Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Visszafogadjam a barátomat?

Figyelt kérdés
Barátjaival ment el(csak fiúk) Balaton Soundra három napra, nekem nem volt kifogásom ellene, a barátjai normálisak és nekik is van barátnőjük, illetve megbíztam benne. Viszont a fesztiválon lefeküdt valakivel, ezt pár nappal a fesztivál után elmondta nekem, nagyon dühös lettem és egyben csalódott, igazából egyből el is költöztem anyáékhoz ideiglenesen. Persze mondta, hogy szeret és nagyom sajnálja de akkor úgy voltam vele, hogy ez a legjobb döntés. Le is tiltottam mindenhonnan, ide is eljött, de nem akartam látni, elküldte apa. Ennek már két hete, viszont az elmúlt napokban úgy éreztem egyre jobban hiányzik, mert még szeretem, és ő egy nagyon fontos ember az életemben. Hat évig voltunk együtt és eddig semmilyen ilyen dolog nem történt, nem voltak problémáink, szerettük egymást. Én 25 éves vagyok barátom egy évvel fiatalabb. Ti visszafogadnátok a párotokat ilyen után?
2018. júl. 25. 22:58
1 2 3 4 5
 11/46 anonim ***** válasza:
100%
Ezek után te tudnál benne bízni a jövőben? Általában azt szoktam mondani, hogy 3gy kapcsolatban kommunikációval minden gond és probléma megoldható, de egy megcsalás az nehéz dió. Ha valakibe szerelmes vagy, tényleg szereted, akkor eszedbe sem jut megcsalni, nincs olyan csábítás, ami hatna. Ha valaki elcsábítható, vagy magától csal meg, az nincs benne teljes szívvel-lélekkel abban a kapcsolatban. Itt az a kérdés, hogy újra felépíthető-e a szeretet, a szerelem, a bizalom. Ritkán tud teljes értékűvé rehabilitálódni egy kapcsolat megcsalás után.
2018. júl. 25. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/46 anonim ***** válasza:
100%
Lehet most talált csak erre kapható lányt. Ha visszafogadod, akkor tudva, hogy te ilyen megbocsátó vagy, még szabadabban léphet félre. Én nem tudnék megbocsátani. Nem lenne értelme, mindig az járna a fejemben, így nem tudnék már szexelni vele. Meg hát, ha neki szabad, akkor nekem is... nem szal
2018. júl. 25. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/46 anonim ***** válasza:
100%

@10: Ebből látszik, hogy már megbocsátottál neki és mennél vissza a kényelmes és ismerős helyzetbe.


Azért tette, mert 6 éve vagytok együtt, jó eséllyel nem volt túl sok kalandja előtted, most viszont ott volt a sok "jó csaj", volt benne pia, dübörgött a zene, partnert pedig ilyen közegben nem nehéz találni. Nem volt ebben semmi érzelem, csak szex, de a megcsalás attól még megcsalás marad.

2018. júl. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/46 A kérdező kommentje:
Inkább ne mondta volna el akkor, nem derült ki volna, mégis minek mondta el? Nem kéne keresztül mennem ezen, ha csendben marad.
2018. júl. 25. 23:23
 15/46 A kérdező kommentje:
13as volt már fesztiválon a barátaival, bulikban is, nem ez volt neki az első eset hogy ilyen helyre megy.
2018. júl. 25. 23:24
 16/46 anonim ***** válasza:
95%

*folyt.

Nem szalasztanám el, ha nekem lenne lehetőségem félre lépni. Így meg semmi értelme.

Ha megbocsátasz, akkor csak úgy, hogy ne legyen benned harag, nincs fölemlegetés...stb. mert akkor úgyse fog működni, hiába fogadod vissza.

2018. júl. 25. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/46 anonim ***** válasza:
100%
Visszafogadod es utana folyamatosan bizalmatlankodni fogsz, elkezded majd a telefonjat es a gepet ellenorizni... Az onbizalmad - a folyamatos feltekenykedes es masokhoz hasonlitas - miatt csokkenni fog. Lehet, hogy most meg szerelemmel szereted, de evek multan hol lenne a bizalomra epulo szeretet, ha mar most eljatszotta?! Ennek kampec, fiatal vagy meg a megalkuvashoz
2018. júl. 25. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/46 anonim ***** válasza:
100%

Azért mondta el mert neki is van lelkiismerete, és tudta hogy mit tett


Én nem tudnám visszafogadni. A laza kapcsolatokban, ahol a felek csak elvannak egymás mellett és amelyeket maximum csak gúnyolni lehet a párkapcsolat címszóval, ott belefér, de egy komoly, érzelmekre alapuló kapcsolatban ez vissza nem fordítható kárt okozó dolog.!

2018. júl. 25. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/46 anonim ***** válasza:
0%
A legegyértelműbb válasz az, hogy NEM! De viszont a 6 év az 6 év. Nem olyan egyszerű véget vetni ennek a kapcsolatnak. Szóval szerintem beszélj vele, de ne bocsájts meg neki MÉG! Adj neki időt, hogy bizonyítson, hogy tényleg csak egy botlás volt, és nem pedig valami más (pl.; nem szeret már, valamit hiányol a kapcsolatotokból stb.). Aztán ha úgy látod költözz vissza, de addig ne. Adnék neki 1-2 hónapot minimum. Mert ha egyből megbocsátasz pár hét után, akkor nem valószínű, hogy érezni fogja a tettei súlyàt és akkor megfogja csinálni többször is. Ha tényleg az első megcsalás volt az még megbocsátható ha minden jó volt ezelőtt, de újra tudnod kell benne biznod, ezért kell bizonyítson, mert ezek után bárhová megy kattogni fogsz rajta (szerintem).
2018. júl. 25. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/46 A kérdező kommentje:
Akkor legalább üljek le vele beszélgetni? Mert én amint megtudtam nem hagytam magyarázkodni se, és nem beszéltünk azóta.
2018. júl. 25. 23:34
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!