Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Betegesen féltékeny a férjem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Betegesen féltékeny a férjem, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Idén nyáron házasodtunk össze. Előtte is féltékeny volt, de nem ennyire. Okot még soha nem adtam erre, nem is lett volna mondjuk lehetőségem. Amióta együtt élek vele, nem egyszer találkoztam a barátnőmmel, akkor is úgy, hogy a férjem nem engedett egyedül, ő is jött velem.


Nem járunk szinte sehova, illetve ő az előző kapcsolatából való 1,5 éves kisfiát látogatja vidéken minden második héten, néha a másik kapcsolatából való 14 éves fiát is magával viszi. Volt, hogy elmentek kirándulni közösen, a férjem, az exe, és a két gyerek.


Amikor ilyen programja van, nekem otthon kell várnom őt, nem mehetek sehova. CSak együtt mehetünk bevásárolni, mindenhova csak együtt. Ha én egyedül hazafelé be akarok menni a boltba, már azon is kiveri a hisztit.

Ha felveszem a telefonom otthon a kezembe, akkor azonnal kiborul, hogy "tele a faszom a telefonoddal, mindjárt kivágom a 8.-ról". Ha meglátja, hogy felmegyek facebook-ra akkor olyan szinten ideges lesz, hogy kirohan cigizni, és inkább duzzog, de azért epés megjegyzéseket vág hozzám. Halkan jegyzem meg, hogy ő is szokott, még a WC-n is reggel. Állandóan figyeli, hogy mikor lépek be, és azonnal rámír, hogy "Lebuktál, itt vagy, nekem meg nem is írsz, jólvan..." és jön a zsarolás része.


Heti egyszer ki szoktunk menni a barátaihoz a térre kicsit beszélgetni, és oda is mindig mennem kell, mert nem maradhatok otthon egyedül, de máshova sem mehetek. Ott viszont senki mellé nem állhatok, és ha valaki odadől mellém mondjuk az autó oldalának, akkor azonnal rákiabál, hogy "takarodj a feleségem mellől".


Félóránként megkérdezi, hogy szeretem-e, vagy csak megjegyzi "nem szeretsz engem"... ezzel is az agyamra megy.


Már megfojt! Munkámból adódóan néha szépen fel kell öltöznöm, olyankor kiakad, hogy "biztos megcsalsz, van valakid, kinek akarsz tetszeni?" ... nem bírom már. Mit tudok tenni szerintetek?


2014. nov. 4. 15:53
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/82 anonim ***** válasza:
100%

#59: Normális ember akkor sem tesz ilyent, hanem a helyzetén próbál javítani. Környezetemben van több olyan férfi, akik kevesebbet keresnek a nejüknél, és mégis normálisak. Különben sem értem, miért lenne evidens az, hogy a pasi keres többet.


A második pedig az, hogy elfeledkeztél arról az apróságról, hogy ugyanezt a beteg játékot már másik két exnejével is eljátszotta.

2014. nov. 5. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/82 Bence_ ***** válasza:

Ennek a férfinak biztosan van mentális problémája.

Mert ők te keresel többet. Ezt nehezen dolgozza fel.

De itt alapvető bajok vannak. Ez a pali teljesen elhanyagolja magát. Felesleges belemenükülni abba, hogy ő nem tehet a dolgokról. Mert tehet, az ő döntései határozzák meg az életét.

