Bunkóság lenne most elköltözni? Nem bírok egy babával együtt élni

Jézusom, 78%-os, aki szövegelsz itt a nyakelvesről meg a család szétrombolásáról meg hogy a kérdező a gáz hogy cserben akarja hagyni az anyját.. komolyan

mondom, hogy nem vagy ép gondolkodású.

A problémát sem tudtad szerintem értelmezni.

Kérdező, szerintem is menj át apukádhoz egy időre, és töltsd ott a hét nagyobb részét, hogy tudj tanulni, suliba járni rendesen, neked ennyi idősen a tanulással kell foglalkoznod elsősorban.

Anyukádhoz meg menj át 1-2szer hetente. És beszéld át vele,hogy szereted őt is és a tesódat is, de ez nem állapot,iskolás vagy még,minden nap ki kell aludnod magad, hogy tudj koncentrálni a suliban. Egy idegbeteg anyukával és egy csecsemővel ez nem megy..

Nem olvastam végig mindent De azt látom, hogy némely válaszoló szerencsétlen kérdezőt szidja. Neki sem lehet könnyű, elváltak a szülei.Anyjának lehetett volna annyi esze hogy védekezzen, futó kapcsolatban NE szüljön gyereket!

Most ennek is a kérdező issza meg a levét!

Nézd kedves utolsó, ha anyuka okoskodik, el kell olvastati vele József Attilától az Iszonyat c. verset... és soványmalac-vágtában fog rohanni aláírni mindent, amit kell.

Egyébként nem, szerencsére ennyire nem kiszolgáltatott Magyarországon egy 14 év feletti fiatalkorú, az ő esetében nyomós indok nélkül a bíróság tartozik őt annál a szülőnél elhelyezni, amelyiknél ő élni akar, feltéve, ha a másik szülő vállalja, és ha megfelelőek a körülmények. És szerintem nem kell ehhez a másik szülőre várni, a Kérdező önmaga is kezdeményezheti az elhelyezés megváltoztatását a gyámhatóságon keresztül, és a gyámhatóság is jogosult egyrészt az elhelyezés ideiglenes megváltoztatására is, másrészt a végleges elhelyezés dolgában perindításra is...

Szerintem meg először is ülj le anyukáddal és próbáld meg vele nyugodtan és értelmes hangnemben megbeszélni, mi zavar téged és milyen változásokat szeretnél... és mi az, amit te ennek eléréséhez meg tudnál tenni. Nem feltétlenül a menekülés az egyetlen és a legjobb megoldás, bár kétségkívül a legkönnyebbnek tűnik a te mostani helyzetedben. Én mégis azt mondom, hogy meg kell próbálni megbeszélni anyuddal, meg kell próbálni megoldást találni - és ha nem megy, akkor foglalkozz komolyan az elköltözéssel.

Nézd, én is megéltem ezt, amikor 8 éves voltam, annyi különbséggel, hogy anyukám húgának született babája, de nálunk laktak akkoriban és nemsokára meghalt, amikortól is mi neveltük a kicsit. Anyám megzakkant az imádott húga elvesztésétől, emellé két munkahelyen dolgozott. Apám nem élt velünk akkor már... szerinted ki volt a kicsivel? 8 évesen! Sok volt,hát persze, menekültem volna én is. Aztán valahogy belerázódtunk, én is, anyám is, a kicsivel meg egyre könnyebb volt ahogy nődögélt. Egy 3 hós baba még nagyon fiatalka, mert ugyan minden korszaknak meglesz a maga nehézsége, de a kezdeti heteknél csakis könnyebb lesz minden. Anyukád meg... bizonyára totál ki van borulva érzelmileg, de alapesetben (hacsak nincs valami komolyabb mentális probléma a háttérben) ez is átmeneti dolog!

Én azt mondom, természetesen nem kell a végtelenségig tűrni, de igenis törekedni kell a megoldásra!!!!

De jó! Ha probléma van otthon, akkor sz@rjuk le a másikat, meg se próbáljuk megbeszélni?

Mit tanácsolnátok, ha a szülők együtt élnének? Hova menjen a gyerek?????????? Talán intézetbe?

A család attól család, hogy segítenek abban, aki bajban van, kiállnak egymás mellett.....

Nekem 12 a nagylány, 2 évesem és 2 hónaposaim vannak. A leányzó segít, van hogy magától, van, hogy én szólok neki. Ebben nem látok semmi rosszat. Vagy sérül a lelke, ha megkérem, hogy pakoljon össze, vagy vigye ki a szemetet, esetleg a kicsit sétálni?

Az a baj, hogy manapság a legtöbb gyerek mindent elvár, hogy kello neki, de hogy ezért tegyen is, ha másnak kell segíteni, az már nem megy.

Azért örülök, hogy nem ilyen a családom, mint itt a válaszadók többsége.