Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elítélendő az, aki párkapcsola...

Elítélendő az, aki párkapcsolatra nem vágyik, de gyerekekre igen?

Figyelt kérdés

Világ életemben zárkózott, nehezen megnyíló ember voltam. A családomon és pár barátnőmön kívül nem igazán nyílok meg senkinek. Párkapcsolatot mindig nehezen alakítottam ki, régebben még próbáltam ezen változtatni, de minden félresikerült kapcsolatom után egyre inkább úgy éreztem és érzem, hogy nincs olyan férfi, akit maximálisan közel akarnék magamhoz engedni és megbízni benne. Persze, még fiatal vagyok, mondhatjátok, hogy még van időm bőven megtalálni, de én nem is akarom igazából megtalálni. Az elmúlt években rájöttem, hogy jobban szeretek egyedül lenni és egyáltalán nincs már kedvem ismerkedni sem meg felépíteni egy kapcsolatot, amiből esetleg lehet majd valami. Jobb a férfiaknak is, mert voltak, akik komolyabban érdeklődtek irántam és próbáltam magam meggyőzni egy ideig, hogy jó lesz ez, de egyszerűen mindig rájöttem, hogy nem nekem való a párkapcsolat. Saját gyerekeket viszont nagyon szeretnék pár éven belül, akár mesterséges megtermékenyítéssel is, természetesen megfelelő anyagi körülmények mellett. Még ha párosan képzelném is el az életem, én nem vagyok az a fajta nő, aki 30 felett kezd el szülni, sosem így terveztem és rengeteg egyedülálló nő neveli egyedül a gyerekét, még ha sokkal nehezebb is nekik. Stabil családi hátterem is van, a szüleim időnként tudnának segíteni vigyázni a kicsire 1-1 órára vagy ilyesmi. Mi a véleményetek, ti elítélnétek ha egy nő így vállal gyermeket?

24L


2014. júl. 20. 12:50
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/71 anonim ***** válasza:
76%

Ez aztán az erős érv:


Kitől Téma Időpont


Jozsyvagyokhelloszia ma 13:16 Megnéz

Az üzenet küldője: Jozsyvagyokhelloszia

Az üzenet címzettje: Ismeretlen válaszoló

Az elküldés időpontja: ma 13:16

Az üzenet oka: A kérdésre írt válasz: Elítélendő az, aki párkapcsolatra nem vágyik, de gyerekekre igen?

"16-os: Te definiálod azt, hogy ki a selejt? Te is jó nagy selejt lehetsz, ha ezt gondolod. Tudod, [link]

Az üzenet szövege: Kuss a pofádnak te retek

2014. júl. 20. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/71 anonim ***** válasza:
23.! Ahogy nézem, ma bevonzós napot tartasz.. vonzod a szociális lelkületű embereket :D
2014. júl. 20. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/71 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező: Ha Neked viszonylag nagy igényed van az egyedül eltöltött időre, akkor nem neked való a gyerek, mert legalább 3 éves koráig intenzív, 24 órás foglalkozást jelent. Ha nagy igényű, akkor még intenzívebbet, és ezt nem tagadhatod meg tőle, csak mert zárkózott vagy.
2014. júl. 20. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/71 anonim ***** válasza:
24-es: Még ez pofázik selejtességről!
2014. júl. 20. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/71 anonim ***** válasza:
78%
Valóban jobb egy olyan 'családba' felnőni a gyereknek, aki számára már kinyílt a világ, lát, érez és hall, hogy anyuka meg apuka öli egymást, apuka elmegy napokra, szép példát mutatva, vagy fordítva. Rossz a kapcsolat, a gyerek érzi, mert nem h*lye, csak kicsi. Inkább vállaljon valaki egyedül egy gyereket és legyen egy kiegyensúlyozott életük, mint hogy képletesen értve késsel kergessék egymást...
2014. júl. 20. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/71 anonim ***** válasza:
50%
26.! Nyugi van! Név nélkül így a legkönnyebb nekiesni valakinek.. Olyan kultúrált, agyoniskolázott, a fogalmazása is tükrözi :D az élete nem ér annyit, hogy felhúzd magad!! :)
2014. júl. 20. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/71 anonim ***** válasza:
56%
Egészséges lelkiállapotú ember nem azért szül gyereket, mert a biológiai program úgy kívánja, hanem azért, hogy lényegében emlékművet állítson azzal az emberrel való kapcsolatának, akit igazán szeret. A te esetedben inkább valamiféle kényszert érzek és azt, hogy pótléknak szülnél. Ebből biztosan nem fog így jól kisülni. Nem ítéllek el, meg nem szeretnélek megbántani, de ezen nagyon el kéne gondolkodnod. Gyereket vállalni csak ép személyiséggel szerencsés.
2014. júl. 20. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/71 anonim ***** válasza:
47%
27-es: Én mióta az eszemet tudom, úgy gondoltam, hogy jobb lett volna apa nélkül felnőnöm, mert egy nárcisztikus érzelmi bántalmazó, aki hazudik, mint a vízfolyás, és mindenkit kikészít maga körül, szó szerint eljuttat arra a szintre, hogy megkérdőjelezd a saját elmeállapotodat. Na, ez mennyivel jobb? És mindezt annak a jegyében vállalta anyukám, hogy apával nőjek fel. Aha, kösz.
2014. júl. 20. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/71 anonim ***** válasza:
47%

[link]

Jól van, nyugodtan fikázzátok a zárkózottakat, de gondoljatok arra, hogy nekünk meg ti tűntök betegnek, nagyzónak, és megalomániásnak.

2014. júl. 20. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/71 anonim ***** válasza:
78%

Egyik ismerősöm (lány) anyja pont olyan, mint te, kérdező. Elég fura "család", már ha annak lehet nevezni. Ismerősöm nem is tudja ki az apja, az anyja soha nem is hozta fel neki. A lánynak elég fura lett a lelki világa, és akkor még finoman fogalmaztam. Egy álomvilágban él (nem viccelek!) a mesehőseivel, kb mint egy 5 éves, nem hazudok, barátai nem nagyon vannak, az anyja nem engedi (!) találkozni velük... Anyuka soha nem engedte iskolai kirándulásokra sem, annyira félti,ezért kb mindig csak otthon vannak, így kezdett el a mesevilágba menekülni. Ha szóba kerül a pasi téma, mint 1 oviban:"fujj fiúk". És a lány már bőven elmúlt 20 éves (!!)...Nem szeretném tovább részletezni, nagyon sajnálom a csajt. Ne akarj te is ilyen gyereke(ke)t.


Ja és még valami:

"Stabil családi hátterem is van, a szüleim időnként tudnának segíteni vigyázni a kicsire 1-1 órára vagy ilyesmi." Azért lehetőleg ne a szüleidnek szülj gyereket.

2014. júl. 20. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!