Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Betegesen féltékeny a férjem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Betegesen féltékeny a férjem, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Idén nyáron házasodtunk össze. Előtte is féltékeny volt, de nem ennyire. Okot még soha nem adtam erre, nem is lett volna mondjuk lehetőségem. Amióta együtt élek vele, nem egyszer találkoztam a barátnőmmel, akkor is úgy, hogy a férjem nem engedett egyedül, ő is jött velem.


Nem járunk szinte sehova, illetve ő az előző kapcsolatából való 1,5 éves kisfiát látogatja vidéken minden második héten, néha a másik kapcsolatából való 14 éves fiát is magával viszi. Volt, hogy elmentek kirándulni közösen, a férjem, az exe, és a két gyerek.


Amikor ilyen programja van, nekem otthon kell várnom őt, nem mehetek sehova. CSak együtt mehetünk bevásárolni, mindenhova csak együtt. Ha én egyedül hazafelé be akarok menni a boltba, már azon is kiveri a hisztit.

Ha felveszem a telefonom otthon a kezembe, akkor azonnal kiborul, hogy "tele a faszom a telefonoddal, mindjárt kivágom a 8.-ról". Ha meglátja, hogy felmegyek facebook-ra akkor olyan szinten ideges lesz, hogy kirohan cigizni, és inkább duzzog, de azért epés megjegyzéseket vág hozzám. Halkan jegyzem meg, hogy ő is szokott, még a WC-n is reggel. Állandóan figyeli, hogy mikor lépek be, és azonnal rámír, hogy "Lebuktál, itt vagy, nekem meg nem is írsz, jólvan..." és jön a zsarolás része.


Heti egyszer ki szoktunk menni a barátaihoz a térre kicsit beszélgetni, és oda is mindig mennem kell, mert nem maradhatok otthon egyedül, de máshova sem mehetek. Ott viszont senki mellé nem állhatok, és ha valaki odadől mellém mondjuk az autó oldalának, akkor azonnal rákiabál, hogy "takarodj a feleségem mellől".


Félóránként megkérdezi, hogy szeretem-e, vagy csak megjegyzi "nem szeretsz engem"... ezzel is az agyamra megy.


Már megfojt! Munkámból adódóan néha szépen fel kell öltöznöm, olyankor kiakad, hogy "biztos megcsalsz, van valakid, kinek akarsz tetszeni?" ... nem bírom már. Mit tudok tenni szerintetek?


2014. nov. 4. 15:53
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 31/82 anonim ***** válasza:
21%
Nem barom vagy hanem szerelmes:/ Remélem mihamarabb túl leszel az egész procedúrán!
2014. nov. 4. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/82 anonim ***** válasza:
100%
A további adalékot olvasva, a helyzet kifejezetten rémisztő. könnyen erőszakossá is fajulhat.
2014. nov. 4. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/82 anonim ***** válasza:
100%
Ez beteges, amit csinál. Minden kapcsolatban van némi féltékenység, de nem ilyen szinten! Ennek kb 1%-a lenne normális. Volt egy exem, pont ugyanezen az úton haladt, mint a te férjed. Eleinte én is szerettem, és lassan raktam össze a dolgokat, hogy nem normális a viselkedése. A következő fokozat nálunk azt volt, hogy már nem csak az én barátaim és családom volt "elkerülendő", hanem a munkahelyem, majd később az ő barátai is, mert "hallja ám, hogy flörtölünk egymással, hülyének nézem?" Persze én is kézzel-lábban próbáltam menekülni, ekkor jöttek az életveszélyes fenyegetések, testi sértés, a családom és barátaim életveszélyes fenyegetése, öngyilkossági kísérlet, bosszú (visszaélt a nevemmel), stb. Nagyon nehéz volt megszabadulni tőle, évekbe telt. Tönkretett fizikailag, mentálisan, anyagilag. Mégis úgy érzem, rosszabbul is járhattam volna.. Ha te mindezt önként vállalod felnőtt nőként (én még szinte gyerek voltam), nem tudom, mit mondhatnák..
2014. nov. 4. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/82 anonim ***** válasza:
100%
2 nő 2gyerek.de nyavajog őt csalták meg elhagyták stb.Közben valamelyik volt exe meg gyógyin élt mellette.Neked nem tűnt fel vajon 2 nő is miért pattant le tőle?Hát te sem vagy nagyon normális vele élsz és igy.Ez egy elmebeteg.Dobáld ki a cuccait aztán menjen ahová tud.El sem hiszen ilyen nő van aki ezt eltűri és ahelyett lépne itt érdeklődik mit tegyen.Ő betegesen féltékeny,te meg életképtelen vagy.
2014. nov. 4. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/82 anonim ***** válasza:
100%

Hát azt hittem az én férjem féltékeny... kedves kérdező

szerintem ez az a kategória mikor már a férjed orvosi segítségre szorul! ez beteges,ijesztő,kicsit sem fair tőle!

amúgy szerintem ezek mellett nagyon esélyes,hogy ő csal meg téged. a helyedben kicsit "kutakodnék" utána,és ha kiderült elválnék.. addig hagyd ott amíg fiatal vagy és nincs gyereketek!!

2014. nov. 4. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/82 anonim ***** válasza:
72%
Elköltözöl.
2014. nov. 4. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/82 anonim ***** válasza:
100%

Ú ez beteges, én félnék hogy erőszakossá válik.

Ha meg akarod menteni a kapcsolatot, állj a sarkadra. Ha engem nem engedne le a boltba, a helyedben eléggé felháborodnék, megmondanám, hogy már pedig lemegyek mert úgy terveztem, és ezt nem más fogja megszabni. Ha nem tetszik hogy a másik ember szabad, nem kötelező kapcsolatban élni.

2014. nov. 4. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/82 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező ha te még ezzel az emberrel vagy te sem vagy teljesen lelkilev pszichológiailag épp. Csak halkan megjegyzem sok ilyen esetettel találkoztam már munkámból kifolyólag a következő lépés az lesz, hogy majd "véletlenül" kezet emel rád, utána meg a következő alkalommal lehet "véletlenül" a konyhakés fog a kezébe kerülni... Ha neked az oké, akkor hajrá! Kihasználni azt lehet, aki hagyja magát...

Nem mellesleg, ha azt mondja, hogy ne menj el, te nem is mész el? Miért? Vagy bezár (mert az már bűncselekmény)? Te így elégedett vagy az életeddel?

2014. nov. 4. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/82 anonim ***** válasza:
100%
Bocs a hibákért, persze nem épp, hanem ép. :)
2014. nov. 4. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/82 anonim ***** válasza:
100%
De mi a túróért csináljátok ezt magatokkal? Ennyire senki nem lehet vak, hogy csak házasság után tűnik fel, hogy elmebeteg módon viselkedik, a korábbi párjai teljesen tönkrementek mellette, stb. Ez meg, hogy idegességében nekiment motorral egy autónak... Egy ilyen emberen mit lehet szeretni? Én tuti kiröhögtem volna, mert ennyire hülye nem lehet egy felnőtt ember. Ennél még egyedül lenni is jobb, fpleg hogy gyakorlatilag te tartod el, nem halnál éhen egy ilyen ballaszt idióta nélkül. Hol az istenben szeditek össze ezeket az pasikat? Nő vagyok, de nem bírom felfogni, hogy egy szabad nő, akit nem az apja házasít össze valakivel, hogy a fenébe élhet egy ilyennel.
2014. nov. 4. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!