Jobb lenne több generációs nagycsaládban élni, ha meglenne a kölcsönös tisztelet oda-vissza (idősebb és fiatalabb generációnak egyaránt)?

2# egy ilyen nagyobb családi közösségben a pelenkás, vagy járóképes-demens nagyszülőnek is meglenne a maga a fontossága, szerepe - például az, hogy a halál ne valami rettegett szörnyűség legyen, hanem az emberi élet része. Valahogy úgy képezelném, hogy nem lenne olyan mértékű görcsös felelősség, feszültség és "ellátási kötelezettség", mint amikor mondjuk egy idős beteg embert akiről lehet tudni, hogy hamarosan meghal, ki-be visznek a kórházba, szúrkálják, csövezik stb. Hanem mindenki elfogadná, hogy az élet véges, és a végét megpróbálnák lehető legszebbé tenni. A leépülés ideje alatt a családtagok magától értetődően két teendő között átpelenkáznák, házimunka közben szemmeltartanák az időst, mint mondjuk egy kisgyereket. Természetesen az otthoni munka meg a demens rokon sem csak a családanyára hárulna, jó esetben lenne otthon mindig 2-3 felnőtt, mert mondjuk a kisgyerekes anyuka, a szingli sógornő meg az agglegény sógor is kivenni a részét a családból. Az Alzheimeres családtagnak egyébként lehet adni kisebb házimunkákat, ezt tapasztaltam, sőt még jót is tesz neki mert addig sem megy világgá.

És lenne 1-2 felnőtt a családban, aki meg pénzt keres valamilyen szakmunkával. És ezt lehet felváltva is, ha mindenkinek van szakmája. Tehát például az anya varrni tud, néha teljes állásban csak ezt csinálja és az apa meg mondjuk addig nem burkol, hanem otthon van és fordítva. Így senki nem égne ki a munkában.

Az egésznek a kulcsa az együttműködés lenne?

5# és 6#

Ugye? :)