ján.5:7"

Időszámításunk szerint a IV. században egy latin tanulmányában a Háromság egyik túlbuzgó támogatója nyilvánvalóan úgy foglalta bele ezt a részt: „a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy”, mintha az 1János 5:7-ből volna idézve. Később ezt a részt közvetlenül is beletették a latin Biblia kéziratába.

Vagyis ez egy BETOLDÁS! Sajnos e tan érdekében nem csak ez az egy ilyen van a bibliában. Biztosan nem a háromság tan hitelét erősíti, igaz?

Márk 10:17-18: Az ifjú jónak nevezi Jézust, s az Úr látszólag visszautasítja azzal, hogy ez a megszólítás csak az Istent illeti meg, s ezt arra használják fel a kereszténység ellenségei, hogy Krisztust csak embernek tartsák. Az evangélista legrégebbi magyarázója erre vonatkozólag megjegyzi, hogy Jézus gyakran válaszolt azok gondolata szerint, akikkel beszélt. Az ifjú úgy jött Jézushoz, mint emberi tanítóhoz. Jézus az ifjú dicséretét akarta visszautasítani, s rávezetni őt arra, hogy a földi jóság felett van égi jóság is: az Isten, őt illeti meg minden dicséret.

Egyedül Isten jó, tudniillik tökéletes értelemben. Jézus az ifjút, ki őt még nem tartotta Istennek, hanem csak emberi értelemben mondta jónak, az Isten tökéletes és végtelen jóságának tudatára akarta ébreszteni.

Ha netán visszafogottabban hirdette a maga istenségét, mint az ő nyomdokait követő apostolok, az magyarázható az ő önmegüresítésével, valamint azzal, hogy ő az Atyát jött megismertetni, és saját maga mellett inkább cselekedeteivel és tanításával tanúskodott. De Jézus igenis hirdette a maga istenségét, például ott, ahol azzal vádolták, hogy "ember létére Istenné teszi magát," és ő nem tiltakozott, hanem igazolta eljárását egy ószövetségi hivatkozással, mindeközben hangsúlyozva, hogy az ő Istennek nevezése sokkal magasabbrendű, mint amazoké, akikhez az Ige szólt, és ezért szerepelnek "istenekként." Az idézett igehely tehát éppen Jézus istenségét alátámasztva értelmezendő: figyelmeztette a kérdezőt, hogy őt jónak mondván egyben Istennek is mondta, amit a kérdező bizonyára nem szándékosan tett.

Márk és Lukács változatában Jézus éppen azzal torkolta le a hízelkedőt, hogy ráébresztette, mit is mondott valójában. Csakugyan nagy merészség a tagadó részéről, ha Jézust nem hajlandó jónak (agathosz) mondani, holott az elvont jóságnak ezt a kifejezését az Újszövetség széltében alkalmazza Istenen kívül emberekre és tetteikre is.

Nowhere in this passage does Jesus imply that He is not good. On the contrary, according to the context, Jesus was helping the rich ruler recognize that the attribute of “goodness” which the ruler had applied to Him was a quality that only God possesses. Thus, Jesus was forcing the ruler to recognize that either He is “good” and is therefore God, or He is bad and is therefore only a man.

Jesus said this because it is true that only God is good. When Jesus said this he wasn't saying that people can't do good things on a human level but that true goodness belongs to God alone. He is the standard of what is good. So, we must ask the Jehovah's Witness, "Was Jesus good?" Obviously, the answer has to be yes. Therefore, when Jesus said only God was good, he was confirming His own deity because what He was doing was good.

A másik kiragadott helyhez tudni kell, hogy a Szentháromság tanítása szerint a három személy mindegyike valóságos Isten. A Fiú és a Szentlélek is végtelenül szent és tokéletes, mindentudó, mindenható és örök, éppen úgy, mint az Atya. Ezért illeti meg a Fiút és a Szentlelket egyazon imádás és dicsőítés, mint az Atyát.

