Ti csináltok 30-sok hetesen álló házimunkát, mint pl. vasalás, vagy inkább "hanyagoljátok"?

:)))))))))))))))))))))))

Ha neked jól esik erre gondolni! :)))))) Jóég...

Tudod, az én férjem jóformán pl. az egész áprilisi ügyeleti beosztást átvállalta, hogy májusban ne ügyeljen, amikor szülök, hiszen nekem ő az orvosom is. Ezenkívül napi 12-14 órát dolgozik, kutat, és egyetemen tanít.

Én itthon vagyok, jól vagyok hála Istennek, problémamentes a terhességem, és azon kívül, hogy nagy a hasam, a világon semmit nem érzek. A mosogatóhoz is odaférek, de ez nem azt jelenti, hogy ő nem segít nekem, hanem azt, hogy van ép elmém, és felfogom, hogy ha elmegy reggel, majd este 8-9 körül hazaér, akkor nekem ebben a röpke 14 órában azért akad időm erre-arra, míg neki nem. Fizikailag nincs itthon, érted ezt? Amikor hazajön, akkor örülök, hogy együtt vagyunk, és élvezzük egymás társaságát. A munkát sem szívesen hagytam teljesen abba, ezért is örülök itt egy-két pszichológiai témájú kérdésnek, mert pszichológusként legalább egy csekély részét átélhetem még mindig ennek a munkának, amit nagyon-nagyon élvezek, és ezért írok cikkeket, vagy szakfordítok...

(Édesanyám is sokat jár hozzánk, a húgom is, barátnők is, és nagyon szívesen sütök nekik, vagy főzök akár velük együtt... Én ezt élvezem...)

Neked vannak negatív előzményeid, nehézségeid, de meg kell értened, ha másnak nincsenek és abszolút nem terheli vagy fárasztja ez az állapot, és máshogy érzi, mint te. Mert ez sem alsóbbrendű álláspont, pusztán más, és igen érdekes megnyilvánulás, amikor csak azzal tudod feloldani a disszonanciádat, hogy a másik helyzetét lealacsonyítod. Tehát ezt inkább ne tedd, mert ostobaság, és te nyilván nem vagy az.

43-nak:

Nekifutok utoljára.

Nincs bennem disszonancia, egész egyszerűen egy olyan családban élek, ahol a munkamegosztás TELJESEN természetes és én döbbentem látom, hogy máshol ez nem megszokott.

Mikor 25 hetesen felhívtam uram és mondtam neki, hogy ne ijedjen meg, de a szülőszobán vagyok, akkor nem csak bepánikolt a baba miatt, hanem kapott egy laza fröccsöt arra, hogy engem is elveszíthet. Tegnap is néztünk még este egy filmet együtt, ahol a nő meghalt és ilyenkor mindig mondja, hogy nem tudja mi lenne vele nélkülem.

Azért segít, mert látja, hogy nem bírom. Se felállni, se menni, se ülni, se feküdni.

De ez az én terhességem. Az előzőek is mások voltak. Megesett, hogy a fészekrakó ösztön miatt hajnal 3-ig vasaltam, mert erre éreztem kényszert. Vagy a kisebbik fiammal felmosási bajom volt, állandóan csak súroltam. Viszont nem dicsekszem vele, mert a hormonokat nem tudtam legyőzni és valahol szégyellem is, hogy pihenés helyett megkínoztam magam, de tényleg a kényszer hajtott.

A terhesség egy állapot, valóban. De MÁSállapot. Soha nem lehet tudni, hogy mikor akar a placenta leszakadni, mikor lép a contractio olyan veszélye szintre, hogy szülőszoba a vége. Egy gyerek élete nem játék és az én szemléletem szerint nem fér bele az, hogy megmutassam a világnak, hogy mire vagyok képes terhesen.

Az, ahogy itt írtak rólam ismeretlenül, ahogy frusztráltnak, trehánynak és nem is tudom még minek minősítettek, az undorító. Én nem tehetek róla, hogy a mártirságot szinte mindenki magára vette.

