A férfiak tényleg azt hiszik, hogy a házimunka a nő dolga?

30.

Valószínűleg igazad van. Sőt, szinte biztosan. Csak azt nem tudom, ha ez így van, miért éreztetik velem sokan azt, hogy nem érek annyit, mint mások? (Mindkét nem, szinte bármilyen korosztály). Még a rendesebb emberek is inkább csak sajnálnak, vagy ilyesmi, de ez is kicsit olyan érzést ad, mintha azért tennék, mert én nem érek annyit, mint a "normális emberek".

Én pedig próbálom a helyes utat járni általában, hibátlan lenni a kommunikációban és a társas szituációkban, de valahogy sosem érzem azt, hogy bármikor is befogadtak volna bármilyen téren is. Maximum azt, hogy "jobb híján, jó vagyok", ha épp nincs kéznél jobb.

És a kérdéssel kapcsolatos egyetlen dolog ebben az, hogy hallok olyanokról akik szerintem rosszabbak, mint én és mégis boldogok. Sokszor sikeresebbek is, mint én. Miért? Hogyan? Viszonylag sokszor megkapom, hogy értelmes vagyok, relatíve rendes - illetve még pár kellemesebb jelző - mégis én vagyok depressziós, én vagyok annyira szegény, hogy lassan belehalok és én nem tudok boldog lenni. Hogy van ez? Kőbunkó (most ezt a réteget emelem ki a csoport egészéből, szóval ez most nem a csoport egészére vonatkozik) munkások többet keresnek, mint én, boldog szerelmi kapcsolataik vannak, holott írni alig tud némelyik és tőszavakban kommunikálnak. Tőlem rosszindulatúbb személyek élnek boldogan és úgy, hogy elismerik őket. Miért én kerülök mindig legalulra? Tényleg nem érek semmit? Jó, a depressziótól nem tudok szabadulni, meg pénzem sem lesz sosem, de ezen felül igyekszem rendesen élni, és megfelelni mindenkinek annyira, amennyire még épp ildomos, és csak olyan szinten, hogy az még nekem ne okozzon nehézséget vagy hátrányt.

#31 Te miről beszélsz?! Ki szólt egyáltalán hozzád és legfőképpen minek kötözködsz? Ennyire frusztrált vagy?

Én Edricusnak válaszoltam arra vonatkozóan, hogy messze nem igaz az az állítás, hogy minden nőnek "menő" pasi kell, hisz tudod, ez is egy gyönyörű általánosítás, ahogy az sem igaz, hogy ritka az a férfi, akinek derogál a házimunka (feltűnt, hogy itt pont a férfiakat védem, vagy a frusztráltságodtól nem láttad?), na meg az ún. menőség nem zárja ki a háziasságot.

Sehol egy árva szóval NEM általánosítottam, hanem a SAJÁT környezetemben lévő rengeteg nőből kiindulva mertem kijelenteni, hogy baromira nem igaz, hogy minden nőnek a menő csávó kell! Fel nem foghatom miért kell itt is rögtön kötözködni, de nem is számítottam másra...

#33: Miről beszélek? Hát arról, hogy mennyire beszűkülten beszélsz egyes témákról.

Ki szólt hozzám és minek kötözködöm? Öhm... Ez egy olyan oldal, ahova bárki írhat és bárkihez hozzászólhat.

Frusztrált vagyok, mert hozzászólok a kérdéshez, pont ÚGY, MINT TE? Maximum akkor vagyok frusztrált, ha te is. Nem, nem vagyok az, csak vicces ez az álszent szint. És csodálkoztok, hogy ilyen válaszok esetén szegény Edricus még mindig nem veszi észre, hogy miért nem tud összehozni egy normális kapcsolatot.

Én sem számítottam tőled másra, mint a szokásos esti csúsztatásokra. A te környezeted mindig ideális és csodálatos, amikor mesélsz róla.

