Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Azok akik az házasságot csak...

Azok akik az házasságot csak egy fölösleges papírnak tartják és azt mondják, eszük ágában sincs elköteleződni, azok miért vállalnak gyereket?

Figyelt kérdés

Nem akarják lekötni magukat, de gyereket azt azért lehet. Pedig elválni még lehet, de egy gyereket visszacsinálni már nem lehet.

Két verzió létezik: akiknek csak úgy becsúszott, de megtartják, és akik direktbe eltervezték.

Mindkét verzió elköteleződés, sokkal nagyobb, mint a házasság, mégis irtóznak a házasságtól az emberek, miért?



2014. júl. 12. 20:06
1 2 3 4 5 6 7 8
 71/80 anonim ***** válasza:
67%
Voltam már házas, mert régen én is hittem magában az intézményben, hogy ez fontos, és sokat jelent, meg ahogy azt kell. Pár év múlva váltunk, nem az én hibámból, gyerekünk nem lett. Én már képtelen vagyok ugyanúgy a házasság kérdéshez állni, mint előtte, már nem fontos, mert csalódtam benne. Gyereket viszont szeretnék, és tervezünk is, bár nem vett feleségül a párom, és sanszos, hogy neki sincsenek ilyen tervei ugyanezen okból kifolyólag. De nem érdekel, mert jól mondod: a gyerek erősebb kapocs, egy anyakönyvvezető előtt kimondott "igen"-nél, és nekünk ez sokkal fontosabb, és többet ér.
2014. júl. 14. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/80 anonim ***** válasza:
87%

Nem csak egy ember érti a kérdést, az a baj, hogy a kérdező nem érti a felelősséget. Ő meg van róla győződve, hogy ez csakis lépcsőzetes formában működik, és kötelező mindegyiken végigmenni a kisebbtől a nagyobb felé, és itt van a hiba.

Ha például nekem nincs biciklim, az nem azt jelenti, hogy nincs felelősségem, és akkor autóm se legyen mert az még nagyobb gond, hanem azt, hogy én egyszerűen nem vagyok oda a bicikliért. Ettől még autóvezetőnek kitűnő lehetek, ha arra van ingerenciám. Ugyanilyen a házasság meg a gyerek. A gyereket akarják, a házasságot meg nem. Ilyen egyszerű. Nem lépcsőzetesen vállaljuk be a felelősséget, hanem úgy hogy ki mire vágyik. Amire az ember vágyik, azért hajlandó felelősséget vállalni. Ehhez nem kell az alsóbb szinteket végigjárni. Van olyan ismerősöm, aki egy házikedvencét (még csak nem is kutya) képtelen ellátni. Abban viszont mindig biztos volt, hogy gyereket akar. Neki miért nem mondják, hogy mit képzel a gyerekvállalással, ha még egy 1 hetes nyaralásról sem képes lemondani az állata miatt?

2014. júl. 14. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/80 anonim ***** válasza:
83%

Hát épp ez az. Miért kéne papíron, mesterségesen elköteleződni, ha már van egy valódi felelősség - egy gyerek, akinek a gondozására törvény és erkölcs kötelez?


Aztán ott van még, hogy a gyerek nem feltétlen a pár felé való elköteleződés, hanem a gyerek felé. Elvált szülők is nevelnek gyereket.

2014. júl. 14. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/80 anonim ***** válasza:
67%

Mestersegessen elkotelezni ??

A hazassag tobb ezer eves hagyomany meg a legosibb nepeknel sem dobjak ossze a szennyest mint most a fiatalok.

A legprimitivebb torzs is unnepli a hazassagot etel ital tanc.

Sajnalom azokat akik az elet fontos boldog unnepi pillanatait kihagyak elszurkulve es felesleges jelzovel illetve.

Ez lelki szegenysegre utal.

Miert nem lehet megallni egy napra keszulni unneplobe oltozni orulni egymasnak a csaladnak es orok szep emlekke tenni ezt a kozos napot.

Aki azzal jon minek mert sok a valas az ne fozzon mert mosogatni kell ne eljen mert ugyis meghal.

2014. júl. 15. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/80 anonim ***** válasza:
67%
Nekem minden nap ünnep, nem csak az az egyetlen, amikor cicomás ruhában könnyes szemmel kimondom az igent. :) A házasság egyébként sem szerelemre épülő intézmény, hanem a családok közötti üzlet volt. Szerinted miért kell a lányt, kérni, az apának pedig odaadni? Mert az üzlet tárgya volt. Nem ahhoz ment hozzá, akit őszintén szeretett, hanem aki kellően sikeres férfinak ítélt meg a családja. A szerelemházasság viszonylag újkeletű ebben a többezeréves hagyományban.
2014. júl. 15. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/80 anonim ***** válasza:
67%

"Sajnalom azokat akik az elet fontos boldog unnepi pillanatait kihagyak elszurkulve es felesleges jelzovel illetve."


Én téged sajnállak, mert olyan buta vagy, hogy nem látod be, nem mindenkinek ugyanaz az ünnep, mint neked. Ez lelki szegénységre és empátiahiányra vall.

2014. júl. 15. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/80 xeniah ***** válasza:

"mégis irtóznak a házasságtól az emberek, miért?"

Én nem ezt tapasztalom egyáltalán, hogy általánosságban az emberek irtóznának a házasságtól, bár biztos vannak ilyenek is. Pont azt látom, hogy a legtöbb nő álma a házasság, mert az élettársi kapcsolatot másodrendűnek érzik. Sokan pedig csalódtak a házasságban, vagy saját tapasztalat, vagy környezetükben tapasztaltak alapján, de ez sem irtózást jelent. Inkább félelmet. A társadalom, a média mind arra buzdít, hogy éld az életed, ha nem jó egy kapcsolat, ugorj ki belőle, a saját boldogság a fontos. Nagyon sok a megcsalás és az emiatti kapcsolat-felbontás, akár együtt élőket nézünk, akár házastársakról van szó. A gyereked viszont nem valószínű, hogy ott fog hagyni téged és másik szülőt választ, ezért ez egy kicsit másabb elköteleződést jelent ;)

2014. aug. 1. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/80 A kérdező kommentje:
Ja csak azt felejtik el, hogy annak a gyereknek egy apja is van, akinek ugyanúgy joga van magánál tartani a gyereket. Nincs ilyen hogy a nő felcsináltatja magát aztán meg lelép ha megunja. A pasi ugyanúgy a szülője!!
2014. aug. 1. 23:03
 79/80 anonim ***** válasza:
Egy papir vagy egy formalis igeret nem garancia a husegre. Ha abizalom elnyeresere papirra van szukseg ott szerintem mar reg baj van. Nem hiszek az ilyenfajta szerzodesekben. Jobban bizom annal a paromban.
2015. szept. 1. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/80 gnoomage ***** válasza:
Azért mert a házasságot csak az emberek találták ki és csak egy szokás, nem több. A házasság nem egy természeti szokás, a gyerek pedig már inkább "természeti csoda". Pár ember például azért nem házasodik mert például ezzel mutatják ki azt, mit gondolnak a mostani társadalomról és hogy ők ezt nem akarják.
2015. szept. 2. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!