Miért megy át sok férfi mogorvába hirtelen miután nem jön össze neki a nő?

145: Te azt reagáltad, hogy arról írsz, amiről akarsz. De ha más teszi, az már nem tetszik? Kezeltetni kellene az istenkomplexusodat! A provokáló önimádó stílusodról nem is beszélve!

Az eredeti témáról szólva: A visszautasítás nem okvetlenül szemétség, de ez a kamubarátosdi igen is az. Egy férfi, aki szeretett volna közelebb kerülni egy lányhoz, de az alkalmatlannak tartja őt erre, ez a férfi fájdalmat érez. Tudod, mi az? A reakcióid alapján fogalmad sincsen, csak osztod az észt.

Egy ilyen fájdalom után gyógyulni kell. Aki ezt nem hagyja, hanem a férfi közelében akar maradni, hogy késeket döfhessen a szívébe, az nem barát, hanem egy szadista szemétláda!

137#

Velem kapcsolatban kissé el vagy tévedve úgy látom.

De az a lényeg hogy a női empátia hiányát nem a férfiak alapvető viselkedésmódjával vetheted össze, hanem csakis a férfiak nők iránti empátiájával. Azaz legfeljebb akkor szólhatnák egy szót is, ha hasonló gyűlölködő módon beszélnék/beszélnénk a nagyon ronda nőkről. De ezt akarhogyan is magyarázod, nem fogsz erre valós példat mutatni, azt a stílust amit ti megengedtek itt magatoknak, én még csak meg sem közelítem!

Különben sem gyűlölködtem én a női nem iránt, legfeljebb az olyan alja emberek iránt (nemtől függetlenül) mint amilyenek az itteni feminácik

A ti köpedelem gyűlölködésetek visz itt mindent, és arról hogy beléd és az itteni nők jórészébe egy fikarcnyi empátia sem szorult, arról nem én tehetek, hanem inkább ti.

147: Ez-az belefér egy egészséges, nem romantikus férfi-nő kapcsolatba. De olyan a világon nincsen, hogy akik közül az egyik alkalmatlannak minősítette a másikat, azok barátok legyenek. A lenézés meghatározója lesz a kettejük közötti dinamikának. Hogy lenne képes egy nő tisztelni egy férfit, aki a szeme láttára és az aktív részvételével bukott meg a minőség egy fokán? Ennél sokkal kisebb hibáktól is megsemmisül egy férfi a szemükben, nemhogy ettől.

Természetesen az én hibám is, hogy hagytam magam tönkretenni a párkapcsolatokban és a "barátságban" is. De okultam a tapasztalatból, ezért mondom itt mindenkinek, hogy ne essen bele abba a csapdába, amibe én. Legyen önbecsülése nemet mondani egy ilyen toxikus szadista barátságra! Egy igazi barát nem bánik úgy a másikkal, mint egy mosogatóronggyal.

"Kezeltetni kellene az istenkomplexusodat! A provokáló önimádó stílusodról nem is beszélve!"

Miről beszélsz? :D

"Tudod, mi az? A reakcióid alapján fogalmad sincsen, csak osztod az észt."

Neked van inkább lenéző stílusod. Képzeld, jól tudom, mi az. Engem is utasítottak el, meg kapcsolatban is aláztak már meg, bántottak is.

Másrészt pedig leírtam 3-4x is már (nem várom el, hogy számon legyen tartva egy anonim oldalon), hogy én megértem, ha egy férfi visszautasítás után kerül engem. Csak azt nem, ha bunkózik, sértegetni próbál.

"Egy ilyen fájdalom után gyógyulni kell. Aki ezt nem hagyja, hanem a férfi közelében akar maradni, hogy késeket döfhessen a szívébe, az nem barát, hanem egy szadista szemétláda!"

Fiatal, 15-20 éves lányként volt olyan, hogy a közelében maradtam barátként a visszautasított srácoknak. Nem én forszíroztam, hanem ők könyörögtek, hogy a barátság legalább maradjon meg. Később azt mondták, hogy már más tetszik nekik, engem már elfelejtettek, és tényleg csak barátság. Naiv tiniként hittem nekik, később pedig jött a kiborulás, hogy miért xy-al akarok együtt lenni, mikor ő olyan csodálatos. De soha nem akartam szadizni senkit.

Ma már tudom, hogy ilyen esetben nem létezik barátság.

Azt is én írtam, hogy kínos nekem, ha egy számomra kedves személy érzéseit nem tudom viszonozni és kvázi muszáj vagyok megsérteni őt. De ettől még a bunkózást, meg a személyes titkaim ellenem fordítását nem tudom megérteni (azért ezt hozom fel példának, mert történt ilyen).

"én megértem, ha egy férfi visszautasítás után kerül engem. Csak azt nem, ha bunkózik, sértegetni próbál."

Ez oké. Csak a vita tárgya nagyon más volt eddig. A bunkózás nézőpont kérdése is lehet. Ha nem áll szóba veled, az egészséges önvédelem.

"Nem én forszíroztam, hanem ők könyörögtek, hogy a barátság legalább maradjon meg."

Igen, ez a verzió is gyakori. Ennyi idősen nagyon kétségbe tudnak esni a fiúk. Még egyszer mondom, van szívük, éreznek, szeretnek, szenvednek.

"később pedig jött a kiborulás, hogy miért xy-al akarok együtt lenni, mikor ő olyan csodálatos"

Érdekes, én ezt attól a lánytól tapasztaltam, aki engem selejtezett. De azért elvárta volna, hogy én baráti alapon hűséges legyek hozzá, miközben ő minden hétvégén más tökéletesség előtt térdel a vécében.

151

Feltételezem, ez a komment nekem szólt, habár nem én voltam a 145-ös válaszoló, hanem éppen te. Ironikus ez a kis melléfogás... :D

Tévesen azt feltételeztem rólad, hogy képes vagy egy normális, emberi hangnemben folytatott vitára, de nem először becsülöm túl a sértett, gyakorizó férfiakat. Ne hibáztasd magad, ezért csakis én vagyok a felelős.

A tény, hogy következetesen nem válaszolsz egy igen fontos kérdésre, és tendenciózusan mellőzöd bizonyos felvetéseimet (érvlési hiba), helyettük viszont számba adsz olyan állításokat, amik tőlem biztosan nem hagzottak el (érvelési hiba), a saját sértettségedet használod érvként (érvelési hiba), aztán amikor nem hatódom meg tőle, akkor sértegetni kezdesz (érvelési hiba)... sokat elárul rólad. A racionalitásukra és intellektusukra oly' büszke férfiak úgy tűnik, gyengébb vitapartnerek, mint egy hisztis kölyök. Én vagyok a legcsalódottab, hidd el.

Nem a pszichiátered vagyok, hanem a vitapartnered voltam: nem érdekelnek a sérelmeid, ha a vita szempontjából irrelevánsak.

Némi pártatlanság és éleslátás... Csak ennyit vártam...

Igen, tényleg elrontottam a számozást.

Annyiban igazad van, hogy a partnerem bicskanyitogató stílusa ellenére is nyugodtnak kellene maradnom, ez viszont sokszor nem sikerül. Ahogy gyanúsítgatod a férfiakat és eleve eldöntöd róluk, hogy csakis rossz szándékú lehet a közeledésük, az kiverte nálam a biztosítékot. És még csodálkozol a felháborodásomon. Egy nálam bölcsebb ember a helyeden tudott volna kezelni téged anélkül, hogy foglalkozott volna azzal az égbekiáltó kettős mércével, amivel támadsz.

Az élet rendszeresen rácáfol a feminizmusra. A siker mindig a cselekvő férfiaké. Nők terén is. Akik próbálnak megfelelni ennek a beteges eszmének, azok kudarcra vannak ítélve. Sajnálom őket, mert teljesen kiherélik magukat azt képzelve, hogy ez a jó. És itt nem a szexualitásra utalok, hanem a férfi fő erényére: a cselekvő erőre. Ami valóban kell a nőknek. Ez az oka, hogy a barátsággal bohóckodó, nőjogi mozgalmakat álmából felkeltve is tudó, randi előtt a lányt a szabadságjogairól és a főbb erőszakvédő szervezetek telefonszámáról informáló, megcsalást és erőszakot is eltűrő impotens lúzer kis szójafiúcska - a feminizmus ideálja - maga is gúly tárgya a nők szemében.

Olyan ez, amikor már régóta diétázol és 1-2 napig elvagy a salátával, de hiába vannak kiszámolva a kalóriák, egyre jobban éhezel valami tartalmas, ízes ételre a mindenmentes jellegtelen semmilyen kaják helyett.

"Ahogy gyanúsítgatod a férfiakat és eleve eldöntöd róluk, hogy csakis rossz szándékú lehet a közeledésük..."

Légyszíves, idézd a sort, amiben ezt tettem.

"Én: Fáj neki, hogy a nő szemében értéktelen. Igen, van szíve a férfiaknak. Igen, éreznek, szeretnek, csalódnak, dühösek, szomorúak. Emberiek.

Te: Már amelyiknek. :)"

A már amelyik kifejezést egyértelműen a kisebbségben levő dolgokra szoktuk használni. Te itt hozzácsaptál egy pejoratív értelmet és gúnyt az általad lenézett nem felé. Te vagy az, aki nem veszel emberszámba másokat.

"A szóban forgó férfiaknak azért fáj, ha fáj egyáltalán (a visszautasításon való túllépés sebességéből ítélve aligha), mert ők kizárólag szexuális indíttatásból beszélgetnek a nőkkel. Ha ez nem így lenne, akkor pont nem érdekelné őket, hogy romantikus értelemen közömbös vagyok irántuk. Csak ez ugyebár nem fordul elő... Egy nő csak akkor érdekes, ha meg akarom dugni, egyébként ki a halált érdekel?"

Ez egy degradáló szexista általánosító komment volt. Ezek után inkább ne magyarázz érvelési hibákról!

"Még egyszer mondom, van szívük, éreznek, szeretnek, szenvednek."

Kib.aszott irritáló, ahogy ezt írogatod. Senki nem feltételezi, hogy a férfiaknak nincsenek érzéseik. Baszki, azért nem ma születtem, és van fiútesóm, és 9 éve van párom is, és vannak kedvelt férfikollégáim, és barátaim is (igen, olyanok, akik sose próbálkoztak, és nekik is van párjuk). Hogy a pitsába lenne bárkinek is újdonság, hogy a férfiak is éreznek? Én soha az életben nem gondoltam, hogy érzelmességben bármi különbség lenne férfi és nő között.

Ugyanakkor ember és ember között lehet, nemtől függetlenül.

" A bunkózás nézőpont kérdése is lehet. Ha nem áll szóba veled, az egészséges önvédelem.""

Nem arra gondoltam, hogy nem áll szóba velem. Még egyszer leírom, hogy azt megértem és tiszteletben tartom.

Az olyanokra gondolok, akik konkrétan bántani próbáltak visszautasítás után.

Pl. x ideje barátok voltunk, rengeteget beszélgettünk, de hónapokig nem mutatott semmilyen romantikus szándékot (sőt, némelyik más lányokról is beszélt nekem), aztán hirtelen bepróbálkoztak. Amikor nemet mondtam, akkor jött az inkvizíció, hogy DE MIÉRT NEM... Ha valami semleges, kerülő választ adtam, akkor sunyi gheci voltam szerintük. Ha azt mondtam, hogy másba vagyok szerelmes/más tetszik nagyon, akkor jött a féltékenykedés, némelyiknél meg a sértegetés, vagy kihozták, hogy felszínes ribizli vagyok, alázásra vágyom, nem kell nekem csodálatos "jófiú", vagy épp azzal aláztak, hogy lotyó vagyok, mert mással belemegyek szexualitásba. Volt egy, aki még fenyegetőzött is, hogy vagy engem, vagy a másik srácot bántani fogja.

Ha nem tetszett éppen más, és diplomatikusan, de őszintén elmondtam, hogy miért nem tetszik férfiként, akkor aztán végképp mindennek el lettem mondva.

Volt olyan, akivel átbeszéltük az egész életünket, szorongásainkat, belső lelki dolgainkat, aztán amikor a visszautasítás miatt begorombult, akkor ezekkel élt vissza, elkezdte sorolni az elmesélt dolgaimat olyan köntösben, hogy mekkora kitaszított nyomorék vagyok, csak ő tud szeretni (de már ő is bánja), és figyeljem meg, hogy senki más nem fog megtűrni egy ilyen szorongó, sérült sz.art mint én, pláne nem a jó pasik. A bántalmazó kapcsolatomat, amiből épp akkor gyógyulgattam, úgy fogalmazta meg, hogy "széthasználtak", "tönkretettek", szóval normális pasiknál nem lesz úgysem esélyem.

Nos, ezeket én nem fogom megérteni, nem leszek empatikus, hogy sértettségében mondja szegényke. Aki állítása szerint belém szeretett, az nem áll neki bántani. Ez nem szeretet. Semmilyen univerzumban.

Akivel alapból barátok voltunk, azokat én emberként kedveltem, és soha nem akartam megbántani, viszont ha romantikus értelemben nem váltottak ki semmit, akkor nem tudok mit csinálni. Azt is leírtam már többször, hogy még ahhoz is idő kellett, hogy erre rájöjjek, ugyanis fiatal lányként még össze is jöttem ilyen esetben egy fiúbarátommal, csak, hogy "esélyt adjak", egy másiknál meg engedtem a zsarolásnak, hogy ő nem tud élni, hogy akkora senki nekem, hogy még a csókjától is undorodom (első próbálkozásra elhúzódtam), ezért hagytam, hogy a második próbálkozásánál megcsókoljon.

Szóval rohadtul nem igaz, hogy ne lennék empatikus, meg öntelt/nárcisztikus lennék, de szeretetszolgálat sem vagyok. És ma már úgy hiszem, hogy aki valóban megszeretett, az nem akarja rámerőltetni magát, és nem gyűlölködik rám azért, mert én nem tudom viszonozni a romantikus érzéseit. Másrészt pedig, az, hogy barátkoztam velük, nem egónövelés és nem kihasználás volt, hanem én őszintén barátkozni akartam, mert nem volt elég élettapasztalatom ahhoz, hogy tudjam, hogy ez a férfi-nő barátság dolog csak nagyon ritka esetekben működik.

Azóta már megtanultam szűrni, de kb. 15 és 22 éves korom között mindenkivel képes voltam beszélgetni, mindenkivel megértő voltam, mindenkinek érdekeltek a dolgai és mindenkiről azt hittem, hogy alapvetően jó ember, csak ezért meg azért lett jogosan ilyen meg olyan. Nem baj, tanulásnak jó volt.

"Érdekes, én ezt attól a lánytól tapasztaltam, aki engem selejtezett. De azért elvárta volna, hogy én baráti alapon hűséges legyek hozzá, miközben ő minden hétvégén más tökéletesség előtt térdel a vécében."

Én meg nem vártam el semelyiktől sem hűséget, sőt, tiszta szívemből drukkoltam, hogy találjanak másik lányt, olyat, aki velük szeretne lenni.

Leírom, hogy nemcsak a fentebb leírt bunkókkal volt dolgom, hanem voltak olyanok, akik simán csak kerültek visszautasítás után, vagy szintén megkértek, hogy maradjon meg a barátság, de nem sértegettek soha. Ők előbb-utóbb összejöttek más lánnyal, az egyikük már 2 gyerekes apuka, és más nőnek ő az igazi.