Tehát a Mt 24:36 és Mk 13:32 megértéséhez figyelembe kell venni a következő verseket:

„Mindaz, ami az Atyáé, az enyém” (Jn 16:15)

„Egyedül Isten mindentudó (1Kir 8:31-32, Zsolt 44:21-22, 94:9-10, 139:2, Jób 21:22, Dán 2:20, Róm 11:33-34). Mindentudó az Atya (Mt 6:4,32, 10:29-30), a Fiú (Lk 2:46-47, Jn 2:25, 4:19,29, 16:30, 21:17, Kol 2:3, Mt 25:31-45, Zsid 4:12-13) és a Szentlélek (Ézs 11:2, 40:13, Dán 4:6, Jn 14:26, 16:13, 1Kor 2:10-11).” (Apológia)

Az 1Kor 2,10-ben azt mondja Pál, hogy a Szentlélek mindent átlát. Egyrészről ez az Úr, az Isten tulajdonsága, hiszen Ő az, aki a szíveket vizsgálja (vö. pl. Jer 17,10), másrészről a Szentlélek még Isten mélységeit is átlátja, amit csak mint Isten tehet meg (Vö. Róm 11,33-34). Mindebből kifolyólag a Lélek Mindentudó. Ugyanez fejeződik ki abban is, hogy a Lélek ismeri a jövendőt (Jn 16,13), és képes mindenre, a teljes igazságra is, megtanítani minket (uo.; 1Jn 2,27).

Hogyan értelmezzük tehát a Mt 24:36-t és Mk 13: 32-t?

 „A világ végének az idejét csak az Atya tudja, "még a Fiú sem" [...], mint ember.” (SZIT kommentár)

 „…az utolsó itélet napját csak Isten ismeri” (Békés-Dalos)

 „Krisztus ismeri ugyan az ítélet idejét, de az atya nem ennek, hanem csak az ítélet tényének kinyilatkoztatását bízta rá.” (Békés-Dalos)

 „Jézus maga mondja, hogy az utolsó ítélet napját még ő, az Emberfia sem tudja, csak az Atya, mert emberi mivoltánál fogva ezt csakugyan nem tudhatta. De tudta mint Isten s természetesen istenségének megvilágosító hatása alatt tudta mint ember is, de nem emberi tudománya alapján.” (Bangha Béla)

 „Jesus had certain limitations as a man. But He was also God, and the above verse can be plausibly, consistently interpreted in light of other verses indicating His omnipotence (which trait only God possesses): MATTHEW 28:18 . . . All power is given unto me in heaven and in earth. JOHN 3:35 The Father loveth the Son, and hath given all things into his hand. JOHN 13:3 Jesus knowing that the Father had given all things into his hands, . . . PHILIPPIANS 3:21 . . . he is able even to subdue all things unto himself. COLOSSIANS 1:17 . . . by him all things consist. HEBREWS 1:3 . . . upholding all things by the word of his power, . . .Secondly, saying that Jesus knows the Father in a special, unique way is also quite consistent with oneness and trinitarianism. Thirdly, Jesus says that no one can know the Father unless the Son reveals the Father to them, which is quite an extraordinary statement. It's not an absolute proof, but it does offer three different aspects which suggest the divinity of Jesus (especially considered against the background of the hundreds of other proof texts).” (Dave Armstrong)

 “The suggestion that the Holy Spirit did not know something would contradict Scripture elsewhere, where it is taught that the Holy Spirit knows all the thoughts of God; so therefore (by definition and logical necessity), is omniscient (a trait possessed only by God): 1 CORINTHIANS 2:10-11 . . . for the Spirit searcheth all things, ye, the deep things of God . . . the things of God knoweth no man, but the Spirit of God. (cf. Jer 17:10, Rev 2:23) Compare NSV: . . . no one knows the thoughts of God except the Spirit of God. Since Scripture does not contradict itself, an interpretation must exist which harmonizes all of Scripture. We interpret the less clear passages by the clearer and plainer ones. Moreover, in many places the Bible teaches that the Holy Spirit is God.” (Dave Armstrong)

