Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a helyemben? Ugy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben? Ugy érzem, hogy már nem szeretem a feleségem, csak mint barátot!

Figyelt kérdés

Van egy 1 éves gyerekünk és mióta megszületett azóta úgy érzem eltávolodtam tőle. Főleg az miatt érzek igy hogy a szülés után több mint fél évig nem volt semmi szex, akkor ő nem kivánta, most meg én érzem úgy hogy unalmas a szex és nem hoz lázba a tudat hogy pl este szexelünk.

Már nem is találom olyan vonzónak mint régen és ezt ő is sejti. Felszedett pár kilót amin dolgozik de eddig eredménytelenül.


Eszembe jutott hogy milyennek képzeltem a kapcsolatunkat az elején és hogy ahhoz képest hol tartunk. Ő akkor fejezte be az iskolát mikor összejöttünk és azt gondoltam hogy majd mindketten dolgozunk, keresünk pénzt és itt külföldön kényelmesen megélünk majd. Ellenben ő nem igazán törte magát hogy munkát keressen és csak részidős állásai voltak a szülés előtt, pedig tudja hogy én egyedül nem keresek olyan jol. Viszont ha ő is megkeresne ennyit, vagy megkeresett volna ennyit a szülés előtt akkor előrébb lennénk. Sok rajtam a stressz hogy hogyan oldom meg az anyagiakat a jovőben, főleg hogy van egy gyerekünk, a feleségem meg nem tervez visszamenni dolgozni egy jópár évig, sőt az az érzésem hogy soha. Otthon azt látta hogy anyukája soha nem dolgozott és apósom fizet mindent, pedig ő sem keres olyan jol, többet mint én, viszont több a költsége is.

Egyenlőre telik mindenre de nem tudok félretenni annyit amennyit szeretnék, hogy később jobb környéken lakhassunk.


A feleségem sok mindenben korlátoz és szerinte amit megkeresek pénzt az közös és ha én elköltök pl 500-at akkor ő is elkölthet annyit. Nem értékeli hogy van fedél a feje felett, tele a hűtő, otthon van a gyerekkel, nem dolgozik(itt nincs gyes), van autoja, én meg teljes állásban dolgozok, sőt még hétvégén is. Volt egy nagy vitánk is mikor egy nagyobb összeget elköltöttem magamra. Mindegy hogy mi az, a lényeg hogy nem luxus és egészségügyi dolog ami megkönnyiti az életem és a munkámat is.

Másik példa hogy évente egyszer szeretném meglátogatni a szüleimet, mivel ők sem fiatalok már, ki tudja hányszor látom még őket. A repülés innen drága, főleg ha az egész családdal megyek. Mondtam neki hogy elmennék egyedül, neki úgy sincs senkije Magyarországon és úgy nem kerül olyan sokba. Viszont ő ezt nyaralásnak fogja fel és szerinte akkor őt is megilleti egy utazás valahova. De a lényeg pont az hogy ne keruljon 2szer 3 szor annyiba az utazás amit természetesen nekem kellene fizetni mert neki semmi bevétele nincs.


A pénzről hiába beszélek vele, hajthatatlan, csak az emlegeti hogy anno ő is keresett pénzt, viszont ha igazságosan elosztanánk a költségeket akkor a költségek felére nem lett volna elég az ő fizetése.


2022. szept. 20. 03:25
1 2 3 4 5 6
 31/56 anonim ***** válasza:
100%
Hol laktok ti, hogy ilyen áron vannak a jegyek?
2022. szept. 20. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/56 anonim ***** válasza:
13%
Csak azzal vagy megáldva mennyit van a gyerekkel kettesben. DOLGOZIK ha nem tudtad volna elvolvasni az asszony meg ül a semmibe. Hiába sipítozol itt ezzel hogy a kérdezőt akarod lehúzni. Bakker megkeresi azt a rohadt péntt eltartja a családot és sajnáltok tőle valamit amit magának vesz? Hát álljunk már meg hova tart ez a világ hogy szerinted normális ennek a nőnek a viselkedése? Gondolom akkor te is hasonló lehetsz azért azért kötekszenek egyesek itt a kérdezővel. Biztos hogy munka mellett is tud időt szánni a gyerekére. Én nem egyáltalán nem elhanyagolás az hogy a gyerekem eljátszik egyedül miközben én megfőzöm a vacsit a páromnak aki keményen dolgozik azért hogy mi jó életet éljünk. Furcsa mód én tudok ezért hálás lenni és nem verem ki a balhét ha néha elmegy szórakozni egy napot mert hétfőtől péntekig 12 órát dolgozik és mellette tud a gyerekkel még este foglalkozni. Nagyon le akarjátok minősíteni a kérdezőt csak nem tudom mi jogon. Simán elválnék a fenébe ettől a pióca nőtől aztán kezdjen magával amit akar az ingyenélő anyjával együtt.
2022. szept. 20. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/56 anonim ***** válasza:
40%

Pár nőstény igen elvan itt tévedve.

Csak azt felejtik el hogy azt a pénzt meg is kell ám keresni. Gondolom erről sem ezeknek a nőknek sem a kérdező feleségének nincs fogalma mert sose dolgozott rendesen.