#32 Én tényleg sajnálom, hogy így érzel, eléggé az érződik az írásodból, hogy be vagy fordulva és meglehetősen depressziós vagy. Ezen mindképpen segíteni kellene, mert magától nem hiszem, hogy el fog múlni. Vagyis nem vagyok szakember, nyilván ő jobban értene a témához, de amiket és ahogyan írod, elég lehangoló, hogy ezt érzed.

Tudom klisé, de egyszer te is találni fogsz egy lányt, aki megbecsül, de mindenekelőtt magadban tisztázd azt, hogy nem vagy értéktelen. Minden ember értékes a maga módján!

Sokszor nem igazságos az élet, ez tény, de az sem jó, ha ennyire negatívan állsz a dologhoz. :(

#34 Miről beszélek beszűkülten? Normálisan válaszoltam a kérdésre, igen hihetetlen módon le mertem írni a saját tapasztalataimat és mertem reagálni arra, hogy ritka a házias férfi, ha mégis az, akkor meg nem menő, mert a nőknek elviekben az kell. Hagyjuk már. Értem én, hogy behisztiztél, mert lepontoztak, de ezt ne rám vetísd már ki! Nem szólítottalak meg, semmi általánosító dolgot nem írtam, te mégis ujjal mutogatsz rám és vádaskodsz. A semmin pörögsz. Inkább magadban tedd rendbe a dolgokat, ne idegen embereken vezesd le a saját problémáid. Vagy ha már muszájnak érzed, akkor tedd kulturáltan és kötözködés nélkül.

Eleve nem ez volt a téma, nem értem miért beszélünk még mindig erről.

#36: Nem hisztiztem nálad jobban, nem pörgök nálad jobban, nem általánosítottam nálad jobban, ne vádaskodok nálad jobban, nem kötözködöm nálad jobban és még rendben is vagyok.

Az a baj, hogy itt teljesen lényegtelen a téma. Ez a kategória este úgy néz ki, hogy a férfiakat simán negatívan lehet feltüntetni, a nőket pedig nem. Van tipped esetleg arra, hogy a #21-es válaszom miért lett annyira lepontozva? Mert hasonlót írtam, mint te, csak nem annyira szétfényezve a nőket.

#37 Felőlem nyomhatod tovább a frusztrált kiselőadásodat, te itt te vagy az egyetlen, aki ovisokat megszégyenítő módon hisztizik itt a semmin és kötözködik, mert láthatóan nincs jobb dolga. NEM általánosítottam, Edricussal kommunikáltam normális hangnemben, NEM én szólítottalak meg a 30as kommentedben egyből úgy indítva, hogy "Te amúgy miről beszélsz?" és nem én pörgöm azon, hogy valaki le merészelte írni a saját tapasztalatait.

Semmi általánosítást nem írtam a 30-mas hsz-emben sem! Lehet meg kellene tanulni szöveget értelmezni. Meg mertem kérdezni Edricustól ugyan mit takar számára a "menő" férfi kifejezés és válaszolt a 28-asban. Láthatóan nagyon magányos és depressziós, így nem akarok belerúgni véletlenül sem, de ott bizony ő volt, aki általánosított, megint jött a sláger, hogy a nők csak a felisten, harsány, középpontban lenni férfiakat veszik észre, de mindenképpen ők kapnak előnyt a többi férfival szemben. Erre válaszoltam, erre jössz te és nekiállsz kötekedni. Nem is értem őszintén.

Részemről túl van tárgyalva a téma, de te nyugodtan rágódhatsz rajta tovább és érvek helyett nyugodtan mutogathatsz rám ujjal, ha erről jobban érzed magad. :)

35.

A legrosszabb, hogy elhúzódó depressziós időszak ez, már több, mint egy éve tart, nagyon kicsi szünetekkel. Régen azért jobb arányokkal bírtam, és volt bennem valami olyan "erő" belül ami segített - én a reménnyel azonosítom. Hittem, hogy még lesz jobb a jövőben. Csak eljött a jövő és nem lett jobb. És aztán megálltam és végiggondoltam, hogy "mi az amire várok, mi az amire vágyok, mire számíthatok az élettől?" És a válasz amit találtam nagyon lehangolt, mert az az, hogy "semmi" és "semmire".