 “No man knoweth ... but the Father alone. The words in St. Mark (xiii. 32.) are still harder: neither the angels, nor the Son, but the Father. The Arians objected this place, to shew that Christ being ignorant of the day of judgment, could not be truly God. By the same words, no one knoweth, but the Father alone, (as they expound them) the Holy Ghost must be excluded from being the true God. In answer to this difficulty, when it is said, but the Father alone, it is certain that the eternal Son and the Holy Ghost could never be ignorant of the day of judgment: because, as they are one and the same God, so they must have one and the same nature, the same substance, wisdom, knowledge, and all absolute perfections. 2. It is also certain that Jesus Christ knew the day of judgment, and all things to come, by a knowledge which he could not but have, because of the union by which his human nature was united to the divine person and nature. See Colossians ii. 3. And so to attribute any ignorance to Christ, was the error of those heretics called Agnoitai. 3. But though Christ, as a man, knew the day of judgment, yet this knowledge was not due to him as he was man, or because he was man, but he only knew the day of judgment, because he was God as well as man. 4. It is the common answer of the fathers, that Christ here speaks to his disciples, only as he was the ambassador of his Father; and so he is only to know what he is to make known to men. He is said not to know, says St. Augustine, what he will not make others know, or what he will not reveal to them. (Witham) --- By this Jesus Christ wished to suppress the curiosity of his disciples. In the same manner after his resurrection, he answered the same question: 'Tis not for you to know the times and the moments, which the Father has placed in his own power. This last clause is added, that the apostles might not be discouraged and think their divine Master esteemed them unworthy of knowing these things. Some Greek manuscripts add nor even the Son, as in Mark xiii. 32. The Son is ignorant of it, not according to his divinity, nor even according to his humanity hypostatically united to his divinity, but according to his humanity, considered as separate from his divinity. (Bible de Vence) But how can the Son be ignorant of that last day? Were this the case, we must thence conclude that his nature was imperfect: since he was under the necessity of a second coming, and yet was ignorant when that time should be. But we must remember, that the meaning of this sentence is not, that Christ was really ignorant of this circumstance, but only that it was not then a convenient time to disclose the secret. (St. Augustine) --- Not as if Christ were ignorant himself, as certain Eutychian heretics, called Agnoitæ, held; but because he knew it not as our teacher, to teach it others, as being not expedient. (St. Ambrose, de fide, lib. v. chap. viii.) --- The Son of God is ignorant of this day, not according to his divinity, which sees and knows all things; but according to his humanity, which does not know it of itself, of its own light, but by revelation which is made to it by the divinity, which is intimately united to it. In naturâ quidem divinitatis novit, says St. Gregory, non ex naturâ humanitatis.” (Haydock's Catholic Bible Commentary)

A kérdés nyitja tehát Krisztus kettős természete. Ez mysterium absolutum, tehát soha nem fogjuk megérteni.

Jézus, mint Isten tudta és tudja a végítélet napját, mint ember nem tudta.

(Egyébként éppenséggel, mint ember is tudhatná, ui. az Evangéliumban sajátos módon szerepel a "még a Fiú sem"kitétel: a Fiú nem tudja az időt, abban az értelemben, hogy küldetése nem terjed ki az időpont közlésére. Jézus embersége ui. ún. beléöntött tudással /scientia infusa/rendelkezett. Csak azt tudta, mint ember tévedhetetlenül, ami része volt a küldetésének, ugyanakkor bármikor bármit tudhatott, mint Isten /pl. Péter adópénze a hal gyomrában/. Hogy miért? Mer benne a Logosz pótolta a személyt.)

Egyébként a kettős természet számos ilyen kérdést felvet:

Jézus meghalt, vagy nem halt meg. Hiszen Isten sose hal meg:

Jézus, mint Isten halhatatlan, mint ember meghalt a bűnös emberiségért.

Jézus embrió korában tudta-e a születése idejét?

Mint embrió nem, mint Isten igen.

MYSTERIUM ABSOLUTUM!!!

De egyet ne feledjünk! Jézusban minden kettős, kivéve a személyt. A személy tisztán isteni.

A Krisztusban megvalósult személyi egység következménye a tulajdonságok kicserélhetősége (communicatio idiomatum). Krisztusban a két természet úgy egyesült, hogy nem vegyült össze, nem változott, hanem megtartotta minden sajátosságát. Ez és Jézus egyetlenségének hangsúlyozása azonban újabb dogmába vezet: Krisztusban csak egyetlen személy van, mégpedig az isteni személy, az Ige, hiszen ez volt öröktől fogva, ez vette magára az emberi természetet, és nem fordítva.