Alapvető logikai gondok is vannak. Legyen felesbe a gyermeknevelés? Oke, de akkor a nőci is menjen vissza dolgozni, nem az hogy mèg szerencsétlen pénzkeresőre mégtöbbet stócolni hogy anyuci pihenhessen.

Komolyan én sem értem hova tart ez a világ, dehát tőle mit várunk… ha otthon is ezt látta…

2022. szept. 20. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/56 anonim ***** válasza:
44%

Képzeljétek már el a tesztoszterontúltengésben, hogy ti vagytok otthon, vért izzadok, üvöltést hallgattok, a párotok után takarítotok, a gyereket kimossátok a szarból, fáj a hátatok a ringatástól, abból vásároltok, amit apárotok néha csepegtetet, mindenre kérnetek kell, majd a párotok hazaállít egy balenciaga 200ezres táskával úgy, hogy hétvégén sem csinál se házimunkát, se gyerekezést, megsimizi az arcotokat, benyomja a kaját, amit visító gyerek mellett csináltatok, lenyom egy puszit a gyereknek, majd mondja, hogy tegyétek tisztába, mert fáradt a munka után, és megy pihizni, hogy hétvégén se legyen otthon.


Mindezt miközben tudod, hogy mondjuk könyvelő, vagy beszerzésen van, a nap nagy részében kellemesen elkávézgat a kollégákkal, naponta posztol 2-3at a kávézásról, étteremben eszik a többiekkel, és van ideje elolvasni a napi híreket, miközben pletyiznek a haverokkal, neked meg nincs kihez szólnod napokon, heteken, hónapokon át.


Fordított szerepben nem bírnátok, és totál nulla az empátiátok is. Melyik volt már itt a hozzászólok közül több napot a gyerekével kettesben?

2022. szept. 20. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/56 anonim ***** válasza:
77%

32, 33: Egy kis gyereket 3 óránként kell szoptatni, este is, nem számít, hogy akkor aludnál. Naponta többször tisztába kell tenni, emelgetni, szórakoztatni, amíg el nem alszik, kivinni a friss levegőre. Ha sír törődni vele, amíg meg nem nyugszik. Itt nincs olyan, hogy hazaérsz a 8 órás munkából és csinálod amihez kedved van, mi több hétvégén sincs szabadod! Hogyha ehhez hozzájön a háztartás vezetése, akkor aztán végképp nincs szabadidő, ráadásul ha nincs aki vigyázzon a kicsire, el se tudsz menni otthonról.


Ennek tükrében gondolt át amit írtál!

2022. szept. 20. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/56 anonim ***** válasza:
19%
Senki nem beszélt itt csecsemőről. Egy éves a gyerek az már bőven jön megy játszik. De tudjátok mit? Nem kell gyereket vállalni ha csak nyavajogsz miatta. Főleg akkor nem ha tudod hogy a férjednek milyen a munkája és neked így nem fűlik a fogad az egészhez. Senki nem tart a fejedhez fegyvert hogy szüljél. Megszülted akkor neveld fel. Nem tetszik hogy aki dolgozik kevesebb időt fordít rátok? Akkor cseréljetek majd ő otthon marad te meg mehetsz dolgozni. Feszt csak a nyavajgás komolyan. Minek kell gyerek ha csak teher? 🤔
2022. szept. 20. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/56 anonim ***** válasza:
96%
36: Nem talált, férfi vagyok és egyáltalán nem gondolom úgy, hogy egy apának semmi szerepe a gyereknevelésben. Ahhoz, hogy valaki gyereket szüljön, neked meg kell csinálni, ha nem akarsz gyereket, használj óvszert! "Senki nem tart a fejedhez fegyvert", hogy gyereket csinálj!
2022. szept. 20. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/56 anonim ***** válasza:
76%
Hát te nem vagy normális. Alapból kevesebbet foglalkozik az az ember a gyerekkel, aki dolgozik, mert 8 órát minimum távol van. De UTÁNA már igenis vegye ki a részét a gyereknevelésből, ha már a házimunkából nem képes. Tudtommal ő is gyerek szülője nem varázslatos önmegtermékenyítő módon szülnek a nők, mi a f*szért feledkezik meg mindenki arról, hogy annak a gyereknek APJA is van, aki ugyanúgy akarta elvileg a kölyköt. Szobrot ne állítsak esetleg nekik, amiért képesek 8 órát dolgozni, ameddig egy anya az ilyen szerencsétlenek mellett 24 órát nyom le??? B*meg, mi az, hogy neveld fel??? És az az idióta apja??? Az is nevelje fel! Amúgy meg gondolod, hogy ebben a szutykos országban hány ffi ugrálna azért hogy ő maradjon otthon, az asszony meg dolgozzon??? Te ilyen vak vagy?
2022. szept. 20. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/56 anonim ***** válasza:
90%
*36os delikvensnek szólt a komment
2022. szept. 20. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/56 anonim ***** válasza:
3%
Itt a feleségnek teher a gyerek mert kézzel lábbal szabadulna nyaralásokra
2022. szept. 20. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!