Pszichológiai szakrendelés a városomban nincs. Volt még régebben egy nem túl kedves orvos, de vagy nyugdíjba ment, vagy elköltözött, de tavasz óta "ideiglenesen szünetel". Szerintem már nem fog visszatérni. A magánorvosokra pedig nincs pénzem, mert nagyon kevés a fizetésem. Nem tudom tudnának-e újat mondani, mivel azt tudom már, hogy az értéktelenség-érzése az apámmal rossz kapcsolatomból ered, mert soha nem dicsért meg vagy csak viselkedett úgy, mint egy törődő apa. Csak levegőnek nézett vagy bántott. Felvételek igazolják. Nem segített az sem, hogy az óvodában majd az iskolában is ez történt, általában - egyszerűen nem hallottak meg. Mindenki üvöltött állandóan és adták elő magukat. Én nem szeretnék és nem is tudok így tenni.

A depresszióm alapja pedig a szegénység és az, hogy elrontottam az életem - már menthetetlenül, úgy érzem. Ha nem lennék depressziós akkor kétségbeesett lennék, az anyagi problémáim miatt. És az az érzésem, hogy ezen már késő változtatni.

És még ezekkel együtt is volt két "futó" kapcsolatom a múltban, iszonyatosan jó ezekre az időkre emlékezni (bár picit fáj is, mert tudom, hogy ilyen már nem lesz). Észre se venném, ha lehetőségem lenne valakivel kezdeni. És még ha sikerülne is, nem tudnám elhinni. Ha azt mondaná szeret, megkérdezném, hogy "De hát mégis... miért?" Ha nem lettem volna gyáva exeimtől is megkérdezhettem volna, mert szerintem mindkettejüknél volt valami "nem hozzám köthető" oka. Csak szerencsém volt velük. Olyan szerencse, amit nem érdemeltem meg. Nem is tudtam megbecsülni - vagyis ez így nem igaz, inkább úgy, hogy nem tudtam mit kezdeni egyikőjükkel sem. Sosem tudtam felszabadulni, mindig próbáltam nagyon tökéletesnek látszani, hogy ne ábránduljanak ki vagy jöjjenek rá, hogy mennyire hitvány is vagyok. (Gyáva, félénk, ügyetlen és milyen ügyesen kerülöm el a problémákat - ezt sokan sunyiságnak értékelik)

Summa summarum: Remélem igazad van és egyszer eljön a pozitív fordulat, de nem tudom már ezt úgy elhinni, mint mondjuk 2-3 évvel ezelőtt. És félek a jövőtől. Nagyon. Sokszor inkább menekülnék már.

#38: Köszönöm, hogy nem adtál egy kérdésemre sem választ. Szokásod.

És további sok sikert, hogy Edricus ezután se tudjon normális kapcsolatot kialakítani.

Jóéjt!

38.

Igazad van, ott valóban általánosítást használtam. Általában igyekszem kerülni - legtöbbször sikerül, kivéve ha személyes érintettségem van. Olyankor győzedelmeskedik a bennem élő kisebbrendűségi érzés. Nagyon rosszul viselem azt, hogy kevesebbnek érzem magam másoknál. Ezért élek nagyjából rejtőzködve. Kivéve a munkában. Ott nagyjából kedvelnek is (kivéve akiket nem szeretném, hogy kedveljenek), de nem tudom hogy ez a kevés - talán létező - értékesebb tulajdonságom miatt van-e, vagy csak sima udvariasság, a társadalmi protokoll része, illetve az, hogy általában segítek másoknak (nem szolgalelkű módon, csak amennyire helyesnek érzem). De sokszor érzem azt, hogy nem hiányoznék, ha elmennék onnan.