Jézusban tehát az Ige tölti be a személy szerepét, mert Jézusban a természet kettőssége nem eredményezett két személyt. (Ez tudathasadás lenne.) A Biblia ui. ugyanarról a személyről állít hol isteni, hol emberi tulajdonságokat. A két természet így egy személyben áll fenn. Ebből következik a tulajdonságok kicserélhetősége, vagyis, hogy amit Jézus Krisztusról mint Istenről állítok, az ember Krisztusra is igaz, és fordítva, hiszen a két természet tulajdonságainak végső alanya azonos.

Ezzel kapcsolatban van négy szabály:

1. Az emberként megnevezett Jézusról isteni, az Istenként megnevezett Krisztusról emberi tulajdonságok állíthatók.

2. Tilos ezt kiemelő kettőzéssel (reduplicative formaliter) tenni (pl. az ember Krisztus mint ember van mindenütt jelen, vagy az Ige mint Ige szenvedett), vagy az elvontan megnevezett tulajdonságokat kicserélni (pl.: Jászolban fekszik a mindenhatóság.).

3. Az állításoknak nem lehetnek kizárólagosak vagy tagadóak (pl.: Az Isten Fia nem szenvedett, vagy Jézus csak halandó).

4. E szabályok alól kivételt képez az, ami a liturgikus gyakorlat során vagy a mindenki által értett hétköznapi vallásosság szintjén megszokottá vált (pl.: „Az igazságosság halálra ítéltetett.”), és ezáltal mindenki számára érthető. A tulajdonságok kicserélhetőségének tanításából tehát következik, hogy ugyanaz az imádás illeti meg a Fiúistent, mint Jézust az embert, illetve, hogy lényegileg szent Krisztus embersége is, és imádás illeti meg.

Ld. [link]

A válasz megírásának időpontja: 2010-12-03 13:51

Itt mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a kéziratok többségében az „oude ho hüiosz" (a Fiú sem) hiányzik. A Nestle-Aland görög szövege persze a lectio difficilor (nehezebb olvasásmód) mellett dönt, és az „oude ho hüiosz''-t felveszi a főszövegbe, mivel fontos kéziratok, mint a Vatikáni Kódex, tartalmazzák. Ha abból indulunk ki, hogy az „oude ho hüiosz" az eredeti szöveghez tartozik, akkor az alábbi tartalmi következtetés adódik: Jézus birtokában volt a tudásnak eljövetele módjáról és a világ végéről. Sok-sok jelet említett tanítványainak, amelyek megelőzik ezeket az eseményeket (Mt 24 par). Annak „a napnak és órának", amikor ezek pontosan bekövetkeznek, az „állandó éberségre" figyelmeztetett tanítványok előtt (Mt 24,32 kk; 25 par) mégis rejtve kell maradniuk. A tartalmilag hasonló Csel 1,7-ben Jézus ezt mondja: „Nem a ti dolgotok ('ouk hümón esztin'), hogy (olyan) időkről ('kairousz') és alkalmakról ('kronousz') tudjatok... A végső események idejének az Atya akaratában elrejtve kell maradniuk. Már a XVII. századi kenózis-vitában a tübingeni és a giesseni teológiai karok arról vitatkoztak ilyen igehelyek kapcsán, hogy Jézusnak valóban nem volt-e tudomása a vég időpontjáról (kenószisz), vagy csak nem akarta továbbadni tanítványainak az információt, hanem elrejteni előlük (kriipszisz). Mk 13,32 alapján az első tűnik valószínűbbnek. Ez megintcsak Jézus emberré lételével, a szolgaként önként vállalt korlátokkal magyarázható.