Nem szeretem a bezzegazénidőmben és a bezzegén mondatokat. Bezzeg én meg le merek ülni és merem hagyni, hogy szaladjon a háztartás. Nem járok boltba sem már egyedül, mindig jön velem valaki, mert nekünk kocsink nincs, istenhátamögött lakunk két házzal és kell a segítség.

Gyerekeim nagyon önállóak, mert így neveltem őket. A fiaim teljesen biztosan nem lesznek olyan családfők, akik kiszolgáltatják magukat és hagyják, hogy asszonyka csinálja meg, még ha lassan is, apránként a házimunkát terhesen, ami esetleg már nehezére esik. Mert ez a helyes.

A kismamának ne csak buszon adják át a helyüket, hanem segítsenek mindenhol.

Van még az elején egy hozzászólás, nálam az tette be a kaput, de most nem tudom pontosan idézni: olyasmi volt, hogy a kommentező mostoha anyukája még kapált várandósság vége felé is. Azért nem tetszett, mert ilyet felhozni példának nem kéne. Aki nem bírja a munkát, az süllyedjen el? Anyósom is állandóan példálózott magával, hogy bezzeg ő.. Bezzeg ő és a lánya majdnem ott maradt a műtőasztalon placenta leválás miatt.

Látod mit kaptam azért is, mert leírtam, hogy a férjem tegnap is elmosogatott. Előtte azért, mert olyat írtam, hogy társadalmi elvárások. Pedig ez az. Akik itt engem lehúztak, mert pihenés párti vagyok terhesség esetén, ők is a társadalom tagjai és nekik ez nem normális.

Én egyre büszkébb vagyok arra, hogy ilyen férjem van.

Nekem nem természetes az a világ, amit itt a legtöbben képviselnek. Nekem a gyerek az első, az, hogy ne idő előtt szülessen. Házimunkát végezni ráérek majd szülés után, ami még 3 hét. Addig viszont élvezem azt, hogy a családom vigyáz rám. Ránk.

Utolsó!

Mindenki hülye, csak Te vagy helikopter...igaz? :)

45nek: ha te ezt olvastad ki abból, amit írtam, akkor ki vagyok én, hogy megcáfoljam? Bár értelmes hozzászólásnak jobban tudok örülni, ahol még érvelés is van, de van, amikor még a minimumot sem várhatom el egyesektől sajnos.

Viszont el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák.

Ezt komolyan nem értem!

Miért kell azokat lenézni,meg főleg lesajnálni akik megcsinálják a házimunkát?Valószínűleg azért csináljuk mert bírjuk,nincs semmi gondunk.Én is megcsináltam,ettől függetlenül a férjem is segített.Elmosogatott,összeporszívózott ha kellett,fáradtabb voltam főleg a vége felé.Akiknek meg egész nap dolgozik a férjük azoknak meg meg kell csinálniuk ha nem akarják hogy fusson a lakás.Miért nem lehet ezt megérteni?Itt 1-2 válaszoló úgy tekint ránk mint,te jó ég micsoda szegény nők nem segít nekik senki.Az még nem jutott el a tudatotokig hogy nem kéne ennyire lesajnálni?A terhesség egy állapot nem betegség!Persze az más ha valakinek vannak problémái.De akinek nincs semmi baja az miért ne csinálhatná?

Nálunk is természetes a munkamegosztás, de hát jó, ahogy akarod... És nálunk úgy megy, hogy amikor én dolgoztam sokáig, akkor ő főzött, ha úgy ért haza...