2014. nov. 5. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/82 anonim ***** válasza:
100%
Nem mondtuk, hogy hü..e liba lennél! A válaszaidból lejön, hogy egy teljesen értelmes, mély, és jó érzésű ember vagy. De ne hagyd már magaddal ezt tenni, a jó ég áldjon meg! Felismerted, tudod, hogy nem elfogadható, nem normális élet ez amiben mellette élsz, lépj. Válj el tőle. Hidd el nem lehetetlen, és van élet utána is. Vele mi lesz? Oldja meg, felnőtt ember! Menjen a szüleihez, vagy ahova akar, foglalkozzanak ők ezután a problémáival. Vagy vonassák gyámság alá, ha annyira beteg, hogy nem tud felelősséget vállalni magáért, a tetteiért. Én írtam, hogy a saját csapdádban vagy, mert azt érzem, nem vagy biztos benne, hogy lépned kellene, azzal foglalkozol, hogy utána jaj, mi lesz vele. Kit érdekel? A te életed tönkremehet mellette? Veled ezt teheti csak mert ő nem normális? Gondolkodj már kicsit! Ha megerősítésre vártál, szerintem itt megkaptad. Döntened, lépned viszont neked kell. Nem hinném, hogy a válaszolók az érzéseidet ne értenék, meg, de ebbe bele lehet süppedni, és megvárni míg tényleg maradandó károkat okoz benned ez az ember. Szerintem nem kellene ezt megvárnod. Te már az alapvető emberi jogaidtól meg vagy fosztva, rabnak érzed magad. És az is vagy mellette. Tegyél ez ellen, lépj ki, a saját érdekedben.
2014. nov. 5. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/82 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is volt egy ilyen barátom, csak mi nem laktunk együtt szerencsére, mert 17 éves voltam. Nem akart sehova elengedni, nem akarta, hogy találkozzak a régi ismerőseimmel, azt mondogatta, hogy ők fontosabbak nekem, mint ő? Közben semmi mást nem csinált, minthogy szidott folyamatosan, kiröhögött, kigúnyolt az ismerősei előtt. Amikor szakítottam vele akkor azt mondta, hogy megöli magát, mert így nincs értelme az életének, de előbb engem, mert ha az övé nem lehetek, akkor másé se legyek. Jó aztán nem csinált semmit, csak naponta hívogatott, a sulim elé jött könyörögni, de akkor is még a fenyegetés is nagyon durva. Tudod hogy hívják az ilyet? Pszichopata (antiszociális személyiségzavar), keress rá, ők ilyenek, hogy nem képesek szeretni, náluk a szeretet a teljes birtoklással egyenlő, egy tárgyként, trófeaként kezelik a másikat, ami az övék és azt csinálhatnak vele, amit akarnak.
2014. nov. 5. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/82 anonim ***** válasza:
Így van 74. Tripla like!
2014. nov. 5. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/82 anonim ***** válasza:
100%
Ja és a legjobb részt ki is hagytam, ő persze azzal találkozott, akivel akart (végül is én is, mert nem hagytam magam zsarolni, csak állandó viták voltak emiatt), és neki volt egy lány ismerőse, akivel elég jóban volt. 1,5 hétig zaklatott a szakításunk után, aztán egyik napról a másikra abba hagyta. Egy ismerősével íratott nekem, hogy egyébként ő összejött azzal a csajjal. Szóval simán meg is csalhatott, kinézném belőle.
2014. nov. 5. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/82 Bence_ ***** válasza:
38%

Annak vagyok híve, hogy jóban rosszban.

De! Ezt neki is akarnia kell. Ameddig nem ér le a fenékre és nem jön el az a dötés, hogy akkor most már felfelé megyünk addig te csak irgalmatlan energiával, önfeláldozással húzód azt az időt ameddig ő le nem ér.

2014. nov. 5. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/82 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sürgősen megszabadulnék tőle.


Ismerkedtem tavaly egy fiúval. 3 hét után inkább megszabadultam tőle (nem ennyire durva dolgokat produkált, de érzékeltem rajta, hogy nem 100-as). Amit a férjed csinál az abszolút nem normális. Nem egy tárgy vagy, egy kedves és jószívű nőnek tűnsz. Ne elégedj meg egy ilyen semmirekellővel!


A leírtakból egyébként simán azt is kinézem belőle, hogy "véletlen" megütne, ha nemet mondanál neki. Gyorsan el kell hajtani és keresztül nézni rajta, ha utána hirtelen elkezdi adni a szépet. (Az kamu csak olyankor, épp elég ideje lett volna kedvesnek lenni).


NAGYON GYORSAN MENEKÜLJ TŐLE!

2014. nov. 5. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/82 anonim ***** válasza:
100%
De még ha tényleg beteg is lenne, és ne tehetne a viselkedéséről, akkor sem írja elő semmilyen törvény, hogy a bokszzsákja légy. Jogod van a biztonságodhoz.
2014. nov. 5. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/82 anonim ***** válasza:
100%

Nos, alapból nem kellett volna ilyen emberhez hozzámenni.


Mit tudsz tenni? Elmondod neki szép nyugodtan, hogy ő nem tilthat meg neked semmit. Ha akarsz akkor elmész otthonról, barátnőzni, barátozni, stb stb.

Ha nemet mond, ne közöld vele mikor, hova mész, csak amikor akarsz menj a dolgodra. Ha utólag balhézik akkor balhézik. Szoktasd hozzá, hogy nem főnök/csicska viszonyban vagytok, hanem férj és feleség viszonyban, ahol egyenrangúak vagytok. Egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyen típusú ember akár agresszív is lehet, ha nem az van amit ő akar, vagy szakítanak vele.


Ha nem működik semmi, akkor nem kötelező vele maradnod.

2014. nov. 5. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!