Mennyire jó ötlet 40 éves koromig eltolni függetlenedésemet a szüleimtől?

Azok a "nyomós okok" tulajdonképpen azt jelenti hogy nyugaton a lakosság jelentös része kiárazódott a piacról és esélytelen valaha is hogy saját ingatlanjuk legyen élhetö környéken,ezért életük végéig fizetésük fele elmegy lakhatásra és a kiadót gazdagítják,modernkori rabszolgaságban élve.

De a kérdés maga az jó,nem is tudok egy könnyen választ adni rá,azt hiszem a pénz gyüjtése amit élvezek illetve minimális kockázatú befektetése de nincs meg bennem az hogy hatalmas összegeket keressek vagy igazi vállalkozói szemlélet sincs se bármiféle komolyabb kockázatvállalàsi készség.

Pár kereséssel vagy 1-2 éve probalkoztam de nem sokat,úgy vettem észre unalmas vagyok nök számára ez elvette a kedvem.

Nem vagyok boldog amíg nem leszek teljesen független minden szempontból

Nyilván olyan helyen vásárolok majd lakást ahol van bőven munkalehetőség, és természetes hogy központi helyen,de nem túl nagy lakást, mert minél nagyobb annál többe kerül hosszútávon fenntartása és egyedül nem lenne értelme 60+m2 feletti lakásnak.

Nem mondanám hogy feladtam de jelenleg nem nagyon foglalkoztatott a párkeresés. Úgy vettem észre nem tudom fenntartani lányok/nők érdeklődését, hamar megunják a velem való beszélgetést és egész egyszerűen eltüntek pár nap vagy hét után.

Amikor élőben próbálkoztam ismerkedni rokonom baráti társaságban, akkor sem ment jól. Megkérdeztem rokonomat később hogy mit mondtak rólam lány ismerősei és azt mondták egész jó képü vagyok de furcsa olyan nagyon magamnak való ember benyomását keltettem. Egész egyszerüen nem értem hogy tudták ezt így pár óra beszélgetés társaságban eldönteni vagy megállapítani.

Egyébként nem szoktam utazni,egyszer voltam Bécsben de számomra semmivel sem jelentett többet mint bármilyen nagyobb magyar város. Nincsenek barátaim,nem szoktam bulizni,egyszer voltam de nagyon unalmasnak találtam,ismerkedni sem szoktam.

Nem vagyok benne biztos hogy akarok családot, nem tudom mennyit dobna az életemen ha lenne egy párom, de logikus alapon az ember társas lény és hiába gondolom hogy nincs rá szükség vagy meglehet egyedül lenni, úgy vagyunk kódolva hogy ha másra nem is de egy társra szükségünk van mindenképp hogy teljes életet éljünk, de ez csak elmélet.

Gyerek az nagyon kérdéses lenne, mert igen kiszámoltam, hatalmas mennyiségű pénz szükséges felnevelésükhöz, és inkább magamra költeném, nem szivesen venném magamtól el a pénzt, csakis akkor lehetne szó ha teljesen biztos anyagi lábakon állunk,nyomorba vagy szerény életbe ne szülessen gyerek.

Nem sajnálnék a társamra költeni ha lenne, azért annyira nem lennék 'fillérbaszó' .

Mi a baj a jelenlegi hozzáállásommal?

Miért vagyok alkalmatlan párkapcsolatra?

Miért nem áldozat az hogy spórolok a jövömre?

Még mindig nehezen értem mi az hogy élet fogalma.