Te mások életét, adott esetben szeretteit alacsonyítod épp nullára, miközben a tiédet emeled indokolatlan piedesztálra, és ez sajnos nem vall túl belátó, hogy ezt ne mondjam, értelmes személyiségre. Én az én férjemre vagyok büszke, arra, amit értünk tesz jelenleg, meg arra, hogy elismert kutató lett, illetve hálás vagyok azért, hogy abszolút nem érzem nehezebbnek a jelenlegi helyzetem, mint a várandósság előttit, valamint a munkamegosztáshoz hozzá tartozik, hogy ha ő robotol, míg én itthon vagyok, akkor itthon én tevékenykedek (kb. 20ad annyit, mint ő egész nap...).

A te terhességed más, problémás, nehéz - nyilván a helyzeted is más.

Ismétlem, én utálom, ha kiszolgálnak (persze ha veszélyeztetett lennék, a manó miatt visszavennék), nem a társadalom elvárasai miatt, hanem mert. És nem is igénylem a segítséget egyelőre. Ettől függetlenül adott esetben főz nekem, vagy elmosogat, de nem hiszem egyébként, hogy ez olyan extra dolog.

A te igényeid, anamnézised is más, magadat teljesen fiziológiás terhességekhez hasonlítani nem reális. És egyetlen ostoba dolog létezik, amely nem védhető a "mindenki más" univerzumban sem, ez pedig az, ha csak azt érzem elfogadhatónak, amit én képviselek. Ez mindig sántít.

43. voltam

Komolyan ez már kabarészintre süllyed:)

Kedves 64(66) mindegy mennyi %-os válaszoló, javasolnám, hogy olvass vissza - a "nekifutok utoljára mondatod önállóan is egy vicc:)

Eddig akárhányszor futottál neki, mindig mást hoztál ki a végére, ha vennéd a fáradtságot, hogy visszaolvass, látnád, hogy mintha teljesen más ember válaszolna.

Picit segítek:

első körben közölted:

"Én hanyagolom. Nem vagyok mártír típus, szeretem magam és a babám annyira, hogy ne hősködjek.

Pihenek, mert szükségem van rá. A vasalás ráér, mosogatni az uram segít be, mert nem férek oda, hajolgatni nem fogok, mert egészséges babát akarok időre szülni és nem idő előtt. Stb.

Megvetem a hősöket, mert veszélyeztetik a gyereküket."

Az ég világon minden ok nélkül tájékoztattad a válaszolókat és a kérdezőt arról, hogy te nem csinálod a házimunkát, és véleményed szerint MINDENKI aki csinálja, csak mártírkodik, nem szereti magát és a babáját, és megvetésre méltóak.

Ez tökéletes képet adott rólad, büszke lehetsz rá.

MAjd következett ez az elmés hozzászólás:

"Én besokalltam már a hősöktől. Persze akit kihasználnak és megkövetelik tőle a munkát, az más. Őket sajnálom nagyon, mert a babavárás kemény munka. Tudom, nekem negyedik. Alig élek.

De aki önként kínozza magát és még példálózik is magával, attól kiráz a hideg."

Te is ezt csinálod - ki is rázott párunkat a hideg elég erősen.

Bármilyen furcsa neked, a terhesség nem betegség. Mindenki el tudja dönteni, mit bír terhesen, és ahogy te sem fogsz odaállni mindent megcsinálni csak azért, mert más képes rá, nem várhatod el másoktól, hogy inkább ők se csinálják, mert TE nem vagy rá képes, és kiráz a hideg azoktól, akik ezzel ellentétesen élnek és cselekednek.

Vagy nehéz elfogadni, hogy ez mindenkinek a saját döntése? Ki a fene vagy te, hogy látatlanban ítélkezel más kismamákról?

Számomra már az első kommentnél az jutott eszembe, hogy magyarázod a bizonyítványod.

Ezekután leírtad, hogy gerincsérved van - sajnálatos, de álljunk már meg egy pillanatra, ha a gerincsérv miatt nem vagy képes a házimunkára, akkor azok, akiknek SEMMI bajuk nincsen, miért ne lehetnének rá képesek? Egyszerűen érthetetlen amiket írkálsz.

Folytatom:

"Látom a hős kismamák szemében egy megvetnivaló, lusta tyúk vagyok.