A «nap és az óra» kifejezés a Biblia nyelvén a `pontos időmeghatározást' jelenti. [«Ezt az egyetlen fogalmat két szóval kifejező formulát klasszikusnak tekinthetjük» - mondja B. Rigaux arról a párhuzamos kifejezésről («időpont és alkalom»), amely az 1 Tessz 5,1-ben található (Les épîtres aux Thessaloniciens, Paris-Gembloux, 1956., 553. o.). Vö. Dán 2,21; 7,12.] Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy ez Isten titka, amiről senkinek sem lehet tudása, még az ő `közvetlen tanácsadóinak', az angyaloknak sem. Máté nem ismétli meg a Mk 13,32-ben szereplő («még a fiú sem») kifejezést, de burkoltan az olvasó értésére adja, hogy ez az `adat' a fiú számára is ismeretlen, és ezért nem közölheti. Ez az üdvözítő `tudásával' kapcsolatos adalék sok fejtörést okozott a teológusoknak, valójában azonban egyszerűen Jézus emberi tudásának határaira utal. A jövendő Isten titka, és csak azok tudhatnak róla valamit, akiknek ő kinyilatkoztatja.[ Vö. A. Feuillet, id. cikk, 87-88. o. J. Schniewind is azt állítja, hogy ebben a részben nem Krisztus nem-tudásán van a hangsúly, hanem az Atyától való függésén (i. m., 244. o.). «A parúzia pontos időpontját csak az Atya ismeri, mert ez egyben az ő döntése is» (P. Gaechter, i. m., 790. o.). J. Winandy különbséget tesz Jeruzsálem pusztulásának időpontja (amelyet mindenki előre láthatott) és a parúziának vagy Krisztus végső visszatérésének pontos ideje között: ez utóbbit senki sem ismerhette, hiszen «a mi elgondolásunk szerint az erre vonatkozó döntés még nem született meg» (Le logion de l'ignorance, Mc XIII,32; Mt XXIV, 36, in RB 75, 1968., 63-79. o.). Úgy látszik, hogy azt a nem-tudást, amelyet a szerző Jézus esetében elismer, csupán a körülményekből eredezteti, és nem ontológiai tényekből. ] Ám lehetséges, hogy a szövegnek mélyebb mondanivalója van. Az `ismerni' ige a Bibliában az `akarást' is jelenti. Vagyis a szöveg nem egyszerűen Isten közölhetetlen titkáról beszél, hanem olyan döntésről, amely egyedül tőle függ. A válasz visszhangját az Apostolok Cselekedeteiben (1,7) találjuk, ahol Jézus az ország helyreállításának ideje felől érdeklődő apostoloknak ezt mondja: «Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett». Az üdvtörténet döntő fordulatait csak az Atya ismeri, mert ezek kizárólag az ő meghatározó akaratától függenek.

Christ’s Knowledge: How much did Jesus know? If he was God, why was some of His knowledge limited?

The Jehovah's Witnesses contend that Jesus could not be God because of his limited knowledge for Jesus “learned obedience” (Should You Believe, Chapter 7), did not know the precise day and hour of the Last Day (ibid.), and was given a revelation by God (ibid.). Much of the Jehovah's Witnesses’ confusion here likewise stems from their inability to comprehend the hypostatic union of the God-man Jesus (i.e., it was the created human Jesus, who was not God, who learned obedience). Nor do they understand the nature of Jesus’ three-fold human knowledge.

Theologians are in general agreement that Jesus had a) the beatific, or intuitive, vision of God; b) infused knowledge, and c) acquired knowledge (Catholic Encyclopedia, 930).

A) Vision/Intuitive or Beatific Knowledge

With respect to His vision knowledge it is taught that “Christ in His humanity, i.e., in His human intellect, from the very first instant of the incarnation, had the immediate vision of God, (ibid., 930). “[T]he two, hypostatic union and vision, of necessity go together.”

Christ’s self-awareness as a Divine Person in His human nature includes the beatific, or immediate, vision of God.

Christ’s vision of God, it is common teaching, was not comprehensive with regard to its primary object, the divine essence; >it was limited because it was human<. Nor does it extend, as to its secondary objects, to all that the divine knowledge comprehends, but only to what pertains to the object of God’s vision knowledge…. not to the object of the knowledge of simple understanding …; and here it extends particularly, if not exclusively, to all that pertains to His mission and man’s salvation. (ibid.)

