Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Annyira szégyellem, hogy a...

Annyira szégyellem, hogy a családomnak nincs pénze? Hogy javítsak az élethelyzetemen?

Figyelt kérdés

A barátaim, barátnőim mind úgy élnek, mintha a számlájukról sosem fogyna el a pénz (ami sok esetben kb. így is van). Mondjuk csak elmegyünk kávézni, vagy meginni valamit és az egyikőjük lát egy tengerpartos képet, és kitalálja, hogy a következő héten menjünk el Spanyolországba, vagy Görögországba. Nekik ez ennyi, rögtön foglalnak repülőjegyet, szállást és mennek. Nálunk még egy 4 napos belföldi kirándulásnál is megy a hiszti, hogy mennyibe kerül egy apartman, vagy hogy a kocsiban inkább húzzuk le az ablakokat, mert a légkondi mellett sokat fogyaszt a kocsi.

Vagy az egyik barátomnak ellopták a biciklijét, két nap múlva már mutatta, hogy megrendelt egy 460 ezres csodabiciklit. Én egy 50 ezres biciklit úgy "kaphattam meg", hogy a felét én fizettem ki (pedig nem az én hibámból ment tönkre az előző).

Egy másik barátnőm mindig megy az anyukájával ide-oda pár napra, olyankor mindig 1-2 napot vásárlással töltenek, elmennek valami jobb helyre vacsorázni, utána esténként várost néznek, sétálnak. Majd még pár napig wellnesseznek egy szállodában. Én is mondtam most az anyámnak, hogy csinálhatnánk ilyen anya-lánya napokat. Nem gondoltam, hogy repüljünk mi is Londonba, Párizsba vagy akár autóval menjünk Ausztriába, hanem mondjuk Egerben, Szekszárdban gondolkoztam, tényleg így két főre max. 100-120.000 forint lett volna. De ő már erről sem akar hallani, mert hogy ez egy vagyon és ő ennyit nem fizet azért, hogy lógassa a lábát és hogy akkor menjünk ki a helyi strandra medencézni, olcsóbban megússzuk.


Bármi vágyam van, vagy szeretnék valamit, ki vannak akadva, hogy így nem lehet élni, szálljak le a fellegekből és hogy ne nézegessem a 15-20 milliós kocsikat, mert nekem olyan sosem lesz, meg felejtsem el, hogy én Budapesten fogok élni, mert ott már egy szoba is egy vagyon és inkább örüljek, hogy van mit enni, mert máshol a gyerekek meleg ételt sem kapnak. Mindig ez, hogy másnak bezzeg rosszabb és ennek is örülni kell...

Ennyi erővel több millió embernek meg jobb, az miért nem számít?


Én próbálnék ebből kitörni, pl. a magyar mellett még két nyelvet beszélek, jó egyetemre akarok menni, dolgozom és spórolok, próbálok ott "trükközni" a pénzzel, ahol tudok. Ők meg csak kicsinyeskednek, meg mondják, hogy másnak még ennél is rosszabb, örülni kell, hogy így élünk.


2020. aug. 8. 12:54
 71/92 anonim válasza:
16%
ne hallgass erre a sok, tényleg szűklátó pancserra, egy dologtól függ az egész, az akaratodtól. Dolgozz sokat, lépj előre a ranglétrán szépen lassan, és valóban ne hagyd hogy lehúzzanak a mérgező magatartással(hogy pl álmodozz az ilyen kocsiról mert sose lesz, ez mi a fasz amúgy?). De ne csak a pénzért meg azért hogy menőzz, hanem MAGADÉRT, hogy kiteljesítsd magadat
2020. aug. 8. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/92 anonim ***** válasza:
86%
De divat lett manapság ész nélkül pufogtatni ezt a mérgező szót... Hol láttál itt szűklátókörűséget? Hol láttál itt bárkitől pancserséget? Annál nagyobb pancser a világon nincs, aki állandóan nyavalyog, sosem jó és elég neki semmi, és sehol nem tudja magát jól érezni. Minek álmodozzon? Tetszik neki valami akkor tegyen érte, addig pedig próbálja meg magát feltalálni és jól érezni, senkit nem érdekel a rinyálása. Kérdezőnek úgyse lenne elég semmi, neki a tengerparti nyaralás is csak arról szólna, hogy üzengessen más embereknek, hogy na ő is járt ott. Az önbizalmával van itten gond, nem a pénzzel.
2020. aug. 8. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/92 anonim ***** válasza:
27%
#72 +1
2020. aug. 8. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/92 anonim ***** válasza:
74%

Igazából nem tudjuk, hogy a szüleid mennyit keresnek.

Ha mondjuk pl keresnek ketten 500e ftot, és mondjuk van hitel,rezsi, autó fenntartás, stb.

Ebből nem teheti meg, hogy na kislányom irány a wellness 120e ftert,a hónapban meg már nem eszik a család.

Ezzel nem fogsz tudni mit kezdeni, felesleges is ezen keseregni és a szüleidet emiatt szégyellni. Tudod mi a szégyen? Ha valaki nem dolgozik. De ha dolgozik és megpróbál mindent megadni azt nem kell szégyellni. Ez az élethelyzeted,ha ezzel most megbékélsz így tudsz te javítani.