Ti dolgotok, én biztos, hogy nem fogok olyat csinálni, ami fizikailag kikészít. Akinek természetes, az szakadjon meg."

Én nem vagyok hős kismama, és láss csodát - nem vetlek meg (nem is érdekelsz ennyire) mert nem csinálsz házimunkát (semmi közöm hozzá), de lenézlek, amiért azt gondolod magadról, hogy te vagy az atyaisten, aki mindent helyesen csinál, és ha valaki másként gondolja az egy sz@r. Mégis mi alapján merészelsz ilyet akár gondolni is? Tényleg nem értem.

És kedves a jókívánságod: hogy ha valakinek természetes, hogy megcsinál otthon valamit, az szakadjon meg.

Lepődj meg: én megcsinálok mindent, részletekben - így bárhogy szeretném, nem sikerül megszakadnom, mégis el van végezve, amit ÉN meg akarok csinálni. De nekem nagyobbrészt problémamentes a terhességem, így nem esik nehezemre. Ettől miért is vagyok megvetendő?

És képzeld, nem a kötelesség az első, hanem a baba megy én. Ha fáradt vagyok pihenek, ha egy hétig tart a vasalás, egy hétig tart, de engem megnyugtat hogy kész van. Nem vagyunk egyformák, engem idegesíteni, és lehet ez is meglepő neked, de az idegeskedés sem tesz jót. Nahát milyen furcsa..

És az utolsó kommented aztán tényleg elképesztő:)

Miután ÉRVEID már nincsenek (az eddigiek sem voltak jók semmire, de mindegy) előkaptad a férjedet, hiszen ő neked segít, és mélyen megdöbbentél, hogy ez is csak nálatok van így:D Mondd te hol élsz? A holdon?

Az én férjem is segít, de nem húzom elő végső érvként egy olyan vitában, amihez az ég világon semmi köze nincs - ez is kicsit erőltetett próbálkozás, de az eddigiek alapján nem meglepő.

De a kedvencem, ami TE ÍRTÁL LE, és amiből kiindult az egész vita: "Aki nem bírja a munkát, az süllyedjen el?" Az égvilágon SENKI NEM MONDOTT ILYET. Csak a saját esetét írta le. AZ egyetlen, aki látatlanban és vaktában ítélkezik és vagdalkózik, az TE vagy.

"Látod mit kaptam azért is, mert leírtam, hogy a férjem tegnap is elmosogatott." Semmit nem kaptál ezért. Olvass, és rájössz.

"Akik itt engem lehúztak, mert pihenés párti vagyok terhesség esetén, ők is a társadalom tagjai és nekik ez nem normális."

Nem ez nem normális, hanem a te viselkedésed. Nem az a baj, hogy pihensz - tedd meg, ha szükséged van rá. Hanem az, hogy szerinted ha valaki másként csinálja, az biztos hibázik, mert csak és kizárólag úgy lehet jó minden, ahogy TE gondolod.

Tudod mi a legnagyobb baj: hogy az egész úgy jön le a neten keresztül, mintha te egy álomvilágot építenél, tökéletes férjjel, tökéletes gyerekekkel, és tökéletes mindennel. Csak mind tudjuk, hogy ilyen nem létezik, akinél minden ennyire tökéletes, ott valami bibi lesz.

Kívánom, hogy ne így legyen, csak leírtam, mit gondolok. Ha lefordítanám azt amit írtál, igencsak más kép bontakozna ki a szavaid mögött. Ezen sem ártana elgondolkodnod.

Végszóként: neked semmi jogod nincsen ráerőltetni a szemléletedet másokra - és ez természetesen vica-versa így van.

Tudod ha szétnézel a világban, akkor látod, hogy van olyan kismama, aki mindent elvégez, és ez meg se kottyan neki, van olyan, aki kényszert érez, hogy mindent megcsináljon pedig nem bírja, van aki nem bírja, és ezért inkább pihen, és van aki egyszerűen lusta, és a terhességre hivatkozva nem csinál semmit, pedig bírná.

