Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme folytatni?

Figyelt kérdés

24 éves nő vagyok, a párom 31 éves. Több mint 2 éve együtt vagyunk már. Az utóbbi időben rengeteget veszekedtünk, mert kiderültek róla dolgok, amiket én végül el tudtam neki nézni és könyörgött nekem a tiszta lapért.(De rengeteget hisztiztem és féltékenykedtem, ellenőrizgettem)

Most a nyaralásunk után kijelentette, hogy nem szerelmes belém, de nagyon szeret, ezért nem tudja, hogy mit csináljon. Azt mondja, hogy nem akarja, hogy az legyen, hogy elvesz feleségül és ha már lesz egy gyerekünk akkor hagyjon el. Nagyon jól érzi magát velem, de volt amikor nem érezte (amikor nem hagytam már élni sem).

Most abban egyeztünk meg, hogy nem beszélünk egész nap (csak reggel és este). Nem láttam, még soha sírni, de amikor ezt így elmondta, ő is sírt. Gondoltam arra is, hogy megijedt ettől az egész elköteleződés dologtól, mert előtte már nagyon sokat beszéltünk közös életről, eljegyzésről és hogy ha összeköltözünk, majd gyűjtögetünk az esküvőnkre. Ezeket mindig ő hozta fel témának.

Privát üzenetben szívesen mesélek többet is.

Szerintetek van még esély arra, hogy folytassuk?



2021. aug. 9. 14:08
1 2 3 4 5 6 7
 51/67 anonim ***** válasza:
92%
Lényeg hogy lecoptad
2021. aug. 21. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/67 anonim ***** válasza:
86%

Már ne is haragudj kérdező. De az, hogy 200 km-t utazott nem kellene annyira nagy számnak lennie. Egy normális kapcsolatban alap ahogy az is, hogy elmentetek valahova. Ettől ne hidd azt, hogy megváltozott. Gondolom a srác megkapta amit akart megy haza, és megint jön a rád ijesztés...

Tudod öcsém is távkapcsolatban él, és teljesen normális hogy utazik a barátnője miatt. Mellesleg sosem mondott a lánynak olyat, hogy rá ijeszt, és olyat sem hogy nem tudja szereti-e...


Szóval a barátod kihasznál, és ki is fog.

2021. aug. 22. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/67 anonim ***** válasza:
100%
Te vagy a ló a szamár helyett.
2021. aug. 27. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/67 anonim ***** válasza:
100%
Bocsánat, a szamár a ló helyett... 🙄😏
2021. aug. 27. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/67 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem inkább csak megszokásból nem akar változást.. megszokta hogy mellette vagy... de ha már nem szeret. Nem sok értelme van.. csak azért mert megszoktátok egymást.. szerintem lépjetek tovább eleinte biztos rossz lesz.. de fogsz találni egy olyan embert aki fog szeretni. És értékelni.felesleges olyan emberre pazarolni az időt aki nem szeret. És az idő megy.. többet érdemelsz..
2021. szept. 3. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/67 anonim ***** válasza:
100%
Sztem meg ha te többet akarsz az élettől vagy is van terved család gyerek akkor minek vagy egy olyan emberrel aki nem tudja 31-en hogy mit akar plusz sztem csak szórakozik veled. Én a helyedben faképnél hagytam volna ha ilyet mondott volna nekem. Oké hogy 24 - éves vagy de az idő repül és egyszer csak azon kapod magad hogy minek tartottam ki egy olyan ember mellett aki csak szórakozik velem nem tudja hogy mit akar. Sztem meg őt kellene megilyeszteni és akkor kiderülne hogy mennyireszeret. A múlt az múlt kit érdekel hogy vele mi történt mikor rendesen vissza él vele. Nem igyekszik nem tesz olyan dolgokat ami arra késztetné az embert hogy mellette maradjon. A leirasodbol ezt vettem ki.
2021. szept. 10. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/67 anonim ***** válasza:
100%

Ez a nem beszéltek reggel es este csak azt felejtsetek el. Azt kell merlegelni hogy azok a dolgok amik kiderultek rola gondolom flort vagy megcsalas azt te bar elnezted de utana feltekenyen ellenorizgetted. Illetve az is tobbmindent elmond hogy nem szerelmes beléd. Szoval a szereter az onmagaban keves. En biztos nem maradnek egy kapcsolatba ahol pl. Megcsaltak, es azt mondjak csak szeretnek.


De az hogy te hogy latsz dolgokat az megint kulonbozo. De hogy akar tiszta lapot a pasid ha csak szeret? A masik hogy az allando kontrol a reszedrol ami most ugyan eltunt de csak valami apro dolog es megint elojon az nem tul kapcsolat epito, kapcsolat megtarto, latszik hogy elnezted neki de mar nem bizol benne.

2021. szept. 10. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/67 anonim ***** válasza:
100%
*szeretet
2021. szept. 10. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/67 anonim ***** válasza:
100%

Fu hat elolvastam. Az necces amit a pasid mondott hogy ugy latja jot tett neked a rad ijesztes. Ez meg viccnek se mondhato ha annak szanta akkor inkabb nem mondok semmit. De azert te is tulzasba vitted ahelyett hogy realisan gondolkodtal volna. Elso szerelem ertem en de azert onbecsulesnek fontosnak kene hogy legyen. Azert arra kivancsi lennek hogy megis milyen szep dolgokat irt neki mikozben a volt baratnoje mar babaprojectet tervez a parjaval es kozos hazat vettek.


Szeret de nem szerelmes beled. Akkor ugyan kibe szerelmes? Ne haragudj de ez a mondat rad nezve nagyon banto.

Vagy osszezavarodott hirtelen megijedt mert fel hogy a megszokott kapcsolata szakitas lesz. Szerintem csak szeretetre nem lehet alapozni hazassagot. Ja ellesztek egymas mellett de ha rajon o vagy te hogy ez nem az igazi es mar gyerek is van akkor a gyerekkel fogtok kitolni leginkabb utana sajat magatokkal.Neked kell tudni mit akarsz csak egy dologra figyel ezek utan ne legyel naiv.

2021. szept. 10. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/67 anonim ***** válasza:
100%
Menekülj!!
2021. szept. 11. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!