Jó egyetem, jó szakma stb.

De amúgy meg őszinte leszek. Egyetlen egy munkahely, még ha vezető sem vagy akkor sem tolerálják, hogy holnaptól nem jövök egy hétig mert irány Spanyol.

Kivéve ha tiéd a cég/vállalkozás és magad főnöke vagy.

És nem azért kell nyaralni menni meg világot látni, hogy instára meg facere töltsük, hogy na én itt vagyok mert megtehetem.

2020. aug. 8. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/92 anonim ***** válasza:
69%
Szegény szüleid. Na de majd te Mancika többet adsz a gyerkeidnek. Hálátlan kutya.
2020. aug. 8. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/92 anonim ***** válasza:
22%

Bírom, hogy szará savazták a válaszaim. Pedig megalapozottan írtam csak és tényeket. Minden reggel több költőpénz volt nálam, mint tanáraim havi fizúja. Akkor kaptam apámtól pénzt, amikor kértem. És nálam sok jobban eleresztett gyerek volt a szomszédságban.

Kiskamaszként jöttem rá, hogy nincsen minden dolgozó nős családban sem bejárónőjük.

2020. aug. 8. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/92 anonim ***** válasza:
80%

Te kérdező! Hadd kérdezzem már meg, hogy az a bicikli mire kell neked pontosan? Mire használod? Terepversenyzel vele? Triálozol? Profi versenyző vagy? Nem? Akkor minek a 450 000 ft-os bringa? Arra hogy tekerjél vele a városban, arra tökéletesen megteszi egy 50 000 ft-os is, villogni vele, hogy mennyibe került meg felesleges. Amit ki akarok hozni ebből a példából, hogy az igazán gazdagok, pont hogy ésszel költekeznek és nem szórják a pénzt minden ökörségre, csak hogy villogni tudjanak. Az amit leírtál, pont hogy a hirtelen felkapaszkodott, hitelből nagyzoló, csóró prolik csinálják. Egy görög nyaralás meg nem nagy szám, a prolik is eljutnak oda.

Ismered a mondást? Aki dicsekszik annak adni kell, aki meg sír, attól elvenni.

2020. aug. 8. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/92 anonim ***** válasza:
65%

76-os

A gyakorisok szerint a gazdagok nem költik a pénzüket, nagyon spórolnak mindenen, aszkéta életet folytatnak és számuk maximum 1000 főre terjed az országban. A gyerekük semmit sem kap, mert így nevelik őket a gazdagságra.


A valóság inkább az hogy gazdag vállalkozó apu tolja a pénzt napi szinten, bármit megkap a gyerek amit kiván, heti utazás alap, külföldre meg havonta, ingatlan , kocsi, bármi. Ez a gazdag gyerekek valósága.

2020. aug. 8. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/92 anonim ***** válasza:
91%

Az én szüleim se voltak gazdagok. És tudod mi soha sehova nem mentünk nyaralni. Mert bizony ilyen is van. És nem lettem olyan megkeseredett savanyú ember mint te. Tudod azzal amit csinálsz hogy irigykedsz csak saját magadat mergezed.


Masik: van egy kollégám aki állandóan felesleges hülyeségeket vesz csak hogy nagyzoljon a Facebookon, meg mindig drága helyekre megy kirándulni, de minden hónapban. És krva menő a Facebookon. Csak éppen azt nem teszi mellé hogy lassan felemeszti mindenét a hitel. Szóval nem minden arany ami fénylik.

2020. aug. 9. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/92 anonim ***** válasza:
96%

78-as ki beszélt aszkéta életről és mindenen spórolásról? Amiről te írtál, az a felkapaszkodott proli élete, aki miután meggazdagszik, szórja a pénzt ész nélkül, minden a külvilágnak szól (utazások, vásárlás, ruhák, stb.), semmit nem tud beosztani, általában ki is csúszik az ilyennek a pénz a kezéből később. Nincs az a pénz, ami véges ne lenne.


Nagyon sok gazdag pedig tényleg az esze miatt tart ott, ahol. Hülyeség, hogy semmit ne kapna a gyerek, de messze nem úgy van, ahogy itt pár válaszoló elképzeli. Nekik is tanulniuk, dolgozniuk kell, a szülő nyilván jobb suliba, jobb képzésekre járatja a gyereket, meg nyilván elmehetnek drágább helyekre nyaralni, de óriási tévedés azt hinni, hogy havonta, sőt hetente csak utazgatnak és semmi másból nem áll az életük. Arról már nem is beszélve, ha esetleg van a családnak egy jól menő vállalkozása, akkor a szülőnek sem lesz szempontja, hogy azt később egy pénzzel bánni nem tudó, agyatlan elkényeztetett gyerek örökölje, aki csak elherdálni tud mindent. Utolsó jól írja: tudni kell disztingválni, mert nem mindegy, hogy valaki hitelből flancol a külvilágnak, de amúgy csak ez máz az egész, vagy az illető ésszel él, és azért tart ott, ahol!

2020. aug. 9. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!