B) Infused Knowledge

Whereas “>the vision is inexpressible in human concepts< (Catholic Encyclopedia, 930) and is a knowledge that ‘Christ derived from His contact with the Father,” >Christ’s infused knowledge is “expressible in human concepts and words<” (ibid., 938). “The distinction may be explicit in Scripture (cf Jn 7.16; Mt 11.27). Infused knowledge is similar to angelic knowledge, “Because vision knowledge is incommunicable in human terms, and Christ’s mission entailed the communication to men of divine mysteries …” i.e., salvation, “ … a communicable knowledge of these mysteries was necessary” (ibid.). Infused knowledge was required because of Jesus’ mission.

Today theologians incline to explain the extension of Christ’s infused knowledge from the purpose and nature of His mission; this was a coming in lowliness, not in glory, and did not require the knowledge of all human learning … but only of all that pertains to men’s salvation …. This was necessary and sufficient for Christ to discharge His mission.” (Catholic Encyclopedia, 938)

C) Acquired Knowledge

“The fact of Christ’s experiential, or acquired, knowledge is considered certain by theologians today,” and like all of us was “limited and restricted.” This knowledge “was perfect in keeping with the concrete circumstances of His time and place, age and mission, and His dealings with people for His redemptive and prophetic mission” (ibid.). Jesus “grew” in this knowledge (cf Luke 2.40, 52) through observation and experience and from other people (ibid.).

D) The Three Kinds of Human Knowledge were Distinct, but not Separate

“[The] three kinds of human knowledge in Christ, required by what Scripture and revelation say of the God-man, did not hinder or exclude but rather complemented one another. The three were required on different grounds and existed on different levels, while uniting in one human consciousness for the purpose of Christ’s mission” (ibid., 938, 939).

The three kinds of knowledge were the acts and possession of one human intellect and one human awareness; they were distinct, not separated. Their perfect harmony, however, remains mysterious; it is part of the very mystery of Christ.” (ibid., 939)

Some modernists place less emphasis on Christ’s vision knowledge believing that it could lead to interference and the exclusion of genuine human experience (Encyclopedia of Religion, 25).

Jesus’ ignorance of the Last Day - Christ knew the Last Day in His vision knowledge which is inexpressible in human concepts, not His infused knowledge. But did the Holy Spirit know the day and hour of the Last Day?

At Mark 13:32 Jesus stated “But of that day or that hour no one knows, not even the angels in heaven, nor the Son, but only the Father.” “Son” in this context does not refer to the “God” of the God-man Jesus but the man and His human knowledge. St. Augustine offered a solution to the question of Christ’s limited knowledge that today is universally accepted, namely, that “Christ had no communicable knowledge of the Last Day because it did not pertain to His mission to reveal it.” “>[One] could say that Christ knew the Last Day in His vision knowledge, not in His infused knowledge<” (Catholic Encyclopedia, 939) (emphasis added).

“Augustine said this in the context of the question about human infirmities taken on by Christ; his solution here too has prevailed: Christ took all of these infirmities, except ignorance, which is not only a consequence but also a principle of sin. (ibid.)”

Roch A. Kereszty explains “The Word has known man and the fullness of human experience from all eternity through his divine knowledge. But in the process of the Incarnation, he empties himself of his divine “status,” renounces, it seems, the direct use of his divine consciousness and knowledge, and becomes aware of himself as man and learns as man gradually about God, himself, people and the world. He consummates his human experience in all these dimensions only in dying and rising to a new, definitive form of human existence (Fundamentals of Christology, 317).

There are also practical considerations regarding Christ’s limited knowledge of the Last Day. Not only was it not necessary in order to fulfill His mission, but mankind’s awareness of the exact day and hour has the propensity for unrepentant man, subject to death at any moment, to put off repentance and salvation until the last possible minute. This would countermand Christ’s command to be constantly vigilant (Matthew 25: 1-13).

The Jehovah's Witnesses contend further that even if, “as some suggest, the Son was limited by his human nature from knowing, the question remains, Why did the Holy Spirit not know?” (Reasoning, 409). The answer is that the Holy Spirit did know because He is one of the Hypostases or Persons of the Holy Trinity. Remember, >usually “Father is not a title for the first person of the Trinity but a synonym for God<” (Encyclopedia of Religion, 54). God is by nature triune and one of those Persons is the Holy Spirit. Therefore, when Jesus stated that only the Father knows exactly when the Last Day shall be, his reference to the Father, the triune God, by definition included the Person of the Holy Spirit.