A póráz felrakásakor és levételekor ülni vagy állni kell a kutyának? (Olvassátok el kérlek)

Hát, hogy mit szeretnék a kutyával, az egy jó kérdés. Az ember ezt nem tudja egyből, mert fiatal kutyánál nem lehet tudni, milyen lesz, főleg keveréknél, mire lesz képes, milyen természete és fizikai adottságai lesznek. Pontosan nem tudom, mit szeretnék vele kezdeni, de azért ez nem ilyen egyszerű.

Ahogy írtam, nekem volt egy kutyám, aki egy évvel ezelőtt majdnem két év epilepsziát követően agytumorban meghalt. Akkor elkeseredésemben még írtam is róla itt egy posztot. (Kérdést) Sajnos a kutyákkal kapcsolatos elég nagy tudatlanságban került hozzánk, nem nagyon tanítottam, elég ideges természetű volt, nem tanítottam meg neki a behívást sem, de nem volt nagy mozgásigénye. Mopsz keverék volt. Utcai sétáink voltak, soha nem voltunk vele szabadban, soha nem volt elengdve, illetve egyszer így elszökött évekkel ezelőtt, alig bírtuk elkapni, de ez még külföldön volt, ő ott került hozzánk. Mikor meghalt, nagyon mardosot a lelkifurdalás, hogy nem foglalkoztam vele eleget, nem lehetett teljes kutyaélete az én tudatlanságom miatt. Bár jó élete volt, de lehetett volna sokkal jobb. A betegsége alatt gyakorlatilag két évig saját gyerekünkként kűzdödttünk az életéért, főleg a végjátékban. Mikor meghalt, elhatároztam, hogyha lesz mégegyszer kutyám, akkor pepótolom, amit mulsztottam, és sokkal teljesebb kutyaéletet fogok biztosítani neki. A kutya halála utáni fél év kutyahiányát abba folytottam, hogy rettenetes mennyiségű szakirodalmat olvastam, kutyaetológiai könyveket, nemc sak nevelés, hanem tudományos könyveket a kutyáról, angolul, magyarul, de még nem akartunk kutyát, még túlzottan féjt az előző halála. Szokásos módon a facebookon láttuk meg, hogy egy sok külykös, drámai körülmények között mentett almot lehet örökbefogadni a megfelelő korban egy menhelyről, de most még 4 hetesek. Kinézet alapján lefoglaltam az egyiket. Ekkor kezdtem szakembert keresni, hogy még a hazaérkezése előtt jól felkészítsem magam a kiskutya fogadására. Szobakenelre szoktatás feltételei, szobatisztaság stb, mindent, amit csak lehet. Ekkor került képbe ez a tréner, aki már ebben az időben nagyon sokat segített. Ez a kutya egy német vizsla keverék, az anya valami szőrös, pumiféleség volt, de mégis viszlakinézetű a kicsi. A vizslaság minden fő jellemvonásával. 9 hetesen, mikor elhoztuk, percek alatt kiderült, hogy nagyon nyugodt és különleges a kutya, mert az elválasztás stresszének, idegességének nyoma sem volt, egy két napos ketrecjátékkal már szépen elfogadta a szobakennelt, 10 hetesen - pedig nem is eröltettük, - ment az ül, fekszik, pacsi stb,. Akkor elhatároztam, hogy a maximumot ki fogom hozni a szellemi adottságaiból, és azóta - persze vigyázva, hogy ne terheljem túl - mindent megteszek, hogy sokkal nagyobb élmény legyen a közös élet. Imád tanulni, 3 hónaposan kezdett szabadba menni, és szinte azonnal ment a behívás, a mai napig hibátlan. 4 hónaposan már első szóra kihívtam a Népligetben párizsiszeletből, dögtött madárból, kekszből, kakából, 20 kutyával való rohangálásból. Mindig figyeli, hogy megvagyok e, soha nem önállósítja magát. A kutyával való kapcsolat olyan mélységét élem át, amit soha nem hittem volna és még csak fél éves. Mindez sehol nem lett volna a tréner nélkül, aki 1-2 hetente eljött. Félelmetesen nyugodt és fegyelmezett a kutya, a rutinos kutyások is csodálkoznak rajta, nagyon kedvelik is. Nem tudom, mit kezdek ezzel, de szeretném a lehető legjobban fejleszteni ebbe az irányba. (Sokszor kérdezek is itt, és soha nem volt belőle vita, csak a válaszolók nem tudják, hogy én vagyok az, mert elfogadom, amit mondanak. Utoljára a bőrpóráz hosszáról kérdeztem.) De most ebben az esetben azért fogadom fenntartásokkal, mert ebben a póráz fel és leszedés helyzetben éreztem, hogy kicsit megváltozik a kutya hozzám való viszonya, és ezt érezte a tréner is. Mivel én nem vagyok profi, én nem tudom, hogy mit látott, de ő érzett ebben valami rendellenest, ahogy ez nálunk működött. Ezért javasolt más megoldást, olyan megoldást, ami egy korlátozott fórumon furcsa lehet, szokatlan lehet, szakszerűtlen lehet, a hozzá való ragaszkodásom meg idegesítő lehet. Ugyanakkor olvastam, láttam, hallottam sokat erről, és elbizonytalanodtam ebben a kérdésben egy pillanatra - hiába bízom maximálisan a trénerbe, éreztem egy késztetést, hogy rákérdezzek itt. Szerintem elnézhető valakitől, aki nem követ mindent vakon, hanem bele is gondol.