Jobb lenne több generációs nagycsaládban élni, ha meglenne a kölcsönös tisztelet oda-vissza (idősebb és fiatalabb generációnak egyaránt)?

Ez a kölcsönös tisztelet egyébként sosem létezett, a többgenerációs családmodellekben mindig a fiataloknak volt kuss a neve, de ha most felhozzuk az olaszokat, ott még ma is az idösebb nők dirigálnak. Vagyis egyre kevésbé, mert ott is kihalóban ez a fajta családmodell, nem véletlenül.

Az alkalmazkodásnak is van ugyanis egy mértéke. Mi laktunk együtt 1 évet anyósomékkal, míg készült a házunk, akiket amúgy imádunk, de nagyon nem volt jó, egyszerűen nem működött volna hosszú tàvon. Mert tök másképp akartunk élni.

Most mondok egy példát, ők például tisztaságmániások, folyton rendben kell állnia mindennek, különben feszültek lesznek. Na most, mi is szeretjük a rendet, de ennyire nem vagyunk rákattanva, ők azért is szóltak (kedvesen, de megjegyezték), ha egy levél ott maradt a komódon, ami minket nem zavart, őket igen. Vagy pl. erős vegyszereket használnak, domestos, hipó és társai, mi meg környezetvédők vagyunk, na nálunk ilyen elő nem fordulhatna, most akkor ez is mindig vita tárgya lenne, mivel takarítsunk. Vagy ők pl. magyarosabban főznek és húst hússal, mi meg modernebb zöldséges kajákat eszünk inkább.

Na, most bármennyire igyekeztünk egymáshoz alkalmazkodni ebben az ideiglenes időben, a végén szerintem már mindenkinek sok volt, hogy nem élhet úgy, ahogy akar. Sok dologban nincs középút. Most hiába mondod, hogy meg lehet beszélni, ha X akár egy fát a kert közepére, Y meg nem, abban, nincs középút, hogy lesz is fa, meg nem is. Egy ideig lehet alkalmazkodni, aztán besokall az ember

"Nincs ellenemre az az ötlet, hogy a szüleimmel, testvéreimmel, feleségemmel, gyerekeimmel lakjak egy konyhán".

És a feleséged szüleivel meg testvéreivel is szívesen élnél együtt?

Úgy látom nem éltél még demens emberrel egy házban. Szerencsés vagy. De a rózsaszín felhőt kicsit eloszlatom.

"a halál ne valami rettegett szörnyűség legyen, hanem az emberi élet része"

Ehhez nem kell demens rokon. Én sose féltem a haláltól. A sajátomtól nem. De tiniként attól igen, hogy a demens nagymamám éjjel bemegy a konyhába, kivesz egy kést a fiókból, s megöl mindenkit a házban csak engem nem. (Én az emeleten aludtam, oda meg már jóval régebb óta nem tudott felmenni.)

"Hanem mindenki elfogadná, hogy az élet véges, és a végét megpróbálnák lehető legszebbé tenni."

A demensek nem valami együttműködőek. Mamám sokszor azt se engedte, hogy fürdetés után kivegyük a kádból. Minden erejével ellenkezett. Bármit főztünk, nem kellett neki, vagy ha valamit mégis szeretett, 2 nap múlva már nem volt hajlandó lenyelni. Te próbálod az ő életének a végét szebbé tenni, ő meg közben pokollá teszi a te életedet.

"magától értetődően két teendő között átpelenkáznák, házimunka közben szemmeltartanák az időst, mint mondjuk egy kisgyereket"

Egyrészt házimunka közben dolgozol, pont. Másrészt éjjel is szemmel kell tartani, főleg éjjel. De szart se érsz a szemmel tartással, ha éjjel 2-kor felébred és órákon keresztül kiabál. Mindezt meg persze úgy, hogy holnap reggel iskolába/munkába kell indulnod.

Arról meg nem is bezélek, hogy a pelenkázás folyamata nem olyan egy pár kilós babánál, mint egy 70+ kilós felnőttnél. Ráadásul egy demens csinál valami olyat, amit egy baba nem. Leveszi a pelenkát, s a szoba közepére szarik.

"aki meg pénzt keres valamilyen szakmunkával."

S ha történetesen senki se szakmunkás? S ha igen akkor se így megy ez. Anyám pont varrónő. Nem úgy működik, hogy beszól a gyárba, hogy most 2 évig nem jön, s utánna majd 2 évre csak úgy visszaveszik pont abba a posztba. Ráadásul ebből még nyugdíj se lesz majd.

"Így senki nem égne ki a munkában."

A munkahelyi munkában nem, de az otthoniban ige. Sőt, még jobban.

Más éljen így nyugodtan. Én nem akarok. A szüleim is örülnék, hogy már csak ketten vannak otthon.

Legtöbbször a szülőknek is teher az a gyerek, aki nem képes a saját lábára állni, és kirepülni.

Igen, teljesen normális is lehet egy ilyen családi közösség. Nem egyből a legrosszabb oldalát kell nézni a dolognak. Az idősebb generáció szeretettel, odafigyeléssel lehet a gyerekek, unokák felé. Ha némi gondoskodást igényelnek azt pedig meg lehet adni az idősebb generációnak, ez így tisztességes.

Az más kérdés, hogy ehhez elég nagy lakóingatlanra van szükség, ugyanis az tényleg nem egészséges, ha valami kisméretű lakásba be van zsúfolva több generáció.

Tehát a főzést, tisztálkodást, stb. hálószobát, nappalit elszeparáltan, külön kell választani teljesen.

Ha ez nem megoldható nem tartanám jónak a többgenerációs együttlétet.