Hogy gondolod, hogy behúzol mindenkit egy kalapba, ahol kizárólag a te gondolkodásod a helyes, és minden hülyeség, ami attól milliméternyit is eltér?

Komolyan kérdezem, miért képzelsz ILYEN sokat magadról? nem kell alábecsülni magad, de ennyire túl sem...

Nem hiszem, hogy végzett pszichológus lennél, mert egy szakember minimális tudással nem ítélkezik, sőt egy pszichológus egyáltalán nem ítélkezik és nem von le téves következtetést a személyiséget illetően nagyon minimális tudással és személytelenül.

Vagy félreértettem és nem az vagy és akkor máris megértem a válaszaid minőségének miértjét.

Ráadásul nem is érted, ahogy más sem, amit írtam. Biztos kínaiul sikerült. :)

Valahol feljebb valaki leírta, hogy a házimunka nem a férfi dolga. Tehát már megint itt van a begyöpösödött agyú társadalom. Bár nem izgat, ha valaki a 100 éves szokásokkal él még mindig, ő dolga.

Hogy indokolatlanul emelem a saját életemet piedesztálra? Hm... Ezt sem értetted meg. A családomat emeltem magasra, mert megérdemlik. Iszonyú büszke vagyok rájuk, férjemre meg nagyon nagyon. Ő az az ember, aki nem csak eljár dolgozni, hanem megteszi azt, amit sok férfi nem: hazatérve besegít. Tök jó érzés. Nem kiszolgál, hisz mire otthon van, addigra a főtt étel az asztalon, a gyerekek a nyakában, együtt megvacsizunk (kivéve mikor 10 körül ér haza), és míg ő elmosogat, addig én a gyerekeket látom el. Majd a kanapén összebújva megnézünk valamit, vagy beszélgetünk közben, persze addigra a gyerekek már alszanak.

Még leírni is jól esik! :)

Visszaolvastam az egész témát és rájöttem, hogy nem én vagyok éretlen személyiség, ahogy a kedves pszichológusnő állítja, hanem azok, akik még azt is lepontozták, hogy beszéltem férjemmel. Én ki merek állni magamért és le merem írni, hogy ha kell, akkor pihenek és nem vagyok mártír.

Sőt, én még a buszon is szoktam helyet kérni, ha tömve van, és nem topicot nyitok nyavajogni azért, mert épp állni kellett :D

A mártírság ismérve. Megcsinálja a munkát, hisz muszáj, mert a ház szalad és ugye belé nevelték azt, hogy rendnek kell lennie, de mikor már üvöltene a fájdalomtól, a fáradságtól vagy éppen egy-egy hajolgatás miatt baj történik, akkor a világot hibáztatja, pedig előtte dühösen döngette a mellét, hogy ő megcsinálja a házimunkát, mert az a kötelessége. :)

Érdekes, hogy azt sehol nem írtam le, hogy nem csinálok semmit, mégis sértegetve voltam emiatt. Ez aztán a felnőttes gondolkodás. :D

Persze ilyenkor a csorda megy a vezérkos után. Mert az ember csak akkor meri nagyra nyitni a száját, mikor látja, hogy nincs egyedül. Van, aki csak sutyiba meri a piros kezet megnyomni, mert ennyire telik neki a bátorságból. Persze ő is megcsinálja a dolgát és azt hiszi, hogy most azokat degradálom le, aki elvégzik, és úgysem lesz képes felfogni azt, hogy én a mártírokat nézem le. És most visszatértünk az első kommentemhez, ahonnan indult az egész.

78%-nak üzenem innen, hogy hiába célozgatott a 4. oldal környékén, tőlem kommentet nem töröltek, mert nem vagyok obszcén. Ő volt az, akitől csak egy helikopteres hasonlat futotta. :D

További jó munkát mindenkinek. :D Én mentem